Mesélj, Anyukám!

A fiatal anyaságról - Nyári Diával

· PT1H9M31S

Összefoglaló

Nyári Dia színésznő a fiatal anyaság kihívásairól és örömeiről beszél, reflektálva arra, hogy a társadalmi elvárások ellenére egyre többen vállalnak gyermeket fiatalon. Mesél terhességéről és arról, milyen fiatal édesanyának lenni.

Röviden

Műsor
Mesélj, Anyukám!
Megjelenés
2021. 01. 25.
Hossz
1 óra 10 perc
Szereplők, említett nevek
Nyári Dia
Témák
fiatal anyaság, társadalmi elvárások, gyermekvállalás

Ebben az epizódban

Még a mi anyáink, nagyanyáink igen nagy százaléka húszas éveik elején már legalább egy gyermekes édesanyák voltak, ma már egy ilyen korú anyuka kifejezetten fiatalnak számít – negatív értelemben.

Sőt, ebben a korban azt várják el tőlünk, hogy tanuljunk még, vagy ami a kedvencünk: éljünk.

Mintha gyerek mellett nem lehetne élni vagy a szülés után egész egyszerűen véget is érne az életünk.

Emiatt sokaknál ki is tolódott a gyermekvállalás ideje, átlagosan 30 éves koruk körül vállalják a nők az első gyermeküket, és már nem kizárt, ha valaki akár 45 évesen válik anyává.

Ennek ellenére mégis sokan, sőt, talán újra egyre többen mernek belevágni a gyerekvállalásba fiatalon, mint vendégünk, Nyári Dia, aki 24 évesen lett várandós.

Mindig is arról álmodozott, hogy fiatalon legyen anya?

Jobban bírta-e huszonévesen a szülést, az éjszakázást, mint idősebb anyatársai?

És milyen egyáltalán ilyen fiatal édesanyának lenni?

Erről mesél nekünk ma Nyári Diána, színésznő, a 2,5 éves Zétény anyukája.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A fiatal anyaságról - Nyári Diával”

Miről szól ez az epizód: „A fiatal anyaságról - Nyári Diával”?

Nyári Dia színésznő a fiatal anyaság kihívásairól és örömeiről beszél, reflektálva arra, hogy a társadalmi elvárások ellenére egyre többen vállalnak gyermeket fiatalon. Mesél terhességéről és arról, milyen fiatal édesanyának lenni. Az epizód a Mesélj, Anyukám! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 01. 25..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A fiatal anyaságról - Nyári Diával”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Nyári Dia.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A fiatal anyaságról - Nyári Diával”?

Fő témái: fiatal anyaság, társadalmi elvárások, gyermekvállalás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A fiatal anyaságról - Nyári Diával”?

Megjelenés: 2021. 01. 25.. Hossz: 1 óra 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/meselj-anyukam/55-a-fiatal-anyasagrol-nyari-diaval

Több epizód a Mesélj, Anyukám!-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból