Chong An Sunim: Zen, Buddhizmus, Meditáció, Lelki Béke, Egyensúly, Tanítás, Karma
· PT41SÖsszefoglaló
Chong An Sunim zen-mester beszél a buddhizmusról, meditációról, lelki békéről, egyensúlyról, tanításról és karmáról. Az epizódban megszólal Tóth Eszter és Varjas Viktor is.
Röviden
- Műsor
- Mindenségit!
- Megjelenés
- 2023. 05. 14.
- Hossz
- 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Tóth Eszter, Pázmándi Gergely
- Témák
- zen, buddhizmus, meditáció, lelki béke, egyensúly, tanítás
Ebben az epizódban
Amikor egy-egy adást készítünk, a beszélgetést meghallgatjuk még néhányszor szerkesztés, vágás végett, s minden esetben újabb és újabb infókra leszünk mi magunk is figyelmesek, amelyek ott, a helyszínen, azon melegében nem jutottak el a tudatunkig, vagy legalábbis nem olyan mélyen, és ilyenkor leszünk rá igazán figyelmesek.
Az összes korábbi adás esetében így volt.
De ami most következik, az mindenen túltesz!
Meglátogattuk Chong An Sunim buddhista zen-mestert az Eredeti Fény Templomában, ahol két tanítványával fogadott bennünket.
Amit tőlük kaptunk, az útravalóul szolgál az egész hátralévő életünkhöz.
Bízunk benne, hogy több nagy megfejtéssel, egyfajta lámpásként szolgál számotokra is!
Beszélgetőpartnereink: Chong An Sunim - főapát; Tóth Eszter - apát helyettes; Varjas Viktor - szanga vezető.
Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!
Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.instagram.com/salamonzalan/ Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar https://welovebudapest.com/cikk/2022/3/11/gasztro-egy-rantott-kovaszos-uborkat-es-egy-defibrillatort-szeretnek-a-kaptafa-vendegei-voltunk Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu Mindenségit! © 2023 Learn more about your ad choices.
Említett entitások
Témák
Személyek
- Tóth Eszter
- Varjas Viktor
- Pázmándi Gergely
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Chong An Sunim: Zen, Buddhizmus, Meditáció, Lelki Béke, Egyensúly, Tanítás, Karma”
Miről szól ez az epizód: „Chong An Sunim: Zen, Buddhizmus, Meditáció, Lelki Béke, Egyensúly, Tanítás, Karma”?
Chong An Sunim zen-mester beszél a buddhizmusról, meditációról, lelki békéről, egyensúlyról, tanításról és karmáról. Az epizódban megszólal Tóth Eszter és Varjas Viktor is. Az epizód a Mindenségit! című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 05. 14..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Chong An Sunim: Zen, Buddhizmus, Meditáció, Lelki Béke, Egyensúly, Tanítás, Karma”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tóth Eszter, Pázmándi Gergely.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Chong An Sunim: Zen, Buddhizmus, Meditáció, Lelki Béke, Egyensúly, Tanítás, Karma”?
Fő témái: zen, buddhizmus, meditáció, lelki béke, egyensúly, tanítás.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Chong An Sunim: Zen, Buddhizmus, Meditáció, Lelki Béke, Egyensúly, Tanítás, Karma”?
Megjelenés: 2023. 05. 14.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/mindensegit-2/chong-an-sunim-zen-buddhizmus-meditacio-lelki-beke-egyensuly-tanitas-karma
Több epizód a Mindenségit!-ből
- Sarkadi Bálint: Mit tesz az emberrel 69 nap a föld alatt?
A Mindenségit! adásában Sarkadi Bálint klinikai szakpszichológus a 2010-es chilei bányakatasztrófa pszichológiai hátterét elemzi. A beszélgetés során szóba kerül a 33 bányász 69 n…
- #184.2 - Camino Steve: A színpadtól az amerikai vadonig - 2. rész
A Mindenségit! podcast Steve-vel folytatott beszélgetésének második részében Steve amerikai élményeit osztja meg. Steve megosztja tapasztalatait a színpadi szerepléstől az amerika…
- Intellektuális apokalipszis? - Tudás, iskola, diploma az AI korában | Brain Bar Nite Vibes
A Mindenségit! podcast adásában az intellektus jövőjét, az oktatás kihívásait és a mesterséges intelligencia hatásait vitatják meg a szakértők. A beszélgetés során Keszthelyi Gabr…
- Camino Steve: A színpadtól az amerikai vadonig - 1. rész
Csutka István, aki Camino Steve néven ismert, táncosként és színészként kezdte pályafutását, mielőtt világjáró nagytúrázóvá vált. Ebben a beszélgetésben elmeséli, hogyan fordult e…
- Peremvidék: Könnyebb elképzelni a világ végét, mint a kapitalizmusét?
Új műsor, a Peremvidék indul a Mindenségit! YouTube-csatornán, amely a világ problémáira és a lehetséges megoldásokra keresi a válaszokat. Kormos Niki műsorvezető és Köves Alexand…
- Márton András
Márton András jövőkutató, a Corvinus Egyetem adjunktusa a vendége a Mindenségit! podcast epizódjának. A beszélgetés során a jövőkutatás módszertanát, a fenntarthatóság civilizáció…
- Dr. Horváth Ákos: Mi lesz Pakssal az erősödő polikrízisben?
Dr. Horváth Ákos fizikussal, nukleáris energetikai kutatóval, az Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgettek. Az epizód kitér a Paksi Atomerőmű hűtési problémáira,…
- Szvetelszky Zsuzsanna: Döntsd el te, hogy ledöntöd-e | Az alkohol és a csoportnyomás
A felelős alkoholfogyasztásról és a csoportnyomásról szól ez az epizód, amelyben Szvetelszky Zsuzsanna szociálpszichológus és pletyka kutató a vendég. Az adásban arról esik szó, m…
- Zichó Viktor: A szabadság olcsóbb, mint gondolnád
Zichó Viktor extreme sportoló, utazó és filmkészítő a szabadság fogalmát járja körül. Bemutatja, hogyan váltotta valóra saját szabadság-koncepcióját, amely magában foglalja a vilá…
- Eckhart Erzsébet: A mikrobiom és a depresszió kapcsolata
Eckhart Erzsébet, a Healways szakmai vezetője a mikrobiom és a depresszió kapcsolatát ismerteti a Mindenségit! podcastben. Kiemeli, hogy a depresszió okai összetettebbek, mint gon…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- A zen, ami bennünk van: a megvilágosodás hétköznapi arca – hogyan válik a takarítás is meditációvá? #43– Harmadik rész — Ablak Japánra
Gáncs Nikolasz a zen, a megvilágosodás és a belső béke témájáról beszél, kitérve a boldogság keresésére és a negatív érzelmek kezelésére. Az epizód a tudat csendjéről, az „ártalma…
- A meditáció és az elvonulás szerepe a függőbetegek kezelésében – Interjú Füstös Kiberov, felépülési coach-csal — Nem jár rosszul, ha ilyen bölcseket követ
Füstös Kiberov felépülési coach arról beszél, hogy a meditáció és az elvonulás hogyan segíti a függőbetegek kezelését. Szó esik a Félúton Alapítvány tevékenységéről és a mindfulne…
- Fogászati Trendelő 6. epizód – Fogászat és a Zen – Csong An Szunim és Virágh-Kvasznovszky Anett — Fogászati Trendelő
Csong An Szunim zen mester és Virágh-Kvasznovszky Anett dentálhigiénikus a fogászat és a meditáció kapcsolatáról, a fogászati szorongás csökkentéséről, valamint a buddhista tanítá…
- Fenntarthatóság, tudatosság, slow living, mindfulness ft. @thehungrians — The Self Dive Podcast
Ez az epizód a fenntarthatóság, tudatosság és a slow living témakörét járja körül. Petra és Balázs megosztják a hallgatókkal, hogyan élnek tudatos és fenntartható életet, miközben…
- 10. Beszélgetés Pádvai Imre szocioterapeutával a tudatos jelenlétről — De ki vagyok én?
A 10. adásban Pádvai Imre szocioterapeuta a tudatos jelenlétről. Pádvai Imre indította el a podcastereket a tudatos jelenlét útján.
- „A diákok alakítanak bennünket tanárrá” – Piarista Podcast Serényi Tamás piaristával — Piarista Podcast
Serényi Tamás piarista tanárral beszélgetünk a tanári hivatásról, a lelkivezetésről és a diákokkal való munkáról. A beszélgetés során szó esik a piarista identitásról, a Kalazanci…