Montserrat

„Isten válaszol az előre és visszaesésekre” | Beszélgetés Jancsó Árpáddal | Montserrat – Hivatás #3

· PT29M49S

Összefoglaló

Jancsó Árpád jezsuita szerzetes, iskolalelkész mesél hivatásáról, jezsuitákkal kapcsolatos első benyomásairól, iskolalelkészi tapasztalatairól. Szó esik a szegénységi zarándoklatáról és arról, feltételekhez köthető-e az Isten befogadása.

Röviden

Műsor
Montserrat
Megjelenés
2022. 05. 30.
Hossz
30 perc
Szereplők, említett nevek
Jancsó Árpád

Ebben az epizódban

Jancsó Árpád jezsuita szerzetes, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium iskolalelkésze.

Hivatás adásunkban megkérdeztük, mit mondana mai fejjel hivatását kereső önmagának.

Beszélgettünk első benyomásairól a jezsuitákkal kapcsolatban, valamint iskolalelkészi tapasztalatairól is.

Kiderül, hogyan élte meg a mobiltelefon, pénz és leszervezett szállás nélküli szegénységi zarándoklatot, illetve a „rendeződés” és a „haladás” jelenlétét életében.

Az adásban szó esik továbbá arról is, hogy feltételekhez köthető-e az Isten befogadása életünkben, illetve a hozzá kapcsolódás legapróbb lépéseiről is.

Montserrat: Isten szemével látni és vele együtt élni!

Kövess bennünket a közösségi médiában: Youtube: https://www.youtube.com/montserratvlog Facebook: https://www.facebook.com/montserratvlog Instagram: https://www.instagram.com/montserratvlog/ TikTok: https://www.tiktok.com/@montserratvlog További jezsuita tartalmak: Instagram: https://www.instagram.com/jezsuitak/ Twitter: https://www.twitter.com/jezsuitak Páternoszter Podcast: https://open.spotify.com/show/0jZ8yEaKhQocJD34fp7Jcf?si=2b917b8891114c10 Jezsuita lennél? https://jezsuita.hu/hivatas/

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Jezsuita szerzetes

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „„Isten válaszol az előre és visszaesésekre” | Beszélgetés Jancsó Árpáddal | Montserrat – Hivatás #3”

Miről szól ez az epizód: „„Isten válaszol az előre és visszaesésekre” | Beszélgetés Jancsó Árpáddal | Montserrat – Hivatás #3”?

Jancsó Árpád jezsuita szerzetes, iskolalelkész mesél hivatásáról, jezsuitákkal kapcsolatos első benyomásairól, iskolalelkészi tapasztalatairól. Szó esik a szegénységi zarándoklatáról és arról, feltételekhez köthető-e az Isten befogadása. Az epizód a Montserrat című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 05. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „„Isten válaszol az előre és visszaesésekre” | Beszélgetés Jancsó Árpáddal | Montserrat – Hivatás #3”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Jancsó Árpád.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „„Isten válaszol az előre és visszaesésekre” | Beszélgetés Jancsó Árpáddal | Montserrat – Hivatás #3”?

Megjelenés: 2022. 05. 30.. Hossz: 30 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/montserrat/isten-valaszol-az-elore-es-visszaesesekre-beszelgetes-jancso-arpaddal-montserrat-cc424484

Több epizód a Montserrat-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból