Ötpontban

A fiatalok kétharmada szerint diktatúra a mostani rendszer

· PT48M33S

Összefoglaló

A friss kutatás szerint a fiatalok akkor cselekszenek és nyilvánulnak meg, ha élethelyzetüket közvetlenül érintik politikai kérdések, amit a kutatók „racionális lázadásnak” neveznek, és a jelenlegi rendszert diktatúrának tekintik. A politológus, Oross Dániel részletezi az ELTE…

Röviden

Műsor
Ötpontban
Megjelenés
2025. 11. 12.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Oross Dániel, Dull Szabolcs
Témák
fiatalok, politika, diktatúra, racionális lázadás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

azokban a helyzetekben, amikor az ő életvilágukban közvetlenül cselekedni kell, mert nincs hova visszalépni, mert nem lehet tovább hárítani a politikai cselekvést, akkor a fiatalok igenis megnyilvánulnak és cselekszenek.

És ez az úgynevezett racionális lázadás, hogy a jelenlegi rendszert már tulajdonképpen egy diktatúrának tekintik. nőtt a különböző ö aktivizmusokban vagy akár tüntetésben az egyetemisták hajlandósága az elmúlt években.

És ebben viszont a nők kimondottan, akik az aktivista és kimondottan ideológiai tengely felől pedig baloldali ideológiai tengelyen látunk több nagyobb hajlandóságot nők részéről abban, hogy ebbe bevonuldjanak.

Őnekik a változás a legfontosabb. [zene] Jó napot kívánok!

Dulszabolcs vagyok és ez az Öt pontban podcast.

A mai vendégem egy olyan politológus lesz, akinek a főkutatási területe az ifjúságpolitika és a politikai szocializáció, és akivel egy fiatalokról szóló kutatásról fogunk beszélgetni.

Amielőtt bemutatnám, kérlek titeket, hogy iratkozzatok fel az Öt.ban csatornáira a YouTube-on és a Spotify-on, és állítsátok be a támogatást a hírlevelemben.

A linket megtaláljátok a leírásban.

És akkor köszöntöm itt a stúdióban Oros Dánielt, az ELTE társadalomtudományi Kutatóközpont politikatudományi intézetének tudományos főmunkatársát.

Szervusz >> felolvastam el ne rontsam az intézmény nevét. egyben egyik tagja vagy Szabó Andreával együtt az aktív fiatalok kutató csoportnak, amely öt évente elvégez egy alapos kutatást a felsőoktatásban tanuló fiatalokról.

És hát elkészült a 2024-es kutatásnak az átfogó kiértékelése, és most jelent meg egy erről szóló eléggé alapos tanulmánykötet.

És ennek apropóján beszélgetni fogunk, ugye itt jön a legalább öt pont, ami szóba kerül, hogy a fiatalok miért érdeklődnek jobban a politika iránt, miért nem fideszesek.

Ez is kiderült a kutatásból, mennyire és miért lettek ellenzékiek, milyen fő problémáik vannak, és hát mennyire jellemző, hogy a külföldi kivá kivándorláson gondolkoznak.

Kezdjük azzal, hogy ennek a kötetnek azt a címet adtátok, hogy a fotel forradalmárok racionális lázadása.

Erre felkaptam a fejem, mert akkor a fiatalok, a mai fiatalok fotelforradalmárok. >> Na, ennek örülök, hogy felkaptad a fejed, mert akkor ez azt jelzi, hogy sikerült egy olyan címet találnunk, ami mindenkit így elsőre valamilyen szempontból érdekelhet, vagy hát valamilyen felkelti az érdeklődést.

Ez egen kutatási clickbait volt, de akkor azért célunk volt ugye egyrészt, amivel mi nem feltétlenül értünk egyet, de gyakori és hát hát visszatérő diskurzus ugye, hogy a fiatalok azok nem vesznek részt, azok legfeljebb Tiszavirág életűen felvillan az érdeklődésük, vagy buli tüntetésen vesznek részt, vagy ugye ez a kanapé vagy fotel forradarmá dolog, és hogy hát van egy tüntetés, akkor ők lájkokat küldenek a az a azoknak az aktív szereplőnek, akik egyébként a magában a tevékenységben részt vesznek.

Tehát, hogy van ez a fotelforradalmáság és akkor, hogy ezt a jelenséget nagyon sokan átveszik és azt gondolják, hogy ez a jellemző a fiatalokra.

És mi ezzel szemben már évek óta hozzuk ezt az úgynevezett racionális lázadást, aminek az alapja tulajdonképpen nagyon egyszerűen átgondolható jelenség, és szerintem nagyon sok az öt pontban nagyon sok ilyen dolgokról fogunk visszatérni, hogy azokban a helyzetekben, amikor az ő életvilágukban közvetlenül cselekedni kell, mert nincs hova visszalépni, mert nem lehet tovább hárítani a politikai cselekvést, akkor a fiatalok igenis megnyilvánulnak és cselekszenek.

És ez az úgynevezett racionális lázadás, mivel ez a politikai szociális környezet, amiben ők k véleményüket kialakítják, nem teszi lehetővé, hogy ennél konstruktívabb, beágyazottabb módon véleményt nyilvánítsanak.

Ezért tulajdonképpen egyfajta lázadás, tehát ugye reakció sok esetben, de racionális, mert nagyon is jól tudják és érzik a saját bőrük, hogy mi az, amikor viszont lépni és cselekedni kell.

Tehát ilyen értelemben, és erről valószínűleg fogunk beszélni, hogy miért az egyetemisták, de ők egy ilyen lakmuszpírja a társadalomnak.

Ugye hát már 56-os forradalom kapcsán is láttuk, meg a 48-as forradalomban is visszaköszönt, hogy alapvetően a a tanuló ikfjúság az, amelyik ezekben az ilyen helyzetekben, határhelyzetekben kinyilvánítja véleményet, és ez egy racionális lázadásnak. >> Így az elején pont ezt akartam kérdezni, hogy a kutatás a felsőoktatásban tanuló fiatalokról szól. erről fogunk majd beszélgetni, de hogy ők azért nem fedik le a teljes fiatalságot itt Magyarországon, hanem ha lehet úgy mondani a fiataloknak az elitje, hogy így nem ad egy torépet arról, hogy mit is gondol a fiatalság, mert itt csak azokról van szó, akik egyetemisták vagy mondjuk főiskolások. >> Nagyon fontos itt önmagában ilyen definíciós kérdés, akkor belemenni, hogy ki a fiatal, kik a fiatalok.

Tehát valóban a fiatalok az a 15 és 29 év közöttiek alapvetően ma Magyarországon ilyen statisztikai szempontból nézve, és ők másfél millióan vannak.

És ehhez képest, akiket mi vizsgálunk, ugye nappali tagozaton aktív hallgatók, ők pedig 215000-en vannak.

Tehát valóban van köztük egy nagyságrendi különbség, de ami miatt nagyon fontos, egyrészt politikailag, hogy jelezzem ennek a súlyát, tehát egy 21 valahány ezres tömeg, ha egy irányba szavazna, az egy 5%-os pártot be tudna juttatni a parlamenten.

Nagyjából itt volt a küszöb egyébként 2024-ben, tehát egyrészt ezért is van jelentősége ennek a csoportnak, meg azért, mert ők véleményadói a társadalomnak. a jövő értelmiség, ugye erről szoktunk beszélni és hát azt látjuk az adatokból is erről fogunk beszélni, hogy azér politikai részvételük aktivitásuk érdeklődésük az tendenciaszerűen rendszeresen magasabb, mint a akár a teljes fiatalpopulációja, akár a társadalomban az átlagé.

Tehát, hogy egy kiemelten fontos társadalmi csoportról van szó, és nagyon fontos, hogy róluk rendszeresen adatokkal rendelkezzünk.

És még egy dolog, ami miatt talán fontos hangsúlyozni ezt a módszertant, amit mi csináltunk, hogy mi alapvetően hallgatókkal kérdezünk hallgatókat kampuszokon.

Tehát nem arról van szó, hogy éppen nem tudom én a a koncert közepén valaki fölhívja őket telefonon, és akkor teljesen akár bódult állapotban mondanak valamit a telefonba, hanem nagyon is határozottan azban az élethelyzetben találkoznak egy velük hasonló élethelyzetben lévő hallgatóval, ahol őszintén mélyen konstruktívan tudnak beszélni politikáról, mert hogyha kérdőív alapvetően politikai kérdéseket.

Meg ugye ez azért is fontos, gondolom én, hogy egy idősebb kérdező biztosnál lehet megfelelési kényszer és ez ugye torzíthatja a a válaszokat.

Na de még mielőtt belemennénk a legérdekesebb adatokba, azt néztem, hogy a az adatfelvételetek az lezárult tavaly március 15-én, ami pedig ugye egy azért fontos határvonal a magyar politikában, mert ugye Magyar Péter az tavaly március 15-én bontott zászlót, akkor volt a az elsője nagyon tüntetése, akkor hirdette meg a mozgalmát, vagyis itt egy olyan állapotot rögzít ez a kutatás, vagy ez az adatfelvétel, ami tulajdonképpen a Tisza áradásának a kezdete volt.

Nem gondoltatok arra, hogy hogy valamilyen plusz kutatást erre még még ráhúztok, vagy éppen, hogy ez volt egy előnye, hogy még megragadtátok ezt a pillanatot? >> Ugye hát az adott felvételek egy sajátossága, hogy a történelem zajlik közben, tehát nem tudjuk előre tervezni.

De azt gondolom, hogy például az ez a kutatás nagyon fontos kortörténeti dokumentum is lehet majd ugye a tulajdonképpen a pártendszer átalakulását látjuk és te is erre utalsz ugye a Tisza megjelenésével.

Ezt egyrészt akkor nem tudhattuk.

Másrészt viszont a például a Fideszre vonatkozó trendek, a fideszes fiatalok, ez nyilván egy kontinuitást képez.

Tehát ott azok a trendek, amikről és fogunk beszélni, itt a beszéletőről ott látszanak, azok igazából jelen vannak.

Tehát valóban a politika aktorai azok, akik nagyon megváltoztak, de az állampolgárok ugye hát ezt a rendszerváltás kapcsán is sokszor elmondták ugye, hogy nem lehet az állampolgárokat lecserélni, ők továbbra is ott vannak, és az ő attitűdje azok viszonylatában alakulnak, hogy kik a kihívók, kik a szereplők és ezt én nagyon sokszor el szoktam mondani, és kicsit leegyszerűsíti a politikával való beszélgetés a fiatalok kapcsán, hogy ez kereslet és kínálat viszony egyszerre.

Tehát vannak olyan szereplők, pártok, akik megszólítják őket és üzennek nekik, kik ezek a szereplők.

És ez nagyon nagyban alakítja, hogy mik az ő attitűdjeik, mik a véleményeik, és hogyan reagálnak.

És még egy nagyon dolog, fontos dolog, hogy van a politikai tér, amiben a politikai mezőben aktorok formálják a mindenkori politikai cselekvé, és van a politikai közéleti érdeklődés, ami pedig egy belső dolog, és ami alapvetően nagyon kevés táptalajt kap például a különböző szereplők, példá az érdeklődés a fiatalok körében alakuljon, és erre sokkal nagyobb figyelmet kellene hát szentelni, és ezért nagyon jó például ez a beszélgetés és nagyon jó, hogy influenzerek ugye a pont ennek a tüntetésnek a kezdete előtt volt egy nagy influencer tüntetése, ahol a fiatalokról szóló ügyben ugye nagyon nehéz helyzetben lévő fiatalokról tartottak egy nagyon komoly megemlékezést és ugye egy gyűjtést is azt megint megmutatta azt amit mindig hangsúlyozunk ebbe a kutatásba, hogy közélet és politika elválik és a közéleti érdeklődés az ott van a fiataloknál de azt kell keresni illetve hogyha szakpolitikai megoldásokat keresünk akkor pont erre kell építeni a közéleti érdeklődésre és a pártpolitika erre ráépül és ott vannak a szereplők de egymás nélkül a kettő nagyon nem jó nem szerencsés ha értelmeződik >> ugye ez pont egy érdekesség hogy még A Magyar Péter előtti időben is azt láttátok, hogy a fiatalokban nő az elégedetlenség, hogy egy egy nagyon elégedetlen szakaszban vannak.

És van egy ilyen megállapítás, hogy a jelenlegi rezsimmel bizalmatlanok a a fiatalok többsége, és hogy a rendszer működését kevéssé illetik demokratikus jelzővel.

Na most itt az a kérdésem, hogy mi a különbség a 2019-es meg a 2024-es helyzet között?

Akkor is Orbánkormány volt, akkor is nemzeti együttműködési rendszer volt.

Hogy mi történhetett mondjuk itt az elmúlt öt évben, ami miatt a fiataloknak a a többsége azt mondja, hogy na ez már tűrhetetlen, hogy mi mi az a mozgatóró, ami a fiataloknál valamit átbillent. >> Ugye egyrészt következik abból, hogy mi mint kutatók érzékeltük ennek a fontosságát, hogy ezt megmérjük egyáltalán, hogy milyennek ítélik meg ezt a rendszert, ugye, mint rezsimet.

És hát ebben egy nagyon markáns, közel kétharmaduk egyszerűen elmegy addig az állításig, hogy amiben most élnek, az már egy diktatúra.

Szerintem ez egy fontos állítás és egy fontos mérő számit mi ebben az adatfelvételben rögzítünk, és kicsit talán minket is meglepet, hogy mennyire nyíltan és világosan ezt felvállalják ezen a skálán a a hallgatók, hogy a jelenlegi rendszert már tulajdonképpen egy diktatúrának tekintik.

Ö szerintem ez egy fontos változás a mi méréseink és hogy ezt 19-ben vetettünk egy ilyet és most már ennek a növekedését és látja is mondom 62%-os értéket ér el.

Tehát ez egy elég komoly mutató az elégedetlenségnek, hogy nem egyszerűen a létező demokráciáról mit gondolnak, hanem kimondottan amiben élnek, az vajon ezen a skálán demokrácia vagy diktatúra?

De itt nyilván egy 18 éves számára mást jelent a diktatúra, mint mondjuk egy 60 éves számára, vagy egy 80 éves számára, akik mondjuk éltek a a kommunizmusban, vagy vagy Ákosi idején, vagy vagy még előbb, hogy az, hogy számukra mit jelent ez, hogy diktatúra vagy vagy mi a a rendszerrel egész pontosan a bajuk, ez kiderül?

Hát ugye megint csak több tényezőt tudok mondani például hogyha megkérdezzük őket, hogy mi a politika, mondjuk 2010 környékén 10 előtt pláne az ifjúságkutatásokban meg a mi aktív fiatalokkutatásainkban is 11-2 bennünk elkezdődik. azt látjuk, hogy azért dominálnak az ilyen, hát hogy is mondjam, semleges fogalmak, hogy a pártok, a parlament valamiféle akár valami ügy, de de nem az, amit most már tendencia szerint látszik, hogy Orbán Viktor, illetve nagyon negatív, hát nyomd a festéket el nem bíró szavak, amik elsőre eszükbe jutnak.

Tehát, hogy az elégedetlenség például az az ő saját asszociációjukban is látható, meg megláthatóban, hogy ki köré ki az a személy, aki köré ezt csoportosítják.

Ez világosan ott van ezekben a szófelhőkben, ők leírják, tehát ezt mi nem adjuk a szájukban, ez nyitott kérdésre ott kirajzolódik. >> Mindjárt még a a pártpreferenciáról részletesebben beszélünk, de kiírtam azt is, hogy emelkedett a baloldali és liberális értékeket vallók aránya és a demokráciát preferálók alá aránya.

Itt nem az merült fel, hogy ez a ideológiai baloldalra tolódásról van szó, vagy egy rendszerellenzékiségről van szó?

Tehát, hogy azért mondják magukat inkább baloldalinak és liberálisnak, mert a a jelenlegi rendszer nem az, és mondjuk ez ellen lázadnak, vagy megragadható, hogy ők különböző ilyen témák alapján, vagy ideológia alapján tényleg baloldaliak vagy liberálisakbak?

Ö is is, de leginkább ez a rendszerellenesség.

Hogyha megint csak kicsit távolítjuk a fókuszt a kérdéstől és azt nézzük meg, hogy 2010 óta 16 éve volt ennek a rezsimnek, hogy kiépüljön és hogy bizonyos értékrendet az iskolában, a különböző intézményekben, vagy a nemzeti együttműködés rendszerének hívja magát kialakítani próbált, akkor az egy fontos tanulság, hogy nem látunk, nincsen érdemi konzervatív ideológiai áttörés.

És tehát azok a fiatalok, akik ebben a rendszerben szocializálódtak, nem, hogy nem konzervatívabbak és jobban azonosulnak a rendszerrel, mint ahogy ezt egyébként gondolom ennek a rendszernek az alkotói egy időben feltételezték, vagy hát ezért csinálhatták.

Ez a fajta szocializáció nem zajlik.

Sőt, egy ilyen kettős szocializáció alakul ki, amit már a KDL rendszer végén láthattunk, hogy az intézményes normák és a és a valóság között egy szakadék alakul ki, ami például világosan látszik, hogy a közoktatásban nagyon fontos szerepe van az, hogy az oktatásban beszélnek a fiatalok politikáról és amikor azt kell kérdezzük őket, hogy mi szocializációs…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • ELTE

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A fiatalok kétharmada szerint diktatúra a mostani rendszer”

Miről szól ez az epizód: „A fiatalok kétharmada szerint diktatúra a mostani rendszer”?

A friss kutatás szerint a fiatalok akkor cselekszenek és nyilvánulnak meg, ha élethelyzetüket közvetlenül érintik politikai kérdések, amit a kutatók „racionális lázadásnak” neveznek, és a jelenlegi rendszert diktatúrának tekintik. A politológus, Oross Dániel részletezi az ELTE… Az epizód a Ötpontban című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 12..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A fiatalok kétharmada szerint diktatúra a mostani rendszer”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Oross Dániel, Dull Szabolcs.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A fiatalok kétharmada szerint diktatúra a mostani rendszer”?

Fő témái: fiatalok, politika, diktatúra, racionális lázadás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A fiatalok kétharmada szerint diktatúra a mostani rendszer”?

Megjelenés: 2025. 11. 12.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/otpontban/a-fiatalok-ketharmada-szerint-diktatura-a-mostani-rendszer-17575f29

Több epizód a Ötpontban-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból