Ötpontban

Magyar Péter: A Tisza alakít kormányt, nem számolok más forgatókönyvvel

· PT1H8M27S

Összefoglaló

Magyar Péter, a Tisza párt elnöke volt az Ötpontban podcast vendége. Kijelentette, hogy készen áll a kormányalakításra, és nem számol más forgatókönyvvel, mint a Tisza győzelme a jövő áprilisi választáson. Beszélt a régi és mai Fidesz különbségéről, bűncselekményekről, amiket…

Röviden

Műsor
Ötpontban
Megjelenés
2025. 12. 18.
Hossz
1 óra 8 perc
Szereplők, említett nevek
Magyar Péter, Dull Szabolcs
Témák
politika, magyar belpolitika, tisza párt
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Tudom a felelősségemet, érzem a felelősségemet, napról napraelősségemet.

Azt is tisztáztuk, hogy készen állok a feladatra, nem fogok elugrani ezelől.

Más a régi Fidesz, meg más a mai Fidesz.

Természetesen, ahogy közeledünk a választáshoz, és ahogy esik szét ez a egyébként magát nagyon erősnek, minden nap spenoltó reggelizőnek mutató rendszer, ahogy esik szét, úgy egyre több információt el hozzánk, egyre többen jelentkeznek akár a belső körökből, akár neres cégektől akár állami vállalatok vezetéséből, bűncselekményekkel, hogy a magyar vidék fellázadt Orbán Viktorék ellen.

Én pontosan tudom, hogy megvan az ítélet, tehát ilyen 150-200 milliós bírságokról beszélnek, ami ki van adva, amit Orbán Viktor egy pezsgős vacsorán kiadott Péterfalvi Attila Báb hatóságvezetőnek megvan a megállapodás.

Hát Mészáros átveszik meg a Tiborcfélekör átveszi a bankba lévő részvénypakettet Matolcsiégtól.

Megvan, hogy kik kapják a sportautógyűjteményt.

Megvan, hogy kik kapják a svájci palotákat.

Én nem számolok olyan forgatókönyvvel, hogy nem a Tisza fog kormányt alakítani jövő áprilisban.

Dulszabolcs vagyok és ez az Öt pontban podcast.

A mai vendégem a mai magyar politika és a 2026-os kampány egyik főszereplője lesz.

Mielőtt elkezdenénk a beszélgetést, kérlek titeket, hogy kövessétek az Öontban csatornáit a YouTube-on és a Spotify-on lájkoljatok kommenteljetek és szuper mód köszönöm a szuperköszönöket.

És kérlek titeket, hogy iratkozzatok fel a hírlevelemre a Substacken.

A linket megtaláljátok a leírásban, és állítsátok be a havi támogatást.

Ez a műsor ugyanis kizárólag a ti támogatásaitokból készül.

És akkor köszöntöm a stúdióban Magyar Pétert, a Tiszapárt elnökét.

Köszönöm a lehetőséget. >> Pár héttel ezelőtt önt és Orbán Viktort is meghívtam ide a podcastbe.

Most karácsony előtt önnel beszélgetünk.

Ugye Orbán Viktor miniszterelnök majd nem tudom mikor fogadja el a meghívást.

Ő már lehet tudni, hogy a Fidesz miniszterelnök jelöltje lesz önről.

Mikor lehet majd kijelenteni, hogy a Tisza miniszterelnök jelöltje?

Azt hiszt már tisztáztuk korábban, hogy tudom a felelősségemet, érzem a felelősségemet, napról naprab felelősségemet.

Azt is tisztáztuk, hogy készen állok a feladatra, nem fogok elugrani ezelől, de azért ennek van egy rendje.

Alapvetően ugye listát állítanak a pártok, ott listavezetőt is választanak.

Ö miniszterelnök ölt pedig a magyar parlamentválaszt ott a listán és egyéniben bejutó képviselők többsége helyezi bele a miniszterelnökbe a bizalmát, hogy ilyen csúnyán fogalmazzak.

Nem a nem akarom azt eltagadni, és nem akarok álnaiv lenni.

A legnagyobb és jelenleg jócskán a legerősebb politikai közösséget vezetem. 14 hónapja vezeti a kutatásokat egyre meggyőzőbb előnnyel a Tisza, úgyhogy valószínűleg én vagyok a természetes kihívója Orbán Viktor miniszterelnöknek, de még egyszer mondom, azért vannak formalitások és vannak gyakorlati kérdések is itt, egyrészt a párton belül és utána majd a magyar parlamentben.

Pont azért kérdezem, hogy lehet-e más a miniszterelnök jelölt a Tiszapártnak van-e erről gondolkodás?

Mert tőlem ezt szokták fórumokon kérdezni, hogy miért nem jelenti ki ezt Magyar Péter egyértelműen.

Én nem tudom, hogy van-e ilyen gondolkodás. februárban fogjuk véglegesíteni a Tisza listáját, és ott ugye lesz egy sorrend, de az még nem egy eleve elrendeltetés, hogy a az újonal megalakuló Magyarországűlés 2026, reméljük áprilisában és nem májusban minél előbb a listavezetőt választja miniszterelnöknek alapvetően és általában így szokott lenni, de lássuk meg.

Ö mondom, természetes a természetes helyzet az ez, hogy mint egy párt vezetője, mint egy a kutatásokat régóta vezető párt vezetője, én vagyok a kihívó.

Februárban nyilván errőt dönt a párt, és utána pedig a magyar választók, ami sokkal fontosabb áprilisban. >> Ugye az öt pontban podcastnek és a hírlevélnek is egy ilyen kifejezett célja, hogy a politika hátterét, összefüggéseit, logikáját ismerjük meg.

Úgyhogy itt a mostani beszélgetésben nem csak a kifejezett napi aktualitásokról fogom kérdezni.

Egy kampányhoz három dolog nélkülözhetetlen.

A bizalom, a pénz és a a főüzenet.

Úgyhogy ilyen sorrendben szeretnék kérdezni erről. egy nem tudom, hogy egyetért-e ezzel, de kezdjük a bizalommal, mert engem nagyon érdekelne, hogy kiben bízik most ön legjobban a párton belül.

Ha nem tette volna hozzá ezt a kiegészítést, akkor azt mondtam volna, hogy a három gyerekemben ugye ők nem választották ezt a szerepet, és egészen biztos vagyok benne, hogy hogy bennük bízhatom, és bízhatok, és és ők meg fogják érteni, hogy miért teszem, amit teszek, miért csinálom, amit csinálok, és miért csináljuk több millión, amit csinálunk.

A párton belül azt tudom mondani, hogy az én bizalmamat azt leginkább munkával lehet kiérdemelni, még több munkával.

És persze vannak egy politikai közösségben mindig olyan pillanatok, amikor amik döntő pillanatok, amikor eldől, hogy a a közösségi érdeke a fontosabb, a hazánk érdeke, vagy esetleg egyéni érdekek, ambíciók.

Ugye önmagában az, hogy egy politikai életben, egy politikai pártban valakinek egyéni ambíciói vannak, az teljesen természetes.

És az a jó, hogyha ez az egy egyéni ambíció, az elhivatottság, a szorgalom, az az tolja fölfelé a közösség érdekét is, és abban segít, hogy az minél előrébb kerüljön.

Az nem jó, hogyha az egyén érdek, esetleg az a közösségi érdek elé helyeződik.

Szerintem nekünk itt a nagyon rövid múltunkban ebben a másfél évben azért nagyon sok olyan helyzet volt, ahol ahol elváltak dolgok egymástól.

És akkor ezekben a helyzetekben egyébként eldől, hogy az ember meg tudja-e őrizni valakiben a bizalmát, vagy nem.

De alapvetően én a munkában hiszek, és abban, hogy a Tiszának akkor van esélye, akkor van nagyon jó esélye egyrészt megnyerni a választást, másrészt utána sokkal jobban kormányozni és az emberek bizalmát megtartani, hogyha mindenki 120%-ot nyújt.

Van egy ilyen bomó, azt hiszem, amikor a náza embert küldött a Holdra, akkor végeztek egy kutatást a Názában dolgozó sok ezzer embernél, a mérnököknél, az űrhajósoknál, a pénzembereknél, a takarítóknál, a mindenkinél.

És mindenkit megkérdeztek, hogy miért van ott?

És akkor azt hiszem még a takarítónő is azt válaszolt, hogy azért, mert embert küldök a Holdra.

És ez szerintem megmutatja, hogy egy-egy közösségben hogyan kell működni mindenkinek.

Annak is, aki egy szakértő, annak is, aki egy önkéntes, annak is, aki egy képviselőjelölt, annak is, aki miniszterelnök jelölt, hogy érezze a felelősséges súlyát, és át is érezze, és és tudjon is vele azonosulni.

Nálunk ilyen a közösség, úgyhogy azt tudom mondani, hogy én nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen közösség épült föl ugye másfél év alatt. egy önkéntes a Tiszaszigetközösség a pártnak a szűk belső magja a jelöltek.

Én ezt érzem ezeken az embereken.

Úgyhogy azért boncolgatom ezt a a bizalmat, mert pár hónappal ezelőtt egy interjúban említette, hogy a még az elnökségen belül is gyanakszik arra, hogy van egy áruló, hogy a Fidesz oda beütött, beültetett valamit.

Ezt miből gondolja és hogyan lehet kiszűrni, hogyha van?

Én azt hiszem nem így fogalmaztam, hanem úgy, hogy tudjuk, hogy a az elnökség üléseiről kimennek információk.

Ez nem csak úgy lehet, hogyha valaki áruló, hanem úgy, hogyha lehallgatják, vagy egyéb módon megszerzik az információkat.

A mi elnökségünk az egy valódi elnökség.

A mi politikai közösségünk egy valódi politikai közösség, olyan mint egy család, nem olyan mint egy maffia.

Ö és vannak viták, vannak kritikák, vannak kérdések, de ez így van jól.

Viszont fontos kérdésekben, és miután eldöntöttük az adott kérdésben a pártálláspontját, utána nincs vita, megyünk előre egységesen.

Úgyhogy én nekem teljesen töretlen a bizalmam. >> Mi volt az az utolsó dolog, amiben sikerült önt meggyőzni egy ilyen vitában? >> Köszönöm ezt a kérdést.

Sokszor megkapom, de rengeteg kérdésben meg lehet engem győzni. kommunikációsban, politikaiban pártszervezésben a Tiszaszigetekkel kapcsolatos kapcsolattartásban, a jelöltállítás folyamatában.

Most én nem emelnék ki egy-egy dolgot, de nagyon sok mindenben tényleg közösségi döntés születik. azt nem tagadom, hogy sokszor én vagyok az arca a dolognak, nekem kell utána azt végrehajtani, úgyhogy azonosolnom kell nyilván ezekkel a döntésekkel.

De volt olyan, hogy késhegyre menő vita volt az elnökségben.

Szavazásra nem emlékszem, de de hogy hogy mást képviselt.

Mondjuk ugye négyen vagyunk az elnökségben.

Természetesen a fontos döntéseknél azért kiegészülünk a kampányfőnökkel, a szakmai munkacsoport, a szakmai munkátvezető kollégával, akár a sajtófőnökkel és a jogászunkkal.

Tehát azért ez egy tágabb kör.

Én egy ilyenre emlékszem, amiben egy magyar infón talán beszélt is, vagy célzott, hogy Radnai Már győzte meg például a rendszerváltó kártyáknak a a bevezetésével.

Igen, de az akkor még ugye nem egy ilyen formális elnökségi dolog volt, akkor az Európai Parlamenti választás előtt voltunk, és ha már ez szóba kerül, akkor úgyis a pénz lesz majd a, ha jól értettem a következik. >> Ugye nekünk ez nagyon fontos, és ez egy nagyon jó döntés volt, és utólag is köszönöm Márknak ezt az ötletet, meg azt, hogy meggyőzött arról.

Ugye ott az volt a kérdés, hogy az európai parlamenti választás napja előtti napon be szabad-e egyet jelenteni, vagy esetleg ez visszaüthet, de nagyon jó döntés volt ott a hősök terén ezt bejelenteni, hiszen ha az nem lett volna, akkor tulajdonképpen nem tudnánk magunkat finanszírozni.

Ugye a még mindig ugyanaz a helyzet, hogy >> De akkor ő például miért gondolta azt, hogy nem kell ez a rendszer? >> Nem azt hanem nem azt gondoltam, hogy nem kell, meg hogy nem kell finanszírozás, hanem hogy nem szabad akkor a választás előtt egy nappal ezt bejelenteni, mert hogy ahogy ki is forgatta a propaganda mindent, ezt is kiforgatja.

De láthatóan a pozitív hatása mégis megvolt, mert rengeteg emberhez eljutott a híre, és utána rögtön napokon belül több mint 10000 támogatónk volt.

Ugye ez azóta fölment már majdnem 40000-re.

De innen is arra bíztatok mindenkit, ha már a a műsor elején ön is arra biztatott, hogy támogatókat keres.

Ugye a Tisza továbbra is egy olyan politikai közösség, amelynek semmilyen állami támogatása nincs.

A kormányzati hazugságok és narratívával szemben.

Semmilyen külföldi támogatója nincs, semmilyen oligarha nem támogatja.

Van ez a majd 40000 állandó támogatónk 500 Fttól 40000 Ft-ig.

Van aki többel támogatja havonta.

Ugye a magyarisza.hu/ támogatás oldalon lehet minket támogatni.

Óriási pénzek kellenek egy kampányhoz.

Nincsenek olyan illúzióink, hogy akár csak megközelítőleg vagy tizedannyi forrásunk lenne a kampányra, mint a Fidesznek van, vagy a kormánynak.

De nyilván a a sok kicsi sokra megy.

Most elindítjuk a 106 jelöltünknek a külön támogatási kampányát. aki mondjuk közvetlenül egy veszprémi vagy egy zalazent gróti vagy egy szegedi vagy egy batonyai jelöltet szeretne támogatni megteheti.

Az is központosítva van központi ellenőrzés mellett, de de a 106 egyéni választókerület nélkülön is lehet támogatást adni. óriási szükségünk van, és bocsánat, befejezem a monológot, csak azt akarom elmondani, hogy hogy ezek ilyen azért milliárdos tételek, és jelenleg a Tiszának a a havi bevétele ebből a rendszerváltókártyából körülbelül 200 millió Ft.

Ebből a napi működést tudjuk fedezni, a 80 alkalmazottunkat, az országjárást, a jótékonykodást, de ez nyilván kampányra nem elég.

Nekem mostanában alá kell írnom szerződéseket.

Ugye elmondtuk, hogy nekünk nem lesznek óriás plakátjaink, meg nem hiszunk a vizuális környezetszennyezésben, de azért nyilván meg kell jelenni a jelöltjeinknek, hogy az ismertségük növekedjen.

Ezek sok 100 millió Ftos tételek, amiket nekem most úgy kell aláírni, hogy igazából fedezet még nincs mögötte.

Úgyhogy ha valaki úgy érzi, hogy fontos a rendszerváltás és megteheti, akkor innen is kérem, hogy hogy menjen föl és támogasson minket, váltsa ki a rendszerváltókártyá.

Visszatérünk még a a pénzre, de itt tegyünk egy lábjegyzetet a 106 jelöltnél.

A mezőkövesdi választó kerületben még nincsen jelölt, és ott nem is volt jelöltállítási kampány.

Ott mi a helyzet ezzel a választókerülettel? >> Jól van az a választókerület, köszönjük szépen.

És meglesz ott is a jelölt, vagyis a bejelentése a jelöltnek hamarosan időben, még bőven a Fidesz jelöltjei előtt.

Úgyhogy én köszönöm innen is utólag az aggodalmát mindenkinek, aki a aki azt mondta hónapokon keresztül, hogy a Tisza az egy one man show, és hogy és hogy nem lesz képes kiállítani még 30 jelöltet sem.

Ehhez képest ugye láttuk ennek az ellenkezőjét, 309 fantasztikus jelöltet sikerült kiállítanunk.

Innen is köszönöm a bátorságukat.

És hát azt látjuk, hogy a az állampárt pedig vergődik, és jelenleg az tűnik valószínűlegnek, hogy ők is tudják, hogy történelmi minimumra fog esni a képviselőik száma, és a hát a megmaradt koncokon, még megy a marakodás a maffiában.

Nálunk ilyen nincsen szerencsére. >> Előbb említette, hogy munkával lehet a bizalmát megnyerni.

A amikor volt a jelöltekkel a meghallgatás, akkor nekem több jelölt is mondta, hogy hogy személyesen sok beszélgetésen bentült, utána minden egyes jelöltel személyesen is beszélgetett.

Itt mi az, amivel megnyerte a bizalmát?

Például egy tiszás jelölt, de még inkább érdekel, hogy mivel vágta el valaki magát.

Mi volt az az egymondat, amit hát amivel Magyar Péter ráncolja a homlokát és azt mondja, hogy akkor eszne? >> Nem emlékszem, hogy ránszórtam volna a homlokomat, vagyis hát biztos, hogy láncaim lettek, mert volt, amikor hajnali 2-ig zajlott ez a meghaltás, vagy éppen reggel 6:00-ra tudtok beszuszakolni az országjárásban.

Hát majdnem 1000 emberrel beszéltem én személyesen, és ezek azért jellemzően fél óra, egy óra volt.

Volt olyan, amikor egy többeket hallgattunk meg egyszerre, de az volt az volt kevésbé jellemző.

Alapvetően én szeretek ultizni.

Nem tudom, hogy ez jó híre-e a miniszterelnöknek, vagy rossz hír. >> A miniszterelnök említette egyszer, hogy egy miniszterelnöknek…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Magyar Péter: A Tisza alakít kormányt, nem számolok más forgatókönyvvel”

Miről szól ez az epizód: „Magyar Péter: A Tisza alakít kormányt, nem számolok más forgatókönyvvel”?

Magyar Péter, a Tisza párt elnöke volt az Ötpontban podcast vendége. Kijelentette, hogy készen áll a kormányalakításra, és nem számol más forgatókönyvvel, mint a Tisza győzelme a jövő áprilisi választáson. Beszélt a régi és mai Fidesz különbségéről, bűncselekményekről, amiket… Az epizód a Ötpontban című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 12. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Magyar Péter: A Tisza alakít kormányt, nem számolok más forgatókönyvvel”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Magyar Péter, Dull Szabolcs.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Magyar Péter: A Tisza alakít kormányt, nem számolok más forgatókönyvvel”?

Fő témái: politika, magyar belpolitika, tisza párt.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Magyar Péter: A Tisza alakít kormányt, nem számolok más forgatókönyvvel”?

Megjelenés: 2025. 12. 18.. Hossz: 1 óra 8 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/otpontban/magyar-peter-a-tisza-alakit-kormanyt-nem-szamolok-mas-forgatokonyvvel-15f9e675

Több epizód a Ötpontban-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból