Semjén Zsolt belebukhat a Zsolti bácsis ügybe? - Extra
· PT19M27SÖsszefoglaló
Az Ötpontban Extra e heti adásában a műsorvezető a Semjén Zsoltot érintő "Zsolti bácsi ügyre" reagál. Kiemeli, hogy az ügy káros a Fidesznek, különösen Semjén Zsolt parlamenti kifakadásai után. A Fidesz stratégiája a védekezés és a narratíva átkeretezése volt, többek között…
Röviden
- Műsor
- Ötpontban
- Megjelenés
- 2025. 10. 12.
- Hossz
- 19 perc
- Szereplők, említett nevek
- Dull Szabolcs, Semjén Zsolt
- Témák
- fidesz, semjén zsolt, zsolti bácsi ügy
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Ez az öt pontban extra, ahol a ti kérdéseitekre válaszolok, amit az öt pontbankukacgmail.com címre küldtetek.
Ide továbbra is várom a a kérdéseiteket, ugyanis időnként itt az öt pontban extrában ezt meg fogom válaszolni.
Mielőtt elkezdeném, kérnélek titeket most is, hogy iratkozzatok fel az Öt pontban csatornájára a YouTube-on és a Spotify-on, illetve arra is kérlek titeket, hogy iratkozzatok fel a hírlevelemre.
A linket a leírásban megtaláljátok és állítsátok be a támogatást.
Ez a műsor ugyanis kizárólag a ti támogatásaitokból készül, és akkor következzenek is a kérdéseitek.
Semén Zsolt belebukhat a Zsolti bácsi ügybe. >> Ez az egész Zsolti bácsi ügy, ez kezdjük azzal, hogy ártalmas a Fidesznek.
Tehát bárki bármit csinál, bárki bármit mond.
Itt egy olyan ügyről van szó, egy pedofil ügyről, amelyet Semén Zsolt magára rántott azzal, hogy a a parlamentben kifakadt.
És ezek után a Fidesz többféle választ adott, visszatámadott, átkeretezte ezt a dolgot.
Ugye emlékezhetünk, hogy külföldi titkos szolgálatok beavatkozásáról beszélt Tuzson Bence.
Orbán Viktor egyenesen államellenes kísérletként keretezte ezt a dolgot. viszont végső soron minden ilyen dolog, hogy a Fidesz erről beszél, hogy védekezik ebben az ügyben, hát ez azért egyre jobban elterjeszti a választó körében, hogy van itt egy ügy Zsolti bácsival kapcsolatban, és nem lehet tudni, hogy Semjér Zsolt Zsolti bácsi-e, vagy sem.
Sem Zsolt kifakadásának éppen ezért én úgy tudom, hogy nem is örültek a parlamentben.
Egész pontosan azt hallottam, hogy Rogántal a fejét fogta, amikor meghallotta.
Ugye ő nem is tapsolt ott a parlamentben ekkor.
Kövér László pedig hát vonakodva adott szót a KDNP elnökének.
Ezt később egyébként a házelnök ki is fejtette a harcosok órájában, hogy azért ő sokáig magában egy picit így habozott, hogy akkor most szót adjon személyes érintettség címén, de hogy mindezt kampányszempontból azért is fontos a Fidesz számára, merthogy sokkal inkább szerettek volna beszélni a Tiszaadónak a rémképéről, vagy a digitális polgári gyűlésnek a a sikeréről, mintsem egy ilyen védekező pozíciót felvenni.
És azon a parlamenti napon egyébként a DKS Arató Gergely nem csak Semén Zsoltot támadta be, hanem Rogán Antalt is betámadta a vérehajtó maffiázással.
Rogán Antalnak viszont esze ágában nem volt reagálni erre a dologra.
Ugye itt amit többen kérdeztetek tőlem, hogy Semén Zsolt belebukhat-e ebbe az egész ügybe?
Itt két dimenziót érdemes vizsgálni.
Egyrészt, hogy a a Fidesznek most az érdeke, hogy minél kevésbé beszéljenek erről a dologról.
Ugye számukra ez is kontraproduktív, hogyha ez a megtorlás narratíva folytatódik, és azt látják a választók, hogy Juhász Péternél tartanak házkutatást, vagy bárki mást számoltatnak el, és nem pedig többet tudunk arról, hogy a Szőlőutcában mi történt.
Tehát Semén Zsoltnak a sorsa függ egyrészt attól, hogy meddig marad napirenden ez az ügy.
És a második, ami még egyszer vagy még még egyszer ilyen fontos a Fidesz számára, hogy Orbán Viktornak azért arra is gondolnia kell, hogyha a választás előtt bőfél évvel az egyik fontos emberét, méghozzá a koalíciós pártnak az elnökét elereszti, elengedi a kezét, akkor azzal milyen üzenetet küld a saját táborának?
Tehát van egy olyan dimenziója ennek, hogy nem szeretné Orbán Viktor a saját táborát összezavarni, és ezért aztán akit támadnak, azt ilyenkor a miniszterelnök megszokta erősíteni.
Szóval ezekből következtetve én inkább azt mondom, hogy a Fidesz arra fog törekedni, hogy fiókba kerüljön ez az ügy.
És Semén Zsolt pedig 2026 áprilisáig nagy valószínűséggel a posztján marad. >> Miért ukránozik ennyitor Viktor?
Tavasszal nem fulladt ki ez az Ukrajna téma. >> Ugye ez az ukránozás, ez a Fidesznek a tavaszi nagy kérdése volt, amely a Fidesz nagy történetét építi.
Ugye megszokhattuk azt, hogy Orbán Viktor már hát több mint egy évtizede, talán lehet mondani, hogy két évtizede is, azt a történetet meséli, azt a nagy politikai történetet, hogy ő az, aki meg tudja védeni a külső ártalmaktól Magyarországot.
Legyen az Brüsszel, legyen az Soros György, legyen az a rezsicsökkentésnek a megakadályozói, legyenek azok migránsok, háború pártiak, és így tovább, és így tovább.
És ebbe a történetbe illesztette bele a Fidesz Ukrajnát, és azt, hogy az ukrán csatlakozás az micsoda veszélyt jelentene a magyar választókra, magyar gazdákra és egész Európa jövőjére.
Na most azt láttuk, hogy tavasszal hát nemzeti konzultációt is tartottak ebben a kérdésben, és csúcsra járatta Fidesz ezt a dolgot.
Viszont a Fidesznek a a népszerűsége az nem lódult meg. határozottan ettől a dologtól leginkább arra volt jó, hogy stabilizálja a Fidesz táborát.
És éppen ez a lényeg a Fidesz történet építésével, hogy szüksége van arra Orbán Viktornak, hogy a saját táborának, a saját szavazóinak adjon egy olyan mankót, adjon egy olyan fogóckodót, amelyet majd tudnak mesélni a vasárnapi ebédnél, tudnak mesélni kozmetikusnál, fodrásznál, kocsmában és így tovább.
Tudni illik, hogy van itt ez a külső veszély, Ukrajna, Brüsszellel karöltve, és ide ültették Magyar Pétert, aki ebben az esetben ennek a külső veszélynek a hazai megtestesítője.
Tehát megpróbáljam Orbán Viktor Magyar Pétert ebbe a történetbe beilleszteni.
Én azt gondolom, hogy ez az ukránozás, ez ki fog tartani 2026 tavasszáig, és pontosan ezért, mert építi a Fidesz nagy történetét. viszont pont amiatt, hogy ettől nem lódul meg a Fidesz népszerűsége, hogy ezzel sok új szavazót a Fidesz már nem tud nyerni, ez azért rávilágít arra, hogy a a Fidesznek hiányzik az a fő kérdés, az a fő téma, amelyre rá tudja húzni a kampányát.
Tehát lehet mondani, hogy ez az ukránozás, az, hogy Orbán Viktor kiírja, hogy hogy Méin Ukrain, hogy kiírja azt, hogy egy ukránok és brüsszeliek által mozgatott bábmagyar Péter, azt azért teszi, mert egyelőre nincsen jobb.
És számára ez is hasznos, hogyha erről beszélnek inkább a választók, mints sem mondjuk a gazdasági adatokról, inflációról vagy a már említett Zsolti bácsi ügyről.
És az pedig, hogyha Zelenszki beszól Orbán Viktornak, vagy hogyha Magyar Péter orosz oroszozással válaszol erre a dologra, az pedig mindmint segíti Orbán Viktornak, hogy életben tartsa ezt a történetét.
De azért hozzá kell ehhez tenni, hogy láthatóan ez az Ukrajna téma azért nem egy varázs fegyvere a Fidesznek, és kell még gondolkodniuk, hogy mi lesz a fő témájuk. >> Sorra jelennek meg egykori fideszesek a Tiszába.
Mi a biztosíték, hogy a Tisza nem egy Fidesz 2.0 lesz? >> Igen, többen küldtétek azt a kérdést, hogy akkor most egész pontosan itt a sértett megbántott kiábrándult fideszeseknek a gyűjtőhelye lesz a Tisza, hiszen hát Ruszinsendi Romulusz után megjelent ugye Kármán András.
Ő vezeti a Tiszának a gazdaságpolitikai műhelyét, és ő korábban Orbán Viktor kormányában államtitkár volt.
Emlékezhetünk, hogy Köccsén Orbán Viktor rögtön neki is ment Kármán Andrásnak, miszerint ő külföldi bankoknak az embere, majd utána folytatta, hogy hát éppen ő rúgta ki a a kormányából éppen azért, mert mertogy külföldi bankok logikájában gondolkodik.
És sajtóhírek szólnak arról, hogy megjelenik a a Tisza körül Orbán Anita is, aki pedig szintén a a Fidesz közelében politizált, és 2010-ben majdnem fideszes jelölt is lett majd utána utazó nagykövet.
Tehát láthatjuk azt, hogy többféle olyan ember tűnik fel a Tiszában, aki egykor fideszes volt, vagy a a Fideszhez kötődött.
Na most ezt a az ellenzéki szavazók értelmezhetik úgy, hogy lám lám itt van a bizonyíték, hogy nekünk van igazunk, azaz, hogy a Fideszből tényleg elkezdtek kiábrándulni az egykori fideszesek, elkezdtek átigazolni és ez tudja megképezni azt az új többséget, amellyel választást lehet nyerni.
És van egy másfajta értelmezés, egy másfajta narratíva.
Ez az, amit a kérdésben is feltettetek, hogy akkor ez most egy Fidesz 2.0 lesz-e.
Itt az, hogy melyik narratíva érvényesül, valójában ez a válasz arra, hogy Magyar Péternek mennyire kell ezzel a dologgal foglalkoznia.
Mert hogyha lesz egy olyan ellenzéki párt, amelyik felépíti ezt a narratívát, és elmondja, hogy azért van szükség egy baloldali pártra, vagy azért van szükség egy liberális pártra, mert azért láthatóan a Tisza az jobboldali és volt fideszesekkel van tele, akkor kell majd foglalkoznia Magyar Péternek ezzel a kérdéssel.
Ugye azt látjuk, hogy a DK-nál vannak erre jelek, hogy hogy megpróbálja Dobrev Klára azt mondani, hogy ő a baloldali, és itt a többi párt az mind jobboldali rajta kívül, de egyelőre még nem láttunk olyan politikai erőt, ami sikerrel tudná ezt a Fidesz 2.0 narratívát felépíteni.
Egy másik ilyen veszély, amellyel számolnia kell Magyar Péternek, ha pont a Fidesz kezdi el azt építeni, hogy itt csupa olyan emberrel van tele a Tisza, amelyek a hát a Fidesz korábbi Z kategóriás emberei voltak, hátsó sorban voltak, alkalmatlanok voltak, nem kellettek, sértettek, megbántottak.
És a Fidesz azt kezdi elépíteni, hogy nem a Fidesznek a zs válogatottjára, hanem a Fidesz a válogatottjára, az eredeti Fideszre kell szavazni.
Egyelőre még nem látjuk, hogy valaki politikai célból egybefűzte volna ezeket a Tiszába érkező embereket.
Most egyelőre a Tisza tábora örül annak, hogy a one man show helyett egybe többen vannak a Tiszában.
Úgyhogy ez még jelenleg nem jelent problémát Magyar Péternek.
Mennyit árt a Tiszaadó kampány Magyar Péteréknek?
Hát ugye a Tiszaadó kampány, amelyet a a Fidesz kezdeményezett, ugye az egykor szebb napokat látott index oldaláról indult ez az egész, és ma már bírósági ítélet is van arról, hogy ez az indexnek a véleménye volt, hogy Tiszaadó bevezetésére készülne a párt.
Ugye most már látjuk, hogy ez azért bő egy hónapja húzódik, vagyis teljesen egyértelmű, hogy a Fidesz erre az őszre azt találta ki, hogy hát ezen a ponton próbálja meg roncsolni a Tiszának a népszerűségét.
Erre azért volt szüksége a Fidesznek, mert Magyar Péter azt szeretné, és hát a politikája egyértelműen arra mutat, hogy az emberek egy Orbánellenes népszavazásként fogják fel ezt a választást, azaz a fő kérdés az az legyen, hogy Orbán vagy nem Orbán.
A Fidesz erre azt a választ adta, hogy a fő kérdés ne ez legyen, hanem az, hogy Orbán vagy magyar.
Ez csak látszólag ugyanaz, mert hogy a Fidesz azt szeretné érzékeltetni, hogy ideje megvizsgálnunk, hogy mi lenne Magyarországgal, hogyha a Tisza kormányra kerülne.
És ennek az egyik eleme ez a bizonyos Tiszaadó, amelyre hát nemzeti konzultációs kampányt elindítottak, ugye egy ilyen AI plakát kampányt elindítottak, ahol AI generált emberek sírnak azon, hogy mennyivel csökkenne a fizetésük a a Tiszaadó bevezetésével.
Tehát megvannak mindezek az elemei, de a a lényeg a Fidesz számára az, hogy egyrészt a saját tábornak adjon egy mankót, hogy lám, ezért nem szabad a Tiszára szavazni.
Illetve van még egy fontos szempont a a Fidesz számára, ez pedig a bizonytalanok tábora.
Ugye a bizonytalanok táborában nagyjából 700000 1 millió ember még nem döntötte el, hogy kire fog szavazni jövő áprilisban.
Lehet, hogy ezt majd az utolsó hónapban, az utolsó héten, sőt van olyan, aki az utolsó napon hozza meg a döntését, de ezek az emberek jellemzően nem követik annyira a politikát, és a politikai híreket kevésbé kísérik figyelemmel, hogyha őnekik megmarad a tudatukban, hogy a Tisza a nép sanyargatására készül, adó kivetésére készül, a Fidesznek ez pont elég, mert ezzel tudja ezt a fő kérdést keretezni, hogyha hogyha valaki számba veszi, hogy Orbánt vagy válassza, akkor eszébe fog jutni, hogy magyarral valamifajta adóbevezetésére készülnek.
Na most Magyar Péter felismerte azért azt, hogy milyen veszéllyel áll szemben, és a kezdeti védekező attitű után, ugye többször cáfolta, hogy Tiszadó bevezetésére készülne a párt, többféle politikai lét lépést tett, amellyel igyekszik átkeretezni vagy felülírni ezt a kérdést. ugye elindította a nemzet hangja akciót, amelyben ő is megkérdezi a választókat bizonyos kérdésekről.
Ezek jellemzően jóléti intézkedések, és ő is a Tiszát azzal mozgósítja, hogy minél többen az utcára menjenek, és minél többen elmagyarázzák, hogy nem, nem, nem készül semmiféle adókivetésére a Tisza.
Itt azt azért érdemes megjegyezni, hogy bár a Fidesz most már hetek óta harsogja a a Tiszaadó történetet, azért számukra ez azért feltűnik egy picit kockázatosnak, mert ezzel azt is építik, hogy van reális esélye annak, hogy a a Tisza hatalomra, kormányra kerülhet.
Vagyis ők maguk mondják a azt az ellenfélről, hogy van okunk félni tőlük, hogy kormányra kerülnek.
És hát ez is jelzi azt, amit az ukrán történetnél mondtam, hogy a Fidesz folyamatosan keresi azt a témát, amelyetel azt a nagy történetet, amelyre rá tudja húzni majd a 2026-os választásokat.
És a Tiszaadó az azért nem 100%-os, mert mégis csak az ellenfélről szól, és bármikor egy másik ügy könnyen háttérbe sorolhatja, leveheti a napirendről, mint ahogy ezt egyébként a Zsolti bácsi ügynél láttuk is. >> Miért nem nevezi meg Magyar Péter egyszerűen a 106 jelöltjét?
A tiszásnak teljesen mindegy, kire szavaz, nem?
Hát hajlamos vagyok egyetérteni az olvasóval, nem is köszönöm a kérdést, hogy valójában az elkötelezett ellenzéki szavazónak, amelyik már eldöntötte, hogy le akarja váltani Orbán Viktort, teljesen mindegy, hogy milyen név lesz az egyéni szavazólapon.
Valójában a villanyoszlopra is le fog szavazni akkor, hogyha egy Tiszalogó van mellette.
Ki is mutatták ezt nagyon sok ilyen felmérésben statisztikában hogy alapvetően az országgyűlési választásokon nem egyéni jelöltekre szavazunk, még az egyéni jelöltes szavazólapnál sem, hanem pártokra.
Tehát a pártpreferencia az, ami meghatározó.
Egy jó jelölt maximum 4-5% ponttal tudja javítani a párt eredményét. egy rossz jelölt ugyanennyivel persze rontani tudja, de végső soron nem az a kulcskérdés, hogy hogy hívják ezt a jelöltet.
Ezt mindenki tesztelheti egyébként önmagán, hogyha becsukjátok a szemeteket, akkor mennyibe tudjátok felidézni, hogy ki az egyéni országgyűlési képviselőjelöltetek.
És nagyon kevesen szokták ezt tudni.
Szóval a Tisza számára nem az a kulcskérdés, hogy ki lesz az a 106 jelölt, hanem az a kulcskérdés, hogy…
Említett entitások
Témák
- fidesz
- semjén zsolt
- zsolti bácsi ügy
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Semjén Zsolt belebukhat a Zsolti bácsis ügybe? - Extra”
Miről szól ez az epizód: „Semjén Zsolt belebukhat a Zsolti bácsis ügybe? - Extra”?
Az Ötpontban Extra e heti adásában a műsorvezető a Semjén Zsoltot érintő "Zsolti bácsi ügyre" reagál. Kiemeli, hogy az ügy káros a Fidesznek, különösen Semjén Zsolt parlamenti kifakadásai után. A Fidesz stratégiája a védekezés és a narratíva átkeretezése volt, többek között… Az epizód a Ötpontban című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 12..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Semjén Zsolt belebukhat a Zsolti bácsis ügybe? - Extra”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Dull Szabolcs, Semjén Zsolt.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Semjén Zsolt belebukhat a Zsolti bácsis ügybe? - Extra”?
Fő témái: fidesz, semjén zsolt, zsolti bácsi ügy.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Semjén Zsolt belebukhat a Zsolti bácsis ügybe? - Extra”?
Megjelenés: 2025. 10. 12.. Hossz: 19 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/otpontban/semjen-zsolt-belebukhat-a-zsolti-bacsis-ugybe-extra-5b4eeace
Több epizód a Ötpontban-ből
- Hat éven belül ítélet? Rajtunk nem múlik
Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetője vendége az Ötpontban podcastnek, ahol a hivatal által az ügyészségtől átvett négy ügyről beszélget. A…
- Lehetséges forgatókönyv, hogy Magyar Péter államfő lesz
Az Ötpontban aktuális adásában Soós Eszter Petronella politológus és politikai kockázati tanácsadó elemzi a magyarországi politikai helyzetet. A beszélgetés során szóba kerül Magy…
- A Tisza egyik fele radikális, a másik ultraradikális
Az Ötpontban podcast e heti adásában Dull Szabolcs politikai újságíró, az Abszolút kampány című könyv szerzője elemez. A beszélgetés során kitér arra, hogy van-e törésvonal a Tisz…
- Sokkban vagyok, belelátok a titkosított iratokba
Ruff Bálint nemrégiben kinevezett miniszterelnökséget vezető miniszterként interjút adott, ahol sokként élte meg a kormányzati munka során látottakat. Szerinte 2010 óta a kormányz…
- Ez a kormány Magyar Péter hard, és élvezi
A mai adásban Dull Szabolcs vendége Zárug Péter Farkas politológus, aki a rendszerváltozás átmenetéről és az orbáni politikáról írt könyvet Török Gáborral. A beszélgetés középpont…
- Oligarchatúra, Tiborczék milliárdos lakása, zárt körű tonhalas buli: Ilyen a NER-luxus belülről
Az Ötpontban podcast e heti adásában Tóth Ildikó ingatlanbefektető, üzletasszony mesél a NER luxusvilágáról. Elárulja, mikor telt be nála a pohár, és miért küldött fotókat Hadházi…
- Magyar Péter a színházzal közelebb viszi a politikát a választókhoz
Schultz Nóra politikai elemzővel Dúll Szabolcs a politikai kommunikáció színházi és filmes elemeit vizsgálja Magyar Péter példáján keresztül. Az elemzés kitér arra, hogyan használ…
- Magyar Péter versenytársa lett a teljes magyar médiának
Ez a rendhagyó adás a magyarországi média kihívásait járja körül. A beszélgetés fő témái a közszolgálati média létjogosultsága, az olvasói elvárások a független sajtóval szemben,…
- Ha Sulyok Tamás nem mond le, hogyan tudja leváltani Magyar Péter? – Dull Szabolcs válaszol
Dúll Szabolcs a hallgatóság kérdéseire válaszol az Ötpontban című podcast extra adásában. Az egyik fő téma az újonnan felálló Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza Párt) kormányzása,…
- Magyar Péter következő sztorija a Fidesz bűneinek feltárása lehet
A mai adásban Papp Gergő politológus, kampányszakértő, a Kiáradt című könyv szerzője vendégeskedik Dúll Szabolcsnál. A beszélgetés Magyar Péter politikai berobbanását, a Tisza pár…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Szabó Bence kitálalt — Innen és Túl
Az adásban Szabó Bence kitálal többek között az eredményváróról és a MÁV-ról. Szó esik a Fidesz válaszáról, a MEDIÁN-ról és a szavazatok áráról. Orbán Viktor, Matolcsy György, Sul…
- 65. rész - Dull Szabolccsal és Ruff Bálinttal - 2022.02.10. — Harcosok Klubja
Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője és Ruff Bálint politikai tanácsadó vitatják meg a Fidesz választás előtti pénzosztogatását, a választási erőviszonyokat és az ellenzék lehets…
- ÖT ➡️ Orbán nem lesz képviselő ¦ Milyen lesz Magyar Péter kormánya? — Öt
Kóczián Péter, Nagy Attila Tibor, Konok Péter és Hont András beszélget Orbán Viktor politikai jövőjéről és Magyar Péter egy esetleges kormányzati szerepéről. Az epizód a magyar po…
- Miért ez a nagy titkolózás a 7500 korrupciógyanús ügyben? - Napi Mutyimondó, 2016.10.05. — atlatszo.hu
Ez a Napi Mutyimondó című email hírlevél rádiós kiadása, amelyet az Átlátszó jegyez. Az adás 7500 korrupciógyanús ügy titkolózásával foglalkozik.
- Hálózatos működésben fordultak ellenem – KONKRÉTAN Rónai Egonnal ⧸ Orbán Balázs — Húzós
Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója Rónai Egon vendégeként doktori védéséről, plágiumvádakról és az 1956-os "elszólásáról" is beszélt. Szó esett Magyar Péter megje…
- Dull Szabolcs a Fülkében: Magyar Péter a zebrákra mutat, de Orbán vagyonát meséli el velük — Fülke - a HVG közéleti podcastja
Dull Szabolcs és Kacskovics Mihály Béla a magyar közéleti témákat járják körül, szóba kerül Magyar Péter, Orbán Viktor, radikálisok és az ellenzék. Beszélnek népszavazásokról és p…
- Melltartó-gate; Háborús csomag; Mi fér bele esküvő előtt? — Kettőspont
A Kettőspont című műsorban Bernáth Odett és Tóth Viktor a melltartó-gate, a háborús csomag és az esküvő előtti kérdések témáját járja körül.