Porkoláb Gyöngyi

Biztonság, bátorság, félelem, életünk hadszínterén

· PT1H1M4S

Összefoglaló

Georg Spöttle újságíró, biztonságpolitikai szakértő és nyugállományú katona a vendége Porkoláb Gyöngyinek. Az interjú során szó esik a biztonságérzet fontosságáról, a bátorságról és arról, mi motivál valakit háborús övezetbe utazni. Spöttle mesél fiatalkori humán és…

Röviden

Műsor
Porkoláb Gyöngyi
Megjelenés
2025. 05. 28.
Hossz
1 óra 1 perc
Szereplők, említett nevek
Georg Spöttle, Porkoláb Gyöngyi
Témák
biztonságpolitika, bátorság, háború, biztonságérzet
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szeretettel köszöntöm kedves hallgatóimat és követőimet, és nagy örömmel és szeretettel köszöntöm mai vendégemet, Georg Spötlét, aki újságíró, biztonságpolitikai szakértő.

Egyébként még találtam egy olyat is, hogy nyugállományú katona.

Erről is lehet, hogy fogunk még beszélgetni.

Az apropója a mai találkozásunknak az az több dolog.

Egyrészről én közel 20 éve foglalkozom egy olyan területtel, ami életvégi gyógyíthatatlan betegeknek és családtagiknak az elkísérését jelenti.

Nagyon sokszor tapasztaljuk, hogy a biztonságérzet az milyen fontos az ember életében, és hogy milyen sokféle aspektusa van ma a világban annak, hogy hogy a biztonságot értelmezzük.

Te a munkád során ezzel a kérdéssel, ezzel a viszonyulással nagyon sokszor foglalkoztál, de még mielőtt belevágnánk abba a beszélgetésre, amit én most nagyon-nagyon várok, már, bízom benne, hogy akik követnek minket ők is, egy olyan furcsa kérdésem lenne, hogy ha nem ezt a pályát választottad volna, akkor volt-e neked Bterv, tehát volt-e bármi, amin gondolkodtál?

Hát szeretettel köszöntöm a hallgatókat és szívből köszönöm neked a megtisztelő meghívást.

Örülök, hogy itt lettek Debrecenben.

Hát volt B meg C terv és igazából én nagyon humán érdeklődésű ember voltam mindig.

Tehát rendkívül érdekelt a biológia, azon belül is például az ornitológia.

Tehát nagyon szeretem a madarakat.

Igen, mai napig is meg foglak lepni egy könyvvel, ami most tehát biológia, zoológia, ornitológia, ez ez nagyon-nagyon benne volt, sőt esetleg még az orvostudomány is benne volt.

Tehát mondom, kifejezetten e ezen ezen a síkon mozogtam így hobbizinten, ugye diákként ilyen tudományos diákolimpiákon indultam elég jó sikerrel ráadásul így így biológiából.

Tehát ez rendkívül érdekelt engem. nyári szünetek beálltam a kórházakba vagy idősek otthonába dolgoztam, tehát minden, ami így egészségüggyel is összefüggött.

Aztán valahogy nem tudom, ez ez hirtelen úgy a gimnázium úgy utolsó évében jött, hogy elkezdett jobban úgy érdekelni a hadsereg, hogy hogy milyen is igazából a katonaság, milyen a bajtársiasság.

Ennek is van ugye egy ilyen nagyon speciális pszichológiai vetülete, hogyha az ember a fegyveres erőkhöz csatlakozik.

Nyilvánvalóan kell hozzá kalandvágy, azért ezt is odatehet erő, hogy újságíró, biztonság, politika szakérés kalandor valahogy.

Tehát tehát mindenképpen kell egy olyan lelki beállítottság ehhez, hogy ha kell, akkor elmész akár egy háborúba, hogyha szükséges van a hazád védelmében, akkor akár az életed is adod, vagy valamelyik végtagodat rosszabbik esetben, vagy pedig ugye másoknak el kell vedni az életét, tehát ezeket úgy meg kell fontolni, hogy hogy csinálni szeretnéd-e.

Volt egy bajtársam például, ha már a félelmekről beszélünk, a biztonságérzésről. egy nagyon intelligens srác, most gyermekpsichológusként dolgozik amúgy, de őt is vonzotta a katonai pálya, de benne mindig volt az a félsz, hogy mi van, hogyha valakit meg kell ölnie, hogy ezzel a tudattal nem tudna élni és amikor úgy volt róla szó, hogy esetleg afganisztáni bevetés vagy valami, tehát 2011 után, akkor ő úgy döntött, hogy végül kiszáll, tehát civil szférába akar elhelyezkedni, pszichológiát tanult az egyetemen, az amúgy nagyon érdekeltő gyerekkora óta, és egy sikeres gyermekpszichológusm lett.

Tehát tényleg analitikával foglalkozik, szuper jó dolog.

Én pedig valahogy nem tudom, megtaláltam ott a helyen valahogy az egész, tehát mind a haditechnika kezelése ugye én az ejternyősöknél voltam mind ugye a repülés, mind az ugrásnak a szeretete, ami szintén egy érdekes dolog, mert hát az ember ugye a alapösztönünk szerintem a a biztonság, az életünk védelme, hogy hogy túléljünk helyzeteket.

Nem egy normális dolog, amikor egy szágoldó repülőgépből az ember több 1000 m magasan kiugrik, és bízik abban, hogy az ejtőny, amit becsomagolt, az nyílni is fog.

Mindig van para ilyenkor értelemszerűen.

Tehát mindig, hogy hogy nem féltek, de hogy nem félünk, persze, hogy az ember fél.

Tehát ülsz a nyitott gépajtóba nyáron például, és már úgy átmegy a fejeden, hogy hm, akarom én ezt csinálni, meg tényleg jó döntés volt-e is, és a végén van egy olyan csoportdinamika, és persze túllépsz a saját határaidő.

Tehát, hogy ezt mondják, hogy megélni a bátorság örömét igazából.

Tehát ezt az ember megtapasztalja akkor, hogyha katona lesz, megtapasztalt csodálatos barátságokat, amik amik születnek szinte első pillanattól kezdve.

Érdekes, az ember mindig úgy összetalálkozik olyanokkal, akikkel aztán akár életre szóló barátságok is születnek, és ez is egy jó dolog benne.

Egész más ugye, mint a civil élet, mert itt tapasztalja az ember most mondjuk egy szerkesztőségben, hogy főnök mond valamit, aztán sokan úgy megmondják a válokkal, ó persze, majd megcsinálom, majd megírom, majd kész lesz a videóm, mikor?

Hát egyszer talán valamikor soha. szól ilyen a hadseregbe viszont az ember utána szalutál és azonnal neki kell elvégezni azt a feladatot, amit rávíztak.

Tehát egész másképp működik ugye a hierarchia.

Meg kell tanulnia a szubordinációt, ami mondjuk egy egy nagyszájú tínédzsernek nehéz, aki otthon lakott, a mama kedvence volt és apuka kedvence volt, és hirtelen ebből kikerülsz, és és egész máshogy vigyázva kell vágnod magad, ha valaki szól hozzád, és futólésbe megtenni azt a feladatot, amit rád bíztak, és ha rosszul csinálod, akkor mit tudom én, lenyomni 25 fekvőtámaszt meg egyebeket.

Tehát teljesen más élethelyzetbe kerülsz, de ami amúgy tetszik is neked, mert úgy hirtelen férfinek érzed magad, tehát kikerülsz abból a abból a gyerekkorból, abból a tínédzser korból, amiben még úgy elvoltál gimnazistaként is, hanem fölveszed az egyenruhát, és akkor az emberek már másképp néznek rád.

Azért állítanálak meg egy picit, mertogy az ember, amikor bármi hivatást választ, ugye ahogy te is említetted, valahogy a te életedben megérintett ez a terület. érdekelt ettől nem lesz valaki rögtön ennek a területnek a szakértője.

Mi volt az, amire vissza tudsz emlékezni?

Esetleg olyan pillanat, olyan történet, olyan tanár, vagy olyan, tehát bármi, ami szembe jött veled, ami kapcsán azt érezted, hogy megvan, ez lesz az én területem, amibe el akarok méulni, vagy szeretnék elmélyülni, nagyon foglalkoztat, izgalmas.

Tehát egyszerűen csak azt az izgalmasságát, kíváncsiság.

Hát akkor vissza kell mennem öt éves koromig körül.

Menjünk vissza, mert ezért érdekel, hogy aki aki egy ilyen területnek ilyen mértékben a szakértője, ott valami egész korán lehet, hogy elkezdődik, és aztán vagy észreveszed, vagy nem.

Itt van az öt éves Georg, öt éves Georg Balaton Földvárón a magyar nagymamájával.

Arra ébredt, hogy iszonyatosan finom kávéillat van.

Tehát a nagymamám nagyon korán kellő volt.

Ez lehet, hogy genetika, én is az vagyok.

És az mi a nagyon korán egyébként?

Hát az ilyen öt-h és a a forró kávé. ez hozátikás akoráv a kávéillata és a hírek nagymán bekapcsolta volt egy ilyen kis tranzisztoros rádió és akkor a reggeli hírek hát ugye a hat órás hírek akkor már én is fönt voltam imádtam a kávéscukrot tehát így kis kanálon egy egy kockacukrot kávébú nagyon egészségtel de nem volt szabad kávézom de de egy kávéscukrot azt mindig kaptam és a kávé szeretete ez ez meggyökerezett bennem úgyhogy én még Etiópiába is elrepült hogy vegyek magamnak kávét.

Tehát nem csak azért, de de ez is benne volt, hogy ott jó a kávé, és hozok magammal egy néhány kilót, ha már ott vagyok.

Megszólalt a tranzisztoros rádió, és úgy jöttek a hírek, hogy repülőgépeltérítés, színai félsziget, ciszordánia palesztinok Yassir Arafarafat, és ez olyan izgalmasnak tűnt ezek a nevek már meg minden.

És akkor úgy kérdezgettem a nagyszüleimet, szüleimet, hogy hogy mi ez, miért van ott háború?

És akkor úgy elkezdték mesélni, hogy Palesztina akkor a zsidó állam akkor egymásnak ugrottak, akkor beszállt Egyiptom, Irak, Szíria meg a többiek.

És én ezt úgy úgy feszülten hallgattam, és ez nekem olyan kalandos is volt, hogy hú, háború van valahol ott a sivatagba, tévébe jöttek le ugye a hírek, ahogy mutatták, hogy a színai félszigeten ott a az izraeli páncélosok haladtak előre.

És mondom, egy egy gyereknek ez olyan olyan izgalmasnak tű, miért miért térítenek egy repülőtel?

Mi az, hogy eltérítik, hogy hát az olyan bazi nagy, és akkor hát viccelődtek, hát fönnt térítik el, akkor csak ilyen pici és akkor hogy ez miért történik, hogy mit akarnak a palesztinok és mondom így pici gyerekkért ez ezek úgy bennem úgy úgy gyökeret vertek és elkezdtem úgy úgy kérdezősködni erről és és sose felejtem el egyszer vendégek jöttek küleimhez, jaj de aranyos kisfiú, úgy izé hoztunk neki egy csokit, én meg úgy néztem őket, hogy mondom, miért bánnak ezek valami ilen hülyén és mondom, akkor már kérdezek tőlük valami érdekeset, ha már csokit kaptam, hogy maguk szerint sem Lee Harvey Oszwár lőttek lel Kenedit és erre úgy ledermett úgy megvan előttem az a baráti házaspár és úgy olyan nagyon furcsán néztek rám hogy hogy ez a gyerek miért kérdez ilyet hogy oldában nem valószínű igen nem valószínű hogy igenv Oszváról vagy Jack Rólal beszélt volna az ovóéni és akkor mondták hogy hát hogy úgy úgy érdeklik nagyon ezek a dolgok és szerencsére olyan családban nőttem fel hogy újságot olvastunk ugye még volt nyomtatott sajtó ma is van de hát az a tegnapi hírekkel jelenik meg úgyhogy hogy mindenki a telóját pörgeti.

Így a a magyar nagyszüleimen keresztül azért úgy beleláttam, hogy hogy működik egy kommunista országban a rendszer, milyen határok vannak az embereknek, milyen gondolatvilága van, milyen félelmeik vannak.

Mindjárt a félelmeket is elkezdjük gondol.

Í van. amikor jártam, hog ottú vigyáz mondasz, mert a tehát ott a rendszer még szorosabb volt ugye román területen, tehát hogy hogy ott meg kellett válogatni minden szót.

Szerintem itt is én emlékszem rá, hogy nekem orvos volt édesapám, gyerekkorom emlékszem olyan otthoni beszélgetésekre, amikor egy nyilván érdekelte őt is, a közélet, a politika, mi történik, volt véleménye is, és akkor egyszer csak voltak tartalmak, ahol így az ember azt érzékelte, hogy beszélnek, beszélnek, és akkor tudod, és akkor elhalult a hangjuk, hogy mintogyha valaki nem tudom, a szomszédszobából lett volna.

Tehát ezek ilyen nagyon érdekes, berögzült dolgok, és akkor mindjárt azért átugrunk majd itt a félelem témájára is, ha már bátorságot említettük, de én még mindig ott vagyok, hogy ott van ez a kisfiú, aki Igen.

Itt úgy érdekeltek ezek a dolgok.

És akkor úgy, hogy miért vannak politikai rendszerek?

Tehát, hogy miben különbözik a kelet meg a nyugat, hogy miért lehet Németország, hogy szabadon beszélni, elmondani mindent.

És akkor egyszer egy barátomnak a rokonainhoz elmentünk, így így akkor már gimis voltam diák.

És átmentünk Kelet-Netországba, a Trezdába. eleve megdöbbentett, hogy ott még romos házak vannak, amikor le voltak bombázva.

Ott ilyen szomorú kis ecet fanőtt a a romokból, de de alul meg laktak, és akkor ott is úgy beszélgetünk, és akkor vigyázz ilyet, ne meg vigyázz a szomszéddal, mert ez biztos stázis, mert olyan furcsa meg éjszaka is néha, ha elmegy itthonról, btos a a stázi heincnek dolgozik.

Tehát ott is ilyen ilyen erős félelmek voltak az emberekben, hogy hogy mit mit szabad elmondani, és mit nem szabad, hogy viszonyulsz az országhoz, mert ugye ők meg n szomorkodtak, hogy nem utazhattak, tehát nem mehettek el például meglátogatni rokonokat Nyugat-Netországban, csak valami nagyon nyomós indok, ha valakinek mondjuk édesanyja ott élt, halálos beteg volt, akkor kapott egy pár napra vízumot, vagy a temetésre, de egyébként az NDK-ból csak nyugdíjasok utazhattak. egy évben öt alkalommal elmehettek Nyugat-Németországba vagy nyugat-berlinbe.

Ez is elő érdekelt, hogy így a a történelme, hogy így az országot elosztották, aztán 16 éves koromban a szüleimmel felköltöztünk Nyugat-Berlinbe Magyarországból és eleve egy még érdekesebb közegbe kerültem.

Egy egy hát most Putris Berlin.

Tehát nagyon nagyon egy putri lett belőle iszonyatosan lepusztulva, koszos, tele minden drogosokkal.

Tehát borzalmas. utoljára voltam a barátnőmmel, azt mondta, ő többet ide nem akar jönni, mert olyan este 9-kor mentünk haza, elmentünk vacsizni barátokkal, és ott a a föld alatti megállóba ott ült két csóka.

Az egyik segített, a másiknak elszorítani a vénáját a karján, meg szúrta be magának az anyagot, és olyan Berlinbváros.

Tehát azért úgy úgy ne már, hogy jutottunk el idáig abból a városból, ahol mindenütt le volt nyírva a fiol, minden ablakban virágvoltól karácsonykor dekorációkat tettek.

Hát jó, most maximum ramadánkor tesznek Ramadanak. ki lassan.

Tehát Berlin nagyon-nagyon negatívan megváltozott, de egy nyugatberlinként izgalmas volt.

Télen, mikor belepte a hó olyan kicsit ilyen kisvárosi falosi hangulatot, ilen csendes volt minden.

Francia, brit, amerikai szektor, a szovjet szektor az ugye Kelet Berlin volt, külföldi katonák állomáshoztak, kémek, minden volt ez a mondásunk később.

Ha most kimegyünk az utcára, lelövünk random 10 embert, abból öt kém, öt pedig terrorista. de de izgalmas terület volt.

És mondom akkor az embert úgy úgy érdekelték a miért igazából és úgy ezért is mentem katonai pályára, mert mert akkor az ember eljuthat esetleg sok helyre és egy kicsit bepillanthat a függöny mögé, hogy nem csak hogy mit ír a tág spigel vagy mit mond a CNN vagy valami abból tájékozódik, hanem hanem terepen beszélgethet emberekkel és és ez ez nagyon sokat ad.

Tehát én se merném kiiratni a nevem alá a tévébe, vagy itt, hogy szakértő, ha ha most az internetről otthon az ófán szedegetném össze a híreket, hanem sokat adott az, hogy katona voltam, sokat adott.

Aztán tartalékosként ugye két évet voltam Afganisztánban.

Ott az ember belelát igazából, hogy mi motiválja a muszlim embereket az ellenállásra, milyen az ő gondolatvilágok.

Amúgy is sokat jártam a a Közelkeletre.

Az ember egy kicsit elkezd foglalkozni akkor az ottani emberek életével. vettem magamnak egy koránt, vagy beszélgettem például korántudósokkal azár egyetemen, Kairóban, akkor az ember egy kicsit…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Biztonság, bátorság, félelem, életünk hadszínterén”

Miről szól ez az epizód: „Biztonság, bátorság, félelem, életünk hadszínterén”?

Georg Spöttle újságíró, biztonságpolitikai szakértő és nyugállományú katona a vendége Porkoláb Gyöngyinek. Az interjú során szó esik a biztonságérzet fontosságáról, a bátorságról és arról, mi motivál valakit háborús övezetbe utazni. Spöttle mesél fiatalkori humán és… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Biztonság, bátorság, félelem, életünk hadszínterén”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Georg Spöttle, Porkoláb Gyöngyi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Biztonság, bátorság, félelem, életünk hadszínterén”?

Fő témái: biztonságpolitika, bátorság, háború, biztonságérzet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Biztonság, bátorság, félelem, életünk hadszínterén”?

Megjelenés: 2025. 05. 28.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/biztonsag-batorsag-felelem-eletunk-hadszinteren-690d4055

Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból