Porkoláb Gyöngyi

Hogyan éljük meg a szeretet érlelődését?

· PT46M50S

Összefoglaló

Roberto Mattina és Enrique Parra Molina vendégek egy interjúkötet kapcsán, amely apai mintákat és a gyermeknevelést járja körül. Az olasz és kolumbiai vendégek megosztják személyes tapasztalataikat az apává válásról, a gyermeknevelés kihívásairól és örömeiről, valamint a…

Röviden

Műsor
Porkoláb Gyöngyi
Megjelenés
2025. 01. 11.
Hossz
47 perc
Szereplők, említett nevek
Porkoláb Gyöngyi
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

szeretettel köszöntöm kedves hallgatóimat és követőimet egy igazán különleges tematikus beszélgetés sorozattal amit én most már öt éve igyekszem itt elkövetni mégpedig hogy beszélgessünk az ő élményeikről azokról a generációs mintákról amelyeket hoznak magukkal és esetleg igyekeznek átadni valamilyen formában ennek egyik állomása volt hogy 2024-ben megjelent egy olyan interjú kötet amely 10 vendégemmel készített interjút tartal z izgalmas útja van szerintem ennek az apa témának az any mivoltomban sok mindent megéltem azzal kapcsolatban miként keressük akár jómam is azokat az apaai mintákat a gyereknevelés során úgyhogy talán ilyen izgalmas dolgokról fogunk beszélgetni ami miatt különleges és akkor nagy szeretettel köszöntöm itt a stúdióban roberto mattinát szervusz szerintem tegeződni fogunk ha megengeditek itt a műsorban egyszerűbb is nektek köszönjük szépen a meghívást és igen olaszbag ok akkor tanulok magyarul bocsánat így van szerintem kifejezetten jól beszéltek olasz vagyok olasz na hát erről még mindjárt ezt kivesézzük ezt és para enrikét igen igen aki kolumbiai de egyébként itt él ugye igen igen igen én romai katolikus pap vagyok íyí van na hát ezekről is fogunk mindjárt beszélgetni merát hogy ahogy a felvezetőben mondtam megpróbálok egy kicsit történetek révén generációs mintákat előbányászni megmutatni úgyhogy nyugodtan ha bármi eszetekbe jut izgalmas történetélmény azon témák kapcsán amikről beszélgettünk akkor bátran ami miatt kihívás nekem is hogy ti tanultok magyarul és kiválóan beszéltek de lehet hogy engem is visszafog egy kicsit hogy ne olyan gyorsan beszéljek illetve a témákat úgy tudjam megfogalmazni ami izgalmas lehet de az apa téma az mindannyiutok számára lehet azt mondani hogy egy nagyon klassz és izgalmas utazás lehet lehet ezt mondani hogy az apává válás az olyan mint egy klassz utazás az ember életében hogy éltétek meg amikor ti apává váltatok először csak azt kom mondani hogy én én romai katolikus pap vagyok és akkor nem lesz gyermekeim akkor nem les gyermeekkeim na most az az izgalmas az egészben az hogy volt katolikus pap ennek a műsornak a vendége hiszen én azt gondolom hogy ők is valamilyen módon egyfajta gondoskodással ilyen apai figyelemmel vannak a hívő azok iránt akikkel egy közösséget alkotnak úgy böjte csaba testvér volt a a vendégünk aki ugye erdélyben nagyon sok árva gyereknek segít igen szóval ez az egész apa téma az apáváválás vagy egyáltalán ennek az apaságnak a kérdése a mai társadalomban az milyen helyen milyen szerepet kap és akkor akár egyénileg ti hogy látjátok ezt igen igen akkor teh roberto igen igen igen főleg egy olasznak ahol ugye a család az apaság azért azér la familia la fam b famil remélem nekem van a feleségem aki ol lesz és itt élünk debrecenben mindenkinek és van három gyerek és például a a páztorattom ez nagyon-nagyon érdekes mert az orvos mondta hogy nekünk lehetetlen kapni gyerek és akkor vogy egy nagyon óriási meglepetés amikor kaptunk az első nyom márta aki hé éves most lesz 18-án lesz hat éves igen itt az iskolában jár a szent józsefben a második osztályosban akkor látom hogy egy tényleg egy mellettpet is volt és utána öt éve után igen amikor érkeztük itt debrecenbe mondjuk magyarországra és nagyon jó volt mert kérdeztünk jézusól mert m katolikus és az egész család és és kapt kit gyerek és nagyon jó látni hogy böség persze mert ez kicsit nehéz lenni apuka mert nem az ugyan az dolog van mindenkinek ugye akkor kislányom teljesen különböző a másik vagy az harmadik gyerekem aki fiú de de igazából nekem például van két kapcsolat mondjuk ma láuk jó mondom vízintes kapcsolatm vízintes kapcsolat kapcsolat és föggőleges kapcsolat istennel ez nagyon fontos nagyon fontos gondolni hogy nem egyedül vagyunk és nem csak itt a világon van az élet hanem v egy másik dolog ugye és ezért és nagyon-nagyon segíts ezt nekem mert egyedül én én énnen megszületem apul édes apádé igen születem éesáan akkor tanulni kell és napról napra látom hogy jobban jobban persze napról napra van különböző dolog nehéséges vagy nem tudom de de nem egyedül vagyunk és ez a ez a lényeg és és min például itt vagyunk mert van egy katolikus miss gendes akkor van egy közösség és a közösségben van másik édesapuka és lehet beszélni és egy kicsit látni hogy igen ez teljesen mi történt velem akkor ezt nagyon fontos nekem ezért mond vízinteles kapcsolat mert van másik emberl igen igen horizontális ez az horizontálisintás kapcsolat az egyfajta társ társat is jelent amikor nem akarok más lenni több lenni hanem hanem valahogy egymáshoz szeretnénk kapcsolódni a kapcsolódás ereje és akkor most nézek itt enrierát hogy hogy a kapcsolódás akár egy fenti erőhöz akár egymáshoz akár ahhoz a felelősséghez amit vá vállalunk és te mint római katolikus pap ezt vállaltad hogy valami hitvallással segítesz igen igen ez ez miként jelenik meg a te mindennapjaidban milyen módon tölt el örömmel én örömmel töltöm el az időmet odaadom az életemet istennek és hálás vagyok tényleg hálás vagyok hogy tudok íy az egyháznak szolgálni nekem t tényleg egy nagy ajándék számomra hogy érkeztetek debrecenbe ez egy érdekes dolog nyilván egy olyan városról beszélünk amely most sok-sok külföldivel van tele én részt vettem egy olyan programban még 2018-ban dolgoztunk azon hogy esetleg debrecen legyen európa kulturális fővárosa ez egy európai pályázat volt és akkor a debreceni egyetem vezetői azt mondták hogy akkor volt 5000 külföldi hallgató az egyetemen majd ez most 8000 lesz 2023-ra vagy 24-re és ez sikerült debrecenben most jelenleg sok több a külföldi hallgató is a külföldi cégek révén ugye sokkal több külföldi van és egy olyan városról beszélünk amely hitében egy nagyon erős alappal rendelkezik szóval ilyen vonatkozásban mi volt a ti küldetésetek ez csak egy misszió ami kapcsán jöttetek vagy valami valami más történet hogy hogy én már nyolc éve vagyok itt magyarországon itt kezdtem sőt itt végeztem a teológiai tanulmányait ühm valjában egerben végeztem és jelenleg én ozdon szolgálok nozdon szolgálom viszont mi a misszionáriusok mert én egy romai katolikus közösséghez ttozom úgynevezett neokatkumális út egy misszionárius közösség ott a a jelentkező kispapoknak a szemináristáknak nekik kötelező ilyen kétév mziós gyakorlatot csinálni és akkor engem küldtek itt debrecenbe debrecen városá megcsináltam ezt a mziós gyakorlatot még a droverertóal még a a többi családokkal ott voltunk együtt imádkoztunk ott is együtt ünnepeltünk a a a szentmisét az eukarisztiát együtt is mentünk evangelizálni beszélni az emberekkel szóval ez volt a te érkezésed robertó nálad egy kicsit ez eltér nekem ugye az nekem nekem érdekes is volt mert igazából volt egy alkalomot mondjuk mit mon rik én is tartom a nőkatális úton amikor volt egy alkalmot mondjuk és ott a kateket mond mondta akkor akárjatok jönni debrecenbe és nem tudtunk igazából hol van debrecen de nem ez a lényeg mert mert mi laktunk laktunk ott milánóban amikor ezt pedig volt milánó debrecen jáárat igen igen először mi volt igen bergamo volt igen igen de nagyon közel nálunk és de érdekes volt mert nem tudtunk de mondjuk igen mert tudunk hogy isten jó lesz ne velünk ott is és történt akkor mentjük itt öt ével most és akkor amikor érkeztünk persze volt teljesen különböző ország mert tudod olaszországban van van különbség például már tenger és itt igen itt nincs tenger sőt képzeld hegyek sincsenek sajnos igen igen mert mi én a feleségem megszültünk kataniában akkor ott van a tenger mindent de de nem ez a lényeg mert napról napra látunk hogy igen ezt le lehet ni debrecenben és mit te mondtál ez egy internacionális mondjuk város és nagyon-nagyon szeretem ezt mert például voltamr az egyetemen és ott van a italianistika és van zsiga egy professzor aki ismerem és és voltunk egy utt és volt sok ötletem akkor megbeszéltünk egy kicsit és jött az ötlet csináljuk az iletlem és utána beszéltünk bóor edittel aki a karitatív testületnek az elnök igen igen igen és tavaly kezdü az ilő betleem és volt nagyon jó lehetőséged mert itt vagyunk mint mon rik mert van ezt a missó a gentes mit jelent a tubbieknek ezért itt vagyunk ezért érdekes hogy nem a feleség nem debreceni olasz ez a kérdés mert valaki gondolta akkor persze do igen igen nem mindenki olaszok vagyunk de igazából itt vagyunk mert megtapasztaltunk kell hinni ez a lényeg ugye és ezért lehet ni itt debrecenben és vagy milánóban valahol de a tapasztaltam hogy isten nélkül lehetetlen lehetetlen ez a lényeg nekem és ezért itt vagyunk most a kis lányom jön mit mondta jár az iskolába és minden három igazából mert van a bölcsőde most a többieknek és nagon és nagyon szeretem például itt magyarországon hogy van támogatása a családnak mert ez kell é és min külföldi kaptunk is támogatást és látom hogy ez fontos itt magyarországon a család az ides apaa személye mondjuk igen személy mi az amit ti tudtok adni ennek a helyi közösségnek és utána meg fogom kérdezni hogy mi az amit esetleg már érzékeltek hogy ti kaptatok ettől a közösségtől izgalmas ez azért talán mert a magyarok nagyon magyarok tudnak lenni a magunk kultúrájával ugyanakkor szerintem rendkívül nyitottak vagyunk más kultúrákat megismerni és biztos hogy a ti személyetek hozott valamit amivel több lett a helyi közösség de gondolom hogy ti is kaptatok valamit hogy ezzel kapcsolatban milyen konkrét élményetek van vagy akár egy konkrét történet ami lehet mókás lehet megható vagy éppen meghökkentő volt-e ilyen amit itt adunk látom hogy ezek a családok akik mzióban vannak ők adják azt az örömhírt az embereknek és persze hogy nem csak adjuk ilyen tartjuk ilyen katekézis meg ilyen prédikáció hanem az ő életükkel adjak azt az örömhírt hogy hogy milyen fontos hogy az ember nyitott legyen az életre például van például a legtöbb családok akik itt van mzióan ilyen nagy családok van aki van hat gyermeke kilenc gyermeke van akinek nyolc gyermeke van és ők teljesen nyitottak az életre és akkor ott megjelent egy nagy misztérium nem mert a családok ők van olyan emberek akik mostanában mindenki akar elválni vann olyanok akik akarnak nem sokára elválni nem hajlandok nyitottak lenni az életre több gyerekeket vallalni és ők én látom hogy bennünk van e a jel hogy valójában isten az aki megerősíti őket hogy lehet hogy két ember egy férfi nő tudjak sok éve alatt együtt lenni és sok gyermeket valálni h ot v ott van egy nagy misztérium mi csak a az isten tud őket támogatni hogy mikor ott részt vesznek a szentségekben például a szentmisére meg a gyónásban ez megerősíti őket mert saját erőkből már régóta már elváltak volna legtöbben a látom benne én amit itt kaptam például magyarországról látom hogy milyen mi sőt nagyon nagyon mé és nagyon szép ezek a az ünnepek például főleg a keresztény ünnepeket látom például a szent is van napja a mondjuk a magyarországs let is napja augusztus 20 20 igen hogy milyen nagy hatás van a itt magyarországon az embereknek és tényleg nagyon szép nápban tűzjátékok látszik hogy hogy van van ő van őröm ezeknél az ünnepeken sőt az az új kenyér ünnepe is amit itt debrecenben minden felekezetnek a vezetője jelenlétében szoktak megszentelni persze például az egyik kedvenc ünep látom hogy nagyon szép például a mikulás igen ez nagyon szép tényleg il hogy a gyerekek jönnek várnak mikulást hogy hány csokit fog hozni neki a mikulás sőt azt nem tudom tudjátok-e hogy szokás az hogy a szülők összeírják a listát hogy miben volt jó a gyerek és mi az az egy dolog amiben azért lehet hogy lehetne fejlődni vagy változni mindig úgy szokott lenni hogy a listán ott van hogy megdicsérlek mert ebben jó voltál az iskolában jól teljesítettél minden minden és akkor a végén de egy picit többet kellene éjszaka aludni nem felkelni nem rosszalkodni szóval hogy egy kicsit ilyen értelemben egy külső jelet is kap vagy külső szemmel kap valami visszajelzést a gyermek úgyhogy tényleg így hogy ezt most említetted ez nem is esik le az embernek hogy van egy ilyen fajta várakozás is értem na egy olasz apuka igen mi az amit kap hiszen azt lehet tudni hogy magyar és az olasz kapcsolatok kifejezetten jók legalábbis a mindennapok szintjén é nagyon sokat megyünk ugye a magyarok szeretnek olaszországba menni az olaszok szeretik egyébként magyarországot volt lehetőségem beszél etni olyanokkal akik olaszok és itt telepedtek le debrecenben egy operaénekes hölgy aztán egy olyan olasz tanár aki a csokonai gimnáziumban tanít és egyébként meg énekel és hát ismered luká luka mindenki lukája és nagyon érdekes volt velük arról beszélgetni hogy hogyan látják ők a magyarokat hogy mennyivel azt mondják hogy szomorúbbak vagy depressziósabbak vagyunk vagy a dolgoknak néha rossz oldalát fogjuk meg az ol ok meg nem szóval kicsit ilyen aspektusból te hogyan látod mi az amit te tudtál adni vagy tudsz a mindennapokban és mi az amit te kapsz igen mondjuk hogy én látom hogy például mint olaszok kreatív például vagyunk vagy nem tudom lehet hogy van ezt a különbség de és akkor mi mit ájunk mit mondtl rége az életünk mert ez ez nagyon fontos nagyon fontos a tapasztalatunk ezt nagyon nagyon nagyon fontos és akkor például nekünk ez nagyon fontos amikor vagyunk egy út mint egy csapart és van még család például enni ne csak inni ez nagyon fontos nekünk ugye ja igen ez nagyon szép igen igen igen ezért lesz egy nagyon hosszú nap és egy jott vagyunk akkor lehet enni és inni de inkább tudom itt hogy nagyon fontos inni magyarországon óriási különbség de lassanlassan ismerünk a többieknek és én azért is szeretem az olaszokat megmondják amit gondol és vicces volt de igazából egy nagyon komoly kapcsolat van most mert például a közöségben ismerünk a többieknek é van egy spanyol család és akkor van a mi családom az olasz család egy spanyol család és két magyar család van most van egy olasz pap a misszióban pietro trevíen és van szeminárista van két lány é aki ott a közösségben vannak és és ott vagyunk és napr napra ismerünk és látunk hogy lehet élni mit mondtá errike imákozunk együtt de nem csak ez ünnepelünk együtt és nem fontos hogy magyarok spanyolok olaszok hanem hogy van a közösség és mit mit kaptunk a közösségből…

Említett entitások

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hogyan éljük meg a szeretet érlelődését?”

Miről szól ez az epizód: „Hogyan éljük meg a szeretet érlelődését?”?

Roberto Mattina és Enrique Parra Molina vendégek egy interjúkötet kapcsán, amely apai mintákat és a gyermeknevelést járja körül. Az olasz és kolumbiai vendégek megosztják személyes tapasztalataikat az apává válásról, a gyermeknevelés kihívásairól és örömeiről, valamint a… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 01. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hogyan éljük meg a szeretet érlelődését?”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Porkoláb Gyöngyi.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hogyan éljük meg a szeretet érlelődését?”?

Megjelenés: 2025. 01. 11.. Hossz: 47 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/hogyan-eljuk-meg-a-szeretet-erlelodeset-c6c14971

Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból