Porkoláb Gyöngyi

Veszteségeink nyomában

· PT1H1M14S

Összefoglaló

A műsorvezető dr. Csernus Imre pszichiáterrel beszélget, akinek új könyve, az "Oroszlánok és farkasok" az életről és a halálról szól. A beszélgetés középpontjában az elmúlás elfogadása, a haldoklással kapcsolatos társadalmi tabuk, és a félelem helyett őszinteséggel és…

Röviden

Műsor
Porkoláb Gyöngyi
Megjelenés
2025. 04. 28.
Hossz
1 óra 1 perc
Szereplők, említett nevek
Csernus Imre, Porkoláb Gyöngyi
Témák
veszteség, halál, elfogadás, társadalmi tabuk, félelem
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Szeretettel köszöntöm kedves nézőimet, hallgatóimat és követőimet.

Több mint öt éve különböző tartalmak kapcsán találkozunk itt a YouTube csatornámon.

Ez alkalommal videós tartalom formájában.

Több mint 20 éve foglalkozom olyan veszteséghelyzetekkel, illetve halál közeli élményt megélő családokkal és betegekkel, amely apropóján a kíváncsiság folyamatosan ott munkálkodik bennem.

Éppen ezért a YouTube csatornámon olyan témákat feszegetek, amelyek kapcsán különböző veszteséghelyzetben, krízishelyzetben lévő embereknek a továbblépési lehetőségét, a belső erőforrás megtalálását kutatom.

Éppen ezért örülök a mai vendégemnek, dr.

Csernus Imbre pszichiáternek, akivel izgalmas nézőpontból, illetve aspektusból tudunk talán a téma felé közelíteni, különösen arra való tekintettel, hogy anyák napja után egy nappal fog megjelenni az a könyve, amely személyes élmény inspirálta.

Úgyhogy szeretettel köszöntöm a stúdióban dr. ö Csernus Imrét, akivel mi régebb óta ismerjük egymást is, hogyha megengedik itt a követők, hallgatók, tegeződni fogunk a beszélgetés során.

Ugye Oroszlánok és farkasok a címe annak a kötetnek, amely a jafa kiadó gondozásában fog megjelenni.

És azon törtem éppen a fejem, hogy valójában amikor az ember egy olyan krízishelyzete bekerül, amibe te kerültél tavaly nyáron, akkor lehet, hogy lehet, hogy megfogalmazódik benne az a kérdés, hogy leírja az élményeit.

Mikor jött számodra az az inspiráció, hogy te ebből könyvet szeretnél írni?

Ugye azt lehet tudni, hogy a Jaffa kiadó gondozásában több éve több könyved is ott van a piacon.

Talán nem egyértelmű, hogy akkor egy ilyen helyzet után rögtön ez lesz a következő könyvednek a témája.

A stroke után két héttel találkoztam a Jafa kiadó vezetőjével. mentünk együtt Esztergomba egy megígért dedikációra, és akkor elmeséltem neki, és említettem neki azt is, hogy onnantól kezdve, hogy történt velem az, ami történt, egy stroke, és amikor magamhoz tértem egy csipetnyi félelem sem volt bennem, és valójában Ez indított el, hogy átgondoljam, hogy miért nem.

Mert rengeteg emberrel találkoztam utána, akik azt mondták, hogy mekkora mezlém volt.

De összességében találkoztam után olyan emberekkel, akik szívinfarktusan estek át, és akkor hogy éreztem bennük a páni félelmet, vagy egyesekkel, akikkel beszéltem, csak megemlítettük a témát, és már elképesztően megijedtek.

És akkor mondtam, hogy a téma az adott.

Van egy saját élmény és elkezdtem összerakni azt, hogy én miért nem ijedtem meg.

Azért tettem fel ezt a kérdést, mert jó néhány éven át egy olyan társadalmi szemléletformáló programot csináltunk, amely gyerekek körében próbálta a haláltabut enyhíteni.

A gondoskodás a nevelésről szólt ez a program.

És volt egy olyan irodalmi pályázat, amelyben több mint 300 pályamunka érkezett.

Fantasztikus élmények a gyerekek részéről, hogy az esti sötétség milyen félelmet okoz, hogyan tudják ezeket feldolgozni.

És megkerestem ezzel az ötletemmel, hogy milyen jó lenne kiadni ezeket az írásokat, egy könyvkiadót.

És akkor azt mondta, hogy ez a téma nem annyira érdekli a piacot.

És valójában ezért fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy félünk is egy kicsit ettől a témától, mármint a haláltól, az elmúlástól.

Ugyanakkor meg nagyon érdekli az embereket.

Ugye közel 20 éve a hospisszal foglalkozom, ahol családokat kísérünk el, illetve gyógyíthatatlan betegeket.

És közelebb vinni a halált, az mindig egy nagyon komoly bátorság és kihívás szerintem.

Szóval a könyved megjelenése az nem csak a részedről, a kiadó részéről szerintem egy egy olyan bátor lépés. amelynek a következményeit majd látjuk a könyv megjelenése után, de mindenképp hatni fog valamilyen módon.

Miért használod azt, hogy közelebb hozni az embereket ehhez?

Mert én a az elmúlt 20 évben azt láttam, hogy már közelebb van ez a téma.

Tehát mi ott kezdtük, hogy tényleg a haláltabú az olyan szinten volt, hogy mindenről lehetett beszélni. vallási kérdés, szexuális kérdés, pénzügyi kérdések, de valahogy ez nem nem volt nyitott.

Sok szakemberrel dolgoztunk azon közösen, hogy ez picit oldódjon, és mi azt látjuk, látod a picit?

Hát én azt látom, hogy ez változott, és egyre közelebb érdemes hozni, merthogy ez része az életünknek.

Én úgy érzem, hogy a tudod egy jó időben egyrészt, hogyha belegondolok abba, hogy milyen könyvekről írtam, írtam először a nő és a férfi vé válás folyamatáról, akkor belecsúsztam valamelyest a gyereknevelésbe akkor a az önmegvalósításba, a felnőttség kérdésébe, és óhatatlanul közel kerültem a hogy hogyan alakul ki a belső béke, és rájöttem arra, hogy a belső béke ebben a rohanó kegyetlen, haug világban csak úgy lehetséges, hogyha én elfogadom, hogy az én életemnek egyszer vége lesz.

Ha én nem fogadom el és mondjuk tabú témaként kezelem, akkor bármilyen olyan eshetőség vagy szituáció, vagy esemény, ami emlékeztet arra, hogy velem is ez fog történni, teljesen mindegy, hogy balesetem lesz, vagy megvágom a kezem, mert olyanok is vannak, akik már a vérük elfolyásától is tartanak, látványától is.

Emögött valójában a saját haláluk ellenfogadása van.

És akkor eszembe jutott, hogyha én nem fogadok el egy nyilvánvaló dolgot, ami az én életemre jellemző, akkor hogy lesz meg a belső békém?

Azt mondtad az életedre, ami jellemző.

Például a halálom is jellemző lesz. halálom is, meg akár az öregedésem is.

És én már egy jó ideje nem használom a picit szót.

Na, rájöttem egy fontos dologra.

Na, a picit kicsit az a bagatelizálás szimbolikája.

Na igen, akkor akkor visszadobom neked a labdát, hogy hogy mi a hospiceban azért azt sokszor látjuk, hogy ahhoz, hogy hogy elfogadás legyen, előtte van egy szakasz, ami a megengedés.

Önmagamnak megengedni bizonyos érzéseket. legyen szó félelemről, fájdalomról, ami sokszor kísérű tünete egy-egy folyamatnak.

Hogy mit gondolsz erről, mint előszobájának, az elfogadásnak?

Hm, én azt gondolom, hogy a Hospennál végülis ott olyan emberek vannak, akik nemsokára meg fognak halni.

Tehát ott valójában a halál élményének a feldolgozása következik be.

De ez az egész, amiről most beszélünk, miért nem önmagunk életében történik, amikor a legjobb egészségnek örvendünk?

Mert én ezt ezt tartom fontosnak, nem az, hogy a végén, hogy Ühüm.

Amikor valaki jön és a vallás nevébe felment bennünket a bűneink alól.

De hogyha felment a bűneink alól, oké hogy megkönnyebbülünk, de szeretni fogom magam arra a rövid időre, arra az egy hétre vagy két hétre, amíg még élek?

Nem valószínű, mert az önszeretet azt én egy nagyon fontos töltetnek érzem, de az önszeretet csak akkor következik be, hogy az életem összes területén, amíg még én jól vagyok, nem fogok folyékonyan hazudni magamnak, hogy én erős vagyok, én fit vagyok, én rendben vagyok.

Miközben hogyha bármilyen traumatikus élmény felemlítés felemlítésekor én meijedek.

Elveszítetted a szüleidet, mondod miért sajnos?

Ö hát sajnos ez mindig mi azért sajnos, mert az ember én azért egy fél éven Igen.

Elm elmondom, de a sajnos szóban hol van az elfogadás?

A sajnos szóban ott van az az elfogadás, hogy tudtam hogy édesanyám halála közeleg, mert egy olyan elhúzódó betegsége volt.

Az édesapámra azért mondom, hogy sajnos, mert szerintem én ezt még nem dolgoztam föl annyira friss.

És a sajnos szó az ott van bennem, mert nagyon hiányzik.

Ez egy nagyon izgalmas mondatod.

Nekünk azt mondom neked, hogy én a gyerekeimet még ugye egy gyermekem otthon van, sokat emlegetjük őt, mert hogy rendkívül sok olyan tanítás, de hát akkor most a gyerekeidnek az ügyvédje vagy nem a hagyatéki eljárása még zajlik egy ilyen gyászfolyamatban, és mindjárt akkor beszélhetünk, vagy beszélgethetünk magáról a gyászfolyamatról is.

Tehát ez ez ilyen dolog, akkor benne vagyunk egy ilyen ilyen folyamatban.

És az ilyen folyamatban az ember még ezt talán megéli, amikor a mindennapokban az ő dolgait kell intézni, rendezni.

A borítója, a könyv borítója a mexikói calaverre.

És amikor megláttam a borítót, akkor nem tudom, hogy mennyire vetted észre, hogy a Calaver szájában van egy vörös rózsa.

És tudod minek a szimbolikája?

Mert azt én kértem a kiadót, hogy tegyük bele.

Az eredetileg nincs az eredeti képen.

Hát nekem a vörös rózsa az mindig a szerelem, az a szeretet, az a Igen.

Nekem meg ebb ebből a szempontból nézve a vörös rózsa a szenvedélyes életzimbolikája.

Vagyis tehát itt ebbe az európai kultúrkörnyezetbe miért sírunk révónk a halálnál?

Biztosan tudjuk, hogy az egy rossz élmény?

Nem. a folyamatát tudjuk esetleg kommunikálni, hogy amikor egy amikor egy haldoklóval az ember beszélget, vagy a család, aki körülbeszi az beszélget, akkor tudunk a halált magát válasszuk, válasszuk szét.

A legtöbb haldokló önmaga életét úgy élte le, hogy érzelmi szempontból nem mert felnőni.

Rengeteg ki nem mondott érzéssel, befejezett mondatokkal.

Vagyis a meg nem mondott gyávaságával.

De hogyha én nem oldom a gyávaságomat, akkor hogy fogom megszerezni a belső békemet?

Mert nyiláván nem fogom szeretni magam és tisztelni sem magam.

Tehát én ezért tartom fontosnak, hogy önmagam életébe kezdjem el ezeket a dolgokat. következetesen rendbe rakni, kimondani, és hogyha már felismerem, akkor hogy cselekedjek.

Én ne ne a végén, a végén az az a két hét.

Hát most hát mi törekszünk arra, hogy ez ne két hét, hanem néhány hónap legyen.

Nagyon sok szép nagyon sok szép búcsút látunk meg elkísérést, amikor az, amiről beszélsz, miért nem láttunk szépet?

Akkor hadd kérdezzek én is még valamit.

A könyvednek talán az első mondata az, hogy hogy nem felejtem el azt a napot, amikor újjászülettem.

Hogyha arról beszélünk, hogy az életnek természetes része a halál épp annyira, mint a születés, akkor ebben a szóban, úgy újjászületés, ott van valami halál, amiből újjászületek. kaptam az élettől egy újabb esélyt.

Valójában arra, mert én azt vallom, és abba hiszek, hogy akkor fogok elmenni ebből a földi létből, amikor befejeztem a dolgomat.

Tudjuk, hogy mi a dolgunk, vagy hogy mikor fejezzük be a dolgunkat, hol van vége?

Lehet, hogy édesapád azt érezte, hogy annyi az annyi.

Azt, mert édesanyámat ápolta és befejeződött azzal, hogy anya elment.

Tehát akkor ez volt az ő dolga még.

Na most visszatérve az alapvető dologra, hogy elkezdtem azon filózni, hogy hogyha én önmagam életében teljesen másként állok hozzá, mint ahogy a legtöbb ember.

Igen, nem jobban rosszabbul, csak másként.

Csak egy másként másként az azt jelenti, hogy a legtöbb ember, amikor félelmekkel teli szituációba keveredik, akkor legtöbbször azt igyekszik elfojtani.

Igyekszik úgy tenni, hogyha valamiről nem beszélek, az nincs.

Vagy csak félig kimondani, vagy kesztyűskézzel bánni magamhoz.

Ebben benne van az is, hogy nem szeretünk nem komfortos helyzetekbe belesodródni.

Akár képzeld el, mire jöttem rá.

Mostanában tartok a kiégéssel kapcsolatosan előadásokat, és óhatatlanul felmerült bennem annak az észrevétele, hogy a fogyasztói társadalomban élő ember nagyon szereti a kiszámíthatóságot és a biztonságot.

És rájöttem arra, hogy ennek nagyon súlyos következményei lesznek.

Az egyik legsúlyosabb következmény, hogy a kiszámíthatóság és a biztonság kialakítja az élethez való rutinszerű hozzáállást.

A rutinszerű hozzáállás az rutinszerű megmérettetések megoldásából származik, de abból rutinszerűek a sikerélmények.

A rutinszerű sikerélmény azt jelenti, hogy az kevés sikerélmény ahhoz, hogy az önbizalmamat én magasan tartsam.

Ezért, hogyha valaki a kiszámíthatóságra és a biztonságra épülő életet él, az életében valami váratlanul, nagy erővel bezúdul, az illető ember szétzúzza magát szétesik bepánikol csirdogál.

És rájöttem arra, hogy aki a kiszámíthatóságot és a biztonságot szereti, önmagának köszönheti, hogy mind rövid és hosszú távon csökkenni fog az önbizalma.

Mert a halál, mint potenciális élmény, ez egy brutál traumatikus élmény az ego számára.

Hát akács egy nagy veszteség is az, tehát nem is kell, hogy a há nagy veszteség.

Azért, mert így élik meg az emberek.

Az a amit amit mondasz, akkor hd az a azt hadd kérdezem vissza, hogy szerinted az, amit meg mondanak, hogy a biztonságot azt bizonyos rutinszerű dolgok adják az emberek életében, hogy a keretet a keretet azt adják?

Nem, nem hallod ezt nyilván te is itt ott, de nem ez adja a biztonságot.

A biztonságot az adja, hogyha én tudom, hogy önmagam életében jelentkező váratlan nagy erejű dolgokkal is képes vagyok szembenézni.

Azt az adja, hogy én bármikor képes vagyok kilépni a komfortzónámból, sőt nem is fontos a komfortzóna.

Ha nézzük a ha nézzük a mai eseményt, ott beszélgetek.

Szikrázú napsütés noszhajon rám telefonálsz.

Szia Imre azt mondja, hogy ha megérkeztél, akkor én itt és itt leszek.

Nézzük csak, hogyha én ragaszkodtam volna a komfortzónámhoz, akkor elkezdtem volna mellé beszélni és hazudni.

Jaj, pont most akartalak hívni, hogy ez az amaz.

Erre én meg azt mondtam, kapásból, hezitálás nélkül elfelejtettem, Gyöngyi, az interjút.

Igen, de hát itt vannak a Itt van a mondom, jó, autóba ülök, azonnal indulok.

Itt a másik oldalon nekünk viszont le kellett szervezni, hogy még elérhető legyen a stúdió meg az a meg a technikus.

Gondoltam erre mind a ketten, hogy majdnem visszahívtalak, hogy hoppá, nem biztos.

Gondoltam erre, gondoltam erre, hogy valamikor útközben azért még rád csörgök.

Mondom, sokkal fontosabb, hogy én érezzem, hogy hogyha már elszúrtam, mert elfelejtettem, mert ez egy emberi…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Veszteségeink nyomában”

Miről szól ez az epizód: „Veszteségeink nyomában”?

A műsorvezető dr. Csernus Imre pszichiáterrel beszélget, akinek új könyve, az "Oroszlánok és farkasok" az életről és a halálról szól. A beszélgetés középpontjában az elmúlás elfogadása, a haldoklással kapcsolatos társadalmi tabuk, és a félelem helyett őszinteséggel és… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Veszteségeink nyomában”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Csernus Imre, Porkoláb Gyöngyi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Veszteségeink nyomában”?

Fő témái: veszteség, halál, elfogadás, társadalmi tabuk, félelem.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Veszteségeink nyomában”?

Megjelenés: 2025. 04. 28.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/vesztesegeink-nyomaban-426d9477

Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból