Zárnyitogató apakulcs és anyakulcs
· PT58M37SÖsszefoglaló
Süveges Gergő újságíró, coach, az Apakulcs és az Anyakulcs alapítója volt Porkoláb Gyöngyi vendége az Apamondta.hu generációs műsorában. Beszélgettek az általa kínált módszerekről, a könyveiről, valamint arról, hogyan lehet gyermekeinket hivatásuk felé terelgetni. Szóba került a…
Röviden
- Műsor
- Porkoláb Gyöngyi
- Megjelenés
- 2024. 06. 24.
- Hossz
- 59 perc
- Szereplők, említett nevek
- Süveges Gergő, Porkoláb Gyöngyi
- Témák
- gyermeknevelés, pályaválasztás, szülői szerep, generációs műsor
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
szeretettel köszöntöm kedves hallgatóinkat és nagy örömmel szeretettel köszöntöm mai vendégemet süveges gergőt szia gergő szia gyöy sokak számára lehet hogy így a hang ismerősebb de azért ugye szeretnélek bemutatni hogy újságíróként ismerünk sokan téged de az utóbbi időben ugye lehet látni az hogy az apa kulcs illetve talán kevesen ismerik de az anyakulcs alapítója is vagy mielőtt belevágtunk volna ebbe a beszélgetésbe váltottunk természetesen pár szót és érdekes mindig a azt látni hogy az emberek sok mindennel foglalkoznak az életükben de talán amikor odajutunk hogy magunkat kellene bemutatni akkor leszűkül és tudunk fókuszálni arra ami a legfontosabb és akkor most akik követnek meg hallgatnak minket hadd áruljam el hogy ebben az volt számodra legfontosabb hogy az apaakulcs és az anyakulcs alapítója mi van most benned azzal kapcsolatban hogy ezt a két nagyon érdekes területet még különbontva mégis azért valahogy egységben a család egységében tudod a mindennapok van beemelni az emberek életébe hát talán pont az amit mondasz hogy a család egységében mert igaz hogy az apaakulcsot azt én írtam és előadásokat is meg a tréningeket is én tartom de az anyakulcsot azt a feleségemmel együtt hoztuk létre és írtuk magát a könyvet illetve ővele együtt készülünk természetesen a az anyáknak szóló napokra is amelyekben én már részt venni nyilván nem fogok hiszen ott anyák lesznek együtt és anyák fognak együtt gondolkodni a saját anyaság ukról és és örülni mindannak aminek örülni lehet az anyai hivatásban meg a feladatokban de azért mégis csak a kidolgozásban a kigondolásban ott nagyon is együtt vagyunk és a könyvön is mind a kettőnk neve szerepel ez az abszolút közös munka és ráadásul abban még egy barátunk egy kedves kedves barátunkat orsit is behívtuk úgyhogy margit a feleségem meg orsi együtt fogják majd a az anya találkozókat vezetni ettől még nyilvánvalóan az apaakulcsban is margit is ugyanúgy benne van hiszen ő volt az első szem aki olvast az első véleményező ú azér nem választható annyira külön mint hogy most nem nem hát 24 éve vagyunk házasok lesznek ketten egyé hát igen szóval közös ügyeink vannak hálistennek sok mert hogy ugye a karinti óta azt tudjuk hogy ugye a férfi a nő nélkül nem értelmezhető a nő a férfi nélkül nem értelmezhető keressük egymásban ezt a ki kit és hogyan mikor emeli meg hogy akár ennek vonatkozásában is látsz azért olyat hogy az apa témát lehet boncolgatni édesapák körében de talán a az édesanyák nélkül nem biztos hogy ugyanazt a képet kapjuk vagy fordítva is hogy az anyatémát is lehet úgy hogy édesanyák is különböző akár fizikális vagy virtuális közösségben összejönnek és megemelik azokat a problémákat vagy kérdéseket vagy kihívásokat ami a mindennapokban foglalkoztatja őket de mégis talán kell egy külső szem ami lehet hogy ilyenkor épp a amiről beszéltünk hogy a család miatt ez az apa tehát hogy hogy az egyik nincs a másik nélkül ugyanakkor meg nagyon érdekes hogy van van igényünk külön is foglalkozni ezekkel a témákkal igen hát ideális helyzet vagy ideális helyzet amit mondasz amikor van egy családban apa is meg any is ugyanakkor nem dughatjuk homokba a fejünket tehát hogy nagyon pontosan látjuk hogy a házasságok fele válással végződik és nagyon sokan maradnak egyedül döntően azt hiszem hogy anyák a gyerekeikkel de azért sok olyan helyzetet is ismerek amikor apák nevelik a gyerekeiket egyedül az apa kulcsban is meg az anyakulcs is nagyon fontosnak tartottuk azt hogy ez valóban mind a két eszközrendszer mindenkihez szólni tudjon bármilyen élethelyzetben van bármilyen életkorban van bármennyi gyereke van sőt nagyszülőknek nagypapáknak nagymamáknak is akik kapcsolódni szeretnének a gyerekükhöz vagy szeretnék a gyereküket támogatni abban hogy hogy önálló szabad és felelős személyiséggé váljon az egyszülős központtal is van nekünk együttműködésünk tartottam már apakulc tréninget egyedül nevelő apáknak ahol persze hogy fontos lenne hogy legyen egy másik szem egy női szem a a családban de nincs és a azt hiszem hogy a kapcsolódás a gyerekeinkhez az pont ugyanannyire fontos akkor is hogyha egyedül vagyunk velük mintogyha mintogyha házasságban vagy párkapcsolatban vagy családban élünk én amire még utalni szerettem volna ezzel az az hogy nyilván vannak csonka családok viszont ott is létezik egy apa valahol vagy fordítva ott is létezik egy anya valahol mondjuk annál az édesapánál aki egyedül neveli akár olyan eset is van hogy beteg vol volt is elhünt az édesanya és három gyerek ott maradt hirtelen egy édesapára ez pp annyira kihívás mint egy egy válás utáni helyzet hogy akkor is ott vannak ezek a felek ebben az élethelyzetben is tudtok-e segíteni amikor ha azt mondom hogy valamiféle egyensúlyt vagy vagy jóvátételt kell keresni egy-egy olyan élethelyzet után ami nem könnyű és most mondtam egy konkrétat de nyilván számos olyan helyzet adódhat amikor külön kerülnek a szülők és és a gyerekek akkor is keresik azt hogy ő ő édesanya ő édesapa de ezt természetszerűleg egy-egy mozaik családban is meg lehet tapasztalni hogy én inkább amire utaltam volna és kicsit lehet hogy hosszan kérdezem csak keresgélem a lényegét hogy a hogy valahogy ebben a gyerek ott van a középpontban hogy nagyon fontos talán bármelyik szülőnek anyának apának hogy az ő boldogsága az ő boldogulása megtalálódjon valahogy az életben és azt is látom hogy erre való törekvés is van a ti munkáitokban jól érzékelem én ezt tehát hogy nem feltétlen mindig egy boldog családot látunk akinek a akarunk segíteni vagy tudunk valamilyen módon azt hiszem hogy nagyon fontos külön választani azt amire van rá hatásunk meg azt amire nincs rá hatásunk az hogy egy családban én éppen hogyan vagyok jelen és milyen helyzet adódott és lehet hogy ez nem úgy alakult ahogy én azt előre elterveztem és lehet hogy egészen más lett mint mint amit mint amit megálmodtam magamnak ennek azért egy jó része a jelemben már nem rajtam múlik ha én egyedül nevelem a gyerekemet akkor ez ebben a pillanatban lehet hogy a a múltban sok múlt rajtam persze de ebben a pillanatban én azért tudok felelősséget vállalni ami valóban rajtam múlik és az anyakulcsal is meg az apaakulccsal is mi abban tudunk segíteni alapvetően felismerjük azt hogy mi az az adott helyzetben ami rajtam múlik és ami rajtam múlik azt hogyan tudom egyre jobban meg egészségesebben működtetni na ez nagyon izgi ugye most ez a beszélgetéssorozat egy apamonta.hu című generációs beszélgetés sorozat most már ötödik éve izgalmas volt azt látni és mindig ben n van hogy ugye a görögök mondták azt hogy mindig három pillérre kell valaminek lennie ahhoz hogy az tudjon fejlődni itt hát az nem billeg és az nem billeg és és hogy a gyakorlatilag az apakulcsban is azt szoktad hangsúlyozni hogy a tudásban a jó akaratban a szövetségben való kapcsolódás az ami fontos az apamonta.hu kapcsán pedig ezt a bátran őszintén önkritikusan jellegű párbeszédet mondjuk mi és ott is megvan ez a fajta hármas egysége amit az én elmúlt években szerzett tapasztalatom is azt mondatja hogy nagyon nagy nagyon valós az hogy ebből fakadnak néha azok a kimondott olyan mondatok amik amik jobb ha ki vannak mondva mintogyha nem de hogy ez a hármas dolog amit te megfogalmaztál a kapcsolódás kapcsán a szövetségben az számodra miben való szövetséget jelentizdü szövben én nekem igen nekem igen a szövetség az alapvetően ugye ennek az a hívószó hogy támogasd igen ez inkább messzebbre tekint vagy a jövőbe néz azt jelenti hogy mi az a amit én meg tudok tenni a gyerekemért a kapcsolódás érdekében azért hogy ő fejlődni meg növekedni tudjon tehát azt tartom-e szem előtt hogy túlnőjön engem vagy hogy messzebbre jusson mint én vagy boldogabb legyen mint én vagy nagyobbra nőjön mint én ugye ez azért egy valószínűleg egy alapvető törekvés bennünk és érdemes ezt tudatosítani hogy tudom-e a gyerekemet úgy támogatni és előre segíteni hogy abban nincs irigység nincs benne az az attitűd hogy hát azért bezzeg az én koromban bezzeg én a te korodban hát mindegy azért csak hajrá hanem tényleg őszintén és lelkesen tudom-e azt mondani hogy ez igen ez már most messzebbre jutottál mint én valaha juthattam volna és örömmel látom ezt szóval hogy ezt a fejlődését meg a növekedését tudom-e támogatni ez az egyik fele a szövetség kulcsának a másik fele pedig az hogy ki tudom-e fejezni azt hogy hogy veled vagyok hogy melletted állok hogy a te oldaladon állok és ez nem azt jelenti hogy mindig mindennel egyetértek egyáltalán nem lehetnek vérre menő ink a gyerekeinkkel kamaszkorban szerintem ezek vannak de ettől még hogy vitázunk meg sok mindenben időnként nem értünk egyet ettől még ki tudom-e azt fejezni a gyerekemnek hogy én akkor is az apád vagyok és az apád maradok és hogy ez nem fog megváltozni én nem foglak téged egyedül hagyni nem foglak téged ellökni és nem foglak eldobni én mindig itt vagyok akkor is amikor éppen konfliktus van közöttünk de ennek nem a feltétel nélküli szeretet az alapja amit valahogy így alapvetésnek gondolunk és sokak életében lehet látni hogy oké oké mondja mondja és akkor máshogy cselekszik és a szövetséget én ilyen értelemben is értem hogy valami olyan síkon való szövetség amiben gondolkodunk ami nem is biztos hogy ilyen mindennapokra lefordítható a feltétel nélküli szeretet biztos hogy nagyon fontos apakulcsnál a kapcsolódás a központi fogalom és ennek az eszköze ennek az útja a szeretet is és egyébként a a szeres tehát a jó akarat kulcsa az pont ez bont gatja vagy erre világít rá nagyon könnyű addig szeretni a gyerekeimet amíg amíg ez érzelem alapon megy tehát amíg dobog a szívem meg bizsereg a gyomrom meg elszorul a torkom hát addig nagyon könnyű bárkit szeretni ó szerintem már ez ez sokkal korábban elkövetkezik mondjuk hat hetes korban amikor még mindig nem alusszzaát az éjszakát és mindig az még mindig az arcomon csúszom el a kiságyig éjszaka hogy valami történjen és hagyjon már béket békén minket aludni szóval akkor se feltétlenül az érzelmeim diktálják azt hogy én szeretem a gyerekemet hanem az érzelmeim ellenére vagy az érzelmeim nélkül is persze hogy szeretem őt és nekem a feltétel nélküli szeretet az valami ilyesmit jelent hogy döntök a szeretet mellett mert hál istennek a szeretet az nem csak érzelem hanem alapvetően döntés is és ha én döntök amellett hogy jót akarok tenni a gyerekemmel hogy jót szeretnék neki hogy azt szeretném hogy érezze hogy hogy fontos a számomra azt szeretném hogy érezze hogy érdemes volt megszületni hogy jó ezen a világon lenni akkor akkor szerint szerintem a kapcsolódás felé megyek ezen az úton csak zárójelben teszem hozzá hogy szokták ezt kérdezni így apák is hogy hogy hát nem úgy van-e az hogy a feltétel nélküli szeretet az anya dolga a feltételes szeretet meg az apa dolga nem is értem a kérdés tehát szerintem a feltételes szeretet az nem szeretet az üzletát te megteszel valamit akkor én is hajlandó vagyok valamire ez ez üzlet a szeretet az magától értetődően vagy szükségképpen vagy természet ből fakadóan feltétel nélküli hiszen hiszen nem várok viszonzást az mert szeretlek mert mert mert fontos vagy nekem mert szeretlek mert szeretni akarlak mert döntöttem a szeretet mellett a jó akarat mert hogy ez ez a középső amit szoktál mondani ezen úgy egy kicsit leragadtam és azért mert ugye ha a mai világban most körbenézünk akkor vannak zűrzavarok ha a gyerekeinkben gondolkodunk meg abban hogy mi az amit akár hozunk magunkkal generációkon át vagy mi mit szeretnénk nekik tovább adni akkor ez a jó akarat egy annyira csodálatos magyar szó felmerült bennem a kérdés hogy boncolgatjuk vagy ismerik a gyerekeink hogy mit is jelent valójában és ez y azért csodálatos hogy ezt beemelted mert ebben annyi minden benne van tehát hogy azzal a mintával amiről amit most említést tettél azzal lehet hogy tágabb környezetet is meg tudnak szólítani majd ezek a gyerekek hát én azt hiszem hogy közvetítik valahogy ennek az erejét ugye igen szóval ez a jó akarat pont ez a döntésalapú szeretet én azt gondolom hogy apa kulcs a könyvcíme apa kulcs a programcíme az eszközrendszernek a neve de itt alapvetően mélyen a kapcsolódásról van szó hogy hogyan tudunk egymáshoz közelebb lépni és ez nem csak szülőgyerekvzonylatban igaz ez tanár diákvzonylatban is igaz főnök beosztott viszonyban barátbátviszonybanéd szomszéd mentor mentorált viszonyban egyáltalán minden olyan élethelyzetben amelyikben az a célom hogy hogy valamilyen viszonyunk legyen egymáshoz hogy valahogy közelebb tudjunk lépni egymásh hogy valahogy kapcsolódni tudjunk egymáshoz ott mindenütt ezt az utat érdemes talán végiggondolnom és végigjárnom hogy ismerd szeresd és támogasd és ettől ettől leszünk mi szorosabban együtt mi az a minta amit te hozol a családból az emberben felmerül ugye négy gyermekes édesapa vagy feleségeddel együtt olyan módon segítitek akár küldetéssel is vagy küldetésstudattal a környezetetekben élőket vagy nem is tudom minden olyan érintettet aki aki hát rés ennek a társadalomnak hogy emlékszel vissza te a te gyerekkorodra sok beszélgetés volt kaptatok valamit ebből a értő odafigyelésből vagy egyáltalán odafigyelni a másikra észrev benne az értéket és ha meglátok benne értéket azt hagyni fejlődni mire emlékszel visszem ami akár ilyen történet vagy pillanat is megmozdult most benned hát ennek is több pillére van mert szerintem a az apaságunk meg az anyaságunk is valami olyasmi mint a mint az anyanyelvtanulás mondjuk aminek megint csak hármat mondok három pillért hogy egyrészt jön genetikusan nyilván hozzuk a génjeinkben hozunk valamit aztán hozunk valamit a konkrét családunkból az ott elsajátított minták vagy az ott látott minták és aztán körülnézünk a világban és megnézzük hogy más hogy csinálja és hogy más más hogyan használja ezt a nyelvet vagy milyen szavakat használ meg hogyan fűzi a mondatokat én szerintem ez a ez a hármas pillér ez ez megvan a a szülővé válásunkban is meg az én felnövekedésemben is biztos hoztam egy csomó mindent a génjeimben nyilván hozok otthonról édesapám alapvetően sokat dolgozott tehát azt nem állítom hogy rengeteg időt tudtunk együtt tölteni de így az alapokat azt azt megkaptam tőle…
Említett entitások
Témák
- gyermeknevelés
- pályaválasztás
- szülői szerep
- generációs műsor
Személyek
Szervezetek, cégek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Zárnyitogató apakulcs és anyakulcs”
Miről szól ez az epizód: „Zárnyitogató apakulcs és anyakulcs”?
Süveges Gergő újságíró, coach, az Apakulcs és az Anyakulcs alapítója volt Porkoláb Gyöngyi vendége az Apamondta.hu generációs műsorában. Beszélgettek az általa kínált módszerekről, a könyveiről, valamint arról, hogyan lehet gyermekeinket hivatásuk felé terelgetni. Szóba került a… Az epizód a Porkoláb Gyöngyi című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 24..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Zárnyitogató apakulcs és anyakulcs”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Süveges Gergő, Porkoláb Gyöngyi.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Zárnyitogató apakulcs és anyakulcs”?
Fő témái: gyermeknevelés, pályaválasztás, szülői szerep, generációs műsor.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Zárnyitogató apakulcs és anyakulcs”?
Megjelenés: 2024. 06. 24.. Hossz: 59 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/porkolab-gyongyi/zarnyitogato-apakulcs-es-anyakulcs-47ce5f6d
Több epizód a Porkoláb Gyöngyi-ből
- KIMONDJUK, AMIRE VÁGYUNK!?
- Beszélünk a tabukról is
A MINDEN SZÁMÍT podcast vendégei Adámi Rózsa Zsanett paralimpiai úszó és Papp Benedek szívtranszplantált teniszező voltak. A beszélgetés során a sport, a szerelem, a veszteség és…
- Főszerepben a manipuláció
A Mindenszámít podcast vendége Hermányi Mariann, a Centrál Színház színésznője. Beszélgetésük középpontjában a színészet, a szerepek mögötti érzések, a párkapcsolatok dinamikája,…
- Varga Lóránt: Mi lennél nélkülem?! – Színdarab egy nárcisztikus párkapcsolatról
A "Mi lennél nélkülem?" című színdarab egy nárcisztikus és egy empatikus ember kapcsolatát mutatja be, amelyben a manipuláció, a gázlángozás és az érzelmi bántalmazás lépései fede…
- A traumakötés dimenziói 2. - Beke Sándor pszichológussal
Beke Sándor pszichológus vendégségében a traumakötés második részében a veszteség dimenzióját vizsgálják. A beszélgetés kitér arra, miért nehéz kilépni bántalmazó kapcsolatokból,…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (6. rész)
A Restart című podcast 6. részében Porkoláb Gyöngyi a Tóth Árpád Gimnázium diákjaival, Szűcs Fruzsinával, Bugán Lolita és Kovács Marcelel beszélget. A Z generáció tagjai olyan tém…
- Nárcizmus a hálószobában – Kacsur Adrien szexuálpszichológussal | MINDEN SZÁMÍT
Ebben az epizódban Kacsur Adrien szexuálpszichológussal a nárcizmus és az intimitás kapcsolatát járják körül. A beszélgetés kitér arra, hogyan válhat a szexualitás a nárcisztikus…
- A traumakötés dimenziói 1.
Ebben az epizódban Beke Sándor pszichológussal folytatódik a nárcizmusról szóló sorozat. A beszélgetés a traumakötés felismerését, a bántalmazó kapcsolatokból való kilépés nehézsé…
- RESTART – beszélgetés a Z generációs fiatalokkal: Heti Zaj (5. rész)
A Porkoláb Gyöngyi vezette Restart podcast e heti adásában a Z generáció tagjai, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium diákjai, Szűcs Fruzsina, Bugán Lolita és Kovács Marcell a technol…
- Megcsalás: a kapcsolat vége vagy egy új kezdet?
Az epizód a megcsalás témáját járja körül, hogy az a kapcsolat végét vagy egy új kezdetet jelent-e. További részletek hamarosan.
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Süveges Gergő - Apakulcs - Hogyan kapcsolódjunk a gyermekünkhöz? — Café Francesco's Podcast
Süveges Gergő előadása az Apakulcs című könyvéről szól, amely az apák és gyermekeik közötti kapcsolódás három kulcsát tárgyalja: tudásban, jóakaratban és szövetségben. A könyv cél…
- Generációk lánca: A fiú, a férfi, az apa.... - Az apaság krízise mögött a férfiasság krízise húzódik meg! — Magyar Radio Adelaide
Bolyki László zenész, publicista és Süveges Gergő újságíró, kommunikációs tréner, az Apakulcs alapítója Kisfaludy Nóra vendégeként beszélgetnek az apaság rögös útjáról, a válaszok…
- Nyáry Krisztián - Olvasás — Saras Tócsákban Ugrálni
Nyáry Krisztiánnal a gyermekirodalomról, olvasásról és gyermeknevelésről beszélget Szobácsi Gergő és Tóth Edu. Szó esik a gyerekek olvasásra neveléséről és az apaság kihívásairól,…
- Mesélj, Apukám! Apák napi különkiadás, amelyben a férjeink mesélnek — Mesélj, Anyukám!
Ebben a különkiadásban apák mesélnek a gyermeknevelésről és az apaság kihívásairól. Takács Áron, Endrész Előd és Zubor Imre osztja meg gondolatait.
- Beleszólhatnak a nagyszülők a gyereknevelésbe? Beszélgetés dr. Bojti Istvánnal. — Magabiztos Szülők podcast
Dr. Bojti István orvos, pszichoterapeuta, család- és párterapeuta a nagyszülők, szülők és unokák közötti viszonyról, valamint a családi határokról beszélget. Az epizód kitér a nag…
- Axióma Podcast 5. rész: Ajándék vagy kötelesség? Milyen elvekre épüljön a gyermeknevelés? — Axioma Podcast
Földi-Kovács Andrea és Pogrányi Lovas Miklós a szülői szerepről, a gyermeknevelés kihívásairól és a szülői felelősségről beszélget Bakos Marcellal az Axióma Podcast 5. részében.
- apAkt episode 09 - Az apaságba mind a pálya széléről érkezünk - 1. rész — apAkt
Az apaság és a szülőség témakörét járja körül ez a podcast epizód, amelyben a férfiak szemszögéből vizsgálják a gyereknevelés kihívásait és örömeit. A beszélgetés során szó esik a…