Portfolio

Az ügyfél kérte a főnökömet, úgyhogy adtam a főnökömet, magamat

· PT44M44S

Összefoglaló

Várkonyi Balázs, az Extreme Digital társalapítója és az eMag ügyvezető igazgatója egy interjúban mesél a cégek egyesüléséről. Szó esik az internetes kereskedelem kezdeti időszakáról, a piaci kihívásokról és az Extreme Digital sikeréről.

Röviden

Műsor
Portfolio
Megjelenés
2022. 07. 27.
Hossz
45 perc
Szereplők, említett nevek
Várkonyi Balázs
Témák
internet kereskedelem, cég egyesülés

Ebben az epizódban

A mai podcastben egy kétrészes nagyinterjú első részét közöljük, melyet Várkonyi Balázzsal, az Extreme Digital társalapítójával, az eMag ügyvezető igazgatójával készítettünk.

Kevés olyan emblematikus cége volt ugyanis a hazai internetes kereskedelemnek, mint az Extreme Digital, amely nemrég, mint brand beolvadt az eMagba, és bár az alapítók mindketten az Emag társtulajdonosai is, az Extreme Digital és az eMag egybeolvasztása jó alkalom volt arra, hogy felkérjük Várkonyi Balázst egy hosszabb interjúra.

Az adásban szóba került, hogy milyen volt a dohány utcai szilícium völgyben a számtech-kereskedelem a kilencvenes évek végén és a 2000-es évek elején, hogy miképpen lehetett együttélni a brutálisan alacsony marginokkal, hogy egy ravasz húzás és az EU-s csatlakozás hogyan repítette az Extreme Digitalt jóval a versenytársai elé, s hogy miért kellett perre menniük az egyik nagy fotós márkával. https://www.portfolio.hu/portfolio-podcaster See omnystudio.com/listener for privacy information.

Említett entitások

Témák

  • internet kereskedelem
  • cég egyesülés

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az ügyfél kérte a főnökömet, úgyhogy adtam a főnökömet, magamat”

Miről szól ez az epizód: „Az ügyfél kérte a főnökömet, úgyhogy adtam a főnökömet, magamat”?

Várkonyi Balázs, az Extreme Digital társalapítója és az eMag ügyvezető igazgatója egy interjúban mesél a cégek egyesüléséről. Szó esik az internetes kereskedelem kezdeti időszakáról, a piaci kihívásokról és az Extreme Digital sikeréről. Az epizód a Portfolio című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 07. 27..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Az ügyfél kérte a főnökömet, úgyhogy adtam a főnökömet, magamat”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Várkonyi Balázs.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Az ügyfél kérte a főnökömet, úgyhogy adtam a főnökömet, magamat”?

Fő témái: internet kereskedelem, cég egyesülés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az ügyfél kérte a főnökömet, úgyhogy adtam a főnökömet, magamat”?

Megjelenés: 2022. 07. 27.. Hossz: 45 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/portfolio/az-ugyfel-kerte-a-fonokomet-ugyhogy-adtam-a-fonokomet-magamat

Több epizód a Portfolio-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból