RE-BUSINESS

A magyar cég, ami más vállalatoknak segít rengeteget spórolni

· PT40M48S

Összefoglaló

Kovács Emese, az MN6 Energiaügynökség társalapítója és ESG üzletág vezetője arról beszél, hogyan segíti cége a vállalatokat energetikai tanácsadással, jelentős megtakarításokat és fenntartható működést eredményezve.

Röviden

Műsor
RE-BUSINESS
Megjelenés
2025. 09. 30.
Hossz
41 perc
Témák
energetikai tanácsadás, fenntartható működés

Ebben az epizódban

Lekapcsolják a villanyt maguk után, lemennek a kazánházba ellenőrizni a terepet, és a háztetőkön is ők mérik fel a helyzetet.

Kovács Emese és Tóth Nelli egy közös munkahelyen ismerték meg egymást, és 2011-ben döntöttek úgy, hogy létrehozzák az MN6 Energiaügynökséget.

A cég az első független ügynökség itthon, közgazdászokból, mérnökökből és fenntarthatósági szakértőkből áll, a csapat pedig komplex energetikai tanácsadással segíti az ügyfeleket, amik között óriásvállalatok éppúgy vannak, mint a MÁV Szimfonikus Zenekar.

Hisznek abban, hogy a fenntarthatóság nemcsak cél, hanem a mindennapi működés része lehet, és nem kell mindent gondolkodás nélkül lecserélni, mert lehet, hogy apró változtatásokkal is nagy eredményeket érhetünk el.

Beszélgetőtársam Kovács Emese, az MN6 Energiaügynökség társalapítója, az ESG üzletág vezetője.

Műsorvezető: Pistyur Veronika Showrunner: Melis Dóra Szerkesztő: Mattyasovszky Nóra Hangmérnök: Kozma Ádám Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuch Richárd ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠További műsoraink a betone.hu-n⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Facebook: Betone⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠Instagram⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ Learn more about your ad choices.

Említett entitások

Témák

  • energetikai tanácsadás
  • fenntartható működés

Személyek

  • Kovács Emese

Szervezetek, cégek

  • MN6 Energiaügynökség

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A magyar cég, ami más vállalatoknak segít rengeteget spórolni”

Miről szól ez az epizód: „A magyar cég, ami más vállalatoknak segít rengeteget spórolni”?

Kovács Emese, az MN6 Energiaügynökség társalapítója és ESG üzletág vezetője arról beszél, hogyan segíti cége a vállalatokat energetikai tanácsadással, jelentős megtakarításokat és fenntartható működést eredményezve. Az epizód a RE-BUSINESS című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 09. 30..

Milyen témákat érint ez az epizód: „A magyar cég, ami más vállalatoknak segít rengeteget spórolni”?

Fő témái: energetikai tanácsadás, fenntartható működés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A magyar cég, ami más vállalatoknak segít rengeteget spórolni”?

Megjelenés: 2025. 09. 30.. Hossz: 41 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/re-business/a-magyar-ceg-ami-mas-vallalatoknak-segit-rengeteget-sporolni-5c4ead53

Több epizód a RE-BUSINESS-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból