Romboló Podcast

Gyilkos Február - Tíz részesek lettünk!

· PT1H6M56S

Összefoglaló

Robi és Ricsi, a Romboló Podcast házigazdái a 10. adásukat ünneplik, melyben tervek szerint a csillagos ég a határ. Új matricákat osztanak ki a hallgatóknak, melyeket bárki bárhova felragaszthat, és fotókat kérnek visszaküldeni az Instagramra vagy Facebookra. Az első matricát…

Röviden

Műsor
Romboló Podcast
Megjelenés
2026. 02. 02.
Hossz
1 óra 7 perc
Témák
évforduló, podcast
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Én Ricsi vagyok kedves társam.

Mellettem pedig >> Sziasztok, Robi vagyok. >> Üdvözöllek titeket.

Tartsatok velünk, mert ez egy izgalmas adás lesz.

Ray szint ugye érdekes is és jó is, és el is kell, hogy mondjam, hogy ez a jubileíum számunkra ez a 10. adásunk és terveink szerint innentől már a határ a csillagos ég. úgy gondoljuk, hogy megfelelően tudtunk egymáshoz annyira igazodni, hogy a nagy éterbe is megosszuk az adásainkat.

Úgyhogy innentől bárki bármikor, bárhol szabadon terjessze az igét, lesznek matricáink, amiket megosztunk veletek.

Pontosítva már vannak is, de a megosztás ugye az a következő hetekben fog elkezdődni.

Ez nyilván nem tekinthető Merchnek, de a mi lépténkben ez szerintem egy tökéletes indítás egy következő lépcsőfokhoz.

Úgyhogy minden egyes hallgatónknak, aki a törzstáborhoz tartozik, és úgymond mellettünk állt a podcast megszületésénél, annak hálásan köszönjük, és tartsatok velünk a jövőben is.

Robi, hogy vagy ma ezen a nagyon szép havasesősnek nem mondható hideg napon? 2017 óta nem volt ilyen. >> Én már adtam matricákat egyébként a munkatársaimnak. >> Hát köszönjük szépen, hogy adtál nekik.

Hát igen, ez most az én részemről mondható inkább.

Ugye hozzám később jutott el ez a termék, de azt tudom mondani, hogy én is elkezdem aktívan ezt a folyamatot. >> Igen, de igazából mire ez az adás már kimegy, addigra már úgyis lesz adogatva mindenkinek.

Úgyhogy lényegtelen. >> Ti is tegyétek ki minden, hova, ahova legális. >> Ahova legális.

Jú ú meg az az tök jó lenne, hogyha mindenki csinálna róla egy fotótha kirakta, hogy legyen egy ilyen fotógyűjteményünk, hogy hol vannak már, >> és azok kikerülnek az Instagramra legalább. >> Igen, igen, igen. >> Tehát de légyszi, hogyha majd kaptok, akkor fotózzátok le és küldjétek el nekem, vagy Robinak >> Instagram vagy Facebook post, vagy bár valamilyen form, >> valamivel meg fogjuk jelenteni, meg fogjuk jeleníteni a a történetet.

Ez ez szerintem amúgy egy egy aranyos szép mozgalom lenne.

Ugye már kaptunk Robi kollégájától egy távoli Kopenhágai fotót.

Ezt innen is nagyon szépen köszönjük.

Nagyon megnyerő volt ugye színes házakkal a háttérben.

Nagyon jó érzésre töltött el minket.

Úgyhogy légy szíves, aki kap, az gyakorolja, aki nem kap, az kérjen és fog kapni.

Elmondható, hogy az első matrica az Kopenhagába lett kirakva. >> Hát azért nem kutya, >> nem kutya.

Hát hogyha tudtam volna ezt, vagy eljutottunk volna odáig, lett volna idő Amerika előtt még oda is meg lehetett volna lőni, de hát soha ne mondd, hogy soha igazából.

Igen, csak az volt a probléma, hogy ahova ki lett rakva, az egy ilyen, hát, hogy is mondjam, vízpart melletti oszlop volt, de már az oszlop az talán benne volt a vízben, és kedves kolléganőm majdnem beleett a vízbe, hogy próbálta felragasztani. >> Hát legyen szíves máskor jobban vigyázni.

Hát >> körültekintőek legyetek.

Nem várjuk el, hogy a >> befagyott Dunarészekre nyomjátok fel a matricát. >> Vagy rendőrautók szélvédőjére.

Nem, igen, azt se, az, azt sem várjuk el.

No, de történt veled valami izgalmas az elmúlt egy hétben, két hétben, hogy nem találkoztunk?

Nem, >> hogy te is benne vagy ebben a januári lassúságban? >> Megnéztem egy filmet, de attól a filmrendezőtől meg akarok nézni egy másik filmjét, és utána akarok róla beszélni majd. >> Jó, akkor ezt addig tartsuk Talonban és titokban. >> Igen, titok.

Addig teljes mértékben >> h hogy tudsz akklimatizálódni ehhez a kedhes időjáráshoz? >> Én igazából az éjszakákat nagyon élvezem, tehát én ebbe a hidegbe nálam ilyenkor szerintem 18 fok felett nincs a lakásban a hőmérséklet és nagyon rettentő jól alszok.

Jobban alszok, mint bármikor máskor. >> És nyáron próbáltad már lehűteni a lakásodat 18 fokra? >> Nem, nem vagyok igazán ilyen odáig alég kondicionálókért, tehát hogy az nem az én műfajom annyira.

Tehát, hogy az szerintem teljesen más a hőérzeted, teljesen más a hogy reagál a szervezetet, hogyha egyébként tudja, hogy odakint a hőmérséklet az 35 fok.

Mondjuk >> érdekes dolog a hőz hideg hideg és hideg között nagyon nagy különbség van.

Én azt gondolom, >> hát meg száraz, párás.

Én én nekem mindig az angliai évek jutnak eszembe, hogy decemberben is lehetett rövid nadrágban lenni igazából, meg pullóverbe, mert annyira párás volt a levegő, hogy a hideg sem volt annyira hideg. >> Ühüm.

Akkor a de hogyha meleg van és páres a levegő, akkor még melegebbnek érzed, de hogyha hideg van és párás a levegő, akkor azt is melegebbnek érzed. >> Igen.

Nekem ez volt a tapasztalatom, tehát hogy nem nem érződött a >> 7-ny fok olyan brutálisan rossznak, viszont amikor nulla alá csökkent, ugye akkor már megváltozik a pára tartalma is a levegőnek.

Pedig nem vagyok fizikus, se matematikus. viszont az ott meg hidegebbnek érződött, mert nagyon elszoktál tőle. >> Igen, igen, értem. >> Na, minden azon azon függ, hogy mennyire tudsz aklimatizálódni hozzá.

Szerintem én azt nagyon jól komfortosan meg tudtam szokni. >> És a sok esőt?

Közel sincs annyira sok eső, mint ahogy azt a >> mint a filmekben. >> Nem, tehát hogy talán azt tudná mondani, hogy attól függően is, hogy mihez vagy közel, mert nyilván hogyha mondjuk Bormusz >> Anglia és Anglia között is van különbség >> rengeteg, tehát hogyha tenger mellett élsz, akkor ott is teljesen más. viszont London környékén talán annyiban mondanám másnak, hogy picit gyorsabban tud változni, gyakrabban tud változni az időjárás.

Tehát, hogy egy napon belül meglátni több évszakot, azt azt könnyebben meg tudod meg tudod élni, ha ott élsz. >> Ühüm. >> De mint minden, az is változik.

Tehát én emlékszek olyan nyárra, amikor tulajdonképpen a meleg okozta szellőztetés, vagy hát ehhez hasonló légcsere mindössze három hónap alatt, három- négy alkalommal volt szükséges.

Tehát, hogy nyilván muszáj meg egészséges szellőztetni, de itt igazából, hogy a meleg miatt volt ilyen nyár, hogy ilyen kevés alkalommal kellett, mert ilyen 21-3 fokos ilyen erős magyar tavaszi nyarak is voltak még még így a 2000 10-es évek vége felé.

Na, az viszont az csúcs, tehát hogy azok a tavaszok vagy tavasszű nyarak, azok azok a legkirályabbak, meg legjobban viselhetőek.

Tehát, hogy ez a pulcsis történet attól kényelmesebb, kevesebb volt, mint az. >> Igen, >> tehát nem volt az 4000 fokos meghalsz.

Viszont amikor néha >> kiegyensúlyozott volt egyébként. >> Igen, leesett egy hó, akkor viszont jobban megállt a város, mint Pest. >> Igen, >> sokkal.

Tehát nem nem eleve az sem volt gyakori, hogy az emberek használjanak téli gumit az autón >> ott Angliában vagy London. >> Igen.

Egy egy olyan >> hát gondolom a nagy vízfelület, ami körülveszi az egész szigetet, az az nagy mérsékli ezt a hidegmeleg időjárást és ezért valószínűleg nincsenek felkészülve ezekre a havazásokra és ezekre a nagy hidegekre se, mert nincs nem jellemző. >> Nem.

És az ismeretségi körönben egy egy pár volt, akik használtak téli gumit. >> Ühüm. >> Összesen összesen egy pár.

Ez a Amerikáról szoktak lenni ilyen mémek, hogy az északi országokba, hogyha beüt a tél és a hideg és a hóesés, akkor minden megy a rendjében.

És a déli államokban, amikor 10-15 évente van egy havazás, mondjuk egy Texasba, ami nagyon ritka, még lehet, hogy ettől is ritkább, akkor pedig káosz van, és összeütkeznek az autók és >> mindenféle baleset történik. >> Hát hét-nyolc év alatt én is összesen háromszor, hogyha láttam havatból egy egy ilyen öt perces hóvihar áprilisban. >> Ühüm. ami megmaradt, és a másik emlékezetes, amikor meg hát idejében télen egy 10-15 cm hó meg is maradt.

Az ritka, de most most már itt is elég ritka Budapesten legalábbis >> Budapesten belül. >> Hát vidéken se mondanám, hogy annyival sokkal másabb a helyzet.

Jó, nyilván a Mátra vagy a az ilyen jellegű hegyes hegyvidékek dombok tetők macskák ott könnyebben esik, mert közelebb van.

De én nem mondanám azt, hogy mondjuk Miskolc Tapolca vagy Debrecen környékén annyival sokkal sűrűbben esik a hó, mint mondjuk Budapesten.

De azt megfigyelheted, hogy a városban, amikor már régen elolvadt a hó, vagy már csak ilyen foltokban van meg, és mondjuk felülsz egy vonatra, és elindulsz az Alföldi irányelba, akkor az ilyen alföldi pusztákon, termő területeken ott még bőven több centi vastagságba meg tud maradni a hó. >> Gondolom az is benne van, hogy nincs annyi emberi nyom, behatás.

Persze igen. >> Ami ami beolvaszt. >> Hihetetlen, hogy mennyi hőhatással járnak ezek az épület fűtése, az autók.

Mind >> mond te mondtad egyszer, emlékszem rá, hogy otthon hűvösebb van, hazamegyünk. >> Igen, igen. >> Mintesten.

Nagyon nagyon nagyon érezhető. >> Igaz.

Valamiért hát nem tudom hogy >> ezt hogyha lemérnénk egy bármilyen eszközzel, ez megvalósulna vagy igaz lenne, de tényleg hűbösebbnek érződik otthon.

Kevesebb, kevesebb smoke, kevesebb autók, minden minden másabb.

Érdekes dolgot olvastam a mai nap folyamán egyébként.

Magyarországon nem azonosíthatóan úgymond próbaszerű jelleggel a vadász belelőtt az objektumba, amiről kiderült, hogy egy ember volt. >> Hol?

Olvastam ezt a cikket, azt hiszem.

Teleken olvastam ezt a cikket.

És emlékszel- rá, hogy mi lett a büntetés? >> 400 >> 20 >> 20000 Ft >> és hár >> és három évre eltiltotték a >> vadászattól.

De mint ahogy a vadászársaság, már nem tudom pontosan, hogy milyen szervezetet kérdez kérdezett meg a Telex, mint ahogy ők elmondták ezzel kapcsolatban, hogy ez annak fényében, hogy Magyarországon valami 70000 embernek van jogosultsága vadászni, illetve nyilván ez a ez az ember tömeg is évente többször szokott lőni, többször szokott vadászni.

Hogyha megnézzük azt, hogy mondjuk egy évben körülbelül két milliószor lőnek vadászpuskával, bár valamilyen puskával vadakra, ennek fényében ez egy nagyon elenyésző és nagyon kevés szinte statisztikailag szinte a nullához közelítő érték.

Ez így nagyon jól hangzik, csak eleve tehát, hogy ez nagyon felháborít, >> eleve nem szabadna megtörténnie ilyennek.

Tehát, hogy erdőben és ugye hát minden jogszabály, mert be ott is hát sajnos be kell tartani, hogy túrázás szempontjából is megvannak a az előírások, tehát mindent betartva és ha közel halálba lőnek, mert ugye artéria körül lőtték ezt a fiatalembert, hogy 4200 Ft büntetésre számíthatsz.

A vadászpuskának, >> de ilyenkor mérlegelik azt, hogy nyilván nem direkt csinálta.

Tehát, hogy ez egy gondatlanság volt tulajdonképpen az a és hogyha nem vaktába lőtt volna a vadász, akkor valószínűleg még ennyi büntetés se kapott volna.

Én is azt mondom, hogy ettől azért kaphatott volna egy legalább egy magasabb összeget, vagy egy mondjuk nem letöltendő börtönbüntetés, de mondjuk egy felfüggesztett másfél év börtönbüntetésre egy kicsit észhez térjen kaphatott volna, mert mégis csak belehallhatott volna az >> hát közel is lehetett volna hozzá eléggé.

Tehát nagyon sok embernek a >> a munkája volt abban, hogy ez a srác túlélje. >> Igen, gondolom.

És ami érdekes, hogy tehát ez az arányosság elve mindig mindenhol előjön, hogy hát Magyarországon az önvédelem nyilván olyan alapokon nyugszik, hogy ha neked mennek késsel, akkor nem lőheted le.

Tehát, hogy az arányossággal mindig szembe találkozunk az élet minden egyes szintterén.

És itt 4200 volt a büntetés, viszont ott csak a távcső, ami azonpus egy Swarovki >> másfél millió nagyjából.

Tehát, hogy itt sosem, tehát amikor arról van szó, hogy példát kéne statuálni, vagy vagy valami olyan példával kéne előjárni, ami elrettentő, akkor ez valahogy nem működik. >> Oroszországba születtél.

Igazából ez skandinávamokban már régóta vannak ilyen törvények például a gyors hajtásra, hogy ugye annak függvényében, hogy kinek mekkora keresete.

Tehát kereset függvényébe határozzák meg a büntetést.

Hogyha valaki például havonta nettó 5 millió Ft-ot visz haza vagy vagy csak nettó nem tudom 500000 Ft-ot, akkor ne ugyanakkora legyen a mértéke a büntetésnek.

Hiszen aki 5 millió Ft-ot visz haza, ha vondta, annak hogyha kiszabnak egy 1 millió Ft-os büntetést, az meg se fogja érezni.

Tehát az neki egy ilyen zseb pénzt akkor most most ebbe a hónapban arra költöttem míg aki ha vont netó 5005 visz haza, annak nyilván egy olyan kiadás lesz, egy olyan költség lesz, ami ami itt ő az élet életben nagyon súlyosan fogja őt érinteni ez a kiadás.

Ennek ez a lényege, hogy lényegében a büntetés az relatív relatív a érzékelheti egy adott élethelyzetbe lévő ember magasnak, egy másik élethelyzetbe lévő ember pedig alacsonynak ezt a büntetést, és ezért lenne fontos.

Meg Ausztriában van ez, hogy gyors hajtásnál, hogyha indokolatlanul gyorsan hajtasz, tehát hogy hogy egy ne nem a simán átléped a a sebességkorlettoz, hanem tényleg mondjuk 50, 6070%-kal léped át, vagy még ennél magasabb értékkel is, akkor automatikusan lefoglalják az autódat, és soha nem kapod vissza.

És ugye itt is ez az arányosságnak az elve, hogyha te csak egy nem akarok autóm, nem akarok senkit degradálni azzal, hogy nem fogom azt mondani, hogy Suzuki Swiftet, csak egy Suzuki Swiftet vezet, akkor nyilván nem egy olyan értékű autót fognak bezúzni, mintogyha neked a legújabb Mercedesed van meg.

Viszont ugye hát az sem fog megvédeni.

Tehát nyilván ez ki van találva, hogy hogy miért és hol mennyivel kell menni.

Pont a mi nap egy magyar celebritás az egy S500 >> K András. >> Nem, nem, ő csak nem tud parkolni a Lipóti előtt rendesen.

Egy >> másik, hogy hívták azt, aki a nemi szervét vasalta?

Ja, de mindegy halott ról. >> Jól vagy semmit.

Jó, >> hát itt egy ugye történt egy ilyen baleset most a napokban.

Egy egy magyar fitness edző, guru, hölgy egy S50, S580-as Maybackkel szintén nagy volt a sebesség, lecsúszott az útról, egy darab nem maradt az autóból.

Pedig pedig ugye hát az az autó hát a Mercedesnek a prémium márkája prémium anyagokból és hát elnökök szokták használni.

Iszonyat gazdag emberek pont ezért, mert mert jó…

Említett entitások

Témák

  • évforduló
  • podcast

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Gyilkos Február - Tíz részesek lettünk!”

Miről szól ez az epizód: „Gyilkos Február - Tíz részesek lettünk!”?

Robi és Ricsi, a Romboló Podcast házigazdái a 10. adásukat ünneplik, melyben tervek szerint a csillagos ég a határ. Új matricákat osztanak ki a hallgatóknak, melyeket bárki bárhova felragaszthat, és fotókat kérnek visszaküldeni az Instagramra vagy Facebookra. Az első matricát… Az epizód a Romboló Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 02. 02..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Gyilkos Február - Tíz részesek lettünk!”?

Fő témái: évforduló, podcast.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Gyilkos Február - Tíz részesek lettünk!”?

Megjelenés: 2026. 02. 02.. Hossz: 1 óra 7 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/rombolo-podcast/gyilkos-februar-tiz-reszesek-lettunk-21d3ac0a

Több epizód a Romboló Podcast-ből

  • Hosszú forró nyár

    A Romboló Podcast e heti adásában Ricsi és Robi a rendkívüli hőségről és az ezzel járó problémákról beszélgetnek. Robi kiemeli a klímával felszerelt munkahelyek és otthonok fontos…

  • Kockázatok és mellékhatások

    A Romboló Podcast ezen epizódjában a vendégek a daytime bulik népszerűségét, a "bullshit" állásokat, a 8 órás munkanap bevezetését, a mukbangolást és a "Legyek Ura" című művet vit…

  • Harcosok klubja

    A Romboló Podcast e heti adásában Robi és Ricsi a húsvéti készülődésről és a böjtölés különféle formáiról beszélgetnek. Kitérnek a vallási eredetű böjtölésre, az ortodox szerzetes…

  • Minden, mindenhol, mindenkor

    Ez az epizód a Romboló Podcastból számos online tartalomra hivatkozik, beleértve YouTube videókat, TikTok bejegyzéseket és weboldalakat, mint például az Apple Neo, az Ai gyümik, a…

  • Egészséges fejbőr

    Ez a 11. epizód a Romboló Podcastban, melynek házigazdái Robi és Ricsi. A műsorvezetők megemlékeznek a 10. adás mérföldkőhöz érkezéséről és a további célokról. Az adásban szó esik…

  • Harcsa terraformálás

    Ez az epizód többek között a harcsák terraformálásával, Park Chan-Wook Nincs más választás című filmjével, az Avatar CGI-munkálataival, és Kate Moss születésnapjával foglalkozik.…

  • Az idő urai

    A Romboló Podcast e heti adásában Rici és Robi a kultúrsznobizmus és a kommersz kultúra keveredését vitatják meg. Krasznahorkai László Nobel-díjas író egyik gondolatát is elemzik,…

  • Kapitalizmus kézikönyv kezdőknek

    A Romboló Podcast e heti adásában a műsorvezetők arról beszélgetnek, hogyan lehetne növelni a nézettséget és a "valóvilágos" vagy "Mónika show-s" elemek beépítésével izgalmasabbá…

  • A patkányok bolygója

    Ricsi és Robi a Romboló Podcast legújabb adásában a múltról és a jövőről beszélgetnek, miközben személyes élményeiket is megosztják. Az epizód kitér Yorgos Lanthimos rendező legúj…

  • Ábel Amerikában

    Ebben az epizódban a Romboló Podcast házigazdái, Robi és Ricsi Tamási Áron Ábel-trilógiáját vitatják meg, különös tekintettel az Ábel Amerikában című kötetre. Ricsi személyes aján…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból