Romboló Podcast

Ábel Amerikában

· PT1H36M23S

Összefoglaló

Ebben az epizódban a Romboló Podcast házigazdái, Robi és Ricsi Tamási Áron Ábel-trilógiáját vitatják meg, különös tekintettel az Ábel Amerikában című kötetre. Ricsi személyes ajánlással fordul a hallgatóság felé, kiemelve a művek emberi, szellemi és intellektuális hatását, míg…

Röviden

Műsor
Romboló Podcast
Megjelenés
2025. 11. 20.
Hossz
1 óra 36 perc
Szereplők, említett nevek
Tamási Áron
Témák
irodalom, könyvajánló, tamási áron
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Sziasztok kedves hallgatók és követők.

Ez itt újra a Romboló podcast.

Én jó magam személyében Ric és drága műsorvezetőtársam, partnerem, barátom és bajtársam pedig >> Robi.

Sziasztok. >> Úgy szoktuk említeni, az előző négy adásban említettük is, hogy miről is próbálunk mit nektek tudást átadni.

Beszélni a múltról, beszélni a jelenről, a jövőről. >> Jövőről. >> És most hoztál valami témát?

Hát igen, >> mert én hoztam a tépőzárak témáját.

Vagy van valami érdekesebb téma? >> Szerintem van egy érdekesebb témánk.

Bár a tés pedig nagyon érdekes, hogy ki találta fel a tépő zárakat, és hogy milyen elven működik. >> Szent György Albert. >> Nem, de neked mi a témád?

Hát igazából ugye akik követnek minket Instagramon és a a Meta másik platformján a Facebookon, az az hallhatta, olvashatta, láthatta, hogy Ábelnek eljutottunk abba az élet szakaszába, amikor eljutott Amerikába. >> Ó, >> nem tudom, te mennyire szeretted az Ábel sorozatot Tamási Árontól.

Ábel a rengetegben >> és Ábel az országban, ha jól emlékszem, és Ábel Amerikában.

Azért is csúnya ez a dolog, mert >> Áj, értem most, mert >> igen, hogy egyébként aki nem olvasta a hallgatók közül, ajánlom, hogy olvassa el.

Nekem mái napig pedig hát nem ma nem ma volt ez az élmény, és mái napig olyan hatással van rám ez a ez a trió, hogy hogy életem azt mondom top hármas művei közé tartozik.

Tehát hogyha valamennyire is meg kéne fogalmaznom, hogy egy egy novellasorozatból vagy könyvsorozatból mi az, ami a legtöbbet adta nekem emberileg, szellemileg, intellektuálisan?

Az ez a három könyv volt, és csúnya is, meg nem is tartom szép dolognak azt, hogy már amikor nálunk voltak ezek a kötelező olvasmányok irodalom órán, ott csak az első rész volt kötelező. >> Én egyiket se olvastam, és őszintén szólva el is felejtettem, hogy van ilyen, hogy Ábel Amerikában ez a harmadik.

Igen, és azért is nagyon jó ez, mert és azért is szomorú egyben, hogy nem volt kötelező már az én időmben, úgy látszik nálad semennyire, hogy mind a három rész, mert így van igazán értelme.

Tehát ahogy annoó tanultuk médiaismeret vagy akár bármilyen bármilyen irodalmi műemzése során, hogy mitől lesz alapvetően jó egy mű, tehát ez a bevezető tárgyalás, befejezés ebben megvan. >> Ühüm.

Nyilván nem biztos, hogy teljes mértékben >> akkor ez az irodalom műfaját nem dekonstruálja. >> Ezt hogy érted? >> Hát, hogy ez a hagyományos műfaji keretek között íród. >> Igen.

És szerintem ezért is olyan jó, mert választ kapunk mindenre. >> Van jellenfejlődés, karakterfejlődés és meg meg szerintem ebben a könyvben minden megvan igazából és nagyon fontos életbeli kérdésekre is válaszol.

Jó, hogy ajánlottad, mert most a legutolsó könyv, amit olvastam, és szép irodalom, az annyira nem tetszett.

Akkor ez emiatt nem fogom elárulni, hogy mivel fejeződik be az Amerika.

Ne rész, de a sitaszerű agyam mái napig emlékszik a bevezet vagy a a befejező momentumára, >> az Ábel Amerikában című könyvnek, pedig ez tényleg iszonyatosan rég volt, és én már az idő halattával nem feltétlenül tudok visszahozni >> szitaszerű agyad, ami a felesleges információkat átszűri, és csak a hasznos dolgokat tartja benne.

Kedvesen, nagyon kedvesen fogalmazta, tehát hogy 20 év távlatából, vagy akár többl nem biztos, hogy vissza tudnék mondani idézeteket.

Ebből a könyvből igen. >> Ühüm. >> Nyilván azért is van ez, mertogy rám nagyon nagy hatással volt.

Jellemző azért az emberekre, hogy egy-egy mű mást ad gyerekként, tiniként, fiatal felnőttként vagy felnőttként.

Én a Leona Profal voltam így. >> Az az jó könyv.

Hát filmként, hogy hogy amikor megnéztem, és olyan hatással volt rám ez a mű is, hogy én ezt műként kezelem, tehát hogy szerintem azért sok olyan jelleme, eleme, karaktere volt ennek a filmnek, amivel jóval túlmutatott egy normál akciófilmen.

Szerintem tehát, hogy ez egy ez egy magánvélemény és a saját véleményem, hogy akkor kábé megfogalmazódott bennem soksok évvel ezelőtt, hogy ha lehetne egy tetoválásom filmes témában ez lenne az az egyik és ez is lett, tehát hogy nekem lett is egy Leona profis tetoválásom és mielőtt megcsináltattam a tetoválást, direkt nem néztem meg, mert azt akartam, hogy ez a tetoválás a azt az érz zést reprezentálja, amit akkor éreztem, amikor először láttam.

Nem volt 8k-s felbontás, nem volt 80 colos televízió, semmi, csak szimplán egy egy hát még azt sem tudom kizárni, hogy CRT monitoron néztem meg ezt a filmet és >> és az sorozatot ugyanebben az időben olvastad?

A >> nem, az hamarabb hamarabb hambab, az hamarabb. >> Az Ábelt azt még nem olvastam újra gyerekként sokszor elolvastam.

Viszont a Leona profit miután meglett a tetoválásom, utána néztem újra és már más volt. >> És nem lett volna hasznosabb, hogyha előtte nézed újra. >> Hát céltudatos voltam ebben a >> mely melyből kiderült volna, mely új újranézésből kiderült volna, hogy még mindig szereted-e, vagy nem, vagy csalódás, de neked nincsenek olyan művek, amitől félsz újra nézni, újra olvasni, mert félsz, hogy csalódnál benne. >> Hát nem is vagyok igazán újranéző.

Én a nekem a fiatalkoromban volt egy szerintem még lehet, hogy te ajánlottad azt a könyvet a Paulo Koelótól a Veronika meg akar halni, ami nagy hatással volt rám.

Ö utána beszerel, miután ezt elolvastam, beszereztem megannyi könyvét, vagy ett több könyvét vagy könyvtárból vagy ilyesmi, és olvasgattam őket, és rájöttem, hogy ő nem egy jó író, és attól félek, hogy a 15-16 éves koromban olvasott könyv az Bugyuta lenne újraolvasva.

És de látok rá egy kicsi esélyt, hogy egyszer sikerült egy jó könyvet írnia.

A Veronika meg akar halni, az az szerintem jó volt. >> Az arándoklet az borzalmas volt valamelyikbe, míg belekezdtem. >> Szóval alkimistába az se tetszett.

Még a 11 perc volt, ami kicsit jobb volt. >> Ez meg számít, hogy mikor?

Tehát, hogy én ebben az időszakban így így így így faltam ezeket a dolgokat.

Tehát hogy >> shutout Lola Beam Crew, amikor nekem ezt a könyvet ajánlották ebből a ebből a szférából, én ezeket faltam.

Nagyon jó volt. >> Igen, de egyébként meg tényleg azért 15-6 éves koromban nekem az, hogy a normalitás az csak egy ilyen akkor még nem sok mindent tudtam mondjuk a pszichoanalízisről, a >> freudi gondolatoktól, filozófiáról ilyesmi.

Az, hogy normalitás meg az, hogy azt hittem, hogy a vagy sokkal inkább azt hittem, hogy ez nem egy relatív, hanem az egy konzekvens állandó dolog.

Ö ugye azért így családi körbe emberektől ezt hallott folyamatosan, hogy mi a normális, mi nem.

És akkor az volt remélem megvilágosító jelleggel kicsit, hogy hogy ez mind relatív.

Ez a könyv ez lényegében erről szól, hogy igazából a normalitásnak ez a felbontása, rávilágítása arra, hogy mindenki igazából a saját szemszögéből normális.

Hát ahogy ahogy 100szor kimondták, hogy minden szamárnak a maga tér a legnehezebb.

Tehát hogy >> Igen, ez >> a Simpson Familyenben minden point lelőttek, és amúgy minden életútra való mutatást és élettanítást egyszer már hallottunk egy tőlünk idősebbtől.

Emiatt sem vagyok nagyon újranéző és nem vagyok nagyon nagyon újraolvasó.

Tehát >> már sajnos olvasni sincs annyi időm, mint amennyire kéne, hogy legyen.

Meg meg nem, >> de már szokták azt mondani, hogy mindenre annyi időd van, amennyit szenzre? >> Hát ezért mondtam, hogy kellene, mert amúgy igen, szánnom kéne rá, >> de nem szánok eleget.

Nyilván a szellemi kapacitásomnak a határán túl nagyon jó lenne, hogyha több időt tudnék vele foglalkozni, és több kedvem lenne, hogy foglalkozzak vele.

Tehát igen, én egyetértek ezzel a statementeddel, hogy mindenki mindenre, de >> hát most nem ez van momentán, de azért vannak ké >> mestra helyezed a hangsúlyt, de nem fogsz a jövő héten bejönni a stúdióba velem együtt, és azt mondani, hogy ne haragudj Robi, nem fogunk több podcast adást felvenni, mert úgy érzem, hogy többet akarok olvasni és >> nem, ilyen nem fog történni.

És például ugye hát nyilvánvalóan ezt az időt, hogyha nem erre használnánk, az nem jelentené azt, hogy a a az új halogatott Stephen King meg skandináv horrorokat, azokat ki egyből elolvasnám.

Viszont ugye ez a téma jelenleg az, hogy hogy ilyen egy ilyen alkotómunkát végezzünk, az valóban jobban érdekel, mint az olvasás.

És ezért is van az, hogy a lábam előtt heverő témákat igyekszem mindig felírni és leírni. >> Ez egy örök kérdés, hogy valaminek a létrehozása vagy valami létrehozásában való gyönyörködés a a boldogítóbb vagy jobb, de azt hiszem ez is >> karakterfüggő.

Nem mindenki tudja csinálni, de attól még tudja élvezni.

Én azt mondom, hogy ha megmaradunk azon a vonalon, hogy saját magunkat és a hozzánk közelállókat szórakoztatjuk, akkor már megérte. >> Ühüm. >> És amit igazán megbánhatnánk, >> én én úgy fogom fel, hogyha magamat szórakoztatom ezzel, akkor már megérte, >> ha nem tettük volna megató.

Igen, de egyébként sokan nem tudjátok, de de mi Budapestre Budapesten kezdtük el ezt a projektet, de nagyjából egy egy évig, másfél évig >> terveztük. terveztük és egy ilyen adhak esti ivászat puskinnál javas >> számoltunk, képleteket írtunk fel a fór ezér mátrixos >> majd mielőtt létrehoz >> írogatásokban testesült meg és aztán így, hogy ezek haladtak, haladtak és baszogattuk egymást ezzel, hogy csináljuk, akkor én egyszerre azt mondtam, hogy azt hiszem én >> itt és most >> igen, hogy hogy bevágtam azt, hogy akkor ezt lehet és >> szerintem is Te voltál az, aki azt mondta, hogy jó, akkor most itt abban nem vagyok biztos, hogy te mondtad, hogy itt és ilyen körülmények között is ez >> a socialünket azt és az összes email cím és azt mindent egybe. >> Meg ezt a stúdiót is, ahol most vagyunk.

Ezt is te menedzselted le, >> úgyhogy igen, azért mondom, hogy eljött az idő, és szerintem azért akik minket hallgatnak, azért tudnak szórakozni, és úgy úgy úgy jobban érzik magukat attól, hogy minket meghallgathatnak egy-egy reggelen, vagy vagy főzés közben, vagy >> vagy a munkában.

És én saját magunkat egyébként szívesen hallgatnám.

Tehát ez a tervem, hogy hogy olyan olyan dolgot hozzunk létre.

Nem kell ennek világmegváltónak lennie, nem nekem kell Jézus Krisztusnak lennem, vagy neked, hogyha egy adott körnek ez már tetszik, hát akkor szerintem onnantól jók vagyunk. >> Í ön őszinte vallomás után.

Aha. >> Milyen témát hoztál akkor végül is? >> Hát visszakanyarodunk.

Ugye ha én lennék Ábel, akkor ugye már megjártam, ő a Hargitán kezdte, én is megjártam a falut.

Megjártam a várost is, tehát Debrecen, London, Budapest és végül eljött Amerika. >> Á, hát Amerikában voltál. >> Így van.

Így van. >> Erős volt a verseny, de azt hiszem, hogy a tépőzáraknál maradunk. >> Hát persze, hogy ki a szomná akarna hallgatni tépőzárkról beszélni, amikor elmondhatjuk, hogy milyen labubu bolt van egyébként New Yorkban.

Tehát kit ne érdekelne, kit ne érdekelne?

Voltatok bubuubtban New Yorkban kettőben is. >> Kettőben is.

Ő nem egy labubu. >> Nem Ábel.

Ő az Ábel rengetegben című Tamási Áronnak könyv. >> Oké.

Azt hittem, hogy róla elneveztél egy lebubut.

A tényleg a fekete lebubut Romeónak.

Van egy Yumi. >> Yumi. >> Van egy Parizel >> Parizel >> nevezetű.

És hát most a negyediket mivel nincs nálam, ezért nem tudom mely kezdőbetűvel kooperálunk, de a következő adásb >> nem tudod mindegyiküknek a nevét.

Robi az elmúlt négy hétben ha hu hha hat darab labubu fordult meg a kezeimben.

A nem a sajátjaim, tehát hogy a saját, amik amiknek én vagyok az édesapja és tulajdonosa, az Hope. >> Igen. >> Az egy kék, az egy vadonatúj.

A rózsaszín az. >> Ühüm. >> Ők a nagy szőrös labubuk.

Ezek a rend, hogy mondjam, a termékfejlesztők által nevezett produktumnevek. >> Így így van.

És vannak ezek a picik, amiket most láttál a táskámon, és kint van Instagramon. ők egy új szériának, a Pin for Loveak a képviselői.

Itt arról van szó, hogy két kategóriára van osztva az ABC, és ott random kapod meg a betűket, és ebből hármat birtoklok.

Amiknek a kezdőbetűi az a Yankee Y, az a Yumi, >> ühüm, >> az R for Romeo és az Romeo is lett, illetve Yumi, őt mondtam. >> Igen. >> És Parizel.

Ő ő meg P mint >> Parizel. >> Mint Parizel.

Illetve kaptam ajándékba egy Coca-Colás labubut, de abból összesen három típus van.

És neki még >> eh vásárolnod kellett Labubut, hogy kapjál ajándékba Labubut. >> Nem, ezt én ajándékba kaptam >> valakitől.

Nem a Stortól, hanem >> nem a Stortól, tehát hogy ez én számomra lett ajándék a a a >> Coca-Colás lábobutát.

Ez egy borzalmasan jó >> ajándék volt számorról, mert Európában momentán bolton keresztül nem lehet a cocaolásat beszerezni. >> Lényegében, hogyha befektetési céllal is vásárolhattál volna az USA-ban labubut, amit behozol ide, és jó drágen felrakhattad volna. >> Hát annyira nincs rá nagyon nagy árés, hogy ezzel megérje foglalkozni.

Tehát, hogy >> vagy igény nincs rá annyi, hogy akkor hogy mert ugye mindig azt mondják, hogy hogy van ez a közgazdasági felfogás, hogy keresletkínálat. >> Hát itt van minél lejobb a kereslet, minél jobb a piac, annál jobban felmennek az erre.

Kereslet az most csökkent, mert nagyobb a produktumnak az ellátmánya.

Tehát, hogy akit egy kicsit is érdekel így és nem nem nepperkedni akar vele, tehát hogy valaki úgy ebben a szférában mozog, mondjuk mint én, az már azért jó párat be tudott szerezni normális áron, és nem kerül többe, mint egy régió játékboltban bármilyen >> Lego vagy mansőrjáratos segjuk, tehát nem kerül többe. >> Viszont ennek megvan a maga különlegessége, hogy azért ez Amerikában >> Igen. mondhatnám azt, hogy ilyen felesleges témák helyett, mint a labubukub beszéljünk az usérról, de revidiáltam egyébként az LS pontom.

Legutóbb amikor beszéltünk erről a témáról, akkor azt mondtam, hogy teljesen feleslegesnek és haszontalan dolognak találom a labubukat.

De rájöttem, hogy vagy most így inkább azt a filozófiát osztom, hogy amúgy valójában nincsenek a világon felesleges dolgok.

Amint valamire azt mondod, hogy felesleges, akkor népszerű lehet ezáltal, hogy felesleges vagy haszontalannak tűnik, és onnantól kezdve igazából már nem lesz haszontalan.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ábel Amerikában”

Miről szól ez az epizód: „Ábel Amerikában”?

Ebben az epizódban a Romboló Podcast házigazdái, Robi és Ricsi Tamási Áron Ábel-trilógiáját vitatják meg, különös tekintettel az Ábel Amerikában című kötetre. Ricsi személyes ajánlással fordul a hallgatóság felé, kiemelve a művek emberi, szellemi és intellektuális hatását, míg… Az epizód a Romboló Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 20..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ábel Amerikában”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Tamási Áron.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ábel Amerikában”?

Fő témái: irodalom, könyvajánló, tamási áron.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ábel Amerikában”?

Megjelenés: 2025. 11. 20.. Hossz: 1 óra 36 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/rombolo-podcast/abel-amerikaban-df37746e

Több epizód a Romboló Podcast-ből

  • Hosszú forró nyár

    A Romboló Podcast e heti adásában Ricsi és Robi a rendkívüli hőségről és az ezzel járó problémákról beszélgetnek. Robi kiemeli a klímával felszerelt munkahelyek és otthonok fontos…

  • Kockázatok és mellékhatások

    A Romboló Podcast ezen epizódjában a vendégek a daytime bulik népszerűségét, a "bullshit" állásokat, a 8 órás munkanap bevezetését, a mukbangolást és a "Legyek Ura" című művet vit…

  • Harcosok klubja

    A Romboló Podcast e heti adásában Robi és Ricsi a húsvéti készülődésről és a böjtölés különféle formáiról beszélgetnek. Kitérnek a vallási eredetű böjtölésre, az ortodox szerzetes…

  • Minden, mindenhol, mindenkor

    Ez az epizód a Romboló Podcastból számos online tartalomra hivatkozik, beleértve YouTube videókat, TikTok bejegyzéseket és weboldalakat, mint például az Apple Neo, az Ai gyümik, a…

  • Egészséges fejbőr

    Ez a 11. epizód a Romboló Podcastban, melynek házigazdái Robi és Ricsi. A műsorvezetők megemlékeznek a 10. adás mérföldkőhöz érkezéséről és a további célokról. Az adásban szó esik…

  • Gyilkos Február - Tíz részesek lettünk!

    Robi és Ricsi, a Romboló Podcast házigazdái a 10. adásukat ünneplik, melyben tervek szerint a csillagos ég a határ. Új matricákat osztanak ki a hallgatóknak, melyeket bárki bárhov…

  • Harcsa terraformálás

    Ez az epizód többek között a harcsák terraformálásával, Park Chan-Wook Nincs más választás című filmjével, az Avatar CGI-munkálataival, és Kate Moss születésnapjával foglalkozik.…

  • Az idő urai

    A Romboló Podcast e heti adásában Rici és Robi a kultúrsznobizmus és a kommersz kultúra keveredését vitatják meg. Krasznahorkai László Nobel-díjas író egyik gondolatát is elemzik,…

  • Kapitalizmus kézikönyv kezdőknek

    A Romboló Podcast e heti adásában a műsorvezetők arról beszélgetnek, hogyan lehetne növelni a nézettséget és a "valóvilágos" vagy "Mónika show-s" elemek beépítésével izgalmasabbá…

  • A patkányok bolygója

    Ricsi és Robi a Romboló Podcast legújabb adásában a múltról és a jövőről beszélgetnek, miközben személyes élményeiket is megosztják. Az epizód kitér Yorgos Lanthimos rendező legúj…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból