Semmi sem ég úgy, mint a szenvedély

Interjú Bertók Éva művészetterapeutával, keramikussal

· PT48M17S

Összefoglaló

Bertók Éva művészetterapeuta és keramikus arról beszél, hogyan segít a kreativitás és az agyaggal való munka a meditatív állapot elérésében és a negatív gondolatoktól való eltávolodásban. Kiemeli a szabad kezes, indián technikákat, melyeket dél-amerikai utazásai során sajátított…

Röviden

Műsor
Semmi sem ég úgy, mint a szenvedély
Megjelenés
2023. 07. 18.
Hossz
48 perc
Szereplők, említett nevek
Bende Zsuzsanna
Témák
art therapy, ceramics, creativity, meditation, negative thoughts, south america

Ebben az epizódban

„A kreativitásunk megélése, az agyag érintése, formázása által meditatív állapotba kerülünk.

Az alkotás, a létezés egy másik dimenzióját jelenti, ami kiszakít a megszokások, a monotonság ritmusából, negatív gondolataink, érzelmeink csapdájából.

Ilyenkor képesek vagyunk megnyugodni, eltávolodni és másként nézni a problémánkra.

Könnyebb működtetni a jobbik énünket is és egy másik nézőpontból tekinteni az életünkre.

Fontos számomra, hogy nem használok korongot, szabad kézzel dolgozom indián technikák segítségével, melyeket 11 éves dél-amerikai utazásaim során sajátítottam el.” Művészek és a buddhizmus sorozatunkban interjút hallhatnak Bertók Éva művészetterapeutával, keramikussal.

Riporter: Bende Zsuzsanna (2023) Bertók Éva Facebook oldala BuddhaFM – Adásban a Tan!

A Tan Kapuja Buddhista Egyház online rádiója – buddhafm.hu Kövessenek minket az alábbi oldalainkon is: Facebook Spotify Youtube Instagram

Említett entitások

Témák

  • art therapy
  • ceramics
  • creativity
  • meditation
  • negative thoughts
  • south america

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Interjú Bertók Éva művészetterapeutával, keramikussal”

Miről szól ez az epizód: „Interjú Bertók Éva művészetterapeutával, keramikussal”?

Bertók Éva művészetterapeuta és keramikus arról beszél, hogyan segít a kreativitás és az agyaggal való munka a meditatív állapot elérésében és a negatív gondolatoktól való eltávolodásban. Kiemeli a szabad kezes, indián technikákat, melyeket dél-amerikai utazásai során sajátított… Az epizód a Semmi sem ég úgy, mint a szenvedély című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 07. 18..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Interjú Bertók Éva művészetterapeutával, keramikussal”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bende Zsuzsanna.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Interjú Bertók Éva művészetterapeutával, keramikussal”?

Fő témái: art therapy, ceramics, creativity, meditation, negative thoughts, south america.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Interjú Bertók Éva művészetterapeutával, keramikussal”?

Megjelenés: 2023. 07. 18.. Hossz: 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/semmi-sem-eg-ugy-mint-a-szenvedely/interju-bertok-eva-muveszetterapeutaval-keramikussal

Több epizód a Semmi sem ég úgy, mint a szenvedély-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból