Veszprém 2030

Az én belvárosom 1.

· PT33M36S

Összefoglaló

A Veszprém 2030 podcast sorozat ezen epizódja Veszprém belvárosának múltját és jövőjét járja körül. A műsor vendége Márkusné Vörös Hajnalka levéltáros és városkutató, aki a belváros kialakulásáról, történelmi központjairól és a szocialista városépítészet hatásairól mesél. Az…

Röviden

Műsor
Veszprém 2030
Megjelenés
2025. 05. 22.
Hossz
34 perc
Szereplők, említett nevek
Márkusné Vörös Hajnalka, Gellért Gábor
Témák
veszprém belvárosa, várostörténet, városépítészet
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Veszprém 2030 podcast, városunk útja Európa legélhetőbb települései [Zene] közé.

Veszprém tiszteletre méltó célt tűzött ki maga elé, hiszen 2030-ra Európa legélhetőbb városai közé kíván kerülni.

Márpedig egy élhető városnak jól kitalált, élhető belvárosra van szüksége.

A következő hónapokban sokat foglalkozunk majd a belváros jövőjével.

Az első megszólalónk Márkusné vörös hajnalka, elkötelezett levéltáros és városkutató, aki beszél Veszprém belvárosának kialakulásáról arról hogy tulajdonképpen hány belvárosa van Veszprémnek, hogyan sikerült a város egy részét megóvni a szocialista városközpont rombolásától.

Milyen módon álltak ellen annak idején a lokál patrióta építészek?

Az is érdekes, hogy miért él Veszprémben annyi tehetséges intelligens nő.

A belvárosról az ember elgondolkodik azon kívül, hogy nyilván azt mondják, hogy ez egy ilyen régi része a városnak, és amellett is ott élnek valószínűleg a legtöbben, azért ennél sokkal több a lelke a városnak.

De ez érdekes gondolat, hogy ott élnek a legtöbben.

Most jelenleg a belvárosban lakik a legkevesebb veszprémi, pont az óvárosér környéki házak már nem lakó épületek, vagy ha azok is, akkor nem nagyon kevesen laknak benne állandóan az évfolyamán, inkább kiadólakások lettek belőle.

De amúgy is, amúgy is nagyon viszonylag kevesen laknak már a belvárosban.

Éppen a fürdökről beszéltünk a jómúltkoriban.

És ugye működött ott 1904-től vagy 8-tól a városi fürdő, merthogy ezek a nagyon elegáns belvárosi óvárosér környéki házakban bizony nem volt fürdőszoba.

És amikor a 60-as években elkezdik, vagy inkább a 70-es években a panelházakat építeni, amely már összkomfortos volt, fürdőszobával, konyhával, kicsi meg kicsi, de mégis csak összkomfortos.

És akkor többen ezekből a belvárosi lakásokból inkább odaköltöztek pont az összkomfort miatt.

A belváros az akkor jó, ha pezseg.

Elkerült onnan a 60-as években a piac, ugye buszmegálló került oda, aztán a vörös hadsereg emlékmű, és valahogy az a természetes funkció, ami eredetileg több 100 vagy 1000 éven keresztül szó szerint ott működött, az teljes funkcióváltáson esett át.

Hogyha egy kicsit végig akarunk menni a történelmén a belvárosnak, abba tud nekem segíteni?

A veszprémieknek is, hogyha feltesszük a kérdést, hogy mondja meg, hogy hol van Veszprém központja, akkor zavarba kerül.

Mertogy Veszprémnek nem egy belvárosi központja van.

Azt mindenki látja és tudja, és abszolút igazodási pont is volt, hogy a vár az egy központ, de a vallási központja valamikor a közigazgatási központ is az volt, mertogy a a veszprémi püspök az automatikusan megkapta az ispáni, főispáni tisztséget is, tehát a megyei közigazgatásnak is a a feje lett.

És ezért a mostani törvényszék helyén egészen 1886-ig a Vármegye ház működött.

Tehát közigazgatási központ is volt, de ez azt szépen ez áttevődött.

A gazdasági központ az mindenképpen a piacterek és környéke, tehát nagyon sokáig a piaci központ az az óvárosér volt.

É vele párhuzamosan tőle nem messze, ugye a mostani Hotel Veszprémála közepén a Buzapiactérnek, ami ugye pont a Veszprém meghatározó kereskedelmi központ szerepét látta el, tehát hogy három tájegységnek a metszés pontján léve itt cseréltek gazdát. a Mezőföldről érkező búza, a Bokkonyból érkező fa, vad és a Balatonfelvidékről érkező hal, gyümölcs és minden, amit egy ilyen mediterrán táj adhat.

Ugye ezek is áthelyeződtek a 60-as években, de még mindig azért a Kossut Lajos utca és annak a környéke még mindig a kereskedelmi központszerepet ellátja.

De ezt lehet érteni, hogy miért történt ez meg? a táadottságok miatt.

Emlékszem, hogy hogy amikor először beszéltem Csomai Zsófiával, aki a színház építő Csomai Kálmánnak az unokája, ő mondta, hogy egyszerűen Veszprémben vannak ilyen természetes adottságú terek és lehetőségek.

Többek között a búzapiactér az egy olyan természetes dolomit fensik volt egy picit lehajló szélekkel, ami egy ilyen nagy piacnak az elhelyezésére tökéletesen alkalmas volt.

A szél, amikor a piac végetér, lefújta a piszkot, az eső lemosta, szinte természetes tisztulási folyamaton esett át, amit megint csak a 60-as évek egy teljesen szervetlen beépítéssel teljesen tönkretett.

És ugye ennek a következménye az, hogy ez nem csak piactér volt, hanem rendezvénytér is, hogy ennek újra próbál helyet találni a város, hogy hol lehetne az a nagyobb tömeget, mondjuk ezres tömeget befogadó teresedést találni, amely közel van a belvároshoz, de mégis alkalmas egy ilyen funkció betöltésére.

És akkor még nem fejeztük be a a központokat, merthogy szintén szervesen a 20. század elején kialakult egy kulturális központ is.

Ez pedig a belső püspökkert, vagy a mostani elnevezése színházkertnek a a környéke, amely ugye egyrészt befogadta a színházat, mint az első kulturális és közadakozásból épült, tehát a veszprémiek által támogatott közintézmény.

Aztán ugye ott épült meg mellette a múzeum.

És aztán szépen erre épült rá, hogy a egykori püspöki jószágkormányzóság lett a a könyvtár.

Ott alakították a zeneiskolát.

Tehát ilyen módon az egy egészen különleges egymásos közelálló kulturális intézményeknek a körét alakította ki.

Tehát valóban az egy kulturális negyeddé vált.

Ráadásul most egy nagyon szépen megszépített környezetben.

A szocialista városközpont, ami megépült, amellett, hogy mindent szétvetett, de az bármikor is tudott igazi központja lenni Veszprémnek.

Amiatt lehetett, tehát ez nem volt egy elvetendő gondolat.

Megjegyzem, nagyon érdekes, hogy Papi János, amikor kitalálta, hogy a cserhátot alakítja ki a szocialista városközpont mintájának, akkor igazodási pontként a várat jelölte meg.

Nagyon érdekes településképileg ez is, hogy a régi cserhátiak elmondják, és ez így van, hogyha például a Temetőhegyről, mai nevén Dózsa városról jövünk, hogy Veszprémben az észak-nyugati szél miatt is, meg a tájolás miatt is az eredendően szervesen kialakuló utcák mind a vár felé néztek.

Tehát hogyha egy cserháti elindult, ráadásul úgy lejtett is az a rész, most is lejt, csak ugye eltakarják a megépült házat, akkor a Koss Lajos utcáról elindulva az utcák végén a várat láttak.

Tehát mindig az igazodási pont, akár északról, akár nyugatról, akár keretről jövünk, a vár felé vezetnek.

Na most Papi János is azt a célt tűzte ki, hogy magasabb legyen a szocialista városközpont, demonstratívabb, mint a vár.

Viszont ennek volt egy nagyon pozitív része is, hogy akkor az akkor már nagyon rossz állapotban lévő várat megerősítette, tehát a támfalakat akkor építették ki, ma is működnek, és akkor erősítették meg. a szocialista városközpont kialakítása előtt ilyen nagyon érdekesen elhatárolta a területeket, mielőtt neki kezdett volna az új városközpont építésének.

Ez Márton Istvánnak óriási nagy szívfájdalma is volt, hogy hogy ő amikor a megrendelést megkapta, akkor minden funkciót kielégítő, szervesen, jól működő városközpontot tervezett meg éttermekkel lakóházakkal közintézményekkel üzletekkel parkolóházakkal, útvonallal.

Csak hát ennek körülbelül a fele valósult meg, és ennek is nagyon érdekes a a története.

Tudnilik, megszületett a terv, elkezdődött a beruházás, de hát nyilván, hogy a a Cserhát városrésznek a a bontásával indult az egész beruházás, és először az onnan kiköltöztetett lakosoknak kellett lakást teremteni.

Tehát az első stadion utcai házak és az első lakótelepi házak a munkácsi úton, tehát a jutasi lakótelepi házak, azok a Cserhát utcáibból kiköltöztetett iparosoknak a lakóépületei voltak.

Tehát a stadion lakótelepen úgy mondanám inkább, hogy a stadion utcának az első házai egy-egy, tehát egy tömb az egy-egy utcának a családait fogadták be, és ugyanígy a munkácsi úton.

Na de azért gondoljuk meg, hogy onnan iparosok öltöztek ki iparos műhelyekkel, amit nyilván nem tudtak magukkal hozni.

Tehát egy teljes életmódváltást jelentett ez.

No, de bocsánat, ne felejts el, hogy hol tartott.

Ez nem okozott iszonyú lelki törést ezekben az emberekben.

Persze például az, hogy a Cserhád Baráti kör, ami talán az egyik legaktívabb a Jeruzsálem hegyi baráti kör mellett, az máig abból táplálkozik, hogy elvesztettem valamit.

Tehát a Cserhád Berti körnek a törzs tagsága az nem a Cserhától lakik, hanem azokban a jutasi, lakótelepi és stadionutcai házakban, amely egy elveszett, nagyon fontos világot sirat és próbál visszahozni.

Ez tényleg dönben egy anakronisztikus dolog, de így van.

Nagyon keveseknek, például a húsvét kötélgyártó családnak sikerült a Ádám Iván utcában egy olyan házat találniuk, ahol a műhelyt is el tudták helyezni, és máig megvan például a kötélgyártó felszerelésük.

A többieknek teljesen elveszett az a háttér, az az iparos műhelys, az a tudás is.

Voltak még csutorások a Cserháton.

Hát hova vigyék a lakótelepre az Esztergáló műhelyüket?

Persze ez különben rettenetes lelki törés lehetett a családok számára.

Egzisztenciát vesztettek egyébként.

Államosították is ezeket a kis műhelyeket, mert a azért a az egyéni iparos az nem volt támogatott az 50-es60-as években.

Akkor térjünk oda vissza, hogy hogy épülten.

Tehát hogy elkezdték bontani ezeket a a házakat.

Az én legnagyobb fájdalmam az, hogy nem csak, hogy lebontották ezeket a házakat, hanem ezt a szervesen több 100 év alatt kialakult utcaszerkezetet is teljesen megváltoztatták, és egy budapesti tervlapon kialakított észak-déli tájolású blokházakat terveztek erre a területre, amely semmit nem vesz figyelembe, se a szelet, se a kilátást, se azokat a szép tájadott adottságokat vagy meghatározásokat, amik korábban nagyon szépen beleszervesültek abba a tájba, abba az adottságba, amit Veszprém jelent.

Ugye a terv elkészült, a pártbizottság támogatta mindezt, a finanszírozás az a megyei tanács beruházási osztályán keresztül történt meg, és az ottani építőmérnökök és építészek nem értettek egyet teljességében azzal a azzal az átalakítással, amit Márton István megálmodott. megjegyzem a séfilm színház vagy a mostani hangvilla helyén is ugye még három 20 emeletes lett volna mögötte lakóházak és azt a a passzív rezisztenciát választották elkezdték a finanszírozásra rendelt pénzt késleltetni tehát nem úgy és nem olyan gyorsasággal utalták az építkezéshez a pénzt ahogyan azt a kivitelező igényelte volna.

És ezzel jó egy évtizeddel elcsúsztatták a nagy beruházásnak a megvalósítását, amikor pedig ugye jött jött egyfajta rendszerváltás.

Ugye nagyon jól tudjuk, veszprémiek ismerik azt a bizonyos 80-as évek közepi nagyválasztást, amikor végre lehetőség volt arra, hogy kettős jelölésben egy hazapias népfrontos meg egy Így van.

Ráadásul ugye Pap Jánosék egy gyűlölt ajkai ember, tanárembert jelöltek Pap János ellen, vagy ellenfeleként, akit úgy reméltek, hogy biztos, hogy hogy veszteni fog.

Ajkán, ha utána kérdeznek, csak rosszat mondanak róla.

Ugye 85%-kal ez az ellenjelölt futott be a választáson.

Tehát Pap János országlása véget ért, és ezzel a beruházás is egy gellert kapott.

És ekkor jöttek azok az építészek, akik a megyei tanács, tehát az önkormányzat részéről hátráltatták a beruházást.

Ennek köszönhető, hogy a Kossut Lajos utcának a másik oldala megmaradt, tehát már a bontást is tudták akadályozni.

Ez mikor kezdődött volna el különben maga a bontás?

A 60-as években kezdődött a a bontás.

És ugye jó, de ez a második a másik fele a Kossut utcának.

Ez ez hát ennek folyamatosan egyébként döbbenetes, hogy hogy körülbelül 20 évig bontották a cserhátot.

Ö csak ugye közben ez a húzd meg, ereszd meg pénzügyi manőver vagy passzív ellenállás.

És ez biztos az volt, tehát nem nem ez a töyörgés, amit nem egészen biztos.

Tehát nagyon nagy szerencsénk van, mert a viiv megszüntetése után és a még működő, tehát egyáltalán Veszprém város szerkezetével akkor foglalkozó Gubica László, és ha mondhatnám a a főépítészeknek a nevét, ők ezt abszolút tudatosan használták.

Ezt a nagyon érdekes lehetett ez.

Végül is végül is ez volt szinte az egyetlen módszer, hogy valami módon a városnak ezt a ezt a a szép szerkezetét valahogyan meg óvják.

Egyébként a Pap János féle tervben, ahol most az időkapu van a a szabadságtéren, addig bontottak volna le mindent.

Tehát a Gráner udvar is, a Kossut Lajos utcának a másik oldala is teljesen áldozatul esett volna az átalakítások.

Az ellenállók nagyon sokat tettek ezért a városért.

Most ott tartunk, hogy hogy volt a szocialista városközpont, ami olyan volt, amilyen.

Akkor van a színházkertes városközpont, van az Óvári városközpont, van még városközpont.

Van még egy iskolai városközpont is, mert hogyha ha most belegondolunk, hogy Ranolder Jánosnak köszönhetően 1850-es években azzal, hogy bejött, behozott két női tanítórendet, az irgalmas rendet, ami egyben egyébként az egészségügyet is ellátta egészen a 20. század közepéig, vagy legalábbis besegített, de a szegény gyerekek oktatását látta el, az most a padányi gimnáziumnak az épületegyüttese.

És az angol kisasszonyok, akik pedig a polgári lányok oktatását látták el, a ipari gimnázium és a szilágyi gimnáziumnak a hatalmas épületegyüttese. szépen folyamatosan építkezve kialakítottak két olyan jelentős épületegyüttest, amibe aztán ez a női oktatásnak a központja, én mindig mondom is, hogy bár Veszprém ezért is különleges, hogy Veszprémben nem minden fiú került be az oktatási rendszernek a a legalábbis a az elemi oktatásban igen, de már a polgári oktatásban nem.

Hát, mert kevés volt a fiú iskola.

Csak a piarista gimnázium volt középszinten, de az drága volt és korlátozott létszámú.

Ráadásul nagyon nagy beiskolázási körből érkeztek a diákok.

Bizos így van. viszont a két tanítórendnek, tehát volt a szegény gyerekek és a polgári lányoknak a az iskolázá beiskolázását szolgáló két tanítórend, akik valami egészen elképesztően rugalmasan reagáltak…

Említett entitások

Témák

  • veszprém belvárosa
  • várostörténet
  • városépítészet

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Az én belvárosom 1.”

Miről szól ez az epizód: „Az én belvárosom 1.”?

A Veszprém 2030 podcast sorozat ezen epizódja Veszprém belvárosának múltját és jövőjét járja körül. A műsor vendége Márkusné Vörös Hajnalka levéltáros és városkutató, aki a belváros kialakulásáról, történelmi központjairól és a szocialista városépítészet hatásairól mesél. Az… Az epizód a Veszprém 2030 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 05. 22..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Az én belvárosom 1.”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Márkusné Vörös Hajnalka, Gellért Gábor.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Az én belvárosom 1.”?

Fő témái: veszprém belvárosa, várostörténet, városépítészet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Az én belvárosom 1.”?

Megjelenés: 2025. 05. 22.. Hossz: 34 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/veszprem-2030/az-en-belvarosom-1-27cd4145

Több epizód a Veszprém 2030-ből

  • Ez egy fontos podcast
  • Élő, fejlődő várost szeretnék!

    A Veszprém 2030 podcast epizódban Porga Gyula polgármesterrel az önkormányzatokat érintő nehéz őszi időszakról, az adóbevételek csökkenéséről és a feladatok változatlanságáról bes…

  • Japán fesztivál a Dubniczay-palotában!

    A Veszprém 2030 podcast epizódban a Kyösö japán fesztivált mutatják be, amely augusztus 29-én lesz a Dubniczay-palotában. A fesztivál célja a közös alkotás és rezonálás japánok és…

  • Újra Filmpiknik Veszprémben

    A Veszprém 2030 podcast epizódban Kolozsi László főszervezővel beszélget a Veszprémben és Balatonfüreden megrendezett Filmpiknikről. A rendezvény az első éveihez hasonlóan „vissza…

  • 30 éves az új Művészetek Háza

    A Veszprém 2030 podcast ezen epizódja az új Művészetek Háza 30. évfordulóját ünnepli. A születésnapi beszélgetésen részt vesz Grászli Bernadett igazgató, Fenyvesi Ferenc alapító i…

  • Az ember, aki megríkatja a topmenedzsereket

    Szekeres Dávid, a korábbi Méz rádió műsorvezetője északifény túravezetőként dolgozik Finnországban. Egy évvel ezelőtti beszélgetésük folytatásaként Dávid mesél új feladatairól: vá…

  • A reformátusok szívélyes vendéglátásra készülnek

    A Veszprém 2030 podcast adása a Dunántúli Református Egyházi Napok fesztiválról szól, melyet Veszprémben rendeznek meg. A beszélgetés Steinbach József református püspökkel zajlik,…

  • A művészet csodás, ha eléri a célját

    A Veszprém 2030 podcast epizódja a Művészetek Háza és a Befogadás Háza együttműködését mutatja be. A Múzeumok éjszakáján megnyílt "A menü: Élet/Recept" kiállításon a Befogadás Ház…

  • Könyv született a bántalmazó kultúráról

    Komáromi Sándor, a Pannon Egyetem mesteroktatója és mentálhigiénés szakember a Veszprém 2030 podcast vendége volt, ahol a közelmúltban megjelent, a bántalmazó kultúráról szóló kön…

  • Jó borok, jó zene, finom borkorcsolyák egy csodálatos téren

    A Veszprém 2030 podcast vendége Zsandár Tamás fesztiváligazgató, aki a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválról mesél. A korábban bor-napokként indult rendezvény mára önálló fesztivállá n…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból