Szóvá teszem

Manoszfér

· PT4M38S

Összefoglaló

Az epizód az 1955-ös „ideális feleség” koncepcióját hasonlítja össze a mai manoszféra jelenségével, elemezve a női szerepek változását és a férfiak ezzel kapcsolatos bizonytalanságait, valamint az online férfiközösségek dinamikáját.

Ebben az epizódban

A minap kötetlen szórakozás részeként mutatott egy ismerősöm egy 1955-ből származó újságcikk-fotót.

Arról szólt, milyen az ideális feleség: türelmes, engedékeny, mindent elnéző.

Pontos utasításokkal arról is, hogyan viselkedjen, amikor a férj illuminált állapotban ér haza egy társasági összejövetelről, hogyan reagáljon, ha döntést kell hozni, vagy ha neki nincs jókedve, de a férjének igen.

Először azt hittem, viccnek szánta.

Aztán kiderült, hogy számára ma, több mint hetven évvel később is ez jelenti a „normális” házastársi viszonyt.

Ledöbbentem, és elgondolkodtam.

Nem sokkal azelőtt hallottam egy viszonylag új jelenségről, az úgynevezett manoszféráról.

Ez a világhálón szerveződő férfiközösségek gyűjtőneve.

Elsőre akár pozitív térnek is tűnhet — ahol férfiak beszélgetnek, tapasztalatot cserélnek, kapaszkodókat keresnek.

A valóság azonban sokkal ellentmondásosabb.

Vannak támogató közösségek is, de sok helyen erős a csalódottság, a düh, és nem ritkán a nők felé irányuló ellenérzés.

Mintha a régi, merev szerepelvárások — mint az 1955-ös cikk világa — és a mai bizonytalanság között húzódna egy láthatatlan szál.

Akkor a nőktől várták el az alkalmazkodást, ma pedig egyes férfiak érzik úgy, hogy elveszítették a kapaszkodókat.

A világ közben átalakult: a nők önállóbbak, függetlenebbek, más elvárásokkal élnek a kapcsolatokban és az életben.

Ez önmagában előrelépés, de nem mindenki tudott vele együtt változni.

A manoszféra nem szervezet, inkább digitális tér, ahol férfiak próbálják értelmezni a modern világot, gyakran kimondva azt, amit máshol nehéz: a magányt, a visszautasítást, a párkapcsolati bizonytalanságot, és azt az érzést, hogy „valami megváltozott, és nem tudják követni”.

A különböző kérdések köré tömörülő csoportoknak közös az identitás keresése.

Mi ad értéket, mi ad biztonságot?

És miért van szükség arra, hogy egyes férfiak az online térben, egymást erősítve, gyakran a nőkkel szembeni elégedetlenségen keresztül határozzák meg önmagukat?

De köze van a bizonytalansághoz, a kapaszkodók hiányához és ahhoz, hogy sokszor nincs tér ezeknek a kérdéseknek a kimondására.

Az internet viszont azonnali visszajelzést ad.

A probléma ott kezdődik, amikor az összetartozás a hibáztatásra épül, és a nők egy homogén „másikká” válnak, akire minden csalódás rávetíthető.

Pedig a történet emberibb ennél.

Több benne a félelem, mint a rosszindulat.

Csakhogy az online tér nem a finomságot, hanem a szélsőségeket erősíti.

Marad a kérdés: hogyan lehetne másképp beszélni férfiszerepről, önértékelésről és kapcsolatokról úgy, hogy ne legyen szükség ellenségképekre?

Talán úgy, hogy nem a múlt mintáit próbáljuk visszahozni, és nem a cinikus leegyszerűsítésekbe kapaszkodunk, hanem elfogadjuk: a világ megváltozott, és vele együtt nekünk is változnunk kell — nem gyengébbé, hanem tudatosabbá.

Mert végső soron nem az a kérdés, kihez képest kell bizonyítani, hanem az, lehet-e úgy élni, hogy nem valaki ellenében, hanem valami mellett határozzuk meg önmagunkat.

Említett entitások

Témák

Cégek

Hallgasd meg

Több epizód a Szóvá teszem-ből