Telex After

Koncertezni egy nagyon kemény drog, tényleg egy lejövő jön utána

· PT1H4M11S

Összefoglaló

A Telex After különkiadásában Szente Katica újságíró beszélget a Deva (Takács Dorina), Juhász Marci (Juhász Marci) és Schoblocher Barbara (Bla Bla) zenészekkel a kiégés nélküli alkotásról. A beszélgetés során szó esik a fellépések előtti stressz kezeléséről, a hirtelen jött…

Röviden

Műsor
Telex After
Megjelenés
2026. 06. 04.
Hossz
1 óra 4 perc
Témák
kiégés, alkotás, zene, fellépési stressz, sikermenedzsment, közönségkapcsolat
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Én szerintem már 100-szor kiégtem, mert szerintem tehát mindig jószor lehet.

Tehát >> mindenféleképpen jönni fog egy ilyen light menet azután, hogy ennyire fent vagy.

És ezt nekem sok időbe kellett megtanulnom. >> Kell egy idő, amíg elképzelem azt, hogy a koncerten ott lenni jó lesz.

Valahogy az első reakcióm nem mindig, de nagyon sokszor az, hogy elkezdek félni vagy szorongani.

Sziasztok, Szente Katica vagyok, a Telex Afternek az egyik kulturális újságírója.

És még mielőtt nagyszerű koncerteket hallgathattok majd itt a Telexofter bulián, előtte három zenésszel fogok beszélgetni arról, hogy ők hogyan alkotnak és szereznek dalt anélkül, hogy fenyegetni őket a kiégés.

Úgyhogy itt van velem a Deva néven alkotó Takács Dorina.

Szia! >> Sziasztok! >> A Judlo néven alkotó Juhász Marci. >> Sziasztok! >> És a Bla Luián a frontemberes Soblaher Barbara.

Nagyon köszi, hogy itt vagytok.

Azért is titeket választottunk erre a témára, mert szerintem az emberek még mindig erősen társítanak a zenészléhez egy olyat, hogy ehhez hozzájárul a az az erőteljes shakendr életvitel.

És közben az igazság meg az, hogy igazából ez az életvitel megköveteli azt, hogy tudatos legyél a hivatásod iránt.

Hiszen hogyha nem akarsz belehalni egy-egy lemezkészítési folyamatba, vagy egy-egy turnézási időszakba, akkor muszáj tudatosnak lenne lenned a hivatásod felé.

És szerintem ez mindhármatokban megvan.

Úgyhogy még mielőtt nagyon belemegyünk a sűrjébe, kezdjük a a könnyedebb témákkal.

Az utóbbi időszakban mi volt az a pillanat, amikor azt éreztétek, hogy na igen, ezért érdemes zenélni.

Volt ilyen az elmúlt fél évben számotokra?

Dóri, kezdjük veled. >> Nekem most eszembe jutott a két nappal ezelőtti próbánk.

Általában úgy alkotok, hogy otthon megproducerálom az alapokat, és aztán a koncertek előtt összeülünk a zenekarra, lesz megnézni.

És amikor ezek az dalok, vagy nem tudom, 60-70%-on készen levő dalok megszólalnak élő perkákkal plusz szólamokkal, énekszólamokkal, amit a többi többiek behoznak, az néha így vow így nagyon-nagyon feltölt.

És most két napja ez történt velem, hogy ott ültem a próbateremben, egy új dalt próbáltunk, és és mindenki rögtön ráérzett, és és úgy éreztem, hogy ennek a közös zenélésnek nagyon is van értelme, és nagyon örülök, hogy ezt csinálhatom, és lehetőségem van ezzel foglalkozni.

Szóval ez most a leg legeslegkorábbi ilyen yeyem.

Marci, te fel tudsz idézni egy ilyen hasonló pillanatot a az utóbbi időszakból? >> Hát gondolkoznom, hát gondolkoznom kell, hogy mit emeljek ki.

Én alapvetően azokból szoktam a leggyorsabban, vagy az ilyen legmarkánsabban erőt nyerni, hogyha van lehetőségem mondjuk így találkozni azokkal az emberekkel, vagy arcot teljesítani azokhoz az emberekhez, akiknek zenélek.

Az azt érzem, hogy az így nekem nagyon sokat segít ahhoz, hogy valahogy így el tudjam helyezni a zenémet egy ilyen egy ilyen térben, mert egyébként meg valószínűleg ezért is élem meg mondjuk nehezebben az offszezonokat, mert mert valahogy azt érzem, hogy nincs kapcsolódásom az emberekkel.

És emiatt, amikor ezek lehetnek egészen minimális dolgok, tehát lehetnek azok is, hogy mondjuk nem tudom, egy valahol az utcába belefutok egy kedves emberbe, aki nagyon kedves szavakat szavakat mond nekem, akkor az az engem az engem alapvetően feltöl.

De ami ilyen nagyon erős volt, mondjuk az utóbbi pár hónapból, hogyha addig vissza lehet menni, volt egy nagy koncertem, és a nagy koncertemen egy nagyon rövid, nagyon röviden beszéltem arról, hogy mondjuk így mentálisan nehezebb időszakot élek meg, meg hogy nehezebb nehezebb szitu vagyok.

És akkor utána volt egy ilyen nagyon kedves hullám, azt hiszem, az talán lehet már így így nevezni.

Van nekem egy ilyen Facebookon van egy ilyen fun group, egy ilyen vannak benne nem tudom ilyen 25000-en, és akkor elindult egy ilyen dolog, hogy hogy akkor így csomóan elkezdtek ilyen személyes sztorikat megosztani arról, hogy nekik mi a kapcsolódási pontjuk a zenémmel.

Nagyon sokan nagyon sokan megosztottak egészen személyes sztorikat arról, hogy mondjuk ők mentálisan milyen időszakon mentek át, mondjuk amiben amiben valamilyen formában szerepe volt a zenémnek, vagy segített.

Szóval, hogy hogy nekem az az egy nagyon olyan pillanat volt, amikor azt éreztem, hogy extrémen éreztem azt, amit az elején mondtam, hogy ú de jó, ezek így real emberek, akik ilyen real dolgokat mondanak valódi érzésekkel, és az nekem mindig egy ilyen ilyen visszaigazolás, hogy ezért ezért nagyon jó ezt csinálni. >> Barb nálad mi volt ez a ez a pont az elmúlt időszakban, amikor azt érezted, hogy na, ezért érdemes csinálni.

Mi most egy elég hosszú alkotó időszaknak vagyunk a így a végén meg így vagy meg egyszerre a közepén, de hogy most megjelent két új Bloodvision dal, aminek a a megszületése az elég hosszú volt és közben nem voltak koncertek, szóval nem volt semmi olyan plusz sikerélmény a zenekar életében, ami ami hozta volna ezt a ezt a wow élményt.

És azok a pillanatok, amikor amikor mondjuk a próbateremben lent vagyunk, és és összeáll egy dal, és és hatan vagy nyolcan, de a a dalírós időszakban csak hatan vagyunk, akkor így sikerül valamire mind a hatunknak rácsatlakozni, és ott így megtörténik maga a csoda, hogy az ott az ott megszületik, és mindenki érzi, és mindenki tiszta libabőr lesz, és ilyen tényleg ilyen ilyen felemelő érzés az, hogy hogy úristen, most itt így megtörtént.

És akkor ezt amikor ezt mindenki érzi, ezt a ye pillanatot, akkor akkor onnan tudjuk, hogy hogy na jó jó vonalon vagyunk, és ugyanez meg tud történni, amikor eljátsszuk ezeket a dalokat.

És pont múlt hétvégén Szegeden játszottunk.

Ez volt az első ilyen nagyszínados szabadtéri koncertünk idén, és maga a helyszín is csodálatos volt. a főtéren játszottunk, és szemben volt a Doom, és tényleg bazi nagy volt a színpad, és pont pont egy teljesen új koncertprogramot próbáltunk ki ott először, és annyira eufórikus volt az egész, hogy így felmentünk és és így azonnal mindenki belekerült abba a abba a hát nem is tudom, hogy mibe, abba a csatornába, és és úgy jöttünk le, hogy Jézusom, így mi történt?

Ez volt életünk egyik leg legjobb koncertélménye kimagaslóan.

Szóval nagyon érdekes ez volt az enyém. >> Nagyon érdekes, hogy Marcitól elhangzott az, hogy te nehezebben éred meg az offszezonokat.

Úgyhogy majd erre is rátérünk, mert szerintem amúgy ez kábé egyedülálló a a zeneiparban.

De dó először rád nézek, mert te a telekszternek mesélted, hogy >> mert te a telekszérnek meséltél arról, hogy amikor először megkeresek téged azzal, hogy hogy lennének itt koncertezési lehetőségek, mondtad, hogy akkor elindult benned egy ilyen szorongás, hogy hogy vidd technikailag színpadra a produkciótat, de mondtad, hogy lelkileg is elindult benned egy ilyen, hogy hogy milyen lesz majd a a színpadon állni.

Most hol tart ez a ez a szorongási folyamat?

Ez most már elmúlt? >> Nem, nem.

Valahogy kell egy idő, amíg elképzelem azt, hogy a koncerten ott lenni jó lesz.

Valahogy az első reakcióm nem mindig, de nagyon sokszor az, hogy elkezdek félni vagy szorongani. és valószínű ez odavezethető vissza, hogy az elején hirtelen nagyon-nagyon sok koncertfelkérés jött be, és és akkor valahogy ez számomra annyira hirtelen történt, vagy így egyszerre nagyon sokat kaptam, és azt éreztem, hogy én erre nem vagyok kész, hogy még most is bekapcsol, de de észreveszem és aztán lenyugszom.

Szóval >> És hogyan teszel ellene? sehogy igazából bejön ez az érzés, és aztán pedig elengedem.

Szóval könnyű felismernem azt, hogy most már nem kell félnem, és utána hideg fejjel át tudom gondolni, hogy most ezt a koncertet szeretném elvállalni vagy sem.

És és mindig megnyugtatom magamat, hogy nincs mitől és nincs kitől félnem.

De ebben azért egy hosszú út hosszú út kellett ahhoz, hogy hogy felismerjem azt, hogy például nem fenyeget a veszély ebben az esetben sem, és általában azt veszem észre, hogy minden szorongásom mögött valamiféle fél félelmem áll, és ez izgalmas, mert amikor így rálátok, hogy ú amúgy csak nagyon félek, akkor rájövök, hogy amúgy meg nincs értelme. >> Amennyit komfortos ebből megosztanod, mitől tartottál leginkább így a a színpadi jelenlét közben?

M attól, hogy h nem lesz értékes az, amit csinálok, vagy hogy így m zeneileg sem és mélyebb tartalomban sem lesz értelme ott lennem, vagy hogy így én nem értem meg ezt valahogy.

Ez volt így bennem az első talán, de attól is féltem, hogy csak leáll a gépem.

Szóval ilyen nagyon fizikai dolgok is rettentőek voltak hirtelen.

Leáll a gép, elmegy a hangom, nem tudom, hirtelen az egész szett az így megáll és aztán ott vagyok, és mondjuk van még három-négy órám, de már nem tudom tovább csinálni.

Szóval akkor majd biztosan egy mikrofonba kell majd improvizálnom, és úristen, akkor mi fog történni?

Az borzalmas lesz, és utána nem hívnak engem sehova, és akkor utána mi lesz?

Szóval így minden lepörgött a szemem előtt igazából, de most már megnyugodtam. >> Hát meg szerintem nálad hamar is érkeztek így a visszajelzések a zeneipon belülről is.

Egyébként Marci is pont mondta egy podcastban, hogy készültem erre a beszélgetésre.

Pont a az Osvá Zsoltnak meséltett, hogy te nagyon szereted deva zenéjét, úgyhogy >> úgyhogy hamar megérkeztek szerintem a visszajelzések is.

Marci, ez rólad is elmondható, hogy nagyon hamar berobbantál.

Ugye 2019-ben debütáltál, és emlékszem még az első telexofteres interjúdban azt mondtad, hogy hát örülsz, hogyha egy félházas parkot tudsz csinálni.

Azóta nem, hogy megtöltöd a Budapest parkot, de az MVM Domos koncertedre kiposztoltad Facebookon, hogy gyerekek, három óra alatt teleraktátok a a dómot.

Te hogy kezelted ezt a ezt a hirtelen jött sikert? >> Hát a a három óradómra arra kifejezetten emlékszek, hogy hogy kezeltem, és valószínűleg itt van a közönség soraiban az egyik kedves barátom, aki ezt meg tudja igazolni.

Bent ültem az irodában, amikor amikor ezek a jegyek elmentek, és akkor emlékszem, így ültünk, és amúgy ami szürreális volt, tehát egy ilyen nagy kivetítőn néztük, hogy hogy ahogy így fogynak a jegyek és és így és ez így pereg, és ez így történik és emlékszem, így ültem és de és letelt ez a három óra és irgalmatlanul felbasztam magam azon, hogy hogy azt éreztem, hogy meg, miért nem egy óra, vagy miért nem ilyen miért nem fél fél óra, vagy hogy miért nem miért nem kétszer ennyi egy ment el.

És emlékszem a a Signó barátom, akkor már a nevén nevezem, mondta azt, hogy így nem tudom, valószínűleg így valami nagyon csúnya dolgot mondott nekem, hogy szedjem már össze magam, vagy hogy így mi történik, vagy milyen valóság, amit én éppen érzékelek.

Tehát, hogy ebbe ebbe én én én nem vagyok egy jó egy jó példa.

Nekem a az egyik legnagyobb issum szerintem az a ezzel az egésszel, amit én csinálok, meg így a a azzal, hogy én zenélek, hogy hogy én nagyon én azt érzem, hogy nagyon erőltetnem kell, hogy egy valamilyen szintjét egyáltalán el tudjam érni annak, hogy hogy mondjuk büszke legyek magamra, vagy mondjuk így tudjak két lépés hátra tudjak lépni, és mondjuk úgy tudjak úgy tudjak nézni, mondjuk mondjuk akár vagy a zenei produktumra, vagy mondjuk egy koncertemre, vagy bármilyen mérföldkőre, amit mondjuk elérek.

És én ebben iszonyatosan rossz vagyok, és és azt érzem, hogy közben meg ezen amúgy folyamatosan dolgozom, mert mert nyilván azért ennek vannak hátrányai, tehát hogy hogy nyilván nem szabad átesni a lónak a másik oldalára, de hát a a lónak a hát a szóval az emezik ezen az oldalán se annyira lenni. és és valahogy valahogy nehezen érzékelem ezeket a mérföldköveimet, és általában az az segít, hogyha nagyon sok hogyha nagyon sok idő eltelik. és nagyon sok idő eltelik, és már egy nagyon nagy távlatból tudok visszanézni.

És azonan egyébként sokat gondolkozom, hogy ez mostanában, hogy ez hogy ez vajon azért van-e, mert egyre inkább kezdek úgy nézni mondjuk a pályámra, meg úgy néz úgy nézni a zenésségemre, mint egy ilyen, mint egy ilyen életmű, vagy hogy az a célom, hogy azért egy ponton életműként tudjak tekinteni arra, amit amit csináltam az életem során, és és így egy fokkal jobban tudom már objektíve értékelni ezeket a sikereket.

De de hát nyilván szürális, tehát hogy nyilván iszonyat kemény, hogy három óra alatt el lehet adni ilyesmiket, de hát nem tudom, kábé ugyanúgy élem meg, mint amikor eladtam az első, nem tudom akvámat, vagy nem valami ilyesmi. >> És amennyit kényelmes ebből elmondanod, szerinted mi látnak azok, ahogy ilyen nehezen vagy büszke magadra?

Mert most nem szeretnélek a gyerekkorodról fogatni.

Meg szerintem akik itt vannak, azok azok azért így így tudják a történetedet, hogy Borsodból származol, aztán a színművészetire felvételiszel a Máté Gábor osztályából, oda nem vettek fel, és akkor igazából ott köszöntött be a zene az életedbe, ami hát egyértelműen a te útad, és egészen hamar be is robbantál, de szerinted van ennek köze ahhoz, hogy hogy úgymond nehezebb volt kitörnöd abból a környezetből, és emiatt mindig többet vársz el magadtól, vagy ezt csak én én látom benne?

Hát én nagyon osztozom azzal az érzéssel, amit mondtál, hogy hogy ez az ilyen, hogy annyira annyira nagy amplitúdóval kapunk mindent tulajdonképpen, amikor amikor tehát ezek ezek a sikerek annyira nagy erővel tudnak jönni, vagy ezek a visszajelzések annyira nagy erővel tudnak felénk jönni, hogy hogy én azt érzem, hogy a legtöbbször ezek így mintogyha egy pingponglabdát így nekidobnak a falnak, így nagyon visszapattan Mert nincs az az érzésem, hogy hogy én erre jogosult vagyok, vagy nincs arra érzésem, hogy ezek hogy ez az, hogy mindig azt érzem, hogy ez túlzás, >> és mindig olyan érzésem van, hogy persze, hát hát csinálom, hát nem tudom, de azért jó, azért azért na azért azért na túlzásokban ne essünk, azért nem kell elájulni, meg nem kell izé, nem tudom, nem kell ennyire nagyon nagyon nagy szavakat használni és nyilván ez egy isu nálam, és ennek nyilván az én esetemben mondjuk a a a az édesapámmal való kapcsolatomban, meg édesanyámmal való kapcsolatomba kell ezt azért valószínűleg megkeresnem, vagy azért ott van egy ilyen összeköttetés…

Említett entitások

Témák

  • kiégés
  • alkotás
  • zene
  • fellépési stressz
  • sikermenedzsment
  • közönségkapcsolat

Személyek

  • Takács Dorina
  • Juhász Marci
  • Schoblocher Barbara

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Koncertezni egy nagyon kemény drog, tényleg egy lejövő jön utána”

Miről szól ez az epizód: „Koncertezni egy nagyon kemény drog, tényleg egy lejövő jön utána”?

A Telex After különkiadásában Szente Katica újságíró beszélget a Deva (Takács Dorina), Juhász Marci (Juhász Marci) és Schoblocher Barbara (Bla Bla) zenészekkel a kiégés nélküli alkotásról. A beszélgetés során szó esik a fellépések előtti stressz kezeléséről, a hirtelen jött… Az epizód a Telex After című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 04..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Koncertezni egy nagyon kemény drog, tényleg egy lejövő jön utána”?

Fő témái: kiégés, alkotás, zene, fellépési stressz, sikermenedzsment, közönségkapcsolat.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Koncertezni egy nagyon kemény drog, tényleg egy lejövő jön utána”?

Megjelenés: 2026. 06. 04.. Hossz: 1 óra 4 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/telex-after/koncertezni-egy-nagyon-kemeny-drog-tenyleg-egy-lejovo-jon-utana-03aec184

Több epizód a Telex After-ből