The Long Story

A poénokon túl: Kovács András Péter (KAP) élete legnehezebb pillanatairól és a boldogságról

· PT17M7S

Összefoglaló

Ebben a válogatásban Kovács András Péter humorista legmélyebb gondolatait gyűjtötték össze. Arról beszél, hogy a humor gyakran fájdalomból vagy traumából fakad, és terápiás páncélként működhet nehéz gyerekkor után. Az alkoholbetegséggel küzdő családban eltöltött évek traumáját…

Röviden

Műsor
The Long Story
Megjelenés
2026. 06. 25.
Hossz
17 perc
Szereplők, említett nevek
Kovács András Péter, Kovács András Péter, Tóth-Czere Péter
Témák
humor, trauma, boldogság, terápia, családi kapcsolatok
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

De egyébként alapvetően azért azt nagyon sok helyről hallani, hogy hogy maga a humor meg maga maga a vicc az általában valamilyen fájdalomból vagy traumából fakad. >> Igen. >> Ez mennyire igaz?

Tehát, hogy mire tényleg mennyire >> Ja, hogy mennyire kell elcseszettnek lenni azt, hogy humorista legyen. >> Igen, igen. >> Aha.

És egyébként tehát nehéz nehéz úgy viccelni.

Bár jó, [torokköszörülés] tehát hogy porallergia, ez most ez egy ilyen ez egy ilyen fogalom, amit ha kimondok, akkor egy ilyen komplex jelenség fut a háttérben, hogy az emberi szervezettől elvettük a parazitákat, elvettük a a pestist, elvettünk egy csomó mindent, de az emberi szervezet továbbra is keresi azt, hogy mivel tudna megküzdeni.

És akkor jön az, hogy allergiás leszel a porra. >> Ühüm. autó immunbetegsége lesz, tehát a szervezet saját maga ellen fordul, mert a szervezetnek kell valami, amivel meg tud küzdeni.

És ugyanez igaz a a traumákra, meg a sérülésekre is, hogy nekem az a trauma adatott, vagy az a traumatikus gyerekkori élmény, hogy egy alkoholbeteg családban kellett fölnőnöm.

Másnak az a traumatikus élmény, hogy elesett biciklivel, >> de neki annak az élménynek az erőssége semmivel nem kisebb, mint nekem.

Csak egyszerűen érted, hogy más a a beosztás, vagy nem tudom én, más a skálázás, de az neki az ő skáláján ugyanolyan erős élmény, mint nekem.

Úgyhogy ha arról beszélünk, hogy kellenek a traumák a humorhoz, akkor azt is említeni kell, hogy hogy ezek a traumák mindenkinél vannak, és mindenkinél erősek, csak van akinek az, hogy nem tudom én, meghaltak a szülei autóbalesetben, van akinek meg az, hogy az volt a vitája a szüleivel, hogy a rakott krumpirra hidegen kell tenni a tejföldt, vagy melegen kell tenni a tejfölt.

De érted, tehát hogy amíg a hál istennek, amíg nem érnek elősebb traumák, addig neked az lesz a a skálám a 10-es.

Itt behoznám a feleségemtől kapott kérdést, mert mert itt itt azt mondta, hogy ezt mindenképpen kérdezzem meg, mert akkor segít neki megérteni engem.

Ugyanilyen családi háttérből indultam én is, tehát hogy ez az apai ág, ez nagyjából hasonlóan működött.

A sztorijaid alapján itt ott kicsit más, de tegyük fel, hogy ugyanaz.

És és van egy nagyon komoly függőségem a mérhetetlenül rossz apu viccek felé, tehát hogy azzal együtt kell élnie otthon mindenkinek.

És akkor mondta, hogy kérdezzem már meg tőled, mert hogy nálam nem jött rá, meg én se tudom a választ rá amúgy.

Úgyhogy hát akkor válaszod meg kettünk helyett.

Hogyha mit gondolsz, hogy ha nem ez lett volna a családi háttered, hanem egy konszolidáltabb családi háttérben nősz fel, akkor is kifejlődött volna mondjuk benned ez a fajta igény vagy érzék a humor felé, vagy ez egy abból fakadó gyökerező dolog, ami egyfajta védekezés mondjuk gyerekként a a traumával szemben, hogy megpróbálod máshogy megközelíteni a problémát stresszelj. >> Látod, ez egy nagyon jó kérdés.

Nem tudom, valószínűleg akkor is egy derűs ember lettem volna, meg ha ezt a genetikát röklöm, mert apám is, apám is egy egy jó humorú ember volt, valószínűleg meg ezt az agyat valószínűleg akkor is eszembe jutottak volna vicces dolgok.

Legfeljebb nem akartam volna megmutatni a világnak.

Tehát szerintem itt van a a a változás, vagy itt van a a kulcsa az egésznek, hogy azt a fajta szeretetet vagy figyelmet, vagy elismerést, vagy válveregetést, amit nem kapsz meg egy embertől gyerekkorodban, azt utána felnőttként ilyen instant visszajelzések, mint tapsmegnevetés formájában keresed 100zrek.

Meséljsz egy kicsit a az anyós ülésend estedről, mert megmondom őszintén, az volt az egyik a az ötből, amit meghallgattam, és az és azt szerintem fontos volt, hogy hallgattam és nem néztem, tehát hogy nem volt semmi mimika meg semmi közönség, meg semmi, csak a felvétel. >> Ó, pedig nagyon vicces arcokat vágtam.

Fúha, ha láttad volna a szerintem a szerintem az nagyon sokat számít a hatásban, és viszont annyira rá voltam fókuszálva a hangra, meg a meg a meg a tonalitásra, a hangsúlyokra, a szünetekre, a mindenre.

Tehát mivel nem volt másra figyelni lehetőség, és ott a legvégén, amikor amikor újra előrehozod azt az egy percet a kocsi mellett, tehát hogy a >> az ott az ott így átjött, tehát az az ott megállítottam a lejátszást, és nem indítottam el a következőt, hanem ott ott én elmentem egyet utazni magammal, magamban, hogy annak mi volt a a valóság alapja.

Hát ugye az az est 2021-ben vagy 22-ben indult útjára és a covid alatt íródott.

És nyilván a covid alatti élményünk mindannyiunknak, családosoknak az, hogy ott vagyunk, összezárva vagyunk, egymás aurájában vagyunk, egymás idegeire megyünk, és az egész est szimbolikusan egy autóútról szól, ahova újra vissza és visszatérek, és hogy hogy üvöltenek hátul a gyerekek, és és akkor még a feleségem telefonál mellettem. [nevetés] Út vagyunk Ceglédre, hogy még egy kiskutyával bővítsük a a családot, ami már így is izé.

És akkor én elkezdek vezetés közben hibát hibára halmozni, ami szintén egy allegória.

És akkor egyszer csak a feleségem azt mondja, hogy na jó, átveszi.

És akkor félrehúzódunk az út szélén, kiszállunk, a vereséget szenvedettek szégyenével átballagok az anyos ülés felé.

Ő a győzelem ittasan beül a volán mögé, és amíg ő ott a tükröt állítja meg az aut az ülést igazgatja, nekem ott még van fél percem a az ajtóban.

És hogy akkor akkor megszólal bennem egy hang, hogy fuss! >> [nevetés] >> Vissza se nézz.

És hogy már látom is magam előtt, hogy szedem át a lávaimat keresztül a a mezőn.

És akkor jön a beeglis sztori az egész est csúcsaként, ami tényleg abban csúcsosodik ki, hogy szent est amikor pont hogy szeretnek kellenünk szeretnünk kellenni egymást, hogy hogy feszülnek pattanásig a az idegek, és ott ahogy állunk a földrejtett beigli fölött, onnan visszavágunk arra, hogy hogy én meg ott állok az autó mellett, és hogy hogy ahogy a feleségem vesz egy nagy levegőt, és lehajol, hogy összeszedje a beiglit, ugyanúgy veszek én is ry levegőt, és beülök az autóba, és még tovább.

És hogy ez a lényeg, hogy hú most nem gondoltam, hogy ez engem így saját saját sztorim így izé elérzékenyít, de hogy ez a lényeg, hogy hogy arról tettük le a voksot, hogy egy autóban utazzunk éppen egy új kiskutya felé. >> Ühüm. >> És és bármi is történik, az az tör az történik, mert az az élet.

De attól mi még egy autóban vagyunk, és bármi is lesz.

Még ha még ha éppen helyzetet is cserélünk, és ő vezet, akkor is, akkor is ez az élet.

És és igen, és ez az est vége, igen, hogy már nem emlékszem szó szerint, de hogy mert nem vagyok saját magam múzeuma, de [horkantás] hogy az a lényeg, hogy hogy néha elég, ha csak hagyod, hogy vigyenek.

Tehát nem neked kell vinni az egészet a hátadon, hanem néha >> néha elég, ha csak úgy ülsz és hagyod, hogy vigyenek.

Azt nagyon benéztük azt, és nem tudom, hogy ez nem egy politikai beszélgetés, de nagyon benéztük azt én is 50 évesen, hogy mi a valós, vagy 48 évesen, hogy mi a valóság, mert én azt gondoltam, hogy ez a valóság, hogy te meg én két ember ül itt egymással szembe, és beszélget, de a valóság az az, amit majd ebből ők látnak.

Tehát a valóság most már az elsődleges szociális tér az a social média lett. >> Igen.

Sokkal szubjektívebb az egész.

És az, hogy mi itt mit gondolunk, meg mit gondolnak emberek az utcán, az halálosan mindegy.

Az, hogy mit gondolnak emberek a szociális médiában, amiben én nem vagyok jelenmen, nem posztolok [nevetés] de nem is bánom.

Az lett, az lett az elsődlegesen fontos, és nem is bánom, hogy kimaradok belőle, mert pont most reggel, miközben futottam, arra gondoltam, hogy de tehát képzeld el, reggel :30 még hívtál is, futok az erdőben a domboldalon.

Mellettem a kutya, 160-as a pulzusom.

És eszembe jutott, hogy milyen érdekes lenne kiadni az AI-nak, írni egy ilyen skillt, hogy minden reggel, aki rólam kommentel, vagy véleményt ír, vagy valamit, az gyűjts be az internetről, és küldje el nekem.

Érdekel-e, itt futok az erdőbe.

Érdekel-e engem az, hogy mit gondol rólam, nem tudom én, Sopronban egy fogászati asszisztens?

És ha itt az erdőben ebbe a példatban ez engem nem érdekel, akkor az azt jelenti, hogy nem akarok tudni, és úgy tök boldog vagyok én a valóságban.

Lehet, hogy a világ áttevődött, vagy a hangsúly áttevődött a a social felületekre.

Én az analóg világban megtalálható leszek, ahogy futok a kutyámmal.

És azt látom egyébként még így visszakanyarodva a a late nighthoz meg a a közbeszédhez, hogy aki ebbe tényleg beleáll és heti pláne napi szinten foglalkozik vele a social médiában, az valahogy mindenképp sérül.

Tehát nem lehet állandóan >> szarban turkálni anélkül, hogy utána ne menjen vastagon a >> a körmöd alá.

Úgyhogy saját idegeim, saját ép idegrendszerem megőzése érdekében, amíg mások dagonyáznak a social médiában, én a domboldalon futok a kutyába. >> Figyelj, igazad van.

Tehát nekem nekem alapvetően ez a az egyik legnagyobb vesszőparipám, amikor beszélgetünk valakivel ilyen témáról, hogy hogy mindenki Tiktokon rohadt jól táncol, Instán rohadt jól néz ki, és koktél van a kezében.

De akkor vegyük ide a LinkedInt, ami a szakmai közösségi háló.

Ott mindenki Bentleyvel parkol. a jachttra, ami amire viszont repülőgéppel, vagy minimum egy helikopterrel érkezik, és mindegyik saját logózott. >> Igen.

És épp egy konferenciáról jön. >> Igen.

És biztos, hogy nagyon sikeres az egész.

Tehát, hogy a >> mindenki performatív. >> Én meg ott vagyok a kis magán kihívásaimmal, hogy hogy egyébként tök jó, mert nekem is mit tudom én, megvan a dupla splecsnim a mit tudom én melyik cégtől, hogy nagyon megbízható.

Kaptam díjat cégvezetőként, hogy nagyon jó vagyok.

Tök jó, de mellette millió és egy napi napi olyan van, ami miatt már a tizedért föladnám néha az egészet.

És valahogy ezt így nem látom tükröződni a világban, hanem csak azt látom, hogy minden siker és csillogás és marketinges vagyok.

Tehát alapvetően igyekszem immunis lenni ezekkel szemben.

Ráadásul ott adott esetben a versenytársaim posztolnak ilyeneket.

Pontosan tudom róluk, hogy mit nem tudnak, de átkúszik.

Egy bizonyos ponton túl az a vödör is megtelik, amit a szakmai hozzáállásommal tudok ellentartani ennek az áradásnak.

És az is túlbuggyan, és nyomaszt.

Úgyhogy, úgyhogy a domboldalt azt, >> hát ez ezzel a nyomasztással kell tudni mit kezdeni, ugye, hogyha kimaradsz, lemaradsz és mi lesz, hogyha ők elhúznak, és nem én nekem is ugyanez, hogy vajon több vajon több jegyet adnék-e el, hogyha naponta posztolnék a az instára?

Mert például Fülöp Viktor kollégám és előzenekarom, ő csinálja hát naponta, vagy van, hogy naponta kettő ilyen hülye videót, ahol csak beszél a telefonon, nem tudom, Magyar Péterrel, vagy vagy elmondja, hogy valami karakterben, hogy neki Passátja van, vagy ő az osztályfőnök, és így nagyon vicces videók, és tök szépen beindította neki az önálló estjét.

Amúgy nekem nem kell már beindítani az önálló estemet, mert már megy meg az emberek fejében nem is úgy élek, mint aki a Tiktokon táncol, [nevetés] hál istennek.

Úgyhogy lekopogom, hogy nekem eddig eddig még működik a dolog úgy, hogy a való életben kíváncsiak rám, és pont abból akarnak kiszakadni, mikor eljönnek az estemre, amiben én se vagyok jelen.

Nem tudom, hogy hosszú távon mi lesz majd.

Lehet, hogy nekem is bele kell folynom, lehet, hogy beszélnem kell egy ilyen céggel, aki ezt hajlandó rendesen a kezébe venni és nyomasztani engem, hogy küldjek anyagokat.

De de [nevetés] viszont rólam ez lement, tehát ez a nyomás, képzeld, ezt ezt így letettem magamról teljesen tudatosan, hogy én egy percig is rosszul érezzem magaz magam azért, mert mások posztoltak, én meg nem posztoltam. >> És úgy valahogy így valahogy helyre kell állítani a a dopaminháztartásodat, és örülni a [nevetés] a valódi a valódi hét a domboldalnak, >> és nem foglalkozni azzal, hogy mi van.

Mindent egy vetve egyébként nekem tök fontos kérdés, és kíváncsi vagyok a válaszodra, hogy boldog vagy. >> Ó, nagyon >> igen.

Na, nem tudom, hogy szabad-e ilyet mondani, [nevetés] meg Kirja, mennyire húzom ki ezzel a buufát.

Könnyű neki. >> Hát persze, hogy könnyű neked.

Igen, de hogy egyébként >> De figyelj, nagyon boldog vagyok.

Tehát hogyan ez évek óta ez a legfőbb célja az életemnek, hogy én egy boldog ember akarok lenni, és most abszolút >> abszolút ott tartok. minden családilag, szakmailag munkailag egy egyéni utamon, mindenhogy minden teljesen kerek és minden az elvárások szerint.

És kicsit félek is, mert az ember nem tud sokáig boldog lenni, tehát hogy muszáj találnod egy tigrist a addig nézegetsz körbe a lombok közt, míg csak találsz egy sárga csíkot, [nevetés] mert az agynak kell a változás, meg a más, meg a a feladat.

De de most ilyen gyönyörű gyönyörű flowban telnek a napok, és egyszerre hosszúak is, meg rövid.

Onnan tudod, hogy boldog vagy, hogy egyszerre hosszú is, meg rövid ism >> egy nap >> meg egy hónap meg egy év. >> Mit tanácsolál a a nézőinknek meg a hallgatóinknak, hogy hogyan lehet ezt elérni?

Egyébként ritkán szoktak ezt válaszolni.

Tehát hogy >> tényleg >> van, aki azt mondja a vendégek közül, akik itt voltak nálam már, hogy boldogok, de egy szemmel jól látható gondolkodási idő után jutnak erre a következtetésre.

Tehát, hogy a te reakciód egy kapás. [nevetés] Ebben az áplladban lebegtem be ide.

Nem látták a nézők, de izé zsinóron húztak be. >> Igen.

Úgy lehet lehúzni a küszöbhöz.

Igen. >> Küszöbhöz. >> Úgyhogy azért ez egy ez egy remélem tanulható dolog.

Igen. >> Hogyan kell erre az útra lépni? >> Hát figyelj, először is vd szemügyre azt, hogy min méred a boldogságodat, és rá fogsz jönni azon, hogy rosszak a mutatóid.

Tehát eleve a mutatók rosszak, amik alapján skálázod.

Tehát ami ami elkerülhetetlen, hogy ezt mondtuk, hogy a pénz nem boldog it, de hogy sajnos bizonyos mennyiségű pénz kell ahhoz, hogy ne legyenek mindennapi gondjaid. onnantól kezdve nem mástól kell várnod, főleg nem a politika legnagyobb hazugsága, és ezt nem én találtam ki, hanem ezt Hamvas Béla mondta ezelőtt, nem tudom én, 70 évvel.

A legnagyobb hazugsága, hogy azt hazudja, hogy megadja…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A poénokon túl: Kovács András Péter (KAP) élete legnehezebb pillanatairól és a boldogságról”

Miről szól ez az epizód: „A poénokon túl: Kovács András Péter (KAP) élete legnehezebb pillanatairól és a boldogságról”?

Ebben a válogatásban Kovács András Péter humorista legmélyebb gondolatait gyűjtötték össze. Arról beszél, hogy a humor gyakran fájdalomból vagy traumából fakad, és terápiás páncélként működhet nehéz gyerekkor után. Az alkoholbetegséggel küzdő családban eltöltött évek traumáját… Az epizód a The Long Story című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 06. 25..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A poénokon túl: Kovács András Péter (KAP) élete legnehezebb pillanatairól és a boldogságról”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovács András Péter, Kovács András Péter, Tóth-Czere Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „A poénokon túl: Kovács András Péter (KAP) élete legnehezebb pillanatairól és a boldogságról”?

Fő témái: humor, trauma, boldogság, terápia, családi kapcsolatok.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A poénokon túl: Kovács András Péter (KAP) élete legnehezebb pillanatairól és a boldogságról”?

Megjelenés: 2026. 06. 25.. Hossz: 17 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/the-long-story/a-poenokon-tul-kovacs-andras-peter-kap-elete-legnehezebb-pillanatairol-es-a-bold-19344270

Több epizód a The Long Story-ből