Trader Rock - Forex Podcast

🟢Forex Podcast || Stop Loss és ami mögötte van ||S02 E23

· PT49M9S

Összefoglaló

A Trader Rock Podcast e heti adásában a stop loss és a kockázatkerülés mentális aspektusait tárgyalják. A műsorvezető elmagyarázza, hogy a stop loss-szal szembeni averzió félelem alapú, és hogy a piaci mozgások mélyebb megértése és egy erős stratégia hogyan csökkentheti ezt az…

Röviden

Műsor
Trader Rock - Forex Podcast
Megjelenés
2025. 06. 11.
Hossz
49 perc
Szereplők, említett nevek
Balogh Kata
Témák
stop loss, kockázatkezelés, tőzsdei kereskedés, pszichológia
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Tradereknek nem csak tőzsdéről.

Húzd magad Break evenbe és tarts velünk.

Tarts velünk. [Zene] Sziasztok hölgyek urok. újra Trader podcast és egy újabb témával érkeztünk, ami azt fogja nektek segíteni, hogy hogyan fogod tudni legyőzni az averziódat a stop lososszal szemben, kockázatkerülésekről lesz szó és még ehhez tartozó témákról, de mielőtt ebbe belefognánk Katával, előtte pár közérdekű közlemény így az eddigi podcastekben lévő információkból, hogy a webinárium az lezárult, tehát arra már nem tudtok jelentkezni. akik eddig megtették, azoknak kiküldtük az emailt.

É Traderok podcastnek a meetupjára is a jelentkezés az lezárult, és azok, akik jelentkeznek, azoknak nagyon szépen köszönjük, és találkozni fogunk az emailben kiküldött helyszínen, illetve az én oldalamról egy közérdekű közlemény, hogy a napokban közzétettem az Instagramon és a Tiktokon egy videót, amiben három napon keresztül fogom nektek megmutatni az End of the Day Markupot. leginkább a ciklusokra fogok rámenni, meg leginkább én ezt szoktam az EU-ban megcsinálni, hogy maga a logikát, hogy miért ott várható fordulás, miért hogyan néz ki egy ciklus, satöbbi.

És hogyha már amúgy is sokszor szeretnek az emberek, legalábbis másik oldalról, kérdéseket föltenni, akkor ezt sokkal egyszerűbb videóban vagy egy fénykép által megválaszolni, mint az, hogy szöveges üzenetbe.

Úgyhogy ha valaki ezeket itt szeretne csatlakozni erre a három napra, ez teljesen ingyenes, semmibe nem kerül neki.

Hy, de hogyha szeretne csatlakozni, akkor vagy a Tiktokon, vagy az Instagramon fogja néze meg azt a videót, az utolsó két-három videó egyike, és azt, hogyha tovább közli, Instagramon, azt hiszem sztoryiba lehet, Tiktokon pedig újraközlés, azt hiszem így nevezik.

Akkor ha ezt megteszed, akkor utána elküldöm az információkat, meg belevesztek abba a csatornába, ahol majd fogom ezeket az információkat küldeni abban az esetben, ha persze érdekel a dolog, hogy mégis hogyan néz ki, nem leszel tőled tökéletes kereskedő, de legalábbis egy szemlélet, egy új szemléletet tud adni, vagy esetleg befoltozni egyes kérdőjeleket, amik eddig felmerültek benned.

Na, ennyi lett volna akkor a közérdekű közlemény.

És akkor vágjunk is bele Kata abba, hogy akkor beszéljünk egy kicsit erről a stoplossról, illetve a kockázatkerülésekről.

Stoplósz márha van, mert ugye nem egyszer szoktuk hallani, hogy nincsen, mert nem is kell, de majd erről is lesz szó.

Alapvetően, amikor az embereknek a verziója van, az stop lossszal, vagy hogy is már szól? a kistoppolódással szemben, akkor ott jegyezzük meg, hogy ugye ez jellemzen félelemalapú, és hogy most ebbe a podcastba inkább mentális megközelítést fogunk mondani, mint technikait.

Értelemszerűen technikairól is fogunk beszélni, hiszen hogyha megfelelő kompetencia van felépítve, ha érted a piac mozgásait, érted, hogy adott esetben egy, hogyha föl is veszel egy tradeet, és kiült a stoplós, de közben még a az elv az működik, megvan, maradhat, akkor vissza is léphetsz, akkor általában az embereknek, akik jól értik a piaci mozgásokat, meg megfelelő stratégiájuk van, akkor általában generál Nincsen ellenérzésük a stoplószal szemben.

Amellett, amikor valaki még tanul, vagy pedig még ilyen haladó, kezdőhaladó fázisban van, előfordul még, hogy a verziója van ezzel szemben.

És ugye ez úgy félelem alapú, hogy itt szeretném megjegyezni, hogy maga a félelem az egy teljesen normális emberi reakció, és alapvetően az a az fő funkciója, hogy megvédjen valamitől.

És ugye a félelem miatt általában valamilyen elkerülőbb tevékenységet szoktunk csinálni.

Kitérünk majd esetleg adott esetben a fómóról, mert ugye az félelem a kimaradástól, és ott viszont a kimaradást akarjuk elkerülni, és akkor ott gyakran viszont be szoktunk lépni, tehát ott a túlkereskedés szokott jellemző lenni.

Tehát egyértelmű, hogy mindig mindent kontextusban kezelünk.

Na most amikor a félelemről beszélünk, megkülönböztetném azt, és néha egyébként fedésben van, hogy van egy olyan jellegű félelem, ami egy valós, teljesen konkrét helyzethez kapcsolódó és valós veszélyt jelent.

Általában tudom, hogy valakinél a kistoppolódás valós veszélynek számít, de ettől függetlenül általában amikor félelemről beszélünk, az valami kreált negatív forgatókönyvet forgatunk a fejünkbe.

Negatív gondolataink vannak egy jövőbeli, még nem létező eseménnyel kapcsolatban.

És a kettő között van az, úgy nevezném ezt a félelmet, mintogy szorongás, vagy sokszor mondjuk, hogy szociális szorongás.

Ez azt jelenti, hogy valamitől, valami negatívtól fél az ember, ami ténylegesen elsősorban az ő fejében létezik.

Természetesen ehhez lehet élethez kapcsolódó valós probléma is, de hogy úgy pörget magába eseményeket, hogy hát nekem most pénzt kell keresnem, nem tudok megélni, nem tudom kifizetni a hitelt, akkor elmaradásom van a számlákkal kapcsolatban, vagy szar a munkahelyem.

Tehát egy olyan helyett helyzet miatt van szorongás benne, ami konkrétan ténylegesen ott abban a pozícióban nem jelent rá valós fenyegetést, de mégis emiatt negatív érzései tábadnak.

És általában ez hat ki arra, hogy kvázi fél a veszteségtől és a kis toppolódástól.

Hogy a történet lenne tovább is, de nem egyedül akarom vinni a podcastot.

Istán visszakapcsolódnék hozzád, hogy mesélj nekem arról az időszakról, amikor kezdő voltál, és még mondjuk tudjuk, hogy te soha meg ilyenek, de hogy adott esetben féltél-e, annó a kis toppolódástól, vagy hogy viszonyúltál ehhez és hogyan változott meg benned?

Hú, hát most jó jó a téma, mert egyébként megleptél, mert én se tudom már, nem nagyon emlékszem rá, de azért megpróbálok visszagondolni rá. egyébként szintén még egy közlemény, hogyha esetleg nem lenne annyira szuper a hang, akkor az azért van, mert még nyaralok.

Úgyhogy a technika az még éppenség nem a legtökéletesebb.

Reméljük, hogy azért jobb, mint az előző podcastben.

Én inkább azt mondanám, hogy első körben, amikor még kezdés alatt voltam, kezdő kereskedő voltam, akkor leginkább a a stopl azt úgy messziről kerültem.

Tehát nem is nagyon beszéltünk erről egyébként akkoriban.

És ez egyébként szerintem attól is függ, hogy ki hogyan kezd bele.

Van akinek a az elején már megtanítják, hogy miért fontos a stoploss használata.

Bár ettől függetlenül a Tiktokon pont fölmerült egy szerintem lehetséges, hogy csak poénból írta a srác, hogy minek eselt használni, de valóban van egyébként, akik azt mondják, hogy minek stoplos használni, hogyha amúgy is a stoplos csak veszteséget fog neked csinálni. egyébként nagyon sokszor van az, ami nekem ebben az időszakomban, a kezdő időszakomban, amikor ugye még nem volt arról szó, hogy na, hova tegyük stop lossst meg egyáltalán kelletenni, meg hogy mi az, akkor ezt követően, amikor már megtanultam, hogy mi is az a stop lososs, nem tettem stop loss méghozzá azért, mert pont kistoppolt a piac.

Így vannak, hogy basszus, pont kiszed a piac és megy az adott irányba, amerre ugye én is vártam.

Hát tökéletesen jó kereskedő lennék, ha nem használnék akkor ilyenkor stoploss és valóban egyébként én ezt ki is próbáltam, és nem használtam a stoploss hát hullámzóteljesítmény maradt ugyanúgy, tehát hogy attól én nem lettem jobb kereskedő, csak hát kellett az, hogy az ember ezt a saját bőrén érezze meg, mint az, hogy elmondják neki.

Úgyhogy első körben én a stop loss azt így hanyagoltam, majd utána bevezettem, mint stratégia.

Érdekes, hogy stratégiaként lehetett ezt használni, de mindegy.

Lényeg, hogy ott volt már a a charton, a kis piros vonalam, ami ezt jelezte, és ezt követően már nyilván az emberben ott volt az, hogy valamit változtatni kell a stratégián, valamit a szemléleten, valamit a a kockázat kezelésén.

És akkor ug ugye ilyenkor, hogyha már ezt az ember behozta úgy, hogy előtte nem is használt, akkor meg nagyon sok kérdés felmerült benne, ugye amiket most itt említettem is, amikre meg választ kellett találni, hiszen a adott mentoron keresztül én ezt nem kaptam meg.

Tehát, hogy tök jó szemléleteket, amiket megtanított, szuper, csak mellette stratégia nem volt mögötte.

Tehát, hogy most így elmondja mindenki, hogy a a 200-as EMA mozgóátlag fölött vagyunk, akkor long.

Meg hogyha már többször érinti, akkor előbb-utóbb átmegy rajta, csak akkor ez megint olyan szubjektivitás, hogy most akkor mikor megy át, hányszor megy át az RSinek most melyik metszését nézzük, miért pont azt nézzük.

Divergenciában hány királyokat nézünk már?

Tehát már mert ugye ez meg már van három király meg nem tudom mi minek voltak éppen elnevezve.

Szóval, hogy ezek mind-mind ott voltak és ugye ilyenkor az ember azért látja, hogy oké, kap egy választ, valamelyest egy választ, de az nem lesz minden egyes helyzetben jól. minden egyes szituációban.

És ugye már nekünk azt kellene ilyenkor megtanulni, hogy vagy legalábbis megfigyelni, hogy egyes szituációkban hogyan tudjuk alkalmazni azt a kockázatkezelést, amit úgymond ami ami úgymond valamelyest pénzt fog nekünk teremteni.

Szóval én leginkább ezzel küzködtem az elején, hogy akkor valahogy mégis azt a stoplni, ahelyett, hogy ne használjam, de akkor valamelyest meg változtatni kell a rendszeremen, mert azzal, amit addig tudtam, csináltam, azzal úgy abszolút nem működött.

Úgyhogy én ez az a ez ez oldalról közelítettem meg.

Egyébként nagyon sokan vannak, akik ugye nem merik úgymond nem mernek kockáztatni azért, hogy egy legyen hozamuk.

Tehát, hogy már ez is egy ez oldaláról is meg lehetne ezt közelíteni, hogy nagyon sokan ugye nem mernek még egy kicsit se kockáztatni, de cserében meg nagyon nagy profitot szeretnének és ugye a kockáztatás mellett meg ott van, hogyha stop lososs tesznek, akkor az esély ott van, hogy ki is szedheti őket.

Bár ha nem tesznek, akkor meg ott van ugye, hogy no SL, no problem, de akkor meg előjön az, hogy az SL ugyanúgy van, csak akkor a margin lesz az SL.

Úgyhogy ennyi az, amennyit így hozzá tudok így első körben tenni.

Kata maradjunk akkor a nem teszek SL témánál egy picit, aztán utána én úgyis visszakanyarodok majd akkor a következő etapban a mentális részéhez.

Amikor azt mondom, hogy nem teszünk SLT-t, akkor tudjuk, hogy a legtöbb hallgatónk Forexes, tehát nekik alapvetően javasolnám, de vannak olyan megközelítések, például a részvénykereskedők esetén, amikor valaki portfóliót épít, és tényleg olyan hosszútávú befektető, hogy alapvetően nem éri meg neki adott esetben egy osztalékosztó részvényre úgy stoppot rakni, hogyha jobban visszamegy akkor az ár, akkor nem, hogy azt néz hogy kistopolódjon, hogy eladja a részvényeit, hanem inkább még rá akar vásárolni, és ez a rávásárlás nem ez a porlasztom a a veszteségemet című rávásárlás, hanem ez egy teljesen másfajta részfénybefektetői gondolkodás.

Tehát hogyha most úgy valaki kiragad egy részt, hogy azt mondjuk, hogy mindenképpen tegyél eselt, ez nem ezekre a dolgokra vonatkozik.

A másik, hogy ugyan sokszor beszélünk stopvadászatról, ugye volt erről podcastunk a a brókerekről, prop cégekről, egyebekről érdemes meghallgatni.

Adott esetben persze létezik ez a stopvadászat, de többek között azért, mert ugye a a piac a likviditás alapján működik, és ott, ahol a stoppok vannak, tulajdonképpen, ott van a likviditás.

Itt szeretném megjegyezni, hogy egyébként a beszállók is, a függő megbízások, a függő beszálló megbízások is likviditást jelentenek.

Tehát adott esetben, hogyha valaki azt próbálja megcsinálni, hogy mondjuk nem tesz stoplószt, mert nem akar kvázi így likviditás lenni, ott mondom, hogy azért alapvetően főleg kisemberek idézőjelbe kis számlájáról szoktunk beszélni.

Nagyon sokszor ezek a számlák elérik a margin közeli állapotot, és a Forex brokereknél a margin közeli állapotról a platform, a brokeroldali platform eleve bejelez.

Tehát hogyha eddig nem voltál szívatva, akkor nagy az esélye, hogy azért leszel zárójelbe zárva és nyitva.

Ennek elkerülésére vannak különböző menedzser menedzselő szoftverek.

Ezt te is azt hiszem, István egyet használsz. egy másikat, de ugye mi nem ezen az úton használjuk, de tudjuk, hogy ezek a szoftverek tudják, tehát egy, hogyha fut a gépeden vagy egy VPS-en a platform meg lehet azt csinálni, hogy egyébként raksz stoppot, de maga a bróker ezt nem látja, tehát a bróker részéről történő levadászás az ilyen értelemben nem működik. viszont ténylegesen, tehát ő nem tudja, hogy hova kell neki elmozgatni az árat ahhoz, hogy kivegyen.

Viszont, hogyha tényleg elmegy oda az ár, akkor attól függetlenül kivesz a a szoftver, tehát akkor aktiválja a stopot.

Tehát lehet menedzselni azt is, amikor valójában a stopvadászat egy valós történet, és idézőjelben ettől tartasz, ez ellen akarsz védekezni.

Én inkább arról beszélnék, hogy legtöbbször ugye ez a valamilyen mélyebb szorongás van.

A mélyebb alatt azt értem, hogy hogy egy szorongós állapot van, ami valamihez visszakapcsolódik, legyen az jelenlegi élethelyzet, ami ami feszélyez, és ezért kicsit erőlteti az ember a kereskedést, vagy pedig eleve egy olyan kondicionálás, gyerekkori kondicionálás, szélsőséges esetben trauma, amikor például összeköti az ember azt, hogyha én most hibázok, akkor én kudarcot vallok.

Az emberek nem szeretnek kudarcot vallani.

Na most ahhoz, hogy ezen tudjunk változtatni, erről most itt ebbe a podcastba beszélünk, de valójában nagy az esélye, hogy maga a podcast meghallgatása nem fog ezen segíteni.

Lesz olyan, akinek mondunk tippeket, vagy valamit ráérez, és van egy olyan aha élménye, ami érzelmileg fölülírja ezt a dolgot, és akkor meg tud változni, de jellemzően érdemes ezzel dolgozni.

Na most amikor önfejlesztésben dolgozik ezzel az ember, akkor két útvonal létezik.

Az egyik az, hogy a tartalom jellegű, hogy megnézed, hogy hogy tulajdonképpen mi az a gondolat, gondolkodás mód, ami oda vezet, hogy te erre a stoplosra negatívan gondolsz.

A másik pedig az a érzetmegélés úgymond reprezentálása, hogy ugye a testedben akár a itt is mondhatnám egy kicsit a gondolatokat, de alapvetően megélésben, érzetben, fizikai állapotban hogyan viszonyulsz ahhoz a helyzethez, mondjuk…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „🟢Forex Podcast || Stop Loss és ami mögötte van ||S02 E23”

Miről szól ez az epizód: „🟢Forex Podcast || Stop Loss és ami mögötte van ||S02 E23”?

A Trader Rock Podcast e heti adásában a stop loss és a kockázatkerülés mentális aspektusait tárgyalják. A műsorvezető elmagyarázza, hogy a stop loss-szal szembeni averzió félelem alapú, és hogy a piaci mozgások mélyebb megértése és egy erős stratégia hogyan csökkentheti ezt az… Az epizód a Trader Rock - Forex Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 06. 11..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „🟢Forex Podcast || Stop Loss és ami mögötte van ||S02 E23”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Balogh Kata.

Milyen témákat érint ez az epizód: „🟢Forex Podcast || Stop Loss és ami mögötte van ||S02 E23”?

Fő témái: stop loss, kockázatkezelés, tőzsdei kereskedés, pszichológia.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „🟢Forex Podcast || Stop Loss és ami mögötte van ||S02 E23”?

Megjelenés: 2025. 06. 11.. Hossz: 49 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/trader-rock-forex-podcast/forex-podcast-stop-loss-es-ami-mogotte-van-s02-e23

Több epizód a Trader Rock - Forex Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból