Túranapló S02E10: 1929 ősze – két túra története
· PT25M55SÖsszefoglaló
A Túranapló második évadának évadzáró epizódja a műsorvezető dédapjának, Frenyó Lajosnak két, 1929 őszén írt tátrai túrabeszámolóját mutatja be. A túrák a Gyömbérre és a Veporra vezettek.
Röviden
- Műsor
- Túranapló
- Megjelenés
- 2021. 05. 12.
- Hossz
- 26 perc
- Témák
- túrabeszámoló, tátrai túra, gyömbér, vepor
Ebben az epizódban
A Túranapló második évadának tizedik, évadzáró adásában a dédapám, Frenyó Lajos két, 1929 őszén, negyvenéves korában írt tátrai túrabeszámolóját dolgozom fel.
Az első, kétnapos túra célpontja a Gyömbér volt, míg a másik alkalommal a Veport mászták meg – az elsőt két nap alatt, egy barátjával kettesben, míg a másodikat egy egynapos túrán, egy nagyobb csapat túrázóval.
A beszámolókat 2019 nyarán fedeztem fel, amikor egy könyvet kezembe véve kihullottak annak lapjai közül.
Ekkor meg is osztottam őket a személyes honlapomon ( https://hann.io/articles/2019/1929-osze/ ), de azt gondolom, érdemelnek annyit, hogy a Túranaplóban is szó essen róluk.
Köszönöm Galambos Péternek, hogy a hangját kölcsönözte a beszámolóhoz, Sebény Gabriellának pedig a szlovák nyelvvel kapcsolatos tanácsait.
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre!
Akkor is írjatok, ha esetleg tudtok szlovákul, és lenne kedvetek segíteni lefordítani a Csehszlovák Turistaklub naplóját!
A podcast honlapját a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg.
A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Most kis szünet jön a harmadik évadig, de addig is köszönöm a figyelmet, sziasztok!
Említett entitások
Témák
- túrabeszámoló
- tátrai túra
- gyömbér
- vepor
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Túranapló S02E10: 1929 ősze – két túra története”
Miről szól ez az epizód: „Túranapló S02E10: 1929 ősze – két túra története”?
A Túranapló második évadának évadzáró epizódja a műsorvezető dédapjának, Frenyó Lajosnak két, 1929 őszén írt tátrai túrabeszámolóját mutatja be. A túrák a Gyömbérre és a Veporra vezettek. Az epizód a Túranapló című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 05. 12..
Milyen témákat érint ez az epizód: „Túranapló S02E10: 1929 ősze – két túra története”?
Fő témái: túrabeszámoló, tátrai túra, gyömbér, vepor.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Túranapló S02E10: 1929 ősze – két túra története”?
Megjelenés: 2021. 05. 12.. Hossz: 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/turanaplo/turanaplo-s02e10-1929-osze-ket-tura-tortenete
Több epizód a Túranapló-ből
- Gál Lívia, a Túra Veled megálmodója
Gál Lívia, a Túra Veled megálmodója mesél a túrázás iránti szenvedélyéről és a Túra Veled oldal létrehozásáról, amely ingyenes, nyitott túrákat szervez. Az epizódban szó esik a tú…
- Tenczer Gábor, bakancsos újságíró
Tenczer Gábor, bakancsos újságíró a Túranapló podcast 29. adásának vendége. Gábor repülőgépszerelőként kezdte, majd kommunikáció szakon végzett újságíró és blogger lett. Korábban…
- Gerecse 50 2024
A Túranapló 28. adása a Gerecse 50 teljesítménytúráról szól, amelyet 2014-ben már teljesítettek a műsorban szereplők. Idén tíz év után újra nekivágtak a távnak Bodó és Rozi baráto…
- Heiszig Benedek, Dél-Amerikát átszelő biciklitúrázó
Heiszig Benedek, a Dél-Amerikát átszelő biciklis túrázó volt a vendége a Túranapló podcast sorozat huszonhetedik epizódjának. Benedek közel kilenc hónap alatt, körülbelül 10 000 k…
- Farkas György, magashegyi túravezető, túravezetés-oktató
Farkas György magashegyi túravezető és túravezetés-oktató a Túranapló 26. adásának vendége. Beszélgetésük során szó esik a magashegyi túrázásról, a túravezető képzés magyarországi…
- Juhász János, az Ágasvári Turistaház tulajdonos-vezetője
Juhász János, az Ágasvári Turistaház tulajdonos-vezetője a Túranapló podcast vendége. Az interjúban János mesél arról, hogyan került a Mátrában, az Országos Kéktúra útvonalán talá…
- Simon Krisztina, tájfutó
Simon Krisztina, többszörös román országos bajnok tájfutó, beszél a tájfutásról, a tájékozódási futóversenyek előkészítéséről és lebonyolításáról, valamint a sportág elmúlt évtize…
- OKT 70 záróünnepség és emléktúra
Ez a Túranapló huszonharmadik adása, amely az OKT 70 túramozgalom záróünnepségéről és emléktúrájáról szól. A rendezvényen megkoszorúzták dr. Vizkelety László emléktábláját, beszéd…
- Csiszár Kornél, a Khibu túrafelszerelés-márka létrehozója
Csiszár Kornél, a Khibu túrafelszerelés-márka létrehozója mesél a vállalkozásáról. Szó esik az ultralight túrázásról, függőágyazásról, és a túrapaplanokról, valamint arról, hogyan…
- Ispánovity Márton, a Lokomotív Turista Egyesület ügyvezető elnöke
Ispánovity Márton, a Lokomotív Turista Egyesület ügyvezető elnöke a Túranapló vendége. Beszélgetés az egyesület történetéről, az Országos Kéktúráról, az OKT60 és OKT70 mozgalmakró…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #94 Bogotá-Bali-Budapest — Az Utazási Podcast
Az Utazási Podcast ezen epizódjában a házigazda osztja meg az elmúlt egy év tapasztalatait, aktuális projektjeit és a podcast jövőjével kapcsolatos terveit, Csapó András közreműkö…
- Harmadik - Kétharmados többség - epizód — Híd nyugatra Podcast
A Híd nyugatra Podcast harmadik epizódja a kivándorlásról és a biciklizés témájáról szól, beleértve a villanykerékpárokat is. Szó esik a számítógépek világából származó régi törté…
- Magyar turista történelem - #17 — Hátizsákot fel!
Ez az epizód a magyar turista történelem régóta várt témáját dolgozza fel. Bemutatja a Magas-Tátra jelentőségét, az első hazai turista egyesület sorsát, a túrázásban fontos magyar…
- #20 Pornói Bendegúz: Érettségi után stoppal Iraki Kurdisztánba — SztereoTrip - Az utazási podcast
Pornói Bendegúz vendégeskedik a SztereoTrip podcastben, ahol az érettségi utáni, stoppal megtett iraki kurdisztáni utazásáról mesél. Az epizód további információkat tartalmaz a Sz…