Vágatlan Verzió

Közösségi Média

· PT3H28M49S

Összefoglaló

A Vágatlan Verzió podcast 38. epizódja a közösségi média világával foglalkozik, elemzi annak társadalmi hatásait, és megoldásokat keres a felmerülő problémákra. Négy filmet vizsgálnak meg, köztük a Közösségi Háló, a The Social Dilemma, a Fyre és a Spree című alkotásokat.

Röviden

Műsor
Vágatlan Verzió
Megjelenés
2021. 03. 10.
Hossz
3 óra 29 perc
Témák
közösségi média, társadalmi hatások

Ebben az epizódban

Sziasztok, Ez itt a Vágatlan Verzió, három hetente jelentkező filmes podcast 38. epizódja, amelyben ismét a média egy formájával foglalkozunk.

Utoljára 2 és fél éve beszélgettünk általánosságban a médiáról, podcastünk 7. epizódjában, ahol is szenteltünk egy rövid blokkot a Social Mediának is, a Nerve film révén.

Ezúttal mind a négy filmünk a social media világa és jelenségei köré csoportosul, hiszen időközben exponenciálisan megnőtt a social media jelentősége.

Ma már nagy volumenű politikai bejelentések, embertömegeket érintő átverések, konteó alapú csoportpolarizáció és majdhogynem pszichopátiás önbemutatások melegágya lett ez a világ, ami teljesen szabályozhatatlannak tűnik fel kaotikusságával.

Megpróbálunk válaszokat és megoldásokat keresni beszélgetésünkben, és arra invitálunk mindenkit, hogy gondolkodjon velünk ezekről a jelenségekről, melyek a következő évtizedeket fogják meghatározni vélhetőleg.   A filmekről való beszélgetések kezdőidőpontjai: 0:00 - Bevezetés   34:10 - A közösségi háló | The Social Network 1:17:55 – The Social Dilemma 2:26:06 - Fyre   3:00:59 – Spree   Alternatív linkek:   iTunes - https://itunes.apple.com/hu/podcast/v%C3%A1gatlan-verzi%C3%B3/id1382751778?l=hu&mt=2 Spotify – https://open.spotify.com/show/3OVfiTmsGL8iYljlRWZ8g3 Letöltés – https://hearthis.at/vgatlan-verzi/vv38/download/?secret=jVTWE  Social media:   Facebook: https://www.facebook.com/vagatlanverziopodcast/ Instagram: https://www.instagram.com/vagatlanverzio/   E-mail: vagatlanverzio.podcast@gmail.com   Az adásban elhangozott adatok és információk mellé minden részben linkelni fogunk további olvasnivalókat.

A mostani adag:   Cambridge Analytica: https://index.hu/tech/2017/02/03/cambridge_analytica_donald_trump_brexit_big_data/   PogChamp emote tiltás: https://edition.cnn.com/2021/01/07/tech/pogchamp-emote-banned-capitol-hill-trnd/index.html   PogChamps sakk-bajnokság fehér-fekete tiltás: https://www.news18.com/news/buzz/youtube-ai-blocked-chess-channel-after-confusing-black-and-white-for-racist-slurs-3454316.html   Corgi az alagútban videó: https://www.youtube.com/watch?v=REM3sD7FatY   Lengyelország a social mediáról: https://www.theguardian.com/world/2021/jan/14/poland-plans-to-make-censoring-of-social-media-accounts   Pornhub hír: https://www.theguardian.com/global-development/2020/dec/10/pornhub-to-ban-unverified-uploads-after-child-abuse-content-claims   Hearthstone játékos bannolása Free Hong-Kong miatt: https://en.wikipedia.org/wiki/Blitzchung_controversy   Fyre promo videó: https://www.youtube.com/watch?v=mz5kY3RsmKo   Fanmade maker videó: https://www.youtube.com/watch?v=eb2TksOKR0s&t=209s   Az említett fiú videóit, aki nők meggyilkolásáról beszélt, már leszedrék a youtube-ról.   Kulturális forrásaink (minden áthallás jogos, de nem szándékos) : Önkényes Mérvadó, A hét mesterlövésze, Retroschock, Pál Feri, Jordan Peterson   Külön köszönet: Tamásnak, az intróban nyújtott hangjáért! https://bogyopeter.tumblr.com/ - Péternek, a csodálatos artworkért! http://eper.elte.hu/ - Az EPER Rádió stúdiójának a felvétel lehetőségéért!   Köszi, hogy meghallgattatok!  Ádám, Ákos, Alex   _________________________________________________________________  podcast, film, kritika, elemzés, kibeszélő, bemutató, social media, facebook, tiktok, instagram, reddit, fyre, snapchat, media, filozófia, jog, törvény, cambridge analytica, zuckerberg, zuccolás, spree, stranger things, netflix

Említett entitások

Témák

Szervezetek, cégek

  • Közösségi Háló
  • The Social Dilemma
  • Fyre
  • Spree

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Közösségi Média”

Miről szól ez az epizód: „Közösségi Média”?

A Vágatlan Verzió podcast 38. epizódja a közösségi média világával foglalkozik, elemzi annak társadalmi hatásait, és megoldásokat keres a felmerülő problémákra. Négy filmet vizsgálnak meg, köztük a Közösségi Háló, a The Social Dilemma, a Fyre és a Spree című alkotásokat. Az epizód a Vágatlan Verzió című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2021. 03. 10..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Közösségi Média”?

Fő témái: közösségi média, társadalmi hatások.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Közösségi Média”?

Megjelenés: 2021. 03. 10.. Hossz: 3 óra 29 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vagatlan-verzio/38-kozossegi-media-9dd725a5

Több epizód a Vágatlan Verzió-ből

  • "Tom Holland a modern férfikép ideája"

    A Szélesvászon filmes podcast második epizódjában a műsorvezetők a legújabb Pókember-filmeket és azok kulturális hátterét elemzik. A beszélgetés során kitérnek a Marvel filmes uni…

  • "Christopher Nolannek NINCS VÍZIÓJA!"

    Új podcast formátum indul Vágatlan Verzió néven, melynek házigazdái Anna, Ádám és Alex. Az első adásban a névadáson túl egy Odüsszeia elemzésre kerül sor, pontozással és elköszöné…

  • Sorozatzáró

    Ez a Vágatlan Verzió podcast utolsó, sorozatzáró adása. A műsorvezetők, Ádám, Ákos és Alex, visszatekintenek a közös múltra, felelevenítik az emlékeket és a történetüket. Ezt köve…

  • #100 - Vége

    A Vágatlan Verzió 100. epizódjában, amely az "őskánon" utolsó része, a résztvevők filmeket ajánlanak egymásnak, amelyek a másik személyiségének egy-egy központi elemét írják le. K…

  • #99 - A férfi

    A Vágatlan Verzió podcast utolsó előtti epizódjában a férfi létet és a férfiasság különböző aspektusait járják körül négy tematikus film mintájára, amelyek között szerepel a Trója…

  • Magyar filmek

    A Vágatlan Verzió filmes podcast 98. adásában a készítők a legjobb és legikonikusabb magyar filmeket vitatják meg. Az epizód különösen az elnyomó rendszerekről és az ellenállásról…

  • Filmek családokról

    Az "Vágatlan Verzió" podcast 97. adásában Ákos, Alex és Ádám a családokról, azon belül is elsősorban a nukleáris családokról, drámáikról és hétköznapi megéléseikről beszélgetnek.…

  • Quentin Tarantino

    Ez a Vágatlan Verzió podcast 96. epizódja, amely Quentin Tarantino filmográfiáját mutatja be évtizedenkénti bontásban. A műsorvezetők, Ákos, Alex és Ádám megvitatják az olyan film…

  • Sorozatgyilkosok

    A Vágatlan Verzió podcast 95. epizódja sorozatgyilkosokról szóló filmes podcast. Az epizód a Hetedik, A ház, amit Jack épített, True Detective és A halál jele című alkotásokat ves…

  • Disztópiák

    Ez a Vágatlan Verzió podcast 94. epizódja, amely a filmes disztópiákat veszi górcső alá. Ákos, Alex és Ádám az utópia ellentétének tartott disztópiát definiálják, majd olyan filme…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból