2023 legjobb filmjei a vendégeink szerint - különkiadás
· PT3H21M50SÖsszefoglaló
A Vakfolt podcast egy különkiadással jelentkezik, amelyben az elmúlt év vendégei, Lepp Tünde, Szász Attila, Makai Péter Kristóf és Wostry Ferenc osztják meg 2023-as filmkedvenceiket. Ez az epizód a 2023-as év legjobb filmjeiről szól, a vendégek személyes válogatásában.
Röviden
- Műsor
- Vakfolt podcast
- Megjelenés
- 2024. 01. 07.
- Hossz
- 3 óra 22 perc
- Szereplők, említett nevek
- Lepp Tünde, Wostry Ferenc, Szász Attila, Makai Péter Kristóf
- Témák
- filmkedvenceik, legjobb filmjei
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
ez itt a vakfold podcast az én nevem frivalsky maer [Taps] [Zene] [Taps] [Zene] [Zene] péter ahogyan azt a régebbi hallgatóink már bizonyára megszokhatták az év végi összefoglaló adásban megszoktuk szól atni az abban az évben nálunk vendégeskedő kedves vendégeinket is ezúttal ez kicsit másképp alakult mert már eleve nagyon-nagyon hosszú lett az az évvégi adás ezért a különböző hangfelvételeket amit a vendégeink küldtek nekünk azt most egy külön kiadásban fogjuk csak közzétenni de itt se maradtok le róla hogy meg fog szólalni nemsokára vostri ferenc leptünde szász attila illetve makai péter kristóf is minden an voltak nálunk 2023-ban egy vagy több adásban és ők is elküldték nekünk hogy mik a saját kedvenc filmjeik a 2023-as bemutatón naptárból elsőnak hallgassuk meg lep tündét aki egy egészen különleges animációs filmről fog beszélni 2023-ban nekem az egyik legnagyobb filmélményem a nimona című rajzfilm volt ami sajnos pont akkor jött ki amikor strikoltak mindenütt így szerintem nagyon kevés és esélyt kapott arra hogy egy szélesebb közönség megismerhesse pedig í lett volna nekem annak idején már a képregény is nagy kedvencem volt ugyanis ezt a rajzfilm egy képregényen alapul megjelent angolul magyarul nekem is mindegyik megvan olvastam is őket és izgatottan figyeltem hogy mi lesz belőle lesz-e belőle rajzfilm mert nagyon sokáig úgy tűnt hogy hogy a disney felszámolta a stúdiót ugye ami készített eredetileg de szerencsére a netflixék felkarolták és így kijöhetett a a streaming szolgáltató a nimona egy alakváltólányról szól aki belekeveredik egy kalandba méghozzá azzal a főgonosszal akit az egész birodalom megpróbál elkapni merthogy nyílt színen követett el valami csúvságot de természetesen ő sem igazi gonosz hanem valakik megpróbálták rákenni a gyilkosságot de nimona jelentkezik nála mint segéd mert hát ő lakváltó imádja az öldöklést és nagyon szívesen segít abban hogy mindenki jó megkapja a maga jussát úgyhogy ebben a neoközépkori világban ahol a lovagok pp úgy megférnek egymással mint a mobiltelefonok és a streaming szolgáltatok igazi álmokfutás veszi a kezdetét egyrészt ugye mindenki nimónát és bolhartot próbálja elkapni másrészt pedig kiderül hogy hogy egy olyan világ ami ami ugye modernnek tűnik de nagyon régi begyöpösödött elképzeléseket követ mennyire káros lehet az egyének számára szóval van egyszer ennek a rajzfilmnek ez a szuper látványos nagyon pörgős kalandos része ahol az akciók és a hihetetlen beszólások egymást követik és ugyanakkor van egy nagyon komoly olyan síkja is ahol meg arról van szó hogy ha a falakat emelünk magunk és a társadalom köré akkor annak olyan következményei lehetnek amely az egyénnyre kimondottan veszélyes benne van az is hogy mennyire nehéz magát adni az embernek és az hogyha a társadalmi elvárások mások mint amilyen az egyén és és nem tud megfelelni ezeknek ha a hamis narratívákat követjük akkor valóban eljuthatunk addig hogy inkább saját magunkat gyűlöljük meg szóval annak ellenére hogy ez egy ilyen színes szagos rajzfilm robbanásokkal teli kötősbe van csomagolva nagyon fontos h mondanivalója is van a filmnek remélem hogy ezek után is még nagyon sokszor előkerül majd másoknál is hogy megnézzék és megkapja a film az őt megérdemlő elismerést szóval én mindenképpen a nimonát ajánlom 2023-ból hogyha valakinek ez kimaradt volna remélem hogy 2024-ben is jó sok filmünk lesz amit szerethetünk boldog új évet kívánok sziasztok tündé tavaly hallhattátok a coraline illetve az élet csodaszép című filmekről szóló adásainkban mindkettőt melegen tudjuk ajánlani valamint ne felejtsétek el hogy a popkult csajok satöbbi című podcastban ő az egyik házigazda azt is nagyon-nagyon tudjuk ajánlani ők is nemrég jelentek meg az évvégi összefoglaló adásokkal és az is nagyszerűen sikerült a következő vendégünk akit hallani fogtok szá attila filmrendező aki a vadász éjszakája című filmről szóló adásunkban vendégeskedett az ő általa választott filmről már hallhattatok a mi toplistás adásunkban nem is egyszer de attila olyan jókat mondott róla hogy feltétlenül érdemes meghallgatnotok az ő véleményét is kedvenc filmem 2023-ban mindig olyan nehéz egyet választani elkezdtem leszokni ezekről a toplisták is hogy mi tetszik legjobban merr nem nagyon tudom rangsorolni a kedvenc filmjeimet de ha nagyon muszáj akkor azt mondanám hogy habár tetszett az új scors tetszett openenheimer tetszett az a zuhanás anatómiája de leginkább talán egy olyan film fogott meg ami amerikában még 2022-es premier volt magyarországon 202 háromban tűzték a mozik műsorra és ez a babilon dés ezzel az amúgy is óriási barátom tehát hogy nagyon bírom a munkáját a viples az egy old time kassik nálam a lal lendisóriási kedvenc és a tulajdonképpen az első embert is nagyon szerettem hát a babilon meg hát nyilvánvalóan azért hát közel a szívemhez mert hát a filmkészítésről szól hát iszonyatos fontossággal ragadja meg azt az eufóriát amit a filmkészítés jelent amikor minden egyesnit élet halalálkérdés és miközben látjuk hogy milyen illékony milyen múlékony és valójában nem mindenki számára olyan fontos a végeredmény de ha belegondolunk hogy hogy az embereknek mit ad a nézőknek mit ad akkor akkor akkor ez a film megfogalmazza hogy hogy érdemes érdemes ezért küzdeni gyönyörű szívszorító eufórikus kaotikus képeslap a moziról a mozi hőskoráról hollywood hőskoráról egy kicsit azt sajnáltam hogy nem akkor éltem nem voltam része ennek a világnak de mondom olyan pontosan köszönnek vissza ezek a gondolatok ezek az érzések amit a a a filmkészítés öröme és minden bánata és minden frusztrációja és minden küzdelme ad hogy hogy hát majdnem könnyekig haltott a film és hát azon a kazonan jeleten amikor a hangos hangos filmet tehát a hangot próbálták először fölvenni és azok a technikai nehézségek amiket ez okozott hát azon meg vinnyogva röhögtem és annyira annyira visszajött az amit mi is érzékelünk a mindennapi forgatásokon szóval hogy fantasztikus látványvilág a rendező keze jegegye minden snitten minden jeleneten kristály tisztán érezhető a zene az az az az hónapokig hallgattam utána és hát a színészek is csúcsformában margó robi leh hengerlő volt brad pitt gyakorlatilag hát nem is tudom olyan mintogyha a jövőbeni önmagát játszotta volna hogy majd rágondolunk vissza ez olyan metaalakítás volt és hát a többiek is tehát egy olyan világot teremtett amiben jó volt három órán keresztül elmerülni bár sose lett volna vége úgyhogy igen igen ez ez volt a kedvenc filmem [Zene] 2023-ban köszönjük attilának hogy beküldte nekünk az ő kedvenc fímjét én mérhetetlen boldog vagyok hogy ezt választotta és akkor most hallgassuk meg magai péter kristófot egy olyan filmről amiről ugyan nem beszéltünk a saját adásunkban de megértemli hogy szó essen róla először is üdvözlöm a vford pootk tábját és a fóósokat amikor megkaptam a felkérést hogy beszámoljak az idei kedvenc filmemről azt hittem könnyű dolgom lesz mert rengeteg filmet láttam idén és gondoltam hogy valami csak be fog jutni a top egyenbe csak hogy amikor végigvette hogy mégis mikor jelentek meg szomorúan konstatáltam hogy az idei filmek közül szinte alig láttam valamit mi sem mutatja jobban a felkészületlenségemet minthogy választott filmemet v anderson astral cityjét sem moziban vagy otthon hanem valahol az atlanti óceán felett láttam egy bostonba tartó lufanzagépen ideálisnak semmiképpen sem mondható körülmények között egy i pici fedélzeti képernyőn a mostanra már ikonná vált vz andersonos vizuális világ és a mizanen engem mind a mai napig lenyűgöz de ami kiemeli a számomra a filmet az életműből az a továbblépés ahogy anderson kezd kilépni ebből a manic pixi director státuszából és forgatókönyvei mernek az életig genlésen túl egy kicsit komorabb keserédesebb témák felé kanyarodni engem különösen megfogott a filmvilágal ami talán még túlszárny a budapest hotelt és a moonrise kingdomot is ez a fajta sosem volt amerikai 50-es évek ami egyszerre idézi számomra tehát stepfordi feleségek világát és a the sims játékokat is ha pedig valaki játékos a játékok lóában akkor strangetwn vagy strangerville neve ismerősen csenet érdemes lehet összehasonlítani a kettőt egy intermediális összehasonlítás címén egyébként is a szereplőket mintha egy ilyen játékos félisten mozgatná az egész film során akiknek maroknyi önállóságot osztott csak a mesterséges intelligencia még is megcsillan az emberségük a szabad akaratuk ebben a melankóliával tehát mégis konokul különc világban remélem sokan vannak még rajtam kívül akik szeretik közletek kellemes új évet kívánok és remélem nagyon sok jó adást hallunk még az eljövendőkben sziasztok nagyon-nagyon köszönjük kristófnak hogy ő is elküldte a kedvenc filmjét őt egyébként a waking life az élet nyomában című filmről szóló adásban hallhattátok lilával együtt és akkor végezetül hallgassuk meg hogy mit gondolt bostri ferenc az év legjobb filmjérek feri idén nem is olyan régen a black rain vagyis a fekete eső című filmről szóló adásban vendégeskedett nálunk és az ő kedvenc filmjéről is esett szó ami toplistás adásunkban igaz nem sok úgyhogy nagyon jó hogy kicsit kiegészíti a saját gondolataival az általunk elmondottakat helló helló itt vostri beszél mindenkinek boldog újévet és kellemes eufóriát szeretnék kívánni és csak azért jelentkezek be hogy az év legjobb filmjérről beszéljek pár keresetlen szót a címe the holdovers magyar címe még azem hogy nincsen a rendezője a kiváló alexander pain aki majd 20 éve karakter színész sztárt csinált a paul jamattiól jamatti a főszereplője ennek a filmnek is a the holdoversnek és az év legjobb alakítását nyújtja az év legjobb filmjében ez egy szégyentelenül a hatásvadászatra kihegyezett film de egyéb szándékai oly annyira tiszták és őszinték hogy kiöli a nézőből az esetlegesen éledező cinizmust és vonszolja magával a nézőt a grabancánál fogva a csudálatosan kiérdemelt katarzis magaiztosan a formai tökéletesség segítségével rabolja el az ember szívét meg a pusztítóan szépen megírt és eljátszott karakterei által ez a fajta beleérzés átélés megélés eleve az ilyen erős katarzis ami ebben a filmben van hollywoodtól manapság teljesen szokatlan a képi világával a tempójával a hangulatával összes film eszközével a 70-es éveket idézi egy másfajta világot egy másfajta életet és teszi ezt hibátlanul a holdovers a maga módján szerintem tökéletes nagyszerű hálás köszönet postri ferencnek is akinek a saját podcastját megtaláljátok kemény idők címmel minden lejátszóban valamint az epic.hu-n is olvashatjátok a az írásait és ez akkor ezzel búcsúzunk tőletek mi nemsokára jelentkezünk az invers vakfttal aztán folytatódik a legjobb vakf van a legjobb vfokat kibeszélő évadunk addig is [Zene] sziasztok
Említett entitások
Témák
- filmkedvenceik
- legjobb filmjei
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „2023 legjobb filmjei a vendégeink szerint - különkiadás”
Miről szól ez az epizód: „2023 legjobb filmjei a vendégeink szerint - különkiadás”?
A Vakfolt podcast egy különkiadással jelentkezik, amelyben az elmúlt év vendégei, Lepp Tünde, Szász Attila, Makai Péter Kristóf és Wostry Ferenc osztják meg 2023-as filmkedvenceiket. Ez az epizód a 2023-as év legjobb filmjeiről szól, a vendégek személyes válogatásában. Az epizód a Vakfolt podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 01. 07..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „2023 legjobb filmjei a vendégeink szerint - különkiadás”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lepp Tünde, Wostry Ferenc, Szász Attila, Makai Péter Kristóf.
Milyen témákat érint ez az epizód: „2023 legjobb filmjei a vendégeink szerint - különkiadás”?
Fő témái: filmkedvenceik, legjobb filmjei.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „2023 legjobb filmjei a vendégeink szerint - különkiadás”?
Megjelenés: 2024. 01. 07.. Hossz: 3 óra 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vakfolt-podcast/2023-legjobb-filmjei-a-vendegeink-szerint-kulonkiadas
Több epizód a Vakfolt podcast-ből
- Virradat (Sunrise: A Song of Two Humans, 1927, F. W. Murnau)
- Kék Valentin (Blue Valentine, 2010, Derek Cianfrance) - vendégünk Moskát Anita
- Anyádat is! (Y tu mamá también, 2001, Alfonso Cuarón) - vendégünk Onozó Róbert
- A tűzben edzett férfi (Man on Fire, 2004, Tony Scott)
A Vakfolt podcast évadzáró adásában Tony Scott 2004-es akciódrámáját, A tűzben edzett férfi (Man on Fire) című filmet elemzi. A Mexikóvárosban játszódó történet Denzel Washington…
- Utánunk a tűzözön (The Long Kiss Goodnight, 1996, Renny Harlin) - vendégünk Wostry Ferenc
A Vakfolt podcast ebben az epizódban az 1996-os Utánunk a tűzözön című akciófilmet tárgyalja Wostry Ferenccel. Szó esik a film cselekményéről, Shane Black írói stílusáról és Renny…
- Elátkozott város (Pusher, 1996, Nicolas Winding Refn) - vendégünk Varga Ferenc
A Vakfolt podcast ezen epizódjában Varga Ferenccel beszélgetnek Nicolas Winding Refn 1996-os, Elátkozott város (Pusher) című filmjéről. Megvizsgálják a szereplők közötti dinamikát…
- Tenenbaum, a háziátok (The Royal Tenenbaums, 2001, Wes Anderson) - vendégünk Kránicz Bence
A Vakfolt podcast legújabb epizódjában Wes Anderson 2001-es filmjét, a Tenenbaum, a háziátok című alkotást elemzik Kránicz Bence, a 24.hu szerzője vendégszereplésével. A beszélget…
- Különkiadás: 10. születésnapi válogató az elmúlt 10 év legjobb filmjeiből - élő adásfelvétel az Ingában
A Vakfolt podcast 10. születésnapi adásában az elmúlt tíz év legjobb filmjeiből válogatnak. Az élő adásfelvételen négy résztvevő nyolc kategóriában választ filmeket, amelyek későb…
- Az elveszett fiúk (The Lost Boys, 1987, Joel Schumacher)
A Vakfolt podcast Joel Schumacher 1987-es vámpírfilmjét, az Az elveszett fiúkat tárgyalja. Elemezik a film popkulturális hatását, a nyolcvanas évek esszenciáját, a színészgárdát é…
- Vakfolt díjátadó 2026 - Vendégünk CyClo
A Vakfolt podcast Vakfolt díjátadó 2026 epizódjában András, Péter és CyClo a 2026-os Oscar-jelölt filmeket, színészeket és rendezőket elemzik, és kiosztják a Vakfolt saját díjait.…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- #158 2023 legjobb magyar lemezei — Telex After
A Telex After #158. epizódjában a szerkesztőség tagjai, Sajó Dávid, Kersner Máté, Antal Bálint, Szente Katica, Bakos Barna és Flachner Balázs az év legjobb magyar zenei lemezeit l…
- 2022 legjobb filmjei — Filmvilág Podcast
A Filmvilág Podcast a 2022-es év legjobb filmjeit értékeli négy toplista segítségével. Öt magyar rendező is megosztja a tavalyi kedvenceit a hallgatókkal.
- Kedvenc tesztautóink 2025-ből — Totalcar Égéstér: Podcast autókról
Az Égéstér idei utolsó adásában a műsorvezetők, Balogh Bence, Jakusovszky Kristóf és Szentkuti Ákos az idei év kedvenc tesztautóit vitatják meg.
- #185 2023 legjobb és legrosszabb filmjei — Filmnéző
A Filmnéző podcast #185. adásában Jani, Gergő és Lehel összegzik a 2023-as filmévet. Az év általános értékelése után szó esik a legjobb és legrosszabb filmekről, pozitív és negatí…
- #138 Tíz dolog, ami miatt jó volt filmőrültnek lenni 2021-ben (feat. Madarász Isti és Onozó Róbert) — Filmklub podcast
Madarász Isti, Onozó Róbert és Varga Ferenc vendégszereplésével a Filmklub podcast 138. epizódja azt járja körül, miért volt jó filmőrültnek lenni 2021-ben. Szó esik filmfesztivál…
- Kedvenc filmeink — Vágatlan Verzió
A Vágatlan Verzió podcast jubileumi, 50. adásában a műsor tagjai három személyes kedvenc filmjüket ajánlják, melyek tükrözik a lelküket, és mélyebb témákat feszegetnek a történele…
- Popkulturális ventilálások 8. - Tavaszi kedvenc filmjeink — Murphy törvénye
Ebben az epizódban a Murphy törvénye házigazdái a 2024-es tavaszi kedvenc filmjeiket, valamint az idei év további ajánlott filmjeit vitatják meg.
- Jobb, ha figyelsz mert jön a dagadék! - Karácsonyi különkiadás|Töredékek #23 — Filmek Féktelenül
A Filmek Féktelenül podcast karácsonyi különkiadásában a műsorvezetők karácsonyi hangulatú filmeket mutatnak be. Az adásban többek között szó esik a Hulla pelyhes, a Fekete karács…