Vakfolt podcast

Hajsza a föld alatt (The Taking of Pelham One Two Three, 1974, Joseph Sargent)

· PT1H46M58S

Összefoglaló

A Vakfolt podcast Joseph Sargent 1974-es filmjét, a Hajsza a föld alatt (The Taking of Pelham One Two Three) című alkotást tárgyalja. Elemezik a film zenéjét, humorát és összevetik a későbbi remake-ekkel.

Röviden

Műsor
Vakfolt podcast
Megjelenés
2025. 11. 26.
Hossz
1 óra 47 perc
Szereplők, említett nevek
Pongrácz Máté
Témák
film analysis, music, humor, remakes
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

Ez itt a Vakfolt podcast, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk.

Az én nevem Frivalki Maer Péter, az én nevem Huszár András. [zene] >> [zene] >> Folytatjuk a zsáerfilmes évadkat, és még mindig a 70-es években járunk, és még mindig New Yorkban járunk.

Pontosabban visszatérünk New Yorkba és a hajsza a föld alatt, vagyis a Taking, the bocsánat, The Taking of Palum one, two3 című filmet fogjuk ezúttal kibeszélni 1974-ből Joseph Sergeant rendezésében, és vendéget is hívtunk az adáshoz.

Itt van velünk Pongrác Máté, a filmtekercsi, illetve a Roboraptor szerzője, valamint a Trash nevelés című visszatérő Facebook oldalnak a tulajdonosa.

Sziasztok és köszönöm a Újfent a meghívást, hogy itt lehetek. >> Mi is örülünk, hogy eljöttél.

És vágjunk is szerintem bele ebbe a filmbe.

Mekünk ez nekem vakfoltom volt, András, azt hiszem neked is. >> Ühüm. >> Nekem még a remake is vakfolt volt.

A a Tony Scottos. >> És most megnézted? >> Megnéztem. [nevetés] >> Ú, nagyon jó, nagyon jó.

Nekem sajnos nem jutott rá időm, hogy megnézzem a az az új verziót, >> és nem néztem meg az 1980 talán >> egy 98-as, bocsánat, 98-as TV filmet sem, úgyhogy én most csak >> lekukkantottam abba is. >> Nagyon nagyon jó gondos felkészülés volt.

Akkor én most csak és kizárólag a az 1974-es filmet néztem meg.

A könyvet se ástam elő, ami bekészült.

Szóval szóval csak igen, ezt a filmet láttam.

Viszont ezt már nagyon-nagyon régóta meg akartam nézni, úgyhogy tökre örülök, hogy végre sort tudtunk keríteni rá. >> Máté neked mennyire volt ismerős? >> Hát én ezt most a podcastre való felkészüléskor láttam szerintem harmadszor >> ezt a az eredeti 74-es filmet. >> Elnézést.

Ö nem tudom mikor láttam először talán nem tudom gimnazistaként.

Azt biztos, hogy öt éve láttam, mert azt már loggoltam a Letterboxdon a a covid idején néztem meg, mert hát ugye a covid idején lezárások voltak, és nem lehetett metrózni, és már így kezdett hiányozni a metrózás, [nevetés] és gondoltam, hogy akkor >> átélem ezt az élményt.

A a Tony Scottos film az nekem is vakfolt volt.

Azt én pont most néztem meg, mármint úgy értem, hogy egy fél órája fejezembe.

És a 98-as filmől pedig szintén ma értesültem, hogy egyáltalán létezik, mert volt valami kis technikai gabasz a itt nálunk a Apple TV-n kölcsönöztem ki a Tony Scottosat, de amíg ezt nem sikerült áthidalnom, így néztem, hogy esetleg el tudok-e valahova szaladni egy DVD-ért, mert vannak ilyen Budapesten belül ilyen még ilyen DVD lelőhelyek, és hogy esetleg ott hazafelé útközben feltom-e a Tony Scottosat szed edni.

És akkor nem tudom a vaterá rákerestem a filmre és ott láttam, hogy valaki nem tudom 790 Ft-ért árulja VHS-en ezt a 98-as verziót, ami megjelent [nevetés] így nálunk Kazettán, de sajnos nem tudom Kecskeméten vagy hol, szóval már nem tudtam érte elmenni, hogy azt meg nem is fért volna bele az időmbe, hogy azt >> arról beszél, hogy VHs lejátszó is kéne hozzá. >> Az van, az az van.

Szóval [nevetés] technikai háttere megvan, de sajnos szóval azt ki kellett hagynom, meg a könyvet sem tudtam elolvasni.

Kicsit utána olvastam azért ezeknek pedig a ez az ilyen elfeledett 98-asban is izé, hát tök jó karakterszínészek játszanak, a Vincent Donofrio meg a Edward James szóval igazából mindhárom filmbe színészi fronton tök jó színészek játszanak.

Szóval ezt ezt már ugye mindenképpen el lehet róla mondani.

Na, mindenesetre én viszont a 74-eset, mint mondtam, már ugye többször láttam, az meg is vaníton DVD-n, és azt nagyon szeretem.

Nagyon szerettem, amikor másodszor láttam, és nagyon szerettem most is, amikor harmadszor néztem meg. >> Én is nagyon-nagyon szerettem.

És egyébként ez a film is egy ilyen karakterszínész extravaganza, úgyhogy ebből a szempontból is nagyon öröm volt nézni, hogy mennyi ismerős arc, vag mennyire mennyire jó arcokkal van benépesítve ez a film.

És most a a menetrendünkben is tök jól illeszkedik, hogy megnéztünk több ilyen eléggé fajsúlyos nyomasztó, az életről lehozó filmet így a 70-es évekből.

És aztán megnéztünk egy-két ilyen annál eggyel könnyedebb, lezserebb, szórakoztatóbb, inkább ilyen mármár blockbusteres közönségfilmet is.

Ilyen volt mondjuk a a nagy balhé, és egy hajszálnyit még a a hosszú buscsú is, bár abban azért ugye jelentős melankólia is vegyült.

De de ez szerintem tök jó, hogy a a 70-es évek hollywoodi reneszánszából azért a legtöbbször a a legendás nagy filmeket ismerjük, meg azokat pótoljuk, meg azokat nézzük.

Nyilván azok is eléggé vegyesek, hogy hogy melyik ilyen nagyon nyomasztó rögrealista, és melyik amelyik kicsit ilyen nagyon sok idézőjelben közönségbarátabb, mert az szerintem a a nyomasztóak is tök közönségbarátak, de de ez szerintem kifejezetten jó, hogy most megnéztünk egy olyan filmet, ami nem egy ilyen nagyon presztízs film, bár piszok jól van megcsinálva, és nagyon nagyon minőségi, nagyon színvonalas, nagyon elsőrangú a technikai megvalósítása is, de hogy igazából igaz igazából egy egy törölmetszett zsánerfém, és abból meg a nagyon ilyen ilyen hát nagyon szórakoztató fajtából, és és tök jó, hogy ebből is látunk egy egy kiemelkedő példát így a vagy vagy több kiemelkedő példát a 70-es évekből. >> Hát igen, a 70-es évek az nyilván mindenképpen egy ilyen fénykora ezeknek a városi ilyen bűnfilmeknek.

És az a jó, hogy amit mondasz, hogy egy csomó amúgy ilyen presztízs film van, amire a 70-es években gondolunk, de egy egy csomó azok közül is igazából egy műfaji film, vagy nagyon erős műfaji alapjai vannak, csak plusz valami olyan drámai tartalmat belerak, vagy olyan olyan műfaji csavart, ami ami kicsit így felemeli ugye a a klasszikus ilyen nem tudom iparos munka műfaji filmek fölé.

És akkor ezzel ellenben viszont a hajsza a föld alattnak meg igazából nincsen ilyen ilyen pluszrétege, de itt itt tényleg arról van szó, hogy így műfaj filmileg, filmtechnikailag meg felépítésben tényleg a a maximumot nyújtja minden téren, és annyira precízen van összerakva, hogy egyszerűen a kivitelezése miatt ugye válik. nagyon jóvá, de de úgy is, hogy szerintem hát így kábé örögzősz, hogy hogy mára sem érződik semmilyen szinten porosnak vagy elavultnak. >> Teljesen egyetértek.

Nekem nekem már így az első nem tudom negyed óráb 20 percbe rögtön bevillant, hogy ez ez így a 70-es évek Dieja, és hogy ugyan nem annyira annyi annyira akciófilm központú, tehát hogy inkább talán egy thriller per bűnügyi film, bár vannak benne hát akciójelenetek, nem annyira, de de akció szerű jelenetek is. >> Hát lelőnek benne embereket és felborul egy kocsi.

Szóval ilyen ilyen ilyen abszolút ilyen akciófilm jelle hát legalábbis ilyen korai akciófilm, >> de hogy az a az a jellege, hogy itt vannak ilyen vérprofi bűnözők, akik végrehajtanak egy akciót, és akiket egyébként rohadtul lehet kedvelni, és nem azért, mert szimpatikusak, hanem egyszerűen azért, mert annyira lehengerlően profik és karizmatikusak és izgalmas figurák.

Meg van egy van egy bandavezér, aki meg közben még egy ilyen gentlemen is, viszont egy olyan gentlemen, aki meg vérfagyasztó.

Tehát nekem nagyon beugrott róla az Allen Rickmannek a karaktere a a Diehardból, a Hans Gruber, és akkor velük szemben meg ott van egy egy hétköznapi pofa, aki hát ott azért van különbség a kettő között, mert az egyikük ő ő izé üvegcserepeken megy keresztül, és azért keményöklű, mégogyha nagyon hétköznapi módon is.

Ebben a filmben pedig a Zsémes Walter Mattau kis egyszerű irodista munkás embere a az, aki így inkább intellektuálisan száll szembe ezzel a ezzel a bandával.

Tehát nem teljes a párhuzam a kettő között, de valahogy nagyon hasonló lendületet éreztem.

Most, hogy mondod, tényleg abszolút az van, hogyha ez a film a nem tudom 90-es években készült volna el, ahogy ugye el is készült.

Hát pont most mondtuk, hogy ugye remakelték 90-es években, akkor nyilván rásütnék, hogy ez Diehar a metrón.

Ühüm. >> És a a főgonoszban, vagy hát nem is főgonosz, de hogy az antagonistában, a túsejtőben, az abszolút ugyanaz a karakter, mint a Enen Rikme, hogy ez az elegáns, kifinomult, ilyen nyugodt, hidegvérű, profi bűnöző. viszont ugye a Walter Matau által játszott ilyen metró rendőr szerintem annyiban párhuzamba állítható a John Mcinnel, hogy a John Mcleaek is az volt a karakterének a lényege, vagy az esszenciája, hogy a 80-as évek ilyen kigyúrt tesztoszteron félistenszerű hősei után egy káb azonosulható kb hétköznapi figura.

És itt is ugye a Walter Matau egy ilyen egy ilyen totál hétköznapi ilyen ö hát nem nem irodakukasz, de tényleg egy ilyen egy ilyen asztali rendőr, aki nyilván nem kell akciókban részt vennie, de hogy nem egy piszkos Harry, vagy nem egy olyan zsarú, nem egy Zsanul belmondó, aki ugye a 70-es években meg a 60-as években voltak ezek a a zsarufigurák, szóval, hogy kicsit úgy viszonyul hozzájuk, mint ahogy a Bruce Willis meg a John Mcin viszonyul az Arnold Schwarzeneggerhez meg a Rambohoz.

Igen, igazából ez a filmnek szerintem a legnagyobb erőssége, hogy amit szeretünk a John Mcinben, vagy amit szeretek a 80-as éveben a John Mcin-ben, hogy egy volt közülünk ugye a zsembes rendőr, aki igazából legszívesebben nem ott lenne, ahol ahova keverjedik a film során, hogy ez a fajta ilyen hétköznapi emberi kvalitás ebben a filmben mindenkiben megvan.

Tehát a Volt Matthow karakterén kívül is mindenki, aki a metrón utazik, ilyen teljesen húsvér ember, teljesen hétköznapi arcok a 70-es évek New Yorkjából.

Szóval egy igazi ilyen színes palettája ennek a >> egyre inkább diverzifikálódó ö megapolisnak.

Igen, és mindenkinek nagyon hitelesnek tűnnek a reakciói.

Tehát az egyik kedvenc jelentetem a filmben, bár azért nagyon sok kedvenc jelenetem van benne.

Nem is egy jelenet, inkább egy jelenet sor. a film eleje, amikor a a terroristák elfoglalják ezt a ezt a metró kocsit, és ahogy így kibontakozik a tervük, ez ugye nem egyik másodpercről a másikra történik, hanem picit fokozatosan fedik fel magukat, mondjuk ennek a metró kocsinak az utasai előtt, de van egy jelenet, amikor már előveszik a gépfegyvert és és közlik a az elrabolt túlszülejtett metró kocsi utasaival, hogy akkor akkor itt most mi történik pontosan.

És így nagyon tetszett, hogy a az utasok egy legváltozatosabb módon reagáltak rá, de de egyik se ez a nagyon sablonos filmes reakció volt, hanem volt, aki aki úgy hitetlenkedett, volt, aki inkább csak úgy így így így mosolygott egy picit, mert még így nem értette meg, hogy pontosan mi történik.

Van, aki így kivárt, van aki így próbált így érvelni. kedvencem az volt, aki az a nő, aki így megkérdezi, hogy akkor így nem tudom, elküldték az egyik ilyen, mit tudom, műszaki embert, vagy az egyik ilyen metrós embert, és akkor mondta, hogy én is hadd menjek el.

És így mondta neki a bandavezér, hogy hogy nem mehetsz.

És akkor csak így hátradőt, és azt mond Oh shit!

És ebben az Oh shitben volt egy ilyen annyira new yorki íz, hogy nagyon tetszik, hogy az összes ilyen apró mellékkarakter, akiket olyan borzasztó nagyon nem ismerünk meg, de mindegyikükben megvan ez a nagyon tipikus new yorki, nagyon jellegzetes nagyvárosi attitűd, hogy hogy még ebben a helyzetben is csak azon bosszankodnak, hogy most le fogják és ezt a meetinget.

A film valóban egy regényen alapszik, ami egy picit átírja a sztorit egyébként, de a 73-asak nem annyira sokkal korábbi.

Vannak egyszerűsítések a cselekményben, egész pontosan, ahogyan a film végén a metrót meg hackelik, hogy ne fékezzen le, az sokkal egyszerűbbé van téve a filmben. hasonló módosítások vannak benne, de azért azért nem egy ilyen nem tudom vaskos műről van szó, amit nagyon nehéz volt, nem tudom filmbe adaptálni, úgyhogy azért többé-kevésbé hű a sztori.

Hogyam, hogy a nevek például teljesen mások meg a sokkal többet meg tudunk a gonosztevőről is, az ő hátteréről.

Tehát itt ilyen rendes maffiózók vannak a a háttérben, de a maga a cselekmény azért kifejezetten hasonló igazából.

Beleértve azt is, hogy kik vannak mondjuk a túszok között, vagy a Igen, a túszok között.

Szóval maga a kivitelezése a heistek az egészen hasonló.

És akkor így a beszéltünk picit a heől is, amivel ugye megint csak egy minimális kapcsolatot teremtünk a korábbi filmjeinkkel, hiszen Robert Shaw az pont előző adásunkban is egy heist filmben szerepelt a a Nagy balhéban, a Dusting című filmben, és ezzel így most már így kezdjük körbejárni a Robert Sarnak ezt a egészen ragyogó 70-es évek belédialmenetét.

És a itt itt is láthatjuk a Heistnak, tehát a rablós filmeknek vagy nem is tudom milyen filmeknek, bűnügyi filmeknek ezt a alfaját, ahol ahol a kivitelezés is, a procedúra is szerepet játszik.

És ez a film rögtön ezzel indul, nem?

Hogy a minden metró megállóban felszáll egy valaki, aki ráadásul ugyanúgy van meg beötözve, mint a társai, >> és láthatjuk, ahogyan összenéznek, találkoznak a tekinteteik, és hogy elkezdődik ez a manőver, ez a ez a hadművelet.

Ez is kifejezetten tetszett ez az aprólikos felépítése ennek a ennek a mutatványnak. >> Nagyon igen.

Én amennyire tudom, ami ilyen jelentősebb különbség a könyvhöz képest, egyrészt igen, ahogy mondtad, hogy hogy más így a szereplőknek a neve, tehát ebben a filmben, vagyis hát a filmváltozatban mindegyiküknek egy szín a neve.

Brown a négy >> terroristának a neve.

Ez ha jól tudom, ez a filmnek a a az ötlete volt, vagy legalábbis >> Igen.

Igen. >> Akkor köszi, köszi, hogy megerősítetted.

Ugye erről nyilván eszünkbe fog jutni egy másik 90-es évekbeli film. [nevetés] Kötelező. >> Nem, nem véletlenül.

Ugye a Tarantinónak a kutyaszorítóban című filmje az az eb eb ebből az inspirációból merítette az ottani bűnözők hasonló elnevezését.

És akkor a másik ilyen jelentősebb különbség pedig az, hogy a a Garber, tehát a Walter Matónak a karaktere, az nem volt ennyire kiemelt főszereplő, tehát hogy ő egy volt a, ha jól tudom, a a sok karakter közül, akikkel akik kommunikálnak a terroristák könyvbe.

Igen, a könyvbe az vagy ahogy olvastam, vagy 30 ilyen nézőpontot megismerünk, és akkor ez benne a feszültség, hogy ugye sose lehet tudni, hogy kit fog kiírni…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Joseph Sargent

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Hajsza a föld alatt (The Taking of Pelham One Two Three, 1974, Joseph Sargent)”

Miről szól ez az epizód: „Hajsza a föld alatt (The Taking of Pelham One Two Three, 1974, Joseph Sargent)”?

A Vakfolt podcast Joseph Sargent 1974-es filmjét, a Hajsza a föld alatt (The Taking of Pelham One Two Three) című alkotást tárgyalja. Elemezik a film zenéjét, humorát és összevetik a későbbi remake-ekkel. Az epizód a Vakfolt podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 11. 26..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Hajsza a föld alatt (The Taking of Pelham One Two Three, 1974, Joseph Sargent)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pongrácz Máté.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Hajsza a föld alatt (The Taking of Pelham One Two Three, 1974, Joseph Sargent)”?

Fő témái: film analysis, music, humor, remakes.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Hajsza a föld alatt (The Taking of Pelham One Two Three, 1974, Joseph Sargent)”?

Megjelenés: 2025. 11. 26.. Hossz: 1 óra 47 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vakfolt-podcast/hajsza-a-fold-alatt-the-taking-of-pelham-one-two-three-1974-joseph-sargent

Több epizód a Vakfolt podcast-ből