Vakfolt podcast

Menny és pokol (Tengoku to jigoku, 1963, Kuroszava Akira)

· PT2H56S

Összefoglaló

A Vakfolt podcast legújabb epizódjában Kuroszava Akira "Menny és pokol" (Tengoku to jigoku) című filmjét tárgyalják. Az epizódban szó esik a film krimi elemeiről, Mifune Tosiró szerepértelmezéséről, a rendezői technikákról, valamint a film társadalmi és történelmi…

Röviden

Műsor
Vakfolt podcast
Megjelenés
2024. 10. 17.
Hossz
2 óra 1 perc
Szereplők, említett nevek
Mifune Tosiró
Témák
krimi, rendezői technikák, társadalmi, történelmi
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

ez itt a vakfold podcast amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk az én nevem rivalsk maer péter az én nevem huszár andrás [Zene] folytatódik nemzetközi filmes évadunk amelyben különféle ázsiai európai és egyéb kontinensről származó vakfoltokat pótolunk ezen belül pedig koroszava most a témánk akitől már az elmúlt két alkalommal is megnéztünk egy-egy filmet és most lezárjuk ezt a blokot egy olyan kuroszava filmmel amely hát kilóg abból a sorból amit eddig őtőle megnéztünk itt a podcastban hiszen végre valahára nem szamurájos filmet nézünk meg tőle egész eddig ha valaki csak a wakfold podcaston keresztül ismerkedett volna meg a japán rendezővel akkor azt gondolná hogy kizárólag kardozós filmeket rendezett holott aztán neki sokkal változatosabb ennél a filmográfiája és végre mi is lerántjuk erről a leplet ez a film pedig amivel lerántjuk ezt a leplet ez az 1900 163-as magyar címén mennyés pookol japán címén tengokü to jigokü és a az angol címe az pedig high and low hogy minden létező verzióját kimondjuk a címnek igen igen egyébként a magyar áll közelebb a japán eredeti címhez igen és ez már igen ez egy hogy is mondjam hát az eddigi leg kés nem a ran az későbbi de az egyik legkésőbbi kuroszava film amivel foglalkoztunk amelyben ismét felbukkan miifne toshiro pár évvel vagyunk a yjinbo és a sanjuro duológiája után igazából vy jin b a podcastban meg is néztük és hát egészen más szerepkörben láthatjuk az öreg mifőén hiszen itt már kortárs karaktert alakít ez a film a jelenben játszódik 1960-as években hüüm és nem is az megszokott stílusát látjuk semmilyen értelemben amit szerintem külön izgalmas téma lesz így van így van hiszen eddig azért sokat beszéltünk arról hogy hogy mennyire ilyen nagy formátumú színész meg hogy ugye az előző film annél a rejtett erődnél beszéltünk róla hogy hát lehet hogy ez egyeseknek mondjuk még így akár furcsa is lehet vagy szokatlan vagy túl sok vagy kicsit ilyen ilyen túlzó harsány komikusra veszi a figurát és akkor ja akár egy olyan kép is kialakulhatott a fejünkben megint csak hogyha csak a a csak valaki csak azokat a filmeket lát a kuroszavától amiket mi a podcastben hogy hát igen a toshiro mifune az egy ilyen az egy ilyen ha nem is nicolas cage de hogy de hogy egy olyan színész aki egy aki ilyen nagyon nagy gesztusokkal játszik kirobbanó őserővel energiával és hogy ebben fantasztikus és hogy ezt tudja és igen erre is tök jó lesz ez a film hogy hogy ezt a képet is árnyaljuk és igazság szerint magának kurosavának is egy más új oldalát fogjuk megismerni ebben a filmben hiszen ez neki egy ilyen tranzitív periódusa a filmstílusát tekintve is mindenképpen ki kell majd tárgyalnunk azt hogy hogyan változott meg a rendezése pont ebben a periódusban pont ebben az időszakban úgyhogy ezeket is érdekes lesz megfigyelni hiszen sok szempontból új nekünk ez a a mennyés pokol de aztán majd biztos hogy lesznek azért olyan dolgok is amik meg vissza-vissza köszönnek az eddigi megfigyeléseinkből koroszavával kapcsolatban de gyorsan foglaljuk össze miről is szól ez a film hát két felvonása van igazság szerint vy két nagy szakasza mondjuk így azt gyorsan meg kell jegyeznem hogy ez egy feldolgozás csak azt nem írtam fel hogy minek a feldolgozása de gyorsan mondj neked fel van írva igen igen egy king's ransom című 1959-es regény az ed mcbane nevű elég nagy nevű krimi szerzőnek a a könyvsorozatából ez a ez a 87 rendőrős címet viselő széria vagy hát ez ez ennek a rendőrősnek a különböző történeteit elmesélő széria nem is tudom hogy pontosan ez hány kötetre rúg de tommal azért elég elég prolifikus szerző volt elég sokat nagyon termékeny igen és hogy ezek ezekről azt kell tudni hogy hogy ezek nem is annyira noár hanem inkább ilyen nagyon klasszikus ilyen rendőrös krimik tehát ugye angolban ezt hívják police siegeralnak ami arra fókuszál hogy a rendőrség milyen módszerekkel nyomoz így van így van a tehát akár a ses-t is vehetjük ide hogyha valakinek egy frissebb példa kell igen igen hát talán magyarul is használjuk ezt hogy procedurális krimi de azért nem hangzik annyira szépen igen meg nem annyira elterjedt úgyhogy jó hogy jó hogy definiáltuk igen igen és azért is fontos mert hogy igazából a a mennyés pokol az megtartja ezt részben megtartja ezt a műfajt vagy hát majdnem hogy teljes egészében tehát ez is egy rendőrös nyom zós nem is annyira nyomozós film hanem tényleg a rendőri munkának a kis aprólékos csinnyátbinját feltáró film egy bizonyos ügy kapcsán abszolút igaz egyébként ez az ad mcbane a nagyon sokszor lett adaptálva tehát többek közt így a 87-es rendőrőstől függetlenül így át hogy hívják transzponálva a sztorit egy kicsit más univerzumban kalambo epizódként is felelbukan egy-egy története illetve ettől teljesen függetlenül ő írta a madarakat hicskoknak hm és a tényleg az 50-es évektől kezdve dolgozott egészen a 2000-es évek közepéig szóval iszonyatos mennyiségű munkája van neki aminek tényleg valóban a többsége ez a 87-es rendőrös és ez ahhoz kapcsolótó történetek na a különbség a különlegesség az az hogy a koraszava eléggé tovább gondolja megbénnek a cselekményét főleg a film második fele az már m vagy az utolsó felvonássa inkább így fogalmazok az az az jelentősen kibővíti tartalommal is üzenettel is ezt a ezt a történetet de addig azért többékevésbé megfeltethető a a az eredeti könyvnek a cselekmény főleg az a szakasz hogy a főszereplő akit a mifőnel játszik az első felében a filmnek mármint hogy az első felének a főszereplője a filmnek az akit a mően játszik ez úgy hívják hogy gondó ő a könyvben is egy hasonló figura akinek a aki a cipőiparban egy magas tisztségviselő tehát valamilyen cégvezető és hát éppen a a vállalata környékén hogy is mondjam mozgások vannak ilyen hatalmi játsmák kezdődnek ki akarják sajátítani a vállalatot néhányan az eredeti tulajdonostól van egy oldmannek titulált öregember aki a vállalatnak a vezetője ő kábé szerintem a akit sose látunk ha jól sejtem de így olyasmi lehet mint a successionben a brian cox figurája a tradiciionalista öreg ember aki kicsit nehezen mozgatható minden értelemben na és a a bfun lenne az aki így viszonylag követi az ő elveit de azért bíznak benne hogy hogy az ő segítségével profitábilissá lehet újybó tenni a céget a különböző befektetők legalábbis ebben bíznak de mi főem meg kicsit más elképzelések jelenek ezek a cégjvőit illetően és maga akarja kisajtítani a vállalatot ám eközben megérkezik egy telefonhívás hogy a gyerekét elrabolták és igazából innentől kezdődik a bonyodalom tehát a maga a sztori a kriami cselekményszál az a gyerekrablás körül forog és ez az egész cég utódlási hercehurca csak komplikálja nehezíti az ő életét hogy egyszerre van ez a kettő jelen az életében a gond nak és persze szolgál a az egész film morális mondanivalójának a táptalajának is amiről majd szintén lesz akalmun beszélni igen és ez hát nem is tudom egy olyan 20 perc után kezdődik el körülbelül ez a szál vagy negyed óra után tehát azért viszonylag hamar és akkor viszonylag hamar meg is érkezik a rendőrség tehát hogy ők is becsatlakoznak viszonylag hamar a a cselekménybe elkezdik lehallgatni a hívásokat megpróbálják címozni hogy ki lehet ez az emberrabló és akkor innen igaz innen igazából egy darabig párhuzamosan nézzük azt hogy gondó hogyan birkózik meg a morális dilemmájával illetve hogy a rendőrök hogyan nyomoznak majd aztán egy bizonyos ponton túl gondó gyakorlatilag kikerül a a a filmből kikerül a képből egy egy mellékszereplővé háttérszereplővé válik aki akit néha látunk hogy éppen hol tart az életében viszont át kerül a fókusz a a nyomozócsapatra és akiket meg a tokura nevezetű nyomozó vezet egy fiatalabb tehetség így van akit pedig nakada tatuya játszik őt is láthattuk már a yimbóan illetve a a sanjuroban is ő volt mind a két filmben a a a vetélytársa vagy hát a a színészpartnere mifuninek szóval ő is egy veterán kuroszava színész így van és nagyon nagyon sok veterán koroszava színész felfog kukanicsok főleg kisebb szerepekben üm azt szerintem mondjuk el hogy mivel ez egy kriami többékevésbé fordulatos biztos hogy el fogjuk spoilerezni ha valaki ezt úgy hallgatja hogy kíváncsiságból de nem tervezte megnézni ezt a filmet akkor inkább javaslom hogy nézze meg mert amúgy rohadt jó azt is mondanám hogy talán az eddigi legbefogadhatóbb kurorosava film nyugati néző számára mertbben aztán a színészi játék az full nyugati full modern ilyen szempontból meg aztán még az eddigiekhez képest az eddigi kuraszava filmek is teljes jól emésztthető a nyugati néző számára de ez pláne hogyha valakinek gondja van a színészi játékkal a japán fben akkor itt aztán ezt is nyugodtan súba dobhatja szóval nyugodtan nézze meg és utána hallgassa meg az adást mert picit spoilerezni fogunk nem mondanám azért hogy anélkül nem lehet élvezni a filmet hogyha nem hogyha tehát hogy spoilerekkel együtt is lehet élvezni ezt a filmet mert azért nem óriási lelepezések vannak benne de akkor is kmirről van szó kicsit lesz pár dolog amit muszáj lesz elmondanunk ühüm amint azért szám itt abszolút és akkor próbáltunk próbáltunk egy picit egy darabig még spoilert kerülve beszélni a filmről nem hiszem hogy gond lesz mert azért a film nagy része a nem a fordulatairól fontos a lényeg az hogy a filmnek ez az első szakasza amiről beszéltünk a ahol gondónak kell a gyerekrablással megbirkóznia ez szinte végig egy helyiségben játszódik az ő gigantikus apartmanjában ilyen hegytetőn egy olyan mint amire már tony stark lakik káfé tényleg íy lenéz az egész városra amit egyébként úgy hívnak a város is fontos lesz majd ezért megemlítem hogy yokohama ühüm és il hatalmas ablakok az egész fal gyakorlatilag üvegből van és onnan tekint le a a környékre és szinte el se hagyjuk ezt a helyszínt jó darabig és amikor meg fókuszt váltunk akkor az azzal jár hogy kilépünk ebből az épületből is és a rendőrségnek a nyomozására kerül a hangsúly akkor akkor pedig már rögtön több több több helyszínen is egy és mozgásb kerül a film is igazából mozgásból endul a film is és kapásból csomó olyan megoldást is látunk majd a kuroszavától ami teljesen szokatlanő tőle számunkra tehát majd beszélni fogunk arról hogy a filnak abb szakaszában miket csinál a rendező a kameráival a és akkor ez a második fele ez az ami még inkább talán még inkább procedurális mert it aztán tényleg az van hogy egyflytában azt látjuk hogy a rendőrök összegyűlnek egy helyen egyyen ilyen tárgyalóteremben vagy tárgyaló szobában vagy hogy mondjam és akkor mindenki elmondja hogy ő miért mit csinált a saját ny szálával hogyan nyomazott a saját ügyében mert mindenkinek van valami kis részfeladata a nyomzásban és akkor valaki megnézi hogy mit tudom én a telefonfők onnan az elkövető telefonát az hol lehet más meg azzal foglalkozik hogy ha elkábította a gyereket valami étellel akkor azt honnan szerezhetem és akkor minden szálon egyszerre zajlik a nyolzás és ezt ezt tényleg a prococedurális része a dolgoknak amit klasszikusan annak szoktunk nevezni és hát az egész innentől kezdve válik egy ilyen morális ellenpontjává a film elsőfelének mert látjuk s sokkal inkább kibontakozik a a vagy vagy sokkal inkább elmélyül a filmnek ez a társadalmi különbségekkel kapcsolatos álláspontja amit a cím is sejtett igen és ami nagyon megjelenik abban is hogy tényleg ahogy mondtad ez a ház ahol a a a gondó lakik az így a konkrétan így mint az mint az ol tetején lenne tehát tényleg így a a hegytetőn mindenhonnan látni és és a filmnek a a második felére válik világossá hogy így azok akik a úgymond lent vagy hát idézelben a pokolban élnek ami gyakorlatilag csak a a hétköznapi embereknek a a környezete gyárosok nem tudom szemétégetők halkufárok vagy vagy hal izé halaskofák tehát hogy így teljesen hétköznapi emberek között járunk és hogy az ő életükben ez hogy ők ők oda felnéznek ez valamiféle ilyen elérhetetlen vágyálom és egy ilyen teljesen másik világ ami mindig a szemük előtt van és ma majd beszéltünk arról is hogy ez hogy ez ez a vizuálisan is nagyon erősen megjelenített és aztán a így a filmnek a témáiban is vagy motívumaiban is kibontott ilyen társadalmi ellentét ez ez így a 60-as évek japánjáb a 60-as évek elejének japánjában ez ez hogyan nézett ki meg hogy miért pont ekkor készült el ez a film vagy hogy ja ja sz mán a kis kontextussal hogy itt a 60-as években járunk és a az előző alkalmakkor főleg a legalábbis főleg a rasomon vagyis a vihar kapujában ál mindenképpen kiemeltük hogy ott még egy ilyen világháború utáni traumában létezett japán az 50-es évek közepén de azt most mostanra már meghaladta azért az ország és egész más köti le a japánokat ez pedig egyfajta ilyen gazdasági prosperálás időszaka ami mindenhol kéz a kézben jár azzal is hogy a tásodalmi olló kinyílik tehát a gazdagak még gazdagabbak lesznek a szegek meg szegények meg nem lesznek annyira gazdagok tehát lehet hogy javul az éívonalú de nem oyan ütemben és eközben meg ugye a a a javaknak a az elérhetősége az megnő és és a kapitalizmusnak a jellenzetességei elbukkannak tehát hogy mit tudom én a az olcsóbb tömegtermékek vannak elérhetővé a jó bevált tradicionalista minőségi produktumokkal szemben ez ezek ezek a dolgok foglalkoztatják a japán népet ezen a ponton és ugye a generáció között is van egy ilyen különbség hogy a a a milyen tradíciókat men milyen értékeket tartanak fontosnak ez mindenképp egy fontos megalapozása ennek a filmnek vagy egy egy egy fontos kontextusa a a nyugati hatás is ebben rengeteg szerepet játszik hogy azért ez az ez ez jelentős részben amerikából táplálkozik ez a ez a kapitalista folyamat és ebből a szempontbanl meg yokohama mint helyszín még inkább indikatív most nagyon szép szavakat használok a ma adásban merthogy ez egy katonai támaszpontnak is a helyszíne volt és a filmben is meg is jelennek majd később statisztaként amerikai ottáamasozó katonák különféle bőrszínűek is úgyhogy aztán végképp ráteszi a hangsúlyt arra hogy itt hogyan jelenek meg ezek a nyugati jegyek úgyhogy főleg ez tehát a a kapitalizmusnak a a megjelenése meg a meg a társadalmi különbségeknek az ezáltal való elválasztódása vagy vagy ki kiéleződése fokozódása…

Említett entitások

Témák

  • krimi
  • rendezői technikák
  • társadalmi
  • történelmi

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Menny és pokol (Tengoku to jigoku, 1963, Kuroszava Akira)”

Miről szól ez az epizód: „Menny és pokol (Tengoku to jigoku, 1963, Kuroszava Akira)”?

A Vakfolt podcast legújabb epizódjában Kuroszava Akira "Menny és pokol" (Tengoku to jigoku) című filmjét tárgyalják. Az epizódban szó esik a film krimi elemeiről, Mifune Tosiró szerepértelmezéséről, a rendezői technikákról, valamint a film társadalmi és történelmi… Az epizód a Vakfolt podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 10. 17..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Menny és pokol (Tengoku to jigoku, 1963, Kuroszava Akira)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mifune Tosiró.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Menny és pokol (Tengoku to jigoku, 1963, Kuroszava Akira)”?

Fő témái: krimi, rendezői technikák, társadalmi, történelmi.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Menny és pokol (Tengoku to jigoku, 1963, Kuroszava Akira)”?

Megjelenés: 2024. 10. 17.. Hossz: 2 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vakfolt-podcast/menny-es-pokol-tengoku-to-jigoku-1963-kuroszava-akira

Több epizód a Vakfolt podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból