New York bandái (Gangs of New York, 2002, Martin Scorsese)
· PT1MÖsszefoglaló
A Vakfolt podcastben Martin Scorsese "New York bandái" című filmjét vesézik ki. Szó esik a film elkészültéről, a rendező pályájáról, valamint Daniel Day-Lewis és Leonardo DiCaprio alakításáról.
Röviden
- Műsor
- Vakfolt podcast
- Megjelenés
- 2023. 09. 06.
- Hossz
- 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Leonardo DiCaprio, Daniel Day-Lewis, Martin Scorsese
- Témák
- gangs of new york, filmajánló
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
szervusztok kedves hallgatóink az adás kezdete előtt egy percben szeretnénk beszélni valakiről aki nagyon fontos volt nekünk és nagyon fontos volt a magyar újságírói és a podcaster közösségnek egyaránt andrás folytatod persze életének a 40 évében múlt héten elhunyt szedlák ádám akit legtöbben lehet hogy vagy sokan lehet hogy kelt néven ismer nek többek között dolgozott vs.hu-nak illetve korábban az origónak de szabadúszóként is rengeteg újságban vagy internetes fórumon tet olvasni az írásait elsősorban tech témákban vagy geek illetve különböző könyves témákban írt ezenkívül a podcasttek terén gyakorlatilag egy úttörő jelentőségű figura személy volt a metieteeor egyik oszlopos tagja így van valamint a hármas könyvelés meg könyves podcastnak a íg van tagja tehát az egyik legkorábbi magyar podcaster aki behozta a vadások rendszerességét igen egy konzisztens minőséget és egy tematikus podcastolást ezzel mindenki előtlthette az első köveket előttünk is igen igen én nagyon sokat hallgattam egy időben a hármas könyvelést ugye én korábban a könyvszakmában is dolgoztam de egyébként is mint puszta könyvrajongóként is nagyon nagy élmény volt hogy van magyar nyelven egy olyan podcast ahol három ember ugyanolyan lelkesedéssel okosan és humorosan és és kíváncsian és nyitottan beszél a könyvekről mint ahogy én szeretek beszélni róluk vagy hallgatni róluk vagy gondolkozni róluk úgyhogy ez egy ilyen tényleg az egyik legkorábbi ilyen hazai podcastes vagy egyáltalán bármilyen podcastes élményem volt hogy tök jól hallgatni ilyen embereket olyan témákról amiket amik engem is érdekelnek és felfedezni nekik köszönhetően dolgokat vagy olyasmiket amiket én olvastam azokról hallani a véleményüket úgyhogy tényleg az egyik legkorábbi olyan tapasztalatom volt hogy hogy miért jó podcasteket hallgatni igen azóta pedig egy hírlevelet írt a rakasz címen amit szintén követtem úgyhogy ő mindig mindig jelen volt találkoztunk is vele többször személyesen is és nagyon nagyon szeretnivaló figura volt akivel mindig jókat lehetett beszélgetni és mindig végtelenül kedves volt pontosan igen igen igen úgyhogy hát nagyon nagyon hirtelen váratlan és fájdalmas hír volt ez és tényleg nagyon nagyon fog hiányozni ő tényleg egy ilyen olyan figura volt aki így é e nagyon hülyén hangzik de hogy így nem gondol az ember bele hogy egyszer csak nem lesz ott tehát egy annyira ilyen ilyen központi eleme volt így nem tudom a az internetnek így számomra meg így a kulturális hazai közegnek a szellemi köz közegnek közéleti közegnek gyakorlatilag bármit is nézünk ő ő jelen volt aktív volt és és egy ilyen tényleg egy ilyen fontos sarokpontja volt így a így az internetes életünknek meg hát sokaknak természetesen a való életben is úgyhogy úgyhogy tényleg nagyon hiányozni fog és résztvétünk minden hozzátartozójának és közeli ismerősének barátjának is ezzel búcsúzunk szetlák ádámtól vagyis kelttől és akkor kezdődik az adásunk mindjárt ez itt a vakfold podcast ahol a popkultúra kötelezőit pótoljuk az én nevem frivalk majer péter az én nevem huszár [Zene] [Zene] andrás [Zene] [Taps] [Zene] üdvözlünk benneteket kedves hallgatóink hosszú hosszú hallgatás után visszatértünk a füleitekbe egész nyáron nem vettünk fel új adást legalábbis nem vettünk fel új adást most itt a rendes publikus nyilvános podcast feedben csak néhány archívot vettünk elő a kedvetekért a nyár során de most elindul a 14 évad méghozzá a nagy vakfoltok évadja igazából abból is az első felvonás andrás elmagyarázod a hallgatóknak ezt hogy kell érteni abszolút igen aki esetleg már régi hallgatónk vagy új hallgatónk de visszatért a korábbi adásokhoz hogy belehallgatott mondjuk a podcast első pár év évadának az adásaiban akkor a azok még emlékezhetnek vagy láthatták hogy hogy korábban nem egész évados tematikákba gondolkoztunk mint az utóbbi időben hanem kisebb blokkokból építettük fel az é évadainkat amikor elindítottuk a vakfold podcastet és most egy picit visszakanyarodtunk ehhez a ehhez a módszerhez azzal a kitétellel hogy az egészet egy ilyen nagy ernyő alá vettük ami ez a nagy vakfoltjaink ernyő tehát hogy ténylegesen ezek azok a filmek amiket már akár adott esetben már amikor elkezdtük a podcastet már akkor meg akartunk nézni vagy azóta lettek ilyen égető hiányosságaink de hogy valahogy soha nem sikerült sort kerítenünk rájuk vagy azért mert éppen volt fontosabb vagy azért mert nem fértek bele egyik tematikánkba se vagy vagy terveztük de aztán mi mást választottunk helyettük szóval milliónyi oka lehet ezeknek de hogy olyan filmek közül válogattunk amik tényleg hogyha úgy alaposan végignéztünk a saját v lisztjeinken akkor ezek amik ilyen neonfénnyel villognak hogy na most már aztán tényleg meg kéne hogy nézd őket lesznek olyan filmek az évadban amik péternek a nagy hiányosságai lesznek amik nekem lesz olyan hogy mindkettőknek ebben nincs eltérés és akkor így alkottunk ilyen rövid kis blokkokat ezeket kevéssé fűztük össze lesz azért köztük valamennyi folytonosság néha tehát a időnként kis időrendet használunk vagy olyan blokkokat egymás mögé pakolunk amik egy picit úgy rímelnek egymásra de lesznek élesebb váltások is az évad során és az első ilyen blokunk az négy filmből fog állni és az pedig a tavaszi marchmadness bajnokságunkhoz a wakfold bajnoksághoz kötődik ugyanis a annak a az izgalmas egy hónapon áttartó versenynek mind a négy győztese bocsánat a győztese és a a top négy másik három tagja olyan módon mind a négyen győztesek lettek hogy mind a négyüktől megnézünk most egy-egy filmet ebben a blogban amit még valamelyikünk nem látott ezek között a rendezők között lesz olyan akivel még egyáltalán nem foglalkoztunk a wford podcastben vagy mondjuk csak friss filmükkel kapcsolatban lesz olyan is akiknek akinek már kifejezetten sok adásidőt és filmet szenteltünk de nem tudunk betelni velük és ezek közé tartozik martin scorzi is akivel már tényleg eléggé sok adásalban foglalkoztunk sőt külön blogban is és az egyik leghosszabb korai blog unkban foglalkoztunk és szerintem mind a kettőknek az egyik kedvenc blokkja még így utólag is az a scorzéze maraton amit tartottunk szóval sok nagy vakfotó már bepótoltunk tőle de azért még így is maradt olyan amiből tudtunk választani úgyhogy meséld el péter hogy miért a new york bandára esett a választásunk ez a kevés scorszezi vakfoltjaim egyike de nem rejtem béke alá hogy azért még vannak tőle hiányosságaim ühüm de azért tényleg fogy a számuk egyébként az aviátoron is sokat gondolkodtam hogy esetleg azt kéne szerintem egy picit h te te te preferenciád is a a new york bandai voltm másrészt talán egy picit jobban fogadott az a film hogy a közönség által ebben nem vagyok 100% biztos de azért azért a new yorkban dei az feltétlenül egy egy súlyos hiányosságunk gom már azért is akartam pótolni mert ahogy te is mondtad egy csomó filmt megnéztük már a scorszinek másrészt pedig a főszere daniel day lewis akivel szintén foglalkoztunk egy külön blogban de ezzel a filmmel nem és hát a másik főszereplője a filmnek a leon do di caprio akinek meg szintén s akinek már szintén szenteltünk egy-két adást úgyhogy itt most egy csomó minden olyan dologról lehet beszélni ami így egész eddig hogy mondjam ebben a vfold podcast bográcsban né csak így serceget de most már igazán bugyoat kiváló hasonlat igen ebben a ebben a kis olvasztó olvasztó tgelyben ami a vf podcast az ez így van ez így van hiszen láttuk már ugyancsak a podcastnak a műsor rában a az áltatlanság korát ebben a nevezetes scorszi blogban amiben ugy szintén daniel de leouis a főszereplő de én azt gondolom hogy a phantom threadről a phantom sáról is nagyon-nagyon sokat beszéltünk már a podcastban különböző adásokban többek közt díjátatós műsorokban illetve hát láttuk szintén danieló mond volt egy külön blokkunk aminek a keretében megláttuk a bal lábamat vagy hú mit néztünk még meg tőle had gondolkodjak most ez egy ez egy jó kérdés így hirtelen ja a ja ja de biztos hogy már több több több több dané hát a biztos hogy a talán nem abban a blokban hanem a scorzée blokban volt az ártatlanság kora igen igen igen igen az az szerintem is abban volt mindenesetre lényeg az hogy sok sokszor foglalkoztunk ővele is de valahogy ez a film ez mindig kimaradt pedig hát tényleg több alkalmunk lett volna hogy hogy megnézzük és és egyébként szerintem meg tök jól tök jól alakult hogy hogy hogy most tanra jutott ühüm azért is nagyon jó hogy hogy most néztük meg mert idén jön egy újabb scorzi film igen a killers of the flower moon a elfolyított virágok magyarul vagy megfolyított virágok talán és meglepően sok a rokonság között a két film között mármint úgy hogy nem láttam még a kill of the flower mo csak ismerve a történetét meg amiatt hogy tudom hogy bemutatták kban és ezért olvasható volt róla néhány vélemény szóval szerintem tudunk beszélni a kettő film közötti hasonlóságokról azt kell mondjam hogy szerintem a teljes scorszi életműből a new york bandái a leginkább a az a megfolytott világokra fog hasonlítani úyhogy nagyon is jól időzítettük szerintem ezt az adást tök jó igen egyébként a szobakilátással volt a másik film amit megnéztünk daniel day lwisal í tleg téle csak a fca hogy ez egy ilyen izé daniel de lewis block rés igen igen mert hogy a bffilm igazából mellékszereplő de de azt igen így így így raktuk össze annak idején amúgy tökre igazad lehet a ugye megfolytott virágokkal való párhuzamban egyrészt az is egy ilyen több órás nagy évű történelmi os még hogyha nem is megy annyira vissza a múltba de azért de azért nincs nem áll annyira távol a new york bandáinak a a a korszakától tehát ugye ez a 19 század végé felé játszódik 1800 '6-ban indul és a 60-as években folytatódik van a film elején egy időugrás tehát az a polgárháború amerikai polgárháború kirobbanása után nem sokkal játszódik a film és a a megfolytott virágok pedig a 20 század elején veszi fel a fonalat mind a kettő így eléggé így az amerikai teremtésmítosszal foglalkozik és az azzal hogy amerikai identitásával mármint most az egyesült államokra gondolok amerika alatt szóval biztos hogy ebben is lesznek párhuzamok és hát ugye a szereposztásban egyértelműen ott van leonardo dicaprio személye illetve majd beszélőhetünk a vagy biztos beszélünk a new york bandáinak a hosszú keletkezé történetéről hogy egy bizonyos ponton robert deiro volt kiszemelve mint mint bill de butcher hentesbill szerepére szóval akár hogyha abban az érában valósult volna meg a film akkor lehet hogy még több párhuzamot fedezhetnénk föl a a a kettő között de azért így is van elég ez könnyen lehet ez ez nagyon igaz jó csapjunk bele akkor ennek a filmnek a a megbeszélésébe jó első igazából én nagyon kíváncsi lennék rá hogy neked milyen előismereteid voltak a a film filmmel kapcsolatban mennyit tudtál róla előre láttál-e esetleg ilyen jeleneteket vagy voltak-e elképzelés id amiket így a nem tudom ozmózissal magadba szívtál a new york bandái kapcsán és hogy ahhoz képest pedig milyen volt a milyen volt maga a film így ennyi ennyi ennyi várakozás után jó majd azért én is kíváncsi leszek hogy nálad hogy alakult ez hogy már a megjelenésekor láttad-e a filmet vagy neked is utóagos pótlás volt-e és hogy mit hallottál róla előzetesen na mindenesetre hozzám úgy utott el a film hogy én akkor már azért így közepes film gek voltam ekkor g is voltam 2002-ben szóval így azért a nem mondhatom hogy nagyon belástam magam mit tudom én a a művészfilmek világába de azért scorzii neve daniel d louise lean da dicprio neve megvoltak csak valahogy hozzám egy ilyen rossz vagy egy kicsit negatívabb zöngév jutott jutott el ennek a filmnek a híre fogalmam sincs hogy újságokból-e vagy tv műsorokból de csak azt hallottam róla hogy sem a cameron diaz sem leana dicaprio igazából nem volt volt felnőve a feladathoz azért ne felejtsük el hogy ez még ebben az ez az éra még sokak számára a bgonar leo éra és én is teljesen negatív előítéletekkel álltam ő hozzá mint a titanic után vagyunk néhány évve még mindig legalábbis az én fejemben ez volt és és és így nem tudtam elképzelni hogy az sczi jó filmet tud belőük készíteni vagy nem is tudom de volt volt egy ilyen rossz előérzetem a filmmel kapcsolatban és aztán így mindig is így hátrébb sorolódott sorolódott a a a a pótlandóim listáján még azt mondanám hogy igazából lehet hogy scorszitől is lenne olyan pótlandóm amit előrébb vennék de hát azért mégis csak most már teljesen átértékeltem mind a három fő szereplőt mármint a daniel de lis mindig is nagyra értékeltem de dicaprioval meg cameroni azzal abszolút most már máshol ülök és nagyon kíváncsi voltam hogy hogy ennyi idő elteltével hogy fogom értékelni ezt a filmet mert azért most már egész máshogy nézek filmet mint néztem volna kereken 21 évvel ezelőtt hm röviden igazából ennyi az én történetem hogy rossz rossz rossz volt számomra sajtója ennek a filmnek és így nem igazán fogott meg hm ja és akkor azért ehhez képest elmondom hogy hogy hogy tetszett és hát igaz igazából amit még tudtam róla ezeken kívül azért így nem láttam belőle túl sok képet tehát jeleneteket biztos nem egy-egy ilyen jelenet fotót igen meg persze hát a daniel d louiszal kapcsolatos mitológia része a film úgyhogy azt tud hogy hónapokig hentesként tevékenykedett hogy fölkészüljön a szerepre azt is tudtam hogy úgy kíják a karakterét hogy build the butcher és valahogy az volt a fejemben hogy ő biztos majd a mellékszereplő lesz a dicaprio mellett és azt hittem hogy ez egy jóval jelen jelentéktelenebb szerep igazság szerint aztán ehhez képest meg nem h meglepett de de helyénvalónak érzem azt hogy azért sokkal inkább dominálja a filmet ő és a filmek kapcsolatban meg teljesen nagyjából így beváltak az az az elképzeléseim amire számítottam abban az értelemben hogy scorsessi képessége csúcsán van végtelenül jól összerakott ez a film minden szempontból egy monumentális gigantikus lenyőgöző epos ühüm de valahogy mégis nem áll össze teljesen a kép nem akarok itt nagyon negatív lenni meg nem akarom elzélni az adás elején is már az összes puskaport de de valahogyan ez a film csak nem működik olyan olajozottan számomra és az a mi a…
Említett entitások
Témák
- gangs of new york
- filmajánló
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „New York bandái (Gangs of New York, 2002, Martin Scorsese)”
Miről szól ez az epizód: „New York bandái (Gangs of New York, 2002, Martin Scorsese)”?
A Vakfolt podcastben Martin Scorsese "New York bandái" című filmjét vesézik ki. Szó esik a film elkészültéről, a rendező pályájáról, valamint Daniel Day-Lewis és Leonardo DiCaprio alakításáról. Az epizód a Vakfolt podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 06..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „New York bandái (Gangs of New York, 2002, Martin Scorsese)”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Leonardo DiCaprio, Daniel Day-Lewis, Martin Scorsese.
Milyen témákat érint ez az epizód: „New York bandái (Gangs of New York, 2002, Martin Scorsese)”?
Fő témái: gangs of new york, filmajánló.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „New York bandái (Gangs of New York, 2002, Martin Scorsese)”?
Megjelenés: 2023. 09. 06.. Hossz: 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vakfolt-podcast/new-york-bandai-gangs-of-new-york-2002-martin-scorsese
Több epizód a Vakfolt podcast-ből
- Virradat (Sunrise: A Song of Two Humans, 1927, F. W. Murnau)
- Kék Valentin (Blue Valentine, 2010, Derek Cianfrance) - vendégünk Moskát Anita
- Anyádat is! (Y tu mamá también, 2001, Alfonso Cuarón) - vendégünk Onozó Róbert
- A tűzben edzett férfi (Man on Fire, 2004, Tony Scott)
A Vakfolt podcast évadzáró adásában Tony Scott 2004-es akciódrámáját, A tűzben edzett férfi (Man on Fire) című filmet elemzi. A Mexikóvárosban játszódó történet Denzel Washington…
- Utánunk a tűzözön (The Long Kiss Goodnight, 1996, Renny Harlin) - vendégünk Wostry Ferenc
A Vakfolt podcast ebben az epizódban az 1996-os Utánunk a tűzözön című akciófilmet tárgyalja Wostry Ferenccel. Szó esik a film cselekményéről, Shane Black írói stílusáról és Renny…
- Elátkozott város (Pusher, 1996, Nicolas Winding Refn) - vendégünk Varga Ferenc
A Vakfolt podcast ezen epizódjában Varga Ferenccel beszélgetnek Nicolas Winding Refn 1996-os, Elátkozott város (Pusher) című filmjéről. Megvizsgálják a szereplők közötti dinamikát…
- Tenenbaum, a háziátok (The Royal Tenenbaums, 2001, Wes Anderson) - vendégünk Kránicz Bence
A Vakfolt podcast legújabb epizódjában Wes Anderson 2001-es filmjét, a Tenenbaum, a háziátok című alkotást elemzik Kránicz Bence, a 24.hu szerzője vendégszereplésével. A beszélget…
- Különkiadás: 10. születésnapi válogató az elmúlt 10 év legjobb filmjeiből - élő adásfelvétel az Ingában
A Vakfolt podcast 10. születésnapi adásában az elmúlt tíz év legjobb filmjeiből válogatnak. Az élő adásfelvételen négy résztvevő nyolc kategóriában választ filmeket, amelyek későb…
- Az elveszett fiúk (The Lost Boys, 1987, Joel Schumacher)
A Vakfolt podcast Joel Schumacher 1987-es vámpírfilmjét, az Az elveszett fiúkat tárgyalja. Elemezik a film popkulturális hatását, a nyolcvanas évek esszenciáját, a színészgárdát é…
- Vakfolt díjátadó 2026 - Vendégünk CyClo
A Vakfolt podcast Vakfolt díjátadó 2026 epizódjában András, Péter és CyClo a 2026-os Oscar-jelölt filmeket, színészeket és rendezőket elemzik, és kiosztják a Vakfolt saját díjait.…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Cannes #6 - "Robert De Nirónak két szemüvege van" (feat. Baski Sándor, Bujdosó Bori, Gyenge Zsolt és Gyöngyösi Lilla) — Filmklub podcast
A Filmklub podcast a Cannes-i fesztivál legújabb vetítéseiről beszélget. Tárgyalják Martin Scorsese "Killers of the Flower Moon" című filmjét, valamint más francia, kínai és belga…
- Megtalálod a farkasokat ezen a képen? - MEGFOJTOTT VIRÁGOK 🥀 | MG Podcast #091 — Mozigrund Podcast
Oswald és Katica a Mozigrund Podcast 91. epizódjában Martin Scorsese "Megfojtott Virágok" című új filmjéről beszélget. A film az oszázs törzs meggazdagodásáról és az őket ért bűnc…