Veszprém 2030

A CODE MAGA A LEHETŐSÉG

· PT26M22S

Összefoglaló

Az epizód a veszprémi Code attrakciót mutatja be, beleértve annak ötletgazdáját, operatív igazgatóját és a produkciók történetét.

Röviden

Műsor
Veszprém 2030
Megjelenés
2025. 04. 10.
Hossz
26 perc
Szereplők, említett nevek
Gellért Gábor

Ebben az epizódban

...ugyanis olyan attrakciója Veszprémnek, amely egész évben várja a város lakóit és az idelátogató vendégeket.

Azt is tudjuk, hogy ki az ötletgazda – erre a címre általában számos a jelentkező –, hiszen a megnyitón ezt elárulta Ovádi Péter, a város országgyűlési képviselője.

Mészáros Zoltán, szállodatulajdonos, lokálpatrióta veszprémi polgár.

Vele kezdjük a beszélgetések sorát.

Aztán Tóth Adorján a Code operatív igazgatója következik.

Ő felelt az EKF megnyitó ünnepségének megépítéséért és technikai működtetéséért, aztán levezényelt még az évben 30 nagy rendezvényt és támogatott még vagy százat a romkoncertektől az irodalmi estekig.

Az utolsó 10 percben Márkusné Vörös Hajnalka levéltáros és várostudor mesél a Code veszprémi produkcióiról.

Említett entitások

Személyek

Szervezetek, cégek

  • CODE MAGA

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „A CODE MAGA A LEHETŐSÉG”

Miről szól ez az epizód: „A CODE MAGA A LEHETŐSÉG”?

Az epizód a veszprémi Code attrakciót mutatja be, beleértve annak ötletgazdáját, operatív igazgatóját és a produkciók történetét. Az epizód a Veszprém 2030 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „A CODE MAGA A LEHETŐSÉG”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Gellért Gábor.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „A CODE MAGA A LEHETŐSÉG”?

Megjelenés: 2025. 04. 10.. Hossz: 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/veszprem-2030/a-code-maga-a-lehetoseg-9167e6ab

Több epizód a Veszprém 2030-ből

  • Ez egy fontos podcast
  • Élő, fejlődő várost szeretnék!

    A Veszprém 2030 podcast epizódban Porga Gyula polgármesterrel az önkormányzatokat érintő nehéz őszi időszakról, az adóbevételek csökkenéséről és a feladatok változatlanságáról bes…

  • Japán fesztivál a Dubniczay-palotában!

    A Veszprém 2030 podcast epizódban a Kyösö japán fesztivált mutatják be, amely augusztus 29-én lesz a Dubniczay-palotában. A fesztivál célja a közös alkotás és rezonálás japánok és…

  • Újra Filmpiknik Veszprémben

    A Veszprém 2030 podcast epizódban Kolozsi László főszervezővel beszélget a Veszprémben és Balatonfüreden megrendezett Filmpiknikről. A rendezvény az első éveihez hasonlóan „vissza…

  • 30 éves az új Művészetek Háza

    A Veszprém 2030 podcast ezen epizódja az új Művészetek Háza 30. évfordulóját ünnepli. A születésnapi beszélgetésen részt vesz Grászli Bernadett igazgató, Fenyvesi Ferenc alapító i…

  • Az ember, aki megríkatja a topmenedzsereket

    Szekeres Dávid, a korábbi Méz rádió műsorvezetője északifény túravezetőként dolgozik Finnországban. Egy évvel ezelőtti beszélgetésük folytatásaként Dávid mesél új feladatairól: vá…

  • A reformátusok szívélyes vendéglátásra készülnek

    A Veszprém 2030 podcast adása a Dunántúli Református Egyházi Napok fesztiválról szól, melyet Veszprémben rendeznek meg. A beszélgetés Steinbach József református püspökkel zajlik,…

  • A művészet csodás, ha eléri a célját

    A Veszprém 2030 podcast epizódja a Művészetek Háza és a Befogadás Háza együttműködését mutatja be. A Múzeumok éjszakáján megnyílt "A menü: Élet/Recept" kiállításon a Befogadás Ház…

  • Könyv született a bántalmazó kultúráról

    Komáromi Sándor, a Pannon Egyetem mesteroktatója és mentálhigiénés szakember a Veszprém 2030 podcast vendége volt, ahol a közelmúltban megjelent, a bántalmazó kultúráról szóló kön…

  • Jó borok, jó zene, finom borkorcsolyák egy csodálatos téren

    A Veszprém 2030 podcast vendége Zsandár Tamás fesztiváligazgató, aki a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválról mesél. A korábban bor-napokként indult rendezvény mára önálló fesztivállá n…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból