Háromszázadszor miénk a Grund!
· PT26M24SÖsszefoglaló
A Veszprém 2030 podcast vendége Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, aki a 300. alkalommal játszott Pál Utcai Fiúk előadásról és a színház 25 éves évfordulójáról beszélt. Molnár Ervin színművész, aki a kezdetektől Kolnayt alakítja, szintén megszólalt a darab…
Röviden
- Műsor
- Veszprém 2030
- Megjelenés
- 2025. 10. 03.
- Hossz
- 26 perc
- Szereplők, említett nevek
- Vándorfi László, Gellért Gábor
- Témák
- színház, veszprém, pál utcai fiúk
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
Veszprém 2030 podcast, városunk útja Európa legélhetőbb települései közé. [Zene] 300 miénk a Grund, hiszen 300 alkalommal játssza el a Pannonvár színház társulata a Pálucai fiúk történetét Weszprémen.
Vándorfi Lászlóval, a társulat igazgatójával beszélgettünk az ünnepi előadásról és a jövőbeli tervekről.
A podcastba kedves vendég is beleszól, Molnár Ervin, aki a kezdetektől alakítja Kolnai alakját. >> Nagyon sokféle évfordulót ünnepeltek. >> Igen, ez így jött össze. 25 éves a színházunk, 25. évadot kezdtük.
A Pálutcai fiúk című produkciónk 300. adása lesz december 30-án a Veszprém Arénában, de lesz más évforduló is.
Az inkább személyes jövőre lesz, hogy 50 éve, hogy a pályán vagyok, mármint a profi színházi pályán. >> Hát azalatt az ember itt meg tud öregedni. >> Hát igen.
Voltára, hogy mondani szokták.
Igen. >> Kezdjük végül is ezzel a 3% előadással, ami szerintem egy vidéki színház esetében egy elképesztő szám.
Ha jól tudom, akkor egy egy vidéki külszínháznál 50 előadás, az már egy jó jó érték.
Igen. >> Ez a 300, ez nagyon sok év és nagyon sok plusz hit, hogy hogy ezt még el lehet adni.
Részben igaz, hogy nyolc év, de nyolc év töretlen érdeklődés.
Ami nehezíti a dolgot, hogy az eredeti szereposztásból 21-en vannak a színpadon.
Tíz Pál utcai, 10 Vörösinges és a tanár úr, Rácanár úr, aki még a Janó őrt is eljátssza.
Nagyon sokan fordultak meg különböző szerepekben.
Egyetlen színészünk van, Szelle Dávid, a Bokát jászó.
Szelled Dávid, aki mind a 300ban játszott. >> Elvileg azért ezek fiatal fiúk.
A színészek sose érezték azt, hogy túllnőtt rajtuk.
Kinőtték a szerepet. >> De volt olyan színészünk, aki kezdte gerpként és most már tanár úr.
Hát azért nyolc év egy férfi színész életében is látszik, bármilyen jól tartja magát.
Hát nyilván olyan 30onos évekig ez simán elmegy, de 40 fölött már azért ott már nagyon jól kell kinézni.
Ahhoz meg más a belső lelkülete a figuráknak.
És főleg főleg ez a pálutcaiaknál fontos, tehát a pálutcai csapatnál.
Ugye az övökék a szöveges jeleneteknek a zöme.
Ott van a gitteegylet, és ott tud ez a felnőtt kor előtti erőben, fizikumban jelentős, de lelkületben még félig meddig gyermeki lélek megnyilatkozni.
Akkor ez egy rendezői feladat, hogy hogy felismerd azt, hogy hogy ennek most nem ott van már a helye és szólni, hogy most ezt másnak kéne alakítani. >> Meg kell mondjam, hogy nem csak rendezői, hanem van amikor a színész maga érzi, hogy egy kicsit lehet, hogy hogy túl koros a szerephez, és szól előre, hogy hogy lehet, hogy lehet, hogy változtatni kellene.
Nyilvánvalóan önképérdés, ami a színészethez nagyon-nagyon lényeges.
Tehát a tükör az nem csak a borotválkozáshoz használatos a mi pályánkon, hanem a saját magunk külső és belső énnyjének a változásait is észre kell vetni. >> Mi okozza ennek a darabnak az átütősikerét?
Nyilván a zene nagyon fontos benne, de attól még egy darab se ér meg 300 előadást.
Tehát a Molnár Ferenc alapműve az egy enciklopédia az emberi társadalom viselkedéséről és az ott előforduló konfliktushelyzetekről, a nagyvállalásokról, a nagy célok, a hűség, a hazaszeretet, az árulás, a lokális értékek iránt való elköteleződés, a csalódások, hogy ez mind megszűnhet, hogy ezt el lehet venni, amit mi létrehoztunk, mint értéket, nem csak fizikai értelemben értéket, hanem lelki értéket.
Ezt el lehet venni az embertől, és ez ellen ez ellen mindig küzdeni kell.
Tehát ez egy egy gyönyörű mindenkorban érvényes enciklop.
Én azt szoktam mondani, hogy a nekem ilyen epikában a epikai művek közül a kőszívű ember fiai és a pálutcai fiúk az ami úgy enciklopédikusan megfogalmaz, hogy mik vagyunk mi.
Korancem ilyen ifjúsági darab, mint ahogy >> szerintem tévedés a kész ifjúsági darab.
Bár meg kell mondjam, hogy a az ifjúsági korosztályok gyerekek bizonyos olyan csírákat felfedeznek a a a történetben, ami már ő között ő közöttük is működnek.
Olyan konfliktusokat olyan olyan dolgokra ismernek rá, amit nem tudtak még megfogalmazni, de működik bennük.
Én úgy gondolom, hogy ha családi környezetben jönnek el, akkor egészen a kisiskolások tól kezdve a nagyszülői korosztályig ez egy ez egy átütő dolog.
Tele van nosztalgiával, tele van életkezdési helyzetekkel.
És az a találmánya a szerzőknek, a dégeszti Greco-asnak, hogy ezt nem gyerekszínészekkel játszatja, hanem fiatal fiúkkora írattal, ahol már a az összecsapásoknak, a fizikai összecsapásoknak, a vállalásoknak és árulásoknak sokkal nagyobb a jelentősége, sokkal nagyobb a súlya, mint kisgyerekkorban.
Manapság a musical fontos műfaj, egy mai műfaj.
Szerintem ha egy gyereket elküldenek egy Pálcai fiúk előadásra, ami sziva prózai előadás, akkor ez a szokásos nyúlás.
Pálucai fiúk lesz, puskák és galambok.
Erre meg nagy örömmel és szívesen jönnek.
Ez attól van, hogy a musical ez egy nagyon friss műfaj.
Még mindig >> veszélyes, mert mint minden műfaj ez is öregedhet. meg avulhat.
Mindig kellenek új impulzusok és új musical formák, amik amik kibillentik a megszokottságból a műfajt.
Itt a sikernek azért volt egy alapvető zálog.
Ez nem a színpadi sikert, hanem a darab zenésmű ismertségének egy záloga, hogy az alapslágere a finálédal, a mi vagyunk a Grund, az még a színpadi bemutató előtt felkerült a toplistára, és méltán, mert olyan dologról szól, hogy önmagában is egy entitás, tehát önmagában is egy önálló érték, a darabban pedig pedig egy plusz érték. kétszer hangzik el a darabban egyébként van egy megfelelő hely a a csata előtt a vörösingesek párucaiak összecsapása előtt a második rész közepén és van egy a végén a finálé ami hát ami egészen kattikus helyzeteket hoz létre ma már és nem kellett a nyolc évet kivárni hozzá egy-két év után a közönség velünk együtt énekli tehát ez Egy eléri a színház azt a célját, ami ami mindig is cél, hogy próbáljuk meg a negyedik falat lebontani a színpad és a nézőtér között.
Itt lebomlód, itt egy eltűnik, fölszívódik és egy közös örömünnep a vége.
Olyan olyan, mint egy eskütétel.
Tehát gyönyörű. >> Mollár Ervény nyolc éve alakítja Kolnait, a gitegylet elnökét. szerepkör >> Kolnai a gitegylet elnöke. >> És ez nem is változott? >> Nem.
Kétszer előfordult, hogy a Barabást játszó színész kiesett, vagy teljesen váratlanul nem ért le mondjuk az egyik nagykanizsai előadásra.
És mivel nekem ugye van váltóm, ezért ott nagyon-nagyon hirtelen így előadás előtt fél órával kitaláltuk, hogy ezt akkor most csak úgy lehet megoldani, hogy a váltóm megcsinálja az én szerepemet.
Én meg kérek egy szövegkönyvet, és nagyon, nagyon, nagyon gyorsan átbeszélve a a részleteket, akkor megcsinálom a Barabást is.
De egyébként kolnai vagyok mindig. >> A Barabás az nagy szerep, >> legalább akkora, mint a kolnai. >> Mitől annyira izgalmas meg jó ez a darab, hogy ilyen nagyon sokáig lehet játszani? >> Nagyon-nagyon jók a zenék.
Szerintem a szerzők nagyon jó köntösbe bújtatták ezt az egyébként is örök zöld történetet, azt kell, hogy mondjam.
Nekem is egyik személyes kedvencszerzőm a DS László és a Geszti Péter Páros.
Egy olyan nyelven tudtak szólni a mai fiatalokhoz, tehát meg tudták őket fogni, és ez szerintem nagyon nagyon nagyon fontos, hogy egy új generáció egy ilyen élménnyel találkozik, az az be tudja őket rántani.
Nem fognak olyan szkeptikusan hozzáállni a színházhoz. >> Te már kétszer voltál olyan előadáson, ami nagy arénában volt.
Miben különbözik az aréna előadása simától?
Hát sok mindenben ugye használunk kivetítőket, de azért talán kicsit harsányabban kell játszani a gesztusokat, azért az egy nagy tér, és nekünk is nagyon, nagyon, nagyon sokat ad az a rengeteg ember visszajelzése és szeretete. >> Másképp játszik az ember pár ezer ember előtt, mint pár száz előtt? >> Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem.
Tehát, hogy mindenképpen persze az emberben van egy druk, meg meg még inkább oda akarja magát tenni, de ettől függetlenül szerintem pár száz előtt is mindig a maximumot próbáljuk kihozni magunkból és az előadásból. >> December 30-án lesz az arénában az előadás.
Pannak nagy erőssége is, meg vannak veszélyei is.
Az erőssége nyilván az, hogy rengeteg ember van ott, és az egy erő, amit amit használhat a színész.
A gyengesége az talán az, hogy a személyesség egy kicsit elveszik, nincs olyan közel az ember a színészekhez, nem tud a szemébe nézni, nyilván hangosítani kell, ez elkerülhetetlen.
Mi az, amit ehhez hozzá kell tenni, ehhez az előadáshoz, hogy visszaadja az, ami azt, ami a személyeségből eltűnik?
Nem, ez az első arénás pálutcai fiúnk, a veszprémi játszottuk a szegedi Pikk arénában 45005000 fő körül volt a a létszám, a nézői létszám, és sokkal nagyobb a a terem, mint a veszprémi és fogjuk játszani a győri Audiban is, az is egy hasonló méretű.
Nyilván a kivetítés technikailag sokat segít.
Tehát a a távolból eltűnő színészközeli arcok azok azért a kivetítőn, a két oldalt elhelyezkedő ledes kivetítőn láthatók.
Tehát a közeli jelenetekben a színész reakciók azok követhetők. kell egy egy megerősített látványvilág, egy nagyon erős fénytechnikai park áll majd a rendelkezésünkre, de mindezek mellett az eddigi arénás tapasztalatokból azt tudom levonni, hogy a fokozott színészi erő, ami mindig nagyon magas szín hőfokon ég a mi előadásunkban, a fokozott színészi erő és hozzácsatlakozva a néző karnyújtása, kézfogása a együtt dobogása, együtt izgulása az az nagyítja meg igazából nem elsősorban a technika, hanem a humán erő. >> Tehát a rengeteg néző, aki hogyha rendesen be van húzva, akkor plusz erőt tud adni. >> Nagyon jól kezdődik a darab.
Tehát remek, remek a egy öt-h perces szám, egy rövid prózai jelenet után egy 5-h perces szám, ami megfogalmazza a pálutcaiak identitását.
És ez nagyon sodró és nagyon látványos és a koreográfia, úgyhogy szerintem ott mindig eldől, hogy miénk-e a néző vagy sem.
Eddig még mindig a miénk volt.
Úgyhogy reméljük, hogy ez így lesz december 30-án is. >> Kicsit beszéljünk az évadról.
A szokásos nagy, volumenű darabok megmaradnak, amiket a nézők szeretnek, de van egy-két nyalángság is mellé.
Hát a nagy volumenűek, ugye 25 évesek vagyunk, és a három olyan előadást vettünk vissza a bérletbe, ami már ami megy a repertoárunk, de már nem bérletes.
A Pálcai fiúkat, a Padlást és a Sose Halunk meg című zenés játékot.
Mind a három Hajdanában volt nagy, vagy még most ismerő nagy siker felújítása, visszaemelése a bérletbe.
A sose halunk meggel nyitottuk az évadot.
Ez egy méltó cím és méltó tartalom, hogy ezt a jubileumi évadot elkezdjük egy kis hitvallás, hogy a címben foglalt igazság az nem igazság, de valahányan úgy érjük az életünket, hogy ez így lesz >> velünk. í hátha sikerül.
És lesz két ősbemutató, és ez is nagyon jellemző volt a Panonmár színház 25 évére, hiszen a 25 év alatt 50 magyar ős bemutatót tartottunk, ami rengeteg, ez egy kockázat.
Most lesz egy külföldi ősbemutató, egy világ premier, egy nagyon jó nevű angol drámaszerző, Péter Kvilter, akinek a Bell című játékát már bemutattuk az elmúlt évadban, direkt a Panonvár színháznak írt, pontosabban a rendezőnek, Szelle Dávidnak ajánlotta új darabját, ami világpremier.
Tehát először nálunk lesz látható a Filmsár című háromszereplős komédia, ami rendkívül jó dialógus szerkezetű és történetszövésű, de amellett még nagyon ráismerünk mindennapjainkra is.
Nagyon, nagyon-nagyon úgy érezzük, hogy rólunk szól ez a játék, vagy akár velünk is megtörténhetne. >> Van ennek valami története, hogy hogy miért miért pontább Dávidnak írta ezt a művet? >> Igen, a története az, hogy látta a szerző csak elektronikus formában, tehát személyesen nem tudott jönni a bestsellert.
És nagyon megtetszett neki az a színpadi nyelvezet és az a plusz, amit színész és rendező hozzá tud tenni a darabhoz. és ezért ezért kereste meg a Dávidot.
Úgyhogy ez egy nagyon nagyon megtisztelő lépés a részéről.
A másik pedig szintén ősbeutató, bár a szerző éppen most 200 éves, Jókai Imurról van szó, a szegény gazdagok című regényének egy új színpadi adaptációja kerül a színpadunkra.
Nem musical lesz, tehát nem zenésített változat.
Bár lesznek benne különböző zenei effektusok és mozgásffektusok, de alapvetően prózai előadásként értelmezzük, aminek a műfaja kalandjáték, hiszen ez egy romantikus krími, és azt is kevesen tudják, hogy a fácia negre az álarcos rabló alakja.
Ez egy valóságos erdélyi alak, mégpedig az egyik vármegyének a főispánja volt.
Csak a Jókai meghalasztja a végén, megérdemli egyébként a hős, de ő a valóságos fácileg az 90 évig élt, és dván halt meg, úgyhogy soha nem kapták el. >> De ő is megérdemelte volna a sorsát. >> Bőven, bőven.
Hát nem feltétlenül kell boldog életet tulajdonni. annak, aki 90 évig él, lehet azt rosszul is leélni.
Hát vele ez történt. >> Jóai egy nagyon népszerű szerző, de színházban borzalmasakat lehet vele bukni, >> tehát ennek van veszélyessége. >> Én nekem van egy nagyon szép élményem.
A külsző ember fiaibból csináltam egy prózai színpadi változatot.
Abban is voltak zenék és voltak mozgások, de azok azok, amik a regényben előfordulnak. nagyon nagyon színszerű.
A kőszívű ember fiainak az adaptációja könnyebb volt.
Sok a dialógus benne, sok a kifejezetten epikai diológusokra komponált jelenet a regényben.
A szegénygazdagok az leíró, viszont így nehezebb egy kicsit a jókai epikus mondataiból drámai anyagot csinálni, de lehet már a vége fele haladok. viszont ami plusz, hogy valami egész elképesztő humor, ami Jokaitól nem idegen, de szinte abszurd humor is jellemzi a a történet szövését, tehát a horrorisztikus krimi krími jelenetek vegyülnek gyönyörű írjelenetekkel és elképesztő humorú megnyilvánulásokkal, de erre a három effektusra építek, és hát nyilván rengeteg mozgás kalandjátékhoz illenek vívások, illenek illenek fizikai számok is.
Itt azért meg kell mérkőzzenek azok a hősök, akik regényben megmérkőznek önmagukkal, egymással, a medvével.
Tehát azért ez ez egy ez egy komoly kihívás lesz.
Úgyhogy a prófolyamat együtt zajlik egy-egy fizikai felkészítési folyamattal, egy tékvá világbajnokságra…
Említett entitások
Témák
- színház
- veszprém
- pál utcai fiúk
Személyek
- Vándorfi László
- Molnár Ervin
- Gellért Gábor
Szervezetek, cégek
- Pannon Várszínház
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Háromszázadszor miénk a Grund!”
Miről szól ez az epizód: „Háromszázadszor miénk a Grund!”?
A Veszprém 2030 podcast vendége Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, aki a 300. alkalommal játszott Pál Utcai Fiúk előadásról és a színház 25 éves évfordulójáról beszélt. Molnár Ervin színművész, aki a kezdetektől Kolnayt alakítja, szintén megszólalt a darab… Az epizód a Veszprém 2030 című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 10. 03..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Háromszázadszor miénk a Grund!”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vándorfi László, Gellért Gábor.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Háromszázadszor miénk a Grund!”?
Fő témái: színház, veszprém, pál utcai fiúk.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Háromszázadszor miénk a Grund!”?
Megjelenés: 2025. 10. 03.. Hossz: 26 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/veszprem-2030/haromszazadszor-mienk-a-grund-92255325
Több epizód a Veszprém 2030-ből
- Ez egy fontos podcast
- Élő, fejlődő várost szeretnék!
A Veszprém 2030 podcast epizódban Porga Gyula polgármesterrel az önkormányzatokat érintő nehéz őszi időszakról, az adóbevételek csökkenéséről és a feladatok változatlanságáról bes…
- Japán fesztivál a Dubniczay-palotában!
A Veszprém 2030 podcast epizódban a Kyösö japán fesztivált mutatják be, amely augusztus 29-én lesz a Dubniczay-palotában. A fesztivál célja a közös alkotás és rezonálás japánok és…
- Újra Filmpiknik Veszprémben
A Veszprém 2030 podcast epizódban Kolozsi László főszervezővel beszélget a Veszprémben és Balatonfüreden megrendezett Filmpiknikről. A rendezvény az első éveihez hasonlóan „vissza…
- 30 éves az új Művészetek Háza
A Veszprém 2030 podcast ezen epizódja az új Művészetek Háza 30. évfordulóját ünnepli. A születésnapi beszélgetésen részt vesz Grászli Bernadett igazgató, Fenyvesi Ferenc alapító i…
- Az ember, aki megríkatja a topmenedzsereket
Szekeres Dávid, a korábbi Méz rádió műsorvezetője északifény túravezetőként dolgozik Finnországban. Egy évvel ezelőtti beszélgetésük folytatásaként Dávid mesél új feladatairól: vá…
- A reformátusok szívélyes vendéglátásra készülnek
A Veszprém 2030 podcast adása a Dunántúli Református Egyházi Napok fesztiválról szól, melyet Veszprémben rendeznek meg. A beszélgetés Steinbach József református püspökkel zajlik,…
- A művészet csodás, ha eléri a célját
A Veszprém 2030 podcast epizódja a Művészetek Háza és a Befogadás Háza együttműködését mutatja be. A Múzeumok éjszakáján megnyílt "A menü: Élet/Recept" kiállításon a Befogadás Ház…
- Könyv született a bántalmazó kultúráról
Komáromi Sándor, a Pannon Egyetem mesteroktatója és mentálhigiénés szakember a Veszprém 2030 podcast vendége volt, ahol a közelmúltban megjelent, a bántalmazó kultúráról szóló kön…
- Jó borok, jó zene, finom borkorcsolyák egy csodálatos téren
A Veszprém 2030 podcast vendége Zsandár Tamás fesztiváligazgató, aki a Rozé, Rizling, Jazz Fesztiválról mesél. A korábban bor-napokként indult rendezvény mára önálló fesztivállá n…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Alul semmi – 10 év, 1000 nevetés — Thália Társalgó
Az Alul semmi című ikonikus darab tízéves jubileumát ünneplik a Thália Társalgóban a kulcsszereplők. Vida Péter, Nagy Viktor és Jaskó Bálint felidézik az elmúlt évtized vicces és…
- re:VÍZIÓ - Katona József Színház — Revizor
Ez a Revizor epizód a Katona József Színház negyvenéves történetét tekinti át, megvitatva annak jelentőségét és fejlődését, valamint azt, hogy miként őrzi hagyományait, miközben t…
- Neked8 - Ikrek - felolvasószínház — Könyvben utazom Oláh Andreával
Az epizódban Perczel Enikő és Blastik Noémi dramaturgok mesélnek a Neked8 - Ikrek felolvasószínházi előadásról, annak születéséről és a szereplőkről.
- Bebop Podcast - 25 éves a Budapest Jazz Orchestra — Müpa Podcast
A Bebop Podcastban Kollmann Gábor, a Budapest Jazz Orchestra igazgatója mesél a zenekar 25 éves történetéről, a kezdetekről, a fontos mérföldkövekről és a zenekar életének emlékez…
- Hangosító 25. – Színház és stream — Hangosító
A Hangosító 25. epizódjában Barnák László, Mácsai Pál és Rozgonyi-Kulcsár Viktória beszélgetnek a színházi streamről. Gócza Anita a beszélgetés moderátora.
- Ács Péter — Semmi komoly - Hámori Máté podcastja
Ács Péter, a Danubia Zenekar ügyvezetője a 30 éves zenekarról beszélget Hámori Mátéval. Szó esik a klasszikus zenei világról és a zenekar menedzseléséről.
- PodCasting – a Játékszín színészeivel #3 — PodCasting – a Játékszín színészeivel
A Játékszín a streamelt előadások után online interjúkkal hozza közelebb a színészeket a közönséghez. Ebben az epizódban Várnai Péter Szulák Andreával beszélget.