Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér

Aradi Zsuzsa a vendégem, akivel a Mesevirág című kötetéről beszélgettünk

· PT40M17S

Összefoglaló

Aradi Zsuzsa író és illusztrátor a „Mesevirág” című kötetéről beszélget a műsorban. Fókuszban az írás, az alkotás, az önkifejezés és az élettörténetek állnak.

Röviden

Műsor
Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Megjelenés
2026. 04. 14.
Hossz
40 perc
Szereplők, említett nevek
Aradi Zsuzsa, Vígh Vanda
Témák
írás, alkotás, önkifejezés, élettörténetek

Ebben az epizódban

“Az élet felfedezése inspirál.” Akik holisztikusabban nézik a világot úgy gondolják, hogy az élet mindig visszarakja arra a pályára az embert, ahol dolga van, mindegy mekkora kitérőt is tett előtte.

Valahogy így alakult Aradi Zsuzsa munkássága is.

Az írás szeretete mindig is benne élt, pont úgy, ahogy a művészet, az alkotás igénye.

Bár több regénybe is belefogott korábban, sőt még musical énekesnek is tanult egy ideig, végül fordító, tolmács lett.

Csakhogy a benne élő történetek végül mégiscsak utat találtak maguknak.

A szombati Lélektér Vígh Vandával magazinban Aradi Zsuzsa lesz a vendégem, akivel a Mesevirág című kötetéről beszélgetünk, amit nemcsak íróként, de illusztrátorként is jegyez.

Beszélgetünk történetekről, megélésekről papíron és a való életben, alkotásról, önkifejezésről, szerepekről, családról, felismerésekről, írásról, festészetről, emberi tulajdonságokról és a világról.

Kezdés szombaton 11.00 órakor az FM90 Campus Rádión.

Online: www.fm90.hu Korábbi adások: https://youtube.com/@enido-alelekterivighvandam4073

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Aradi Zsuzsa a vendégem, akivel a Mesevirág című kötetéről beszélgettünk”

Miről szól ez az epizód: „Aradi Zsuzsa a vendégem, akivel a Mesevirág című kötetéről beszélgettünk”?

Aradi Zsuzsa író és illusztrátor a „Mesevirág” című kötetéről beszélget a műsorban. Fókuszban az írás, az alkotás, az önkifejezés és az élettörténetek állnak. Az epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 14..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Aradi Zsuzsa a vendégem, akivel a Mesevirág című kötetéről beszélgettünk”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Aradi Zsuzsa, Vígh Vanda.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Aradi Zsuzsa a vendégem, akivel a Mesevirág című kötetéről beszélgettünk”?

Fő témái: írás, alkotás, önkifejezés, élettörténetek.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Aradi Zsuzsa a vendégem, akivel a Mesevirág című kötetéről beszélgettünk”?

Megjelenés: 2026. 04. 14.. Hossz: 40 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vigh-vanda-musora-enido-a-lelekter/aradi-zsuzsa-a-vendegem-akivel-a-mesevirag-cimu-koteterol-beszelgettunk-cb2d9145

Több epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér-ből

  • Egyed Brigi , jógaoktató a vendégem

    Egyed Brigi jógaoktató a vendége a Lélektér magazinnak, ahol életútjáról és az önismeret felé vezető útjáról beszélgetnek. A beszélgetés során szóba kerül a nagyvárosi élet hátrah…

  • Meszes Balázs, Meszka, a Punnany Massif énekese volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége az ÉNIDŐ-A lélektér című műsorban Meszes Balázs, ismertebb nevén Meszka, a Punnany Massif énekese. A beszélgetés során a zenész pályafutásának kezdeteiről, a ze…

  • Czoller Rebeka volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Czoller Rebeka, aki gyermekkora óta meghatározó kihívásokkal nézett szembe. A beszélgetés során szó esik Rebeka korai állatszeretetéről és világbajnoki sikereir…

  • Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere a vendégem

    Vígh Vanda vendége Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere. A beszélgetés során a zenész életútjáról, gyermekkoráról, angliai munkavállalásáról, valamint zenei karrierjér…

  • Széchenyi Krisztián volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Széchenyi Krisztián táncművész, akivel a Széchenyi család örökségéről és a névvel járó felelősségről beszélgetnek. Szó esik a család történetéről, az államosítá…

  • Megalakult a Siddhi zenekar

    Vígh Vanda vendége a Lélektér magazinban Sidlovics Gábor Sidi, akivel megalakult új formációjáról, a Siddhi zenekarról beszélgetnek. Az adásban szó esik a zenekar névadásáról, a z…

  • Végh Veronikával, az Odeon Színház vezetőjével beszélgettünk

    A debreceni színházi és kulturális élet meghatározó alakja, Végh Veronika több mint húsz éve férjével közösen vezeti az Odeon Színházat és a Páholy Lakásszínházat, rendeznek, taní…

  • A sorsod te vagy! Barta Éva, numerológussal beszélgettem.

    Barta Éva numerológussal, kommunikációs szakemberrel és újságíróval beszélgetnek a numerológiáról, kártyavetésről, jövendőmondásról, önismeretről és tudatosságról.

  • A tévé aranykora. Zalatnai Brigittával beszélgettünk.

    Zalatnai Brigitta, korábbi nevén Palcsó Brigitta, a Magyar Televízió egykori bemondója, mesél 27 éves televíziós pályafutásáról, a tévé aranykoráról, és arról, hogyan építette kar…

  • Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk.

    Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.