Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér

Mediáció, az alternatív vitarendezés

Összefoglaló

Ebben az epizódban a mediációról, mint alternatív vitarendezési módszerről, valamint a konfliktuskezelésről esik szó. Szeghyné Gurin Eszter és Varga Szilvia mediátorok osztják meg gondolataikat a témában.

Röviden

Műsor
Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér
Megjelenés
2025. 01. 04.
Szereplők, említett nevek
Vígh Vanda
Témák
mediáció, vitarendezés, konfliktuskezelés

Ebben az epizódban

Embere válogatja, hogy ki tesz fogadalmat az új évre és ki nem.

Sokan azért nem fogadnak meg semmit, mert tudják, hamar megszegik a maguknak tett ígéretet, és persze vannak akiknek éppen az új év fordulója adja azt a “lökést”, amihez igazodva valamit teljesen máshogy tudnak majd csinálni az életükben.

Akad, aki a függőségeitől akar megszabadulni és van, aki önmagára szeretne jobban figyelni.

Több torna, több meditálás, olvasás, nevetés, kirándulás, kevesebb stressz és idegeskedés.

Utóbbiak az emberi kapcsolatokra is igazak.

A mediáció pedig az egyik leghatékonyabb módszer arra, hogy feloldjuk a vitás helyzeteket, hogy újra szót értsenek azok, akik hosszú ideje elbeszélnek egymás mellett, de arra is, hogy a gyerekeket megtanítsuk a konfliktusok kezelésére.

Vagyis hogy végre tényleg tegyünk valamit egy jobb világért.

Talán sok mindenkinek lehetne az a fogadalma az új évre, hogy békét teremt magában és a környezetében is.

A mediáció hasznosságáról a Lélektér Vígh Vandával magazinban beszélgettünk Szeghyné Gurin Eszter és Varga Szilvia, mediátorokkal.

Vendég: Szeghyné Gurin Eszter, mediátor Varga Szilvia, mediátor Adás: 2025. január 4.

ÉnIdő-A lélektér, érdekes téma, klassz zenékkel Minden szombaton 11.00 órától az FM90 Campus Rádió műsorán.

Online is hallgatható adásunk: www.demedia.hu Írhatnak is nekünk: enido@fm90.hu

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Mediáció, az alternatív vitarendezés”

Miről szól ez az epizód: „Mediáció, az alternatív vitarendezés”?

Ebben az epizódban a mediációról, mint alternatív vitarendezési módszerről, valamint a konfliktuskezelésről esik szó. Szeghyné Gurin Eszter és Varga Szilvia mediátorok osztják meg gondolataikat a témában. Az epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 01. 04..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Mediáció, az alternatív vitarendezés”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Vígh Vanda.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Mediáció, az alternatív vitarendezés”?

Fő témái: mediáció, vitarendezés, konfliktuskezelés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Mediáció, az alternatív vitarendezés”?

Megjelenés: 2025. 01. 04.. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/vigh-vanda-musora-enido-a-lelekter/mediacio-az-alternativ-vitarendezes-bec383e1

Több epizód a Vígh Vanda műsora: ÉNIDŐ-A lélektér-ből

  • Egyed Brigi , jógaoktató a vendégem

    Egyed Brigi jógaoktató a vendége a Lélektér magazinnak, ahol életútjáról és az önismeret felé vezető útjáról beszélgetnek. A beszélgetés során szóba kerül a nagyvárosi élet hátrah…

  • Meszes Balázs, Meszka, a Punnany Massif énekese volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége az ÉNIDŐ-A lélektér című műsorban Meszes Balázs, ismertebb nevén Meszka, a Punnany Massif énekese. A beszélgetés során a zenész pályafutásának kezdeteiről, a ze…

  • Czoller Rebeka volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Czoller Rebeka, aki gyermekkora óta meghatározó kihívásokkal nézett szembe. A beszélgetés során szó esik Rebeka korai állatszeretetéről és világbajnoki sikereir…

  • Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere a vendégem

    Vígh Vanda vendége Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál frontembere. A beszélgetés során a zenész életútjáról, gyermekkoráról, angliai munkavállalásáról, valamint zenei karrierjér…

  • Széchenyi Krisztián volt a vendégem

    Vígh Vanda vendége Széchenyi Krisztián táncművész, akivel a Széchenyi család örökségéről és a névvel járó felelősségről beszélgetnek. Szó esik a család történetéről, az államosítá…

  • Megalakult a Siddhi zenekar

    Vígh Vanda vendége a Lélektér magazinban Sidlovics Gábor Sidi, akivel megalakult új formációjáról, a Siddhi zenekarról beszélgetnek. Az adásban szó esik a zenekar névadásáról, a z…

  • Végh Veronikával, az Odeon Színház vezetőjével beszélgettünk

    A debreceni színházi és kulturális élet meghatározó alakja, Végh Veronika több mint húsz éve férjével közösen vezeti az Odeon Színházat és a Páholy Lakásszínházat, rendeznek, taní…

  • A sorsod te vagy! Barta Éva, numerológussal beszélgettem.

    Barta Éva numerológussal, kommunikációs szakemberrel és újságíróval beszélgetnek a numerológiáról, kártyavetésről, jövendőmondásról, önismeretről és tudatosságról.

  • A tévé aranykora. Zalatnai Brigittával beszélgettünk.

    Zalatnai Brigitta, korábbi nevén Palcsó Brigitta, a Magyar Televízió egykori bemondója, mesél 27 éves televíziós pályafutásáról, a tévé aranykoráról, és arról, hogyan építette kar…

  • Virágkorát éli a fényképezés. Fejes Márton fotóssal beszélgettünk.

    Fejes Márton fotóssal beszélgetünk a fényképezésről, a mesterséges intelligencia hatásáról és arról, hogy kamera vagy telefon szükséges-e egy jó fotóhoz.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból