1001 ötlet

Minden elolvasott könyv után alakul az egyéniségünk

· PT44M51S

Összefoglaló

Szabó Eszter és B. Szabó Zsolt az olvasásról és annak személyiségünkre gyakorolt hatásáról mesélnek, emellett szó esik közös blogregényükről, a "Majdnem lopott találkozások"-ról, és az irodalomhoz való viszonyukról.

Röviden

Műsor
1001 ötlet
Megjelenés
2022. 12. 28.
Hossz
45 perc
Szereplők, említett nevek
Szabó Eszter, Szabó Eszter
Témák
reading, personality, blog novel, literature

Ebben az epizódban

Ha azt mondjuk, szeretjük egyik vagy másik szerzőt, azzal tulajdonképpen magunkról, a személyiségünkről mondunk el dolgokat.

Hiszen minden elolvasott könyv után alakul az egyéniségünk – vallja Szabó Eszter és B.

Szabó Zsolt, akiknek nemcsak szenvedélye az olvasás, munkájukkal népszerűsíteni is szeretnék azt.

Eszter Okulusz néven működtet irodalmi podcastet, elmondása szerint ez számára egy olyan platform, ahol beszélgetni lehet a történetekről egymással.

Zsolt a Spotify-on jelenteti meg a Pergamon hangoskönyveket .

Nemrégiben pedig megjelent Majdnem lopott találkozások címmel, közös blogregényük is, amely kapcsolatuk első néhány hónapját jeleníti meg.

Ez egy belső utazás, amely akár a boldogság bibliája is lehet, de a túlcsorduló szerelmen kívül szól párkapcsolati kommunikációról, akár a magányról is.

Eszter és Zsolt egy blogon írták meg egymásnak gondolataikat, ami tulajdonképpen modern levelezésként is értelmezhető.

Sebezhetővé teszi-e őket, hogy betekintést engednek az érzéseikbe, gondolataikba?

Milyen típúsú könyveket ajánlanak követőiknek és milyen a viszonyuk az olvasáshoz?

Ezekről a témákról is beszélgettünk az 1001 ötletben.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Minden elolvasott könyv után alakul az egyéniségünk”

Miről szól ez az epizód: „Minden elolvasott könyv után alakul az egyéniségünk”?

Szabó Eszter és B. Szabó Zsolt az olvasásról és annak személyiségünkre gyakorolt hatásáról mesélnek, emellett szó esik közös blogregényükről, a "Majdnem lopott találkozások"-ról, és az irodalomhoz való viszonyukról. Az epizód a 1001 ötlet című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 12. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Minden elolvasott könyv után alakul az egyéniségünk”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szabó Eszter, Szabó Eszter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Minden elolvasott könyv után alakul az egyéniségünk”?

Fő témái: reading, personality, blog novel, literature.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Minden elolvasott könyv után alakul az egyéniségünk”?

Megjelenés: 2022. 12. 28.. Hossz: 45 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/1001-otlet/minden-elolvasott-konyv-utan-alakul-az-egyenisegunk-32db2c85

Több epizód a 1001 ötlet-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból