Prospero Könyvpiaci Podcast

Bepillantás egy kiadói műhely életébe: beszélgetés Szilágyi D. Szabolccsal, a Koinónia vezetőjével

· PT50M29S

Összefoglaló

Szilágyi D. Szabolcs, a Koinónia Kiadó vezetője a Prospero Könyvpiaci Podcast vendége. Elmeséli, hogyan került a kiadói szakmába a programozói pályája után, milyen szempontok alapján választanak ki szerzőket, és hogyan működik a szerkesztési folyamat. Kiemeli, hogy a kiadó…

Röviden

Műsor
Prospero Könyvpiaci Podcast
Megjelenés
2025. 04. 06.
Hossz
50 perc
Témák
könyvkiadás, kiadói profil, szerkesztés, szerzők kiválasztása, gazdasági háttér
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

azt mondanám, hogy 90%-ban vagy még akár nagyobb arányban is ebből nem lesznek könyvek.

Nekem az a sajátos helyzet volt, hogy igazgatóként kezdtem el dolgozni a kiadóban, de kivétel nélkül mindenki jobban értett ahhoz, amit nekem kellett volna csinálni kezdetben.

Úgyhogy ez ilyen menetközben kellett felzárkozni a feladathoz.

A munkafolyamatoknak a nagyon nagy részét külsősök végzik.

A szerkesztés a legfontosabb, ahol a szerzővel meg a kiadó felelő szerkesztőjével együttműködve a külső szerkesztő javít a szövegnek a minőségén, vagy legalábbis javaslatokat tesz erre.

Azért egy cse kiadó nagyon meg kell azt érvelje idézőjelben a vásárlói fele, hogy miért egy zágoni Balázs könyvet ad ki, akit jó esetben nem ismer senki, és aminek a cselekménye Kolozsvárhoz kapcsolódik.

Van olyan, hogy egy különleges egyedi rajzot készít az illusztrátor, aki a szerző is egyben, és azzal együtt érkezik a [Zene] csomag.

Ez a Prospero könyvpiaci podcast, a nemzetközi és a hazai könyvpiac fontos témáiról. [Zene] Egy könyves podcast, ami nem könyvekről szól, hanem azokról, akik kiadják, eladják és megveszik [Zene] őket.

A 16. epizódban Szilágyi Dé Szabolcsal, a Koinónia Kiadó vezetőjével beszélget [Zene] Janerfigyes.

Szeretettel köszöntöm a hallgatóinkat is és meghívott vendégünket is.

Szilágyi Dész Habolcsot, már évek óta ismerjük egymást, ahogy a Kiadót is, amelyet ő vezet, ez a Coinónia Kiadó, majd a Kiadónak a webcímét azt betesszük a leírásba, hogy könnyebben megtalálható legyen.

A kiadóval már nagyon régóta van kapcsolatunk, mert ugye a Prosperónak van egy Prospero disztribúció üzletága, és már egész a kezdetektől 2011-től dolgoztunk itt a Koinónia kiadóval, és mi végezzük a magyarországi terjesztését, viszont haok felé a könyveknek. még akkor Zágoni Balázssal, ő volt a kiadónak az igazgatója, és most már azért több éve pedig Szabolccsal dolgozunk együtt, meg hát nyilván a kollégáival.

Én azzal kezdeném, ahogy mindig szoktam, amikor meg hívott vendégünk van, hogy mondanál csak egy pár szót magadról, illetve arról, hogy hogy kerültél a könyvszakmába.

Köszönöm a meghívást és köszöntöm a hallgatókat is.

Ahogy elhangzott, most már néhány évvel Kinonia vezetőjeként dolgozom.

Előtte viszont nagyon más irányba indult a pályám.

Tehát már az iskolában reálsz szakon végeztem, aztán informatikán tanultam tovább, egyetemen, és ebben is kezdtem el dolgozni a későbbiekben.

Aztán körülbelül hét évnyi programozás után úgy éreztem, hogy elérkezett az idő egy komolyabb komolyabb váltásra, amikor már egy ideje ezen gondolkodtam és és nézelődtem is, hogy hogy milyen irányba kellene fordulnom, megosztottam ezt egy baráti társaságban, és akkor mondta el ott valaki, hogy a Konyonia kiadó, ahol ő akkor dolgozott, igazgatót fog keresni, mert az Ágoni Balázs, akit te is említettél, át szeretné ezt ezt adni.

És hát úgy voltam vele, hogy nem tudtam, hogy ez-e az igazi számomra, ez-e az, amit keresek.

Viszont azt mondtam, hogy azzal semmit nem veszítek, hogyha hogyha megpróbálom.

És aztán így történt, beadtam a jelentkezésemet, nagyon kevés esélyt láttam rá, és igazából akkor okozott kis fejtörés számomra, amikor 12 jelentkező közül azt mondták, hogy hogy igazából rám gondoltak, és azt szeretnék, hogy én én vegyem ezt át.

Úgyhogy a mai napig még én is keresem a választ arra, hogy hogy miért ez az éles éles váltás, tehát a programozás az nem feltétlenül rokonszakma a könyvkiadással, de hogy megelőzzem a kérdésedet, mert gondolom, hogy ez következett volna.

Az egészen konkrét választ nem tudom.

Annyit viszont el tudok mondani, hogy a az irodalom meg úgy úgy általában az olvasás, mint olyan, az mindig is közel állt hozzám.

És úgy azt reméltem, hogy ezzel a munkával megint visszatérhetek azokba a boldog gyerekkori emlékekhez, amik arról szóltak, hogy hogy szívesen olvastam.

Na most mióta kiadóban dolgozom, az a realitás, hogy kevesebbet olvasok, mint előtte.

Jó, majd beszélünk akkor arról, hogy milyen is a kiadói munka, és köszönöm, mert most olyasmiket mondtál, amiket nem tudtam.

Sőt, hogy egész őszinte legyek, az időt olyan rosszul érzékeli az ember, és nekem ez nem tűnt majdnem nyolc évnek, hogy együtt dolgozunk.

Most meg is lepődtem, ugye ez már 2017 óta így van.

Ö Coinonia egy meglehetősen nagy múltú kiadó, azt hiszem, hogy 93-ban alakult, tehát most már több mint 30 éves.

Egy picit ha mondanál a Coinónia történetéről és arról, hogy milyen típusú könyveket adtok ki, mert egy elég nagy portfóliója van a kiadónak, sok könyvet adtok ki több területen is.

Picit erről erről mondjunk valamit a hallgatóinknak.

A hát a KNIA kiadó kezdeteiről mondhatok néhány szót.

Ezeket nem első kézből tudom, hiszen szinte egykorúak vagyunk a kiadóval, úgyhogy én nyilván nem voltam ott akkor.

Hát a rendszerváltást követő időszakban alakult a 90-es évek elején, ahogy említetted is, hivatalosan cégként, jogi személyként 1993-ban volt bejegyezve, de már előtte jelentek meg ilyen félig hivatalos kiadványai, és tulajdonképpen az emberek körében, akik a kiadó házatáján megfordultak, senki nem emlékszik vissza arra, hogy melyik volt az első kiadványa a kiadónak.

Tehát ez egy ilyen saját Igen.

Tehát egyszer csak elindult, és akkor nyilvánvaló volt, hogy van ez a kiadó, de hogy ez pontosan milyen dátumonom meg milyen kiadvánnyal, ezt erre már senki nem emlékszik vissza.

Na most azt tudni kell, hogy az alapító meg mai napig résztulajdonos az a romániai célszövetség.

Ez egy mozgalomból, egy hitéleti, református egyházon belüli hitéleti mozgalomból kinővő szervezet, aminek nem egyházi háttere van, de kapcsolódik a református egyházhoz.

Ők hozták létre a kiadót számos más profilú szervezet mellett, és vannak is ilyen típusú könyveitek, tehát hogy ez az egyik profil.

Tehát, hogy ennek a ennek a mozgalomnak a vezéregyéniségei, hogyha mondhatok ilyet, ezek többnyire református lelkészek voltak, de nemcsak, hanem olyan egyéb gyülekezeti előljárok is, akiket a kommunista rendszer alatt meghurcoltak a hitükért.

Ez konkrétan börtön büntetésre is gondolok, meg egyéb nehézségekre.

Talán fiatalabb vagy törtelemben nem annyira tájékozott hallgatóinknak elmondhatjuk, hogy bár 1990 előtt Magyarországon is viszonylag kemény rendszer volt, de hát Romániában ennél ennél sokkal sokkal szigorúbb, nehezebb, elnyomóbb rendszer uralkodott.

És hát nyilván ugye innen jön ez.

Ami a közelmúltban elég nagy nyilvánosságot kapott, az Viski Andrásnak telepítés című regénye, ami hát ezer szálon fűződik a a kiadónkhoz, meg ehhez a történethez.

Ugyanis az ő édesapja Viski Feri bácsi volt az egyik mozgatója ennek a mozgalomnak.

Többek között ő is börtönben volt, meg ugye Andrást, tehát a hét hét gyereket, köztük Andrást a legkisebbet meg az édesanyjukat deportálták kényszermunkára.

És hát ezek a ezek a történek és VKI András is volt a kiadónak igazgatója, ugye?

Tehát sorban ő volt a harmadik.

Tehát ha ha úgy vesszük, akkor ilyen kiadói értelemben ő a nagytatám.

Tehát, hogy amikor már lehetett erről írni, nyilván akkor ezek az emberek, akik kiszabadultak börtönből, meg megélték a rendszerváltást, azok elkezdték papírra vetni az emlékeiket, meg ezeket a ezeket az éveket, hogy a hát egyrészt, hogy az Istenhez való ragaszkodás hogyan juttatta őket a börtönben, másrészt, hogy hogyan vezette át őket ezen a nehézségen.

És hát a az elsődleges célja a kezdetben a kiadónak az volt, hogy ezeket az írásokat könyvé formálja, publikálja, megőrizze.

Innen indult a kiadó, és mai napig ez egy olyan sorozat, ami azt gondolom, hogy az egyik legértékesebb a kiadónkban.

Tehát, hogy azt próbáljuk ápolni, elérhetően tartani a mai olvasók számára is.

Bocsánat, nem akarok közbevágni, csak szerintem valamit elfelejtettem mondani az elején, hogy ugye most is úgy beszélgetünk, hogy te Kolozsváron vagy meg Budapesten.

Tehát, hogy a kiadó ez ez most már ebből kiderült, amit eddig beszéltünk, de azért azt szögezzük le, hogy Kolozsvári a kiadó.

Tehát, hogy ez is majd egy picit erről is beszélünk majd, hogy hogy ez milyen különlegességet, specialitást jelent a kiadónak a működésében.

Tehát ez az egyik vonal, ez egy ilyen ítéleti református, és elég sok ilyen jellegű könyvetek van.

Tehát ha fölmegy az ember a kiadó oldalára, akkor akkor sok ilyet lát.

Egy picit fussunk végig azon, hogy még milyen típusú könyveitek vannak.

Igen, hát abból is, hogy kialapította a kiadót.

Tehát ugye, hogy a a hátterét ez a ez a célközösség jelenti, meg a az eredeti céljában, összhangban is mai napig úgy határozzuk meg magunkat, hogy egy keresztény kiadó vagyunk.

De ezt nem a szónak abban az értelmében, hogy hogy kizárólag hitélettel kapcsolatos könyveink jelennek meg.

Tehát, hogy aki nyomon követi azt, hogy hogy milyen könyveket publikálunk, vagy ismeri némiképpen a kiadót, az látja, hogy nem egy ilyen keresztény szubkultúrát igyekszünk építeni.

Abszolút és a az évek során ez ez folyton bővült.

Szerintem ez nem egy tudatos döntésnek volt feltétlenül az eredménye, hanem minden igazgató az évek során hoennyire a saját preferenciáit, a hozzák közelálló világot.

Így bekerültek különböző művészeti vagy szakkönyvek is.

Tehát itt van egy komoly színházzal kapcsolatos sorozatunk.

De hogy említhetném akár Luciánbojának a magyarra fordított könyveit történelem témában, nagyon olvasmányos, essisztikus kicsit ez a az önsegítő kategória is csúnya szóval, tehát ez a fontos gyereknevelés.

Tehát, hogy ebbe az irányba is voltak kikacsintások, de ez annyira nem jellemző.

Ami viszont nagyon meghatározóvá vált nálunk, azok a a gyerekkönyvek.

Tehát, hogy szép irodalom, mint olyan is hangsúlyos nálunk felnőttek fele, de ezen ezen belül a gyerekirodalom az, ami jelentős részét foglalja el most már a kiadványainknak.

Úgyhogy nagyon színes ez a profil.

Tehát nem egy célközönséget igyekeztünk ezzel megszólítani, hanem hanem azt gondolom, mondhatom azt, hogy szeretnénk egy családi kiadó lenni, ahol a különböző érdeklődését ki tudjuk elégíteni az apukának, az anyukának, nem tudom, a nagyszülőnek, gyereknek és továbbra is ez az irány.

Tehát, hogy azt tapasztaltam, hogy lenne igény ifjúsági vagy ifjúságot, vagy tínédzsereket megszólító kiadványokra is, ami hiányzott tőlünk.

Illetve a leg legkisebbek számára sem volt ajánlatunk, tehát ez a böngésző, lapozó kategória nem volt.

És az utóbbi években indítottunk el ilyen sorozatokat is.

Tehát most már most már van néhány Tiniknek szóló kalandregényünk, ifjúsági regényünk.

És van egy nagyon szép lapozó sorozatunk, amiből épp a tegnap érkezett meg a negyedik kötet.

Hozzátok ez még csak ezután fog eljutni, aminek a magyar fordítását Laskvi Jánosnak köszönhetjük.

Úgyhogy most már ezzel azt gondolom, hogy tényleg sikerült nagyjából minden fontosabb korosztályt lefedni.

Ez nem azt jelenti, hogy minden érdeklődési kör, tehát az az elképzelhetetlen, hogy szakácskönyvtől kezdve tényleg minden legyen.

Tehát nem nem akarunk nagyon minden jó, de sok kiadványotok van, és tényleg ezek logikusan kapcsolódnak egymáshoz.

Tehát az is, hogyha egy kiadó elkezd gyerekkönyvet kiadni, és tényleg nektek sok és nagyon címvonalas gyerekkönyvetek van, akkor utána logikus az, hogy egy kicsit az ifjúsági irodalom felé is elmegy, hiszen azok a gyerekek előbb-utóbb már nem annyira kicsi gyerekek lesznek, akik olvassák ezeket a könyveket vagy a szüleik.

Szóval ezek ilyen logikus fejlemények, és ez jó, hogy jó, hogy így van.

Hát talán kapcsolódik ehhez, hogy több mint öt éve elindítottunk egy olvasójátékot itthon Erdélyben iskolások számára, és hát az elég nagyján nőtte ki magát, sőt első évtől kezdve már ilyen 500 fölötti diák jelentkezett és vett is részt ezen a ezen a játékon.

Ez ugye második osztályosokat már fogadunk erre egés osztállyal bezárólag, tehát ilyen különböző kategóriákban, és kategóriánként legalább két különböző könyvet ajánlunk.

És akkor nyilván nem csak a a saját kiadványaink játszanak, meg nem is csak mi vagyunk ennek a szervezői, hanem ez kortársmagyar irodalom az, ahonnan ahonnan merítünk.

És ennek megfelelően a játék része az, hogy az olvasók, ezek a diákok találkozhatnak a szerzővel.

H ez o könyv olyan könyv szerepel ebben, aminek aminek a szerzője hajlandó eljönni.

És akkor ez a ez a csúcsa az egésznek, hogy hogy ott van egy író-olvasó, találkozó, ahol a az íróknak is nagy élmény, hogy a különböző játékos feladatok eredményeit megnézhetik, láthatják, hogy hogy dolgozták fel a gyerekek és és a a diákoknak is nyilván.

Tehát, hogy szándékosan használom azt a szót, hogy játék és nem verseny, mert itt nincs eredményosztás, meg nincs rangsorolás és nem egy oklevelet kapnak a részvételről, hanem magát az olvasás élményét szeretnénk ajándékba adni, vagy hogy ezzel térjenek haza.

És azért említem ezt, mert ott volt ez a tapasztalatunk, hogy a kisebb osztályokban még a gyerekkönyveink azok játszottak, és és ott lehetett, de hogy hogy utána már hiányzott ez a ez a köztes kategória a felnőtt és a gyerek gyerek között.

Meg jó, hogy mondod ezt a rendezvényt is, mert én erről se tudtam.

És ugye csúnyábban ezt lehet úgy mondani, hogy marketing nem olyan nagyon csúnya az se, de hát nyilván ez előreviszi a vásárlásokat is, de ugyanakkor meg van egy ilyen kulturális szerepe a a kiadónak, meg azoknak a szereplőknek, akik még rajtatok kívül részt vesznek ebbe.

Még egy egy rövid kérdésem lenne arról, hogy az a sajátos helyzet, hogy két piacon vagytok jelen, Romániában és Magyarországon, az az mennyire bonyolítja az életeteket, mennyire oldható ez jól meg?

Tehát, hogy én emlékszem, amikor a Balázssal még jó pár éve beszéltem, akkor ő azt mondta, hogy azért olyan két-hármad körül van a forgalom Románián belül, ahol ugye sokkal kisebb a népesség. az olvasóak a száma kevesebb, és olyan 1egha volt Magyarország.

Ez azért talán változott valamennyit.

Említett entitások

Témák

  • könyvkiadás
  • kiadói profil
  • szerkesztés
  • szerzők kiválasztása
  • gazdasági háttér

Személyek

  • Szilágyi D. Szabolcs

Szervezetek, cégek

  • Koinónia Kiadó

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Bepillantás egy kiadói műhely életébe: beszélgetés Szilágyi D. Szabolccsal, a Koinónia vezetőjével”

Miről szól ez az epizód: „Bepillantás egy kiadói műhely életébe: beszélgetés Szilágyi D. Szabolccsal, a Koinónia vezetőjével”?

Szilágyi D. Szabolcs, a Koinónia Kiadó vezetője a Prospero Könyvpiaci Podcast vendége. Elmeséli, hogyan került a kiadói szakmába a programozói pályája után, milyen szempontok alapján választanak ki szerzőket, és hogyan működik a szerkesztési folyamat. Kiemeli, hogy a kiadó… Az epizód a Prospero Könyvpiaci Podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 04. 06..

Milyen témákat érint ez az epizód: „Bepillantás egy kiadói műhely életébe: beszélgetés Szilágyi D. Szabolccsal, a Koinónia vezetőjével”?

Fő témái: könyvkiadás, kiadói profil, szerkesztés, szerzők kiválasztása, gazdasági háttér.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Bepillantás egy kiadói műhely életébe: beszélgetés Szilágyi D. Szabolccsal, a Koinónia vezetőjével”?

Megjelenés: 2025. 04. 06.. Hossz: 50 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/prospero-konyvpiaci-podcast/bepillantas-egy-kiadoi-muhely-eletebe-beszelgetes-szilagyi-d-szabolccsal-a-koino-59004414

Több epizód a Prospero Könyvpiaci Podcast-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból