8 perc Bence

Szedjünk egészséges multivitamint! (1. rész)

· PT9M51S

Összefoglaló

Ez az epizód egy internetes cikk állítását elemzi, amely szerint a napi multivitamin szedése hatástalan és növelheti a halálozási kockázatot. Bence cáfolja ezeket az állításokat, bemutatva a kutatás hiányosságait és a túlzott általánosításokat.

Röviden

Műsor
8 perc Bence
Megjelenés
2024. 07. 10.
Hossz
10 perc
Szereplők, említett nevek
Szabó Gál Bence
Témák
multivitamin, halálozási kockázat

Ebben az epizódban

Már csaknem megkezdtük nyári szünetünket, amikor megláttuk az egyik internetes újság tudományosnak szánt cikkét.

A címe: „Nem ér semmit, ha napi szinten szedünk multivitaminokat”.

Persze egy kutatásra hivatkozik a cikk.

Az elsődleges eredmény: A cikket a Guardian-ből fordították, meglehetősen szellősen.

A kutatásból csak egy gondolatot említünk meg: "A kutatók a 20 éves adatokat áttekintve azt látták, hogy 4 százalékkal magasabb volt a halálozási kockázat a napi multivitamint szedők körében a követésük kezdeti éveiben.

Ez persze nemcsak azt jelentheti a tudósok szerint, hogy a multivitamin növeli a kockázatot – arra is mutathat, hogy az emberek akkor kezdenek el multivitamint szedni, amikor súlyos betegek lesznek." Ezt hívják úgy, fából vaskarika.

Persze Bence tovább gondolkodott, és az eredményei több mint érdekesek.

Említett entitások

Témák

  • multivitamin
  • halálozási kockázat

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szedjünk egészséges multivitamint! (1. rész)”

Miről szól ez az epizód: „Szedjünk egészséges multivitamint! (1. rész)”?

Ez az epizód egy internetes cikk állítását elemzi, amely szerint a napi multivitamin szedése hatástalan és növelheti a halálozási kockázatot. Bence cáfolja ezeket az állításokat, bemutatva a kutatás hiányosságait és a túlzott általánosításokat. Az epizód a 8 perc Bence című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 07. 10..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szedjünk egészséges multivitamint! (1. rész)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Szabó Gál Bence.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Szedjünk egészséges multivitamint! (1. rész)”?

Fő témái: multivitamin, halálozási kockázat.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szedjünk egészséges multivitamint! (1. rész)”?

Megjelenés: 2024. 07. 10.. Hossz: 10 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/8-perc-bence/szedjunk-egeszseges-multivitamint-1-resz-2

Több epizód a 8 perc Bence-ből

  • Minden, amit az E-vitaminról manapság tudni érdemes (1. rész)
  • Végre itt a multivitamin gyerekeknek!

    Bence elmondja a gyermekeknek szánt multivitamin létrejöttét és előnyeit. Kiemeli a fejlődő szervezet támogatásának fontosságát. A beszélgetés során a multivitamin szedésének hasz…

  • A gombakávéról…

    Az elmúlt napokban az internetet elárasztotta a gombakávé témája. Rövid időn belül népszerűvé vált, és már toplisták is készültek róla. Megkérdeztük Bence véleményét a gombakávéró…

  • Csonterősítő ételek

    Bence a 8 perc Bence podcast adásban áttekinti a csonterősítő ételekről szóló cikket. A javasolt ételeket kommentálja, és helyenként saját javaslatokkal egészíti ki a listát. Az a…

  • A növényvédőszer-maradványok toplistája

    A hír, miszerint magyar almákban növényvédőszer-maradványokat találtak, pánikot keltett a fogyasztókban, ami bioalma-hiányhoz vezetett. Megjelent egy toplista, ami a legtöbb növén…

  • Csodaszer az almaecet?

    Az "8 perc Bence" podcast e heti epizódjában Bence az almaecet köré épülő egészségügyi állításokat vizsgálja. Míg egyes források az almaecetet csodaszerként reklámozzák, mások a l…

  • Az Omega 3-ról és a szellemi frissességről

    Új vizsgálat szerint az Omega-3 zsírsavak fogyasztása bizonyos körökben veszélyes lehet. Bence utánajárt a témának, elemezte a kutatást, és megnyugtatja a hallgatókat a lehetséges…

  • Egyre több proteinnel dúsított termék található a boltokban

    Egyre több proteinnel dúsított élelmiszer jelenik meg a boltok polcain. A legtöbb esetben ezek fogyasztása nem feltétlenül egészséges. Az adásban Bence fejti ki a proteinben gazda…

  • Veszélyes lehet a tirozin?

    A kutatás szerint a vér magasabb tirozinszintje összefüggésbe hozható a férfiak rövidebb várható élettartamával. Bence utánajárt a témának, és elmagyarázza, mit kell tudnunk erről…

  • Mennyi vizet igyunk?

    A nyári hőségben különösen fontos kérdés, hogy mennyi vizet igyunk. Egy friss kutatás szerint azonban a túl sok víz fogyasztása is egészségtelen lehet. Bence árnyalja a képet a té…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból