Ablak Japánra

MÁSODIK rész- A japán kultúra a dolgok között eltelt időt ragadja meg

· PT55M36S

Összefoglaló

Maky Stevenson séfasszonnyal folytatódik a beszélgetés az Ablak Japánra podcastben. Az interjú második részében Stevenson pályafutását, személyiségét és vállalkozásait mutatják be. Kitérnek a főzőiskolájára, a Makifoodra, és az általa közvetített japán kultúrára. Az is szóba…

Röviden

Műsor
Ablak Japánra
Megjelenés
2023. 10. 29.
Hossz
56 perc
Szereplők, említett nevek
Maky Stevenson, Yanagisawa Gyöngyi
Témák
japán kultúra, gasztronómia, főzőiskola
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

tarts velem és fedezz fel új távatokat ez itt az ablak japánra podcast mindenféle témák melyeknek van relációjuk japánban és japánhoz is érintenek és érdekelhetnek téged is én janegiszava gyöngyi vagyok és már hosszú ideje élek japánban és mint japanológ próbálok válaszokat keresni a kérdésekre és a beszélgetéseimmel inspirálni szeretnélek a mainstreamből kizökkenteni hogy még több perspektívából nyiss ablakot a világra és ezáltal saját magadra is fontos elmondanom ahhoz hogy a podcast épülhessen és szépülhessen örömmel fogadom a hozzászólásaidat a véleményedet és a támogatásodat ha van rá lehetőséged és szívesen segítenél akár egyszeri hozzájárulással is támogathatod a munkámat ennek módját megtalálod a podcast honlapján és az epizód leírásokban is előre is hálásan köszönöm az ablakjapánra podcast epizódjait a vodafone podcast pioneers sokszínű tartalmakat népszerűsítő programja támogatja ezzel segít nekem hogy még több érdekes beszélgetés készülhessen [Zene] köszönöm örülök hogy ma is találkozhatunk köszöntelek kedves hallgatóm folytatódik a beszélgetés maky stevenson shéfasszonnyal az első részben sok mindent megtudtunk arról hogy egyáltalán hogyan érdemes hozzáállni a főzéshez miért jó az alapokkal és például a helyes késshasználattal kezdeni miért van igenis értelme méretre figyel mindamellett hogy az étel ízét befolyásoljuk ezzel a háztartásunk fentarthatóságához is hozzájárulunk stevensonatív nyitott személyisége elvarázsolja a hallgatót és kitűnő magyar nyelvtudása révén a dolgok mögött megbúvó mélyebb gondulati összefüggéseket is gond nélkülátja a hsn ugyanakkor rendkívül szenzitív és megértő séfasszony aki a tanulói és az iskolái stábja iránt maximálisan elkötelezett a covid alatt például racionális döntésekkel mérlegelte a nehéz helyzetet az üzleti döntései mögött pedig leginkább a kollégák és a tanulók egészsége állt mintsem a rövidtávú üzleti nyereség maki séfasszony tanfolyamain a jelentkezők nemcsak egy receptúrát kapnak amit az oktatószakács elkészít előttük hanem ők maguk saját munkájuk befektetésével főzik meg együtt a menüsort tanulják meg közben az apróbb trükköket és nem utolsósorban makisán a japán menüsorok kivitelezése közben a gasztronómiai tudásán túl autentikusan közvetíti diákjainak a japán kultúrát makisán nem csak kiváló szakács séf és tanár hanem eltökélt bizniszasszony is aki ha úgy hozza az élet akár részletes üzleti terv nélkül is neki kezd a vállalkozásának ami aztán organikusan is ki tudja nőni magát így született meg a makifood főzőiskola még az első részben inkább a jelenre a két főzőiskola profiljára az ételkészítés pszichológiájára és persze a motivációkat adó filozófiára koncentráltunk addig a mostani második epizód a lehet őségekről makisán szövevényes életéről tapasztalatairól szól vagyis az emberről a nőről a családanyáról és egy japán séfasszonyról aki már nem is tudja igazán hogy hol vannak a gyökerei de ezt is azzal a bájos szemlélettel fogalmazza meg hogy az ő gyökereinek az ágai már elértek ide is és szilárd talajra találtak budapesten kedves hallgatóm ha nem hallottad volna az első részt hallgasd meg feltétlen így lesz teljes a képed a podcast leírásban megtalálod hozzá a linket és most pedig következzen a folytatás aki az ablakot kinyitja mint mindig janagi szavad gyöngyi és aki folytatva az első beszélgetést ma is ezen az ablakon benéz makcky stevenson a maky food főző iskola valamint a culinary institute of europe iskolaigazgató séfasszonya aki 2017-ben elnyerte a japán konyhaművészet jószolgálati nagykövete címet főzéssel kapcsolatban még tehát hogy ugye itt volt ez a covid vagy itt van mert hát még mindig van azért hogy ez hoz-e olyan változásokat a struktúrában milyen alapanyagból milyen ételt annak az ételnek a stílusa vagy akár technikai megoldása tehát én itt most a az újdonságokra szeretnék rákérdezni ami a világban nagyon trendi a főzés szempontjából ilyen például a fúziós konyha ez a az orosz a 18 századi orosz konyhában is már megjelent amikor ugye a a francia ételekkel párosítják tehát a fúziós konyhának hát röviden az lenne tulajdonképpen a lényege hogy a különböző étkezési kultúrákat összekeverik vagy hát ebből próbálnak valami újat létrehozni és hát most így a globalizáció idején például a japán konyhának a sajátosságait és mondjuk a magyar konyhának a sajátosságait mennyire lehetne így nem azt mondom hogy összekeverni inkább azt mondanám hogy kombinálni például hogy akkor mondjuk a magyar konyha ezzel mondjuk még egészségesebb legyen vagy egy újabb ízvilágot lehessen létrehozni hogy ilyenben mennyire gondolkodik makisam hm szerintem most 18 év alatt rengeteg változás történt akár ilyen magyar gasztronómiában vagy hát tsadalmi mondjuk ilyen étkezés módszer szerintem covid még egyszer elhozott az a fűziós ugye mert eddig valaki azt mondta hogy imádom a suzshi sose csinálom otthon mindig járok a étterem de viszont hát zárva van a étterem hát akkor muszáj otthon készíteni valami meg kívánom és és akkor internetemben ugye keres akár receptúrá keresnek vagy videót keresnek ezzel kell dolgoznom amivel van üüm pers szerintem így általában születi az a fűziós nem nem csak a kényszerítés csak így hogy oké hát kreativitás kicsit olyan mint a kaliforná tudod tekerts mondjuk igen avokádó rengeteg oké ez a kanikama az hát mint mondhatjuk ilyen fé vagy nem hát nem is igazi halak de hát ez nagyjából olcsó és bárhova kapható majon ez rengeteg van és ez működik annyira működik hogy kiment japánba és japánba és most van mindenhol van a californiáan szóval ezeket szerintem az a van van természetesen van olyan étel amik picit ilyen hogy véletlenül megszülettek ugye hogy ilyen véletlen és van olyan amit étel ami hosszú folyamat alatt így lett nem tudom öt év alatt vagy vagy 50 év alatt íg ilyen ilyen makicának ilyen van tehát valami amire így hogy büszke hogy valamit például a magyar gasztronómiából beépített vagy fordítva egyáltalán hogy főz-e magyar ételeket mennyire szereti a magyar konyhát én szeretem a magyar konyha ritkán főzök magyar konyhaoton hát nyáron főleg a nyári magyar konyhá jobban szeretem mint a téli volt amikor ann székely káposztát csináltam nagyon sokat nem tudom miértt az nagyon igen én is nagyon szeretem de tényleg nagyon rendszeresen a de a nyári igen de de tényleg én nem készítem semmi ami nagyon komplikált általában tényleg házikonyha szóval akár a főzelék főleg ilyen nyári zöldséges főzeléktől kezdve töltött paprika meg ilyenek a családom nem szokott panaszkodni de biztos nem követem az a hogy mondjam az a hagyományosan nem tudom nem szabad most rakni a paprika mert égeti vagy nem tudom ilyen ilyen tudod van benne picit az a de nagyszölög mindig mondták hog igen egy kicsit ez olyan msin ez olyan babona de hogy mi az alapja azt már ugye nem tudjuk tulajdonképp igen ez a ez a nagy másik irányzat ugye japánul ez lenne a bunsiriói ami a molekuláris gasztronómia nem tudom hogy makisan tudja-e hogy hát ennek is a az agyszülöttje vagy hát az elindítója az egy magyar volt nagy irodalom az francia néven ismerteti mondom is nikola kürti tehát ugye ő kürti miklós fizikus volt aki elmondása szerint illetve hát ez őtőle származik ez a mondat ezt most idézném hogy szomorú hogy ma többet tudunk a csillagok belső hőmérsékletéről mint egy rizfelfújt belső hőmérsékletéről a fáma szerint kürti miklós hát azon kísérletezett hogy riz felfújt riz felfújtat szeretett volna készíteni és nem jött neki össze a recept alapján csinálta és ugye a sütésnél vagy bármi miatt nem jött neki össze mindig összeesett mi volt az oka és hát ez a tulajdonképpen ez a molekuláris gasztronómia ami a konyhaművészetet a kémiai tudománnyal tehát konkrétan a tudomány fizikai kémiai tudományokkal köti össze és pontosan így akkor most már magyarázatot találhatunk arra babonás dolgok ra hogyát ezt ugye tudományosan akkor meg lehet magyarázni hogy bizonyos munkafolyamatoknál miért éppen azt kell csinálni amit csinálunk olyan eljárásokat olyan eszközöket használnak a a konyhaművészet hát itt a legújabb dolgoknál mint ugye az alginatek vagy az agaragar meg sizifonok tehát ilyen krémesítik pépesítik nem tudom a spenótot tehát a spenót hab lesz belőle tehát olyan formákban tállalják az ételeket amit eddig még élő ember ugye nem kóstolt meg ilyen zselésített állapotban hoznak be olyan húskombinációkat a lényege a dolognak hogy egy új utat nyitott egyáltalán az ízvilág szempontjából tehát olyan ízeket tudunk párosítani is akár amit eddig nem mertünk vanília fagylajtot leöntik a szólyaszósszal ezt első hallásra azt mondaná az ember hogy jézus isten ebből mi lesz meg meg se meri kóstolni sok magyar szerintem és hát ebbe a történetbe én most bele szeretném építeni bele szeretném mondani ezt az umami ízt is ugye ami most hát az egész világban mint umami névként tehát a japán szóal honosodott meg ettől lesz valami finom hogy ez ezekre az újdonságokra makisan hogyan reagál szóval a molecular gastronomy természetesen igen az a az a az a az a a tudománymyarázat szó a maga szakma molec molecular gastronomi 20 20 évvel ezelőtt mondjuk 20-25 évv ezelőtt volt ilyen étterem ahol kifejezetten erre volt molecular gastronomy szerintem most már nincs olyan ételem szevesztek az alapítók hallottam meg kicsit úgy elment egy más irányba igen vannak szerintem a a szakácskarierer és a hosszú karrierről gondolva van olyan a a pont a pillanat amikor kicsit mindig tudod visszakerüljünk az a az a az a eredeti vagy az a kezdésná kicsit tényleg íg körbejárunk csináljunk tudod hogy répa ne legyen narancssárga de fehér legyen és olyan állaga legyen meg mit tudom én és akkor rájön egy pont amikor figyelj a répa tökéletes hogy így miért kell változtatni miért kell háromszög lennie miért kell nem tudom szárítani mi lenne hogy csak így hagyjuk ahogy van a természetv és próbáljunk ez csak így ez a saját umami természetíz próbáljunk így főzni hogy hogy olyan szó v olyan alaplév akár mellettlévő ilyen a íz hogy vunk hogy hogy lehet ezt jobban kihozni az a az a természet íz a répáak a természet iss úgyhogy ne ne ne valami újdonság ne ne ne legyen az a játék hogy valami teljesen más dologot találjun ki a répából pedig a trend meg minden hát mindig így visszajön szóval lehet majd nem tudom még 10 20 év múlva megint vissza fog jönni az a nagy trend de most szerintem visszajött az a pont amikor az a kicsi rusztikus kicsit természettebb és a otthoni íz az a home cooking tudod amit a család nem tudom ki volt a nagymama vagy nagypapa akár bárki aki főzött otthon az a mint ilyen hazaérkezés az a illat az egész érzés szerintem most most ebben a korszakon vagyunk természetesen van ilyen ilyen ilyen high fine dining mondjuk az a a a vacsor meg a menüsor az ilyen elmén szerintem az nagyon fantasztikus és nagyon nagyon gyönyörű dolog hogy ugye ez összeköti a emberek szóval nem csak az étel nyilván a íz de az emlék akár tállalás akár tánier tényleg ez egész minden egyben van kell adni ugye a a módját ezt úgy úgy is mondhatjuk igen szóval az a ez a igen a molecular gessor ami meg igen érdekes tényleg számosra tényleg nagyon érdekes és szeretem de ez nem mindennapi való kevésb van olyan élmény vagy olyan olyan t olyan erős élmény ami tényleg benne marad tehát akkor makisán is azért valamelyest próbálta már de nem lát benne fantáziát hogy ezt ezt tovább vigye vagy beépítse akár így akkor a a főzőiskoláknak a repertoárjába hát de nekünk muszáj tanítani ezeket szóval vannak tanárok aki tanítja ezeket ez egy technika inkább nem inkább az a a nagymama fánk vagy vagy vagy palacsintád van ilyen tényleg ez a két szakma van a határ mindenhez nehéz ezeket sokan azt hiszi hogy hú te mit eszel otthon tudod van amikor csak főt rizs és nyers tojás tamagok tamagok aki goan ma például pont ez lesz mert ugye nincs otthon a fiam a a férjem is dolgozik szerintem ig ez egyszerűbb megoldani így és ugye egyébként is szerety és néha miért ne és akkor ennyi elég igen ez így van igen a nagy kérdésem az hogy hova tud még esetleg fejlődni tehát hogyha makiszán például elképzeli magát 10 év múlva akkor és mondjuk még budapesten él és akkor akkor akkor milyen ételeket fog készíteni hova lehet egyáltalán meg hát a konyhaművészet még hova tud fej ezt csak azért kérdezem mert ugye most nagy probléma a világban a protein ugye az emberek létszáma az nőy 80 milliárdan vagyunk a földön a szarvosmarhák meg a disznók meg a tyúkoknak a száma az meg véges széndioxid kibocsátás meg mindenféle probléma van tehát magyarán nem biztos hogy ugye mindenki már annyi húst fog tudni enni amennyit akar tehát a proteint azt ki kell egészíteni és most ugye szóba jön hogy hát a rov rokból is nyerhetünk mi sok proteint és akkor majd mi rovarokkal is tudunk majd főzni meg ilyen is lesz makisan szerint ez ez hogyan ez tényleg így lesz érdekes hogy most igazából hát most mindenkinek ugye mint a kulcsszó hogy az a húsmentes vagy vegán vegetáriánus én igazából az a a főzőiskola ahol én jártam new yorkbon az az volt a első és egyáen egy akkreditált vegán ennősfőző iskola ami sajnos már nem létezik vagy vagy az a maga program az létezik de a másik iskola alat ők 70-es években szerintem indult az iskola és és azóta is megtartja az a húsmentes majdnem 50 éve ugye ugyanez az a húsmentes vegán program fo vezeti és az utóbbi körülbelül 10 évben hirtelen tényleg nagyon nagy a a a a rajongó meg a meg a figyelmet kapott hogy ilyen plant based wow plant based plant based igen zöld igen tehát ugye a zöldségeket együk több együnk már több zöldséget meg igen szóval az a vegetáriánus vagy ez a húsmentes szerintem az az ment magyarok se evett sok hús régebben nem is tudtak enni szerintem a hús minden nap egyrész hogy nem volt anyagilag nem volt nem volt ilyen sok mhűtőtől kezdve hűtőszekrén meg kamra és akkor ők plan base v vegán vegetáriánus nem minden evő csak nem ettek olyan gyakran most visszakerüljünk ezt a arány mondjuk szerintem ez tényleg nem normális hogy bemegyek egy egyterembe és annyi még mennyiség van kínálatva ez ez ez út igen és ugye a föld másik részén meg éhen halnak emberek és ugye ők nem jutnak hozzá a nyolc oldalas étlap…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „MÁSODIK rész- A japán kultúra a dolgok között eltelt időt ragadja meg”

Miről szól ez az epizód: „MÁSODIK rész- A japán kultúra a dolgok között eltelt időt ragadja meg”?

Maky Stevenson séfasszonnyal folytatódik a beszélgetés az Ablak Japánra podcastben. Az interjú második részében Stevenson pályafutását, személyiségét és vállalkozásait mutatják be. Kitérnek a főzőiskolájára, a Makifoodra, és az általa közvetített japán kultúrára. Az is szóba… Az epizód a Ablak Japánra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 10. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „MÁSODIK rész- A japán kultúra a dolgok között eltelt időt ragadja meg”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Maky Stevenson, Yanagisawa Gyöngyi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „MÁSODIK rész- A japán kultúra a dolgok között eltelt időt ragadja meg”?

Fő témái: japán kultúra, gasztronómia, főzőiskola.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „MÁSODIK rész- A japán kultúra a dolgok között eltelt időt ragadja meg”?

Megjelenés: 2023. 10. 29.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ablak-japanra/25-masodik-resz-a-japan-kultura-a-dolgok-kozott-eltelt-idot-ragadja-meg-a8b65920

Több epizód a Ablak Japánra-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból