Ablak Japánra

MÁSODIK rész: Számomra egy út van, a kard útja!

· PT56M23S

Összefoglaló

A podcast "Ablak Japánra" második részében Kovács András kardkészítő mesterrel folytatódik a beszélgetés. András arról mesél, hogyan sajátította el a japán kardkészítés művészetét, amit mester nélkül, intuitív módon tanult meg. Elmondja, hogy 25 éve űzi ezt a mesterséget, és…

Röviden

Műsor
Ablak Japánra
Megjelenés
2024. 06. 29.
Hossz
56 perc
Szereplők, említett nevek
Yanagisawa Gyöngyi
Témák
japán kardkészítés, kardművészet
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

tarts velem és fedezz fel új táblatokat ez itt az ablak japánra podcast mindenféle témák melyeknek van relációjuk japánban és japánhoz is érintenek és érdekelhetnek téged is én janagiszava gyöngyi vagyok és már hosszú ideje élek japánban és mint japonológ próbálok válaszokat keresni a kérdésekre és a beszélgetéseimmel inspirálni szeretnélek a mainstreamből kizökkenteni hogy még több perspektívából nyiss ablakot a világra és ezáltal saját magadra is fontos elmondanom ahhoz hogy a podcast épülhessen és szépülhessen örömmel fogadom a hozzászólásaidat a véleményedet és a támogatásodat ha van rá lehetőséged és szívesen segítenél akár egyszeri hozzájárulásal é támogathatod a munkámat ennek módját megtalálod a podcast honlapján és az epizód leírásokban is előre is hálásan köszönöm az ablak jaapánra podcast epizódjait a vodafone podcast pioneers sokszínű tartalmakat népszerűsítő programja támogatja ezzel segít nekem hogy még több érdekes beszélgetés készülhessen köszönöm [Zene] máris folytatjuk a beszélgetést kovács andrás kartkészítővel köszönöm hogy itt vagy ma is üdvözöllek kedves hallgatóm gyorsan el szeretném mondani hogy az utóbbi adások beszélgetései közben hallhattad a felhívásomat hogy várom a kérdéseidet a műsorral illetve japánnal kapcsolatban a beérkezési határidő július 10e kérek mindenkit aki élni szeretne a lehetőséggel hogy eddig a dátumig írjon köszönöm legutóbb ott hagytuk abba hogy andráshoz szegeztem a kérdést hogyan sajátította el a kardkészítés tudományát ki tanította meg mindenre nos a válasz pedig nem mindennapi még az első rész inkább a kardkészítés és kovácsolás történelmi kulturális illetve technikai szempontjaira fó fuszált addig a folytatás egy kicsit személyesebb megismerhetjük andrás történetét hogy hogyan is indult a japán kardiránti imádata milyen volt a nagy találkozás a mesterrel japánban hogy a kardkovácsoláson kívül mi hozza őt még lázba a japán kultúra terén és hogy egyáltalán milyen ember andrás és mik a további céljai hogyan gondolkodik a jövőről emellett persze sok egyéb érdekességet további információt ismerhetsz meg a beszélgetésből ajánlom hogy hallgasd meg az első részt is ha még nem tetted volna meg így lesz érthetőbb és kerek a kép természetesen várom a hallgatói véleményeket kérdéseidet küld el kommentben a podcast honlapján vagy akár facebookon instagramon következzen tehát a folytatás aki az ablakot kinyitja mint mindig ianagiszava gyöngyi és aki folytatva az első beszélgetést ma is ezen az ablakon benéz kovács andrás japán kartkovács és restaurátor akinek eddigi munkáját japánban háromdos mesterfokozattal ismerték el hát igen most értünk egy olyan témakörhöz a nem biztos hogy mindenki vevő rá tehát van az egyik materiális magyarázat hogy persze a rengeteg gyakorlat teszi a mester gyakorlom gyakorlom kész de nekem nem kellett megküzdeni sose a tudásért tehát nem csak csinál és nekem ez jöttek le ezek a dolgok föntről és én ahhoz hogy én ezt ilyen minőségbe készítsem a japán kardot ahol osfunéban úgy ismertek el engem hogy európai kiemelkedő kézműves vagyok és vagyunk európában ketten hárman akik mi így vagyunk nyilvántartva és ezt m múzeumon belül őrzik ezt a adattartalmat rólam tehát ezt nem lehet csak úgy megtanulni tehát a tanítványaim vértzzadnak hogy megtanulják az alapokat ö-h év alatt és akkor még kell hat-nyolc év amikor azt mondja az ember hogy na igen itt már valamit tud nagyon tud nekem megjött magától minden jött magától hát én ezt úgy gondolom hogy egy inkarnáció által köszönhetem ezt a dolgot hogy egy előző életbeli tapasztalat és én most ugyanazt folytatom csak most fogok kiteljesedni ebben az életemben én úgy gondolom mert semmiért nem kell küzdenem tehát nekem minden szépen jött magától és én hiszem ezt az egész dolgot hogy ez ez így működik erről japánban is meggyőzödtem voltak rá utalójelek hogy hogy ki vagyok mi vagyok és ezt megmondták ott is hogy ez csak így nem jön kisújból csettintve hogy én ezt a tudást tudom tehát ezt én akármennyit gyakorolhatom akkor se érhetnék el egy ilyen tudás szintet európában európaiként és én elmondtam ezt a verziómat hogy hogy egy előző életre inkar ációjából adódólag történnek ezek a dolgok hogy én ennyi mindent tudok a dolgokról tehát ezt gyöngyi úgy kell elképzelni hogy én 80% kovácstudással mentem ki voltak persze néhány kérdőjel mert európai ember vagyok de ott van az a nagy de hogy hogy akkor is megmarad egy-két dolog nyitott kérdés ami szeretnék megtudni élő embertől és ebből adódólag nekem kérdéseket kellett feltenni amelyekre én választ kaptam be is mut utatták számomra hogy ez hogy történik és én azonnal ki tudtam utána vitelezni tehát azonnal működött mindenféle próbálkozások nélkül maximális sikeret sikereket érek el ezeket a fogalmakat ugye idáig is ahogy beszéltél rengeteg japán japánul mondod ugye magát a fogalmat is a készítésnek a metódját rendben van hogy ugye magyarra is átteszed hogy megértsük miről van szó de ezeket te honnan tanul múltad mert hogy amikor te ezt kezdted jó pár 10 évvel ezelőtt akkor még nem volt internet meg én feltételezem hogy most magyarországon akkor még nem volt azért azért olyan könyvtára ennek a dolognak hogy japán kardkészítés ezeket te honnan sajátítottad el hát ott kezdődött az egész hogy nagyon gyerekfejjel találkoztam a japán karddal és ez most kapcsolódik nyilván amit most elmondtam 11-2 évesen egy gyerek tehát az adott kultúrájában él sem ismeri mert ugye nem ismerheti hiszen még az iskolás évek 11-2 évesen még azért nem egyetemi szinten van és nem hogy más kultúrával legyek tisztában főleg egy ilyen dolgokban de nyilván mint fiú gyerekként a puskák kardok tűzoltóautó meg a tank minden gyerek fiú gyereket megfog bármilyen kultúrában éljen is és amikor egy újságciikkben találkoztam a japán karddal először és ott igazából csak annyi volt hogy a szamurájok fegyvere de lövésem nem volt hogy hol van japán mert hát nem szerettem iskolába járni ez az igazság nem annyira ragadott meg amit nagyon tudni kellett úgymond a kettesé az ment de nagyon nem törekedtem a tanulmányokba mert inkább mindig barkácsolni szerettem de amikor megláttam a japán kardot az magával ragadott a forma és nem is tudtam lóra lekattanni mert csak azt kerestem állandóan tehát próbáltam először csak fából kifaragni a japán kardformát hogy úgy nézzen ki és ez a boken az az úgynevezett boken a japánadonális na most egy 11-2 éves gyerek fejében hogy tud megfogadni azt hogy fából megcsináljam és úgy úgy hasonlít az ívében is a kardra mert nyilván azt ez íy fát könnyű volt megmunkálni csiszolópapírokkal csiszolgatni ne legyen szálkás ne törje az ember kezét de mégis úgy hasonlított hogy na az amit a újságcikbe ami mindig ki volt nekem terítve hogy azt nézegettem és az a boken volt ezért 12 k évesen honnan a fenéből tudtam volna és ösztönből jött utána nyilván elkezdtem a fémekkel foglalkozni hogy fűrészeltem reszeltem kisebb-nagyobb sikerrel nyilván azzal lehetetlen volt megoldani el kellett telni évtizedeknek hogy mikor aztán tűzzel kellett megpróbálni és egyből nagyon könnyen ment apám segítségével hogy megmutatta hogy meddig kell fölhevíteni a vasat mikor olvad a 21-be mert az ő nagyapja az én dédnagyapám kovácsmester volt és apám ezeket látta gyerekként eltanulta meg megmutatta és nekem azonnal még jobban sikerültek ezek a tűziegesztések ahogy apám megmutatta mint ő neki azt mondod hogy a dédapád kovács volt az édesapád pedig megtanulta tőled de az édesapád már nem volt kovács nem nem nem persze hogy nem maga ez a tény hogy egy ilyen foglalkozást mint a kovácsmesterség hogy az édesapád és eltanulta nem mesterség hogy a mesterségi szinten hogy azt az eltanult dolgot tovább adja neked már ez is azért valamilyen szintű intelligenciára vagy én nem is tudom mire utal és hogy mégis annyira át tudta ezt neked adni hogy akkor te elindulhattál ezen az úton így van így van így van tehát apám is gyerekként ismerkedett meg a szakmával a nagyapjánál mert ő nem ő nem is akart bemenni a műhelybe ő csak télen ment be melegedni a nagyapja műhelyébe és utána nem engedte neki a nagyapja ja hogy csak nézelődjön hanem befogta munkára és ez jó pár alkalomból tevődött össze amikor apám feladta ezt mert hát nagyon nehéz munka a kováczakma gyerekként és neki ott azér a melegedésé meg kellett dolgoznia és ezeket megtanulta aztán utána ő ezzel sose foglalkozott apám soha meg be se ment a műhelybe ne hogy dolgozni kelljen de ezek megmaradtak benne hogy mikor jó egy acélnak a felhevített színe a különböző megmunkálási folyamatokban hogy nekem könnyebb legyen és amikor nekem apám ezeket a fogásokat megmutatta ezek automatikusan mentek tehát már ott is egyértelmű volt hogy kontaktom van a kalapáccsal az üllővel az izzó acéllal mert ahogy dolg ütöttem a kalapácsra úgy formáltam ahogy én akartam még kovács tanulók az iskolákban tanulják a fogásokat éveken át hogy legyen belőlük valami valamire fogható kezdő kovács és akkor te miért nem lettél kovács mertogy ugye te burkoló vagy vagy hát azt tanultad hogy akkor miért nem nem ezen a vonalon mentél tovább azért van tudtam hogy nem kardokat fogunk kovácsolni de hogy miért nem kovács mint hogy kovács mesterség nem nem is akartam kovács lenni mert én akkor még abban az időben még csak reszeltem fűrészeltem a fémeket hogy egy kartformma legyen én akkor még nem is gondolkoztam kovácsolásba hogy ennyire benned volt már a a kezedben volt a fogás hogy hát akkor adhatta volna magát hogy te akkor kovács vagy és akkor lettél volna k á é mellesleg még kartkovács is vagy de hát nem így alakul igen de ez nekem ez nekem eszembe se jutott mert én a 30 éves korom után kezdtem el a kovácsolásra belevágni tehát én 30 év után már amikor azt mondtam én is hogy ez így nem jó reszelni fűrészelni ti y-két éves korodtól elindult ez a folyamat és 30 éves korodig körülbelül ment az a folyamat hogy te a reszelésen keresztül az édesapád megtanította neked hogy na kovácsolni is kellene és akkor elindultál a kovácsolás könnyebb lenne íg így van és így utána innen alakult ki és a a létrafokokat ötös ével szedtem fölfele ötösével a a a kovácsolásban amikor tanultam kovács ott maradok és ott állok le hogy hogy 11 éhány éves korban elkezdi az ember és 30 éves hogy közben hogy a motivációdat azt hogy tartottad fenn mert általában az ember ennyi idő alatt szóval azért az biztos is hogy l mégis csak hogy akkor te csinálod nem adtad fel nem tud igen mert mert azért mert nem tudtam el nem tudtam elengedni a sót mint a majom az oduan megfogja a sót nem engedi el és nem is tudja kihúzni a kezét az oduból mert megszorul a keze ugyanígy voltam én is vele hogy egyszerűen nem tudtam elengedni a kardot mert nem sikerült megcsinálnom azt a kardformát ami az előttem az újságcikben volt és sokáig meg volt őrizve az a újságcikk és mindig próbáltam és nem és nem és nem nyugodtam addig a míg meg nem tudom csinálni és amikor már sikerült megcsinálni akkor meg már azért nem mert onnan meg már tökéletesedni akartam nekem az első kardom 1999-ben sikerült amire azt mondtam hogy igen megérkeztem ez a szamurájkard és innen kell próbálni hogy minél jobban erre hasonlítson és utána meg már a mint ahogy napjainkban is van hogy nem elékszek meg azzal amit leteszek az asztalra mert a folyamatosan a tökéletesedés a tökéletesedés útját gyakorlom hogy hogy még tökéletesebbet csináljá mert mindig van tökéletes tehát nincs olyan h hogy tökéletes mert nem mondhatjuk azt mert akkor bevégeztük ennek a karnak amire azt mondtad hogy akkor ezt úgy leteszed magad elé a kezdetektől eddig ennek a karnak az elkészítéseik hány év teltel így van hát most vagyok 55 25 év na most 25 év tehát azért az rengeteg idő és az nem jutott eszedbe hogy hát kimész japánba és és odamész egy mesterhez és megtanulod tőle ez nem így működik tehát azért azt azért tudjuk vegyük figyelembe hogy ez nagyon sokáig nagyon belbestbe volt tartva japán nem adták ki nagyon ritka volt ha egy dokumentumstáb be tudott jutni egy műhelybe évekig kilincselt egy tévtársaság hogy egy japán nem is egy magas szintű kovácsműhelybe de eljussanak ahol a japán kard születik mert nagyon sokái titokban tartották a japánok a tradíciójukat és nagyon lassan is nyitottak nagyon modernizálódni kellett amerika izálódni japán társadalmi részén nagy részének hogy beengedjék a külső kultúrát hogy na akkor mutassuk meg hiszen attól hogy megmutatjuk hogy hogy készül attól még nem tudják ellopni mert alapban nem japán földön születik meg egy kard nem fogadják el japánnak ebben most sokat változott a dolog és egy érdeke is tulajdonképpen japánnak hogy hogy a a a világ széles részein ismertté tegye és pont emiatt kartkov kovácsok is azért külföldön is ugy tartanak ilyen úgymond workshopokat modern szóval élve sőt mi több most már vannak ez az úgynevezett kardkovács turizmus is beindult külföldről amerikából meg mindenhonnan pontosan az olyan érdeklődők mintogy te is el tudnak menni például gifuban tokiótól nincs ez annyira messze de ott például egy josida majá nevezetű kardkovács létezik a aki kifejezetten erre szakosodott hogy külföldieket fogad be és akkor azt mondja hogy ő is ugyanígy tehát a a tamahagane készítésétől kezdve szépen elindí és akkor két hét például vagy három hét tehát hogy nyilván mennyire részleteiben adja át ezeket a dolgokat akik ugye odamennek azok azért nem a teljes nulláról tehát ők is azért valamennyit már próbálkoztak egy ilyen úgymond turista út után valóban ők azért megcsinálják a ezt a 30-60 centis vakazáiukat és akkor tényleg boldogak nekem csak azért jutott eszembe hogy 25 év szóval hogy hát ez rettentő sok idő hogyan lehet úgy megtanulni hogy nincsen ott az a mester itt japánban is úgy indul a dolog hogy hát több év az hogy ugye a mester mellett ő mondjuk az az üllőn ugye üti a vasat a készség fokára kell emelnie azt hogy milyen erősséggel hogyon már ne gondolkozzon hanem ugye az már tényleg zsigerből jöjjön na most hogyha ez nincs ott valaki aki ezt mutatja mondja tehát ez nem egy egy egy szöveg egy írás akkor nem lehet megtanulni igen hogy ezt nem lehet megtanulni és ez egy kicsit kicsit olyan nekem hogy is…

Említett entitások

Témák

  • japán kardkészítés
  • kardművészet

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „MÁSODIK rész: Számomra egy út van, a kard útja!”

Miről szól ez az epizód: „MÁSODIK rész: Számomra egy út van, a kard útja!”?

A podcast "Ablak Japánra" második részében Kovács András kardkészítő mesterrel folytatódik a beszélgetés. András arról mesél, hogyan sajátította el a japán kardkészítés művészetét, amit mester nélkül, intuitív módon tanult meg. Elmondja, hogy 25 éve űzi ezt a mesterséget, és… Az epizód a Ablak Japánra című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 29..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „MÁSODIK rész: Számomra egy út van, a kard útja!”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Yanagisawa Gyöngyi.

Milyen témákat érint ez az epizód: „MÁSODIK rész: Számomra egy út van, a kard útja!”?

Fő témái: japán kardkészítés, kardművészet.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „MÁSODIK rész: Számomra egy út van, a kard útja!”?

Megjelenés: 2024. 06. 29.. Hossz: 56 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ablak-japanra/33-masodik-resz-szamomra-egy-ut-van-a-kard-utja-bbb41712

Több epizód a Ablak Japánra-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból