Bagoly mondja

És mégis mozog a föld

· PT46M16S

Összefoglaló

Június 27-én Csicsay Krisztián szeizmológus, a Szlovák Tudományos Akadémia Földtani Intézete Szeizmológia Részlegének vezetője lesz a Bagoly mondja vendége, hogy a földrengések tudományos magyarázatát ismertesse.

Röviden

Műsor
Bagoly mondja
Megjelenés
2024. 06. 27.
Hossz
46 perc
Témák
earthquakes, seismology

Ebben az epizódban

A régi japánok úgy tartották, a szárazföld egy gigantikus harcsa háta, amely kilátszik a vízből. Ha ez az óriáshal csap egyet a farkával, mindig megrázkódik a föld. Nos, a földrengésnek, ma már tudjuk, jóval tudományosabb a magyarázata. A Bagoly mondja  legközelebbi adásában Csicsay Krisztián szeizmológus, a Szlovák Tudományos Akadémia Földtani Intézete Szeizmológia Részlegének vezetője lesz a vendégünk. Tartsanak velünk képzeletbeli utazásunkon a Föld középpontja felé, június 27-én. Csicsay Krisztián (1982) – alkalmazott geofizikus, szeizmológus, a Szlovák Tudományos Akadémia Földtudományok Intézet Szeizmológiai Részlegének vezetője. Fő feladatköre a szlovák szeizmológiai szolgálat menedzselése, azon belül is a Nemzeti Szeizmológiai Hálózat karbantartása, javítása, felújítása és esetleges bővítése.

Említett entitások

Témák

  • earthquakes
  • seismology

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „És mégis mozog a föld”

Miről szól ez az epizód: „És mégis mozog a föld”?

Június 27-én Csicsay Krisztián szeizmológus, a Szlovák Tudományos Akadémia Földtani Intézete Szeizmológia Részlegének vezetője lesz a Bagoly mondja vendége, hogy a földrengések tudományos magyarázatát ismertesse. Az epizód a Bagoly mondja című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 27..

Milyen témákat érint ez az epizód: „És mégis mozog a föld”?

Fő témái: earthquakes, seismology.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „És mégis mozog a föld”?

Megjelenés: 2024. 06. 27.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/bagoly-mondja/es-megis-mozog-a-fold-eb5fa675

Több epizód a Bagoly mondja-ből

  • Fénnyel írt történelem - pillantás a Szlovákiai Magyar Levéltár fényképgyűjteményébe

    A Bagoly mondja ezen adása a Fórum Kisebbségkutató Intézet által fenntartott Szlovákiai Magyar Levéltár gazdag fotógyűjteményét mutatja be. Sipos Szilvia levéltárvezető beszélget…

  • Nyelvjárási hangoskönyv a Vág és Garam közti régióból

    A Bagoly mondja ezen adásában a dél-szlovákiai régiók nyelvjárásait bemutató hangoskönyv-sorozatról esik szó. A műsor külön kitér a legújabb kiadványra, amely a Vág és Garam közti…

  • Akit a mindenség elmélete foglalkoztat

    A Bagoly mondja adásában Bukor Benedek fizikus, a pozsonyi Comenius Egyetem doktorandusza mesél tudományos pályafutásáról és kutatási területeiről. A beszélgetés során szó esik a…

  • A csehszlovák nemzeti ünnepek és a magyar kisebbség

    A Bagoly mondja podcast legújabb adásában Simon Attila történész az első Csehszlovák Köztársaság emlékezetpolitikáját és ünnepnapjait elemzi. A beszélgetés során kiderül, milyen s…

  • Rozsnyó emlékjelei

    A Bagoly mondja ezen epizódjában Simon Attila kérdezi L. Juhász Ilona etnológust Rozsnyó emlékjeleiről. A beszélgetés apropóját a szakember frissen megjelent, gazdagon illusztrált…

  • A csehek és a mohácsi csata

    A Bagoly mondja podcast epizódja a mohácsi csata cseh vonatkozásait és a Jagelló-kori perszonálunió működését vizsgálja. A beszélgetés során Tuček Viktor történész, doktorandusz r…

  • A karanténkultúra öröksége

    A Bagoly mondja podcast új adása a karanténkultúra örökségét járja körül H. Nagy Péter irodalomtörténésszel, aki egy a témában íródott könyvet mutat be. Az adásban a járványhelyze…

  • A szlovák vidék politikai aktivitása dualizmus időszakában

    Vörös László történész a Bagoly mondja podcastban bemutatja kutatásait, amelyek cáfolják a szlovák vidék politikai passzivitásának közismert nézetét. Eredményei szerint a szlovák…

  • Mi fán terem az oktatásterminológia

    Dančo Jakab Veronika nyelvész, a Coménius Egyetem adjunktusa beszél a szlovákiai magyar oktatási terminológia sajátosságairól és a Magyar Tudományos Akadémia terminológiastratégia…

  • A szlovákiai magyarok születési mozgalma a 21. században

    Gyurgyík László demográfus a szlovákiai magyarok születési mozgalmát tárgyalja, kitekintve annak következményeire is. A teljes termékenységi arányszám mindössze 1,27.

Hasonló epizódok más magyar podcastokból