dzsungelharc

#018 Tóth Zoltán és Berta Péter, WHC - "Ha kirúgtok, akkor sem megyek el a cégtől"

· PT1H34S

Összefoglaló

Tóth Zoltán, a WHC alapítója és Berta Péter, társtulajdonos beszélnek a cég építéséről, a piaci lehetőségek felismeréséről, a válságkezelésről, a digitalizációról és az alkalmazottak motiválásáról. Megosztják tapasztalataikat arról, hogyan lehet sikeresen működtetni egy nagy…

Röviden

Műsor
dzsungelharc
Megjelenés
2023. 03. 16.
Hossz
1 óra 1 perc
Szereplők, említett nevek
Berta Péter
Témák
cég építés, piaci lehetőségek felismerése, válságkezelés, digitalizáció, alkalmazottak motiválása

Ebben az epizódban

Ezúttal egy 1990-ben alapított cég tulajdonosaival beszélgettem, akiknek gondolkodása és mindennapi működése klasszikus példája az adódó lehetőségek, a piaci rés felismerésének és betöltésének, valamint a kitartó, lépésről-lépésre építkezésnek.

Tóth Zoltán a ma már 600 főt foglalkoztató WHC alapítója, Berta Péter pedig az egyik későbbi, ám immár egy évtizednél is több ideje tulajdonosa.

A terület, ahol dolgoznak, megtanította őket arra, hogyan lehet úgy foglalkoztatni embereket, hogy ne csak szavakban és díjakban érezzék, a legjobb munkahelyen vannak, hanem ez legyen mindennapos tapasztalatuk.

A beszélgetésből az is kiderül, mit lehet és érdemes tenni akkor, ha egy válság harmadolja a cég bevételeit, mit jelent egy nagy külföldi, ugyancsak a HR területén működő cég megvásárlása, mitől válik hasznossá a digitalizáció és ehhez miért kell megküzdeni a szokásokkal cégen belül és a nagy változásokat a hosszú távú működés és elfogadás érdekében inkább „eladni” érdemes a munkatársaknak, mint áterőszakolni a szervezeten.

Egy, méretében ugyan nem, de szellemében családi cég története következik, olyané, amelyet tényleg így élnek meg mindazok, akik részesei.

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „#018 Tóth Zoltán és Berta Péter, WHC - "Ha kirúgtok, akkor sem megyek el a cégtől"”

Miről szól ez az epizód: „#018 Tóth Zoltán és Berta Péter, WHC - "Ha kirúgtok, akkor sem megyek el a cégtől"”?

Tóth Zoltán, a WHC alapítója és Berta Péter, társtulajdonos beszélnek a cég építéséről, a piaci lehetőségek felismeréséről, a válságkezelésről, a digitalizációról és az alkalmazottak motiválásáról. Megosztják tapasztalataikat arról, hogyan lehet sikeresen működtetni egy nagy… Az epizód a dzsungelharc című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 03. 16..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#018 Tóth Zoltán és Berta Péter, WHC - "Ha kirúgtok, akkor sem megyek el a cégtől"”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Berta Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „#018 Tóth Zoltán és Berta Péter, WHC - "Ha kirúgtok, akkor sem megyek el a cégtől"”?

Fő témái: cég építés, piaci lehetőségek felismerése, válságkezelés, digitalizáció, alkalmazottak motiválása.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#018 Tóth Zoltán és Berta Péter, WHC - "Ha kirúgtok, akkor sem megyek el a cégtől"”?

Megjelenés: 2023. 03. 16.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/dzsungelharc/018-toth-zoltan-es-berta-peter-whc-ha-kirugtok-akkor-sem-megyek-el-a-cegtol-62b4a016

Több epizód a dzsungelharc-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból