Egyszer lent

Ez nem egy sorscsapás, ez az élet természetes része - Epres Attila

· PT46M

Összefoglaló

Epres Attila színművész a rák elleni küzdelméről mesél, miután 2015-ben daganatot diagnosztizáltak nála. Megosztja gondolatait a halálról és azt a döntését, hogy élni akar, és meggyógyul. Öt éve tünetmentes, és hivatalosan is gyógyultnak számít.

Röviden

Műsor
Egyszer lent
Megjelenés
2020. 04. 06.
Hossz
46 perc
Szereplők, említett nevek
Epres Attila
Témák
rák elleni küzdelem, halál, gyógyulás

Ebben az epizódban

Epres Attila színművész 2015 nyarán furcsa duzzanatot vett észre a nyakán.

Először nem foglalkozott vele, aztán elment orvoshoz, de minden lelete negatív lett.

A duzzanat csak nem múlt el, így barátai és kollégái unszolására újra az orvosnál kötött ki, aki rákos megbetegedést diagnosztizált és elmondta milyen forgatókönyvek szerint alakulhat Attila jövője.

A színész több alkalommal is eljátszott a halál gondolatával.

Aprólékosan végiggondolta mit tehet, ha vesztésre áll az egészségéért vívott harcban; hogyan rendelkezhet élete befejezéséről önmaga?

Végül arra jutott, hogy nem ezek a fontos kérdések.

Úgy döntött élni szeretne, és meg fog gyógyulni.

Ennek mikéntjét akkor még nem tudta, ma már igen.

Idén lesz öt éve, hogy tünetmentes, így hamarosan hivatalosan is gyógyultnak számít majd.

A rákot persze nem mindenkinek sikerül leküzdenie, de az mindenkinek megnyugvást és reményt adhat, hogy ebből a félelmetes és mély gödréből is létezhet felfelé vezető út.

Alkotók Műsorvezető: Lovas Rozi Szerkesztő: Puss Máté Bence Felvételvezető: Dósa Márton Produkciós vezető: Pentelényi-Kovács Tímea Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel Kreatív producer: Román Balázs Producer: Hampuk Richárd Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices.

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Ez nem egy sorscsapás, ez az élet természetes része - Epres Attila”

Miről szól ez az epizód: „Ez nem egy sorscsapás, ez az élet természetes része - Epres Attila”?

Epres Attila színművész a rák elleni küzdelméről mesél, miután 2015-ben daganatot diagnosztizáltak nála. Megosztja gondolatait a halálról és azt a döntését, hogy élni akar, és meggyógyul. Öt éve tünetmentes, és hivatalosan is gyógyultnak számít. Az epizód a Egyszer lent című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2020. 04. 06..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Ez nem egy sorscsapás, ez az élet természetes része - Epres Attila”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Epres Attila.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Ez nem egy sorscsapás, ez az élet természetes része - Epres Attila”?

Fő témái: rák elleni küzdelem, halál, gyógyulás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Ez nem egy sorscsapás, ez az élet természetes része - Epres Attila”?

Megjelenés: 2020. 04. 06.. Hossz: 46 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/egyszer-lent/ez-nem-egy-sorscsapas-ez-az-elet-termeszetes-resze-epres-attila

Több epizód a Egyszer lent-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból