Értágító

2023 szerintünk legjobb filmjei

· PT1H53M58S

Összefoglaló

Ez az Értágító podcast 2024-es első filmes adása, amely az előző év legjobb filmjeit összegzi. A műsorban Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy Zoltán "Bizsó" vendégekkel beszélgetnek filmekről. A kiemelt alkotások között szerepel a "Beszéld velem" című ausztrál horrorfilm, amely…

Röviden

Műsor
Értágító
Megjelenés
2024. 01. 30.
Hossz
1 óra 54 perc
Szereplők, említett nevek
Bozsódi-Nagy Orsolya, Bozsódi-Nagy Zoltán Bizsó, Lencar Péter
Témák
filmek, filmösszegzés
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] ez az értákító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna köszöntöm az értágító követőket 2024-ben ez az első filmes podcastünk és tavaly inkább a sorozatoké volt a főszerep idén inkább a filmeké lesz és most már ez hát most már mondhatom hogy rendhagyó éveleeji első filmes adás amikor is összegezzük az előző év legjobb filmjeit nem lesz ez másképp ma sem ennél a mikrofonnál lenkár péter de itt van a filmes csapat bozsudina gyorsolya sziasztok bozsodi nagy zoltán eliasz bizsó helló és itt van kis lórán kollégám is sziasztok hoztunk négy olyan filmet ami hát mondjuk azt hogy a tavalyi évben lett bemutatva ugye ez lesz ez lesz a ez lesz a meghatározója ennek a ennek a tavalyi filmkategóriának ami nekünk tetszett illetve úgy gondoljuk hogy érdemes megemlíteni és beszélni róluk illetve beszélünk olyan filmekről amik amiket amikről hallottunk vagy láttunk és ajánlanánk és és aztán beszélgethetünk olyan filmekről is amiket várunk ebben az évben ugyanis igencsak széles a paletta a kínálatból erre az évre is úgyhogy lesz miről beszéljünk ebben az adásban és így előre belengedem hogy lesz oscaros adásunk is ami szintén visszatérő kategória aki pedig szerette a sorozatos sorozatot az idén talán egy picit pihenhet de szerintem jövőre elővehetjük majd megint ezt a sorozatot addig is addig is gyűjtjük a sorozatos élményeinket na hát szerintem vágjunk is bele akkor ebbe a négy filmbe amit ma hoztunk bizsó jelezte hogy ő minél hamarabb szeretne beszélni az ő általa hoz aott filmről ami amire én nagyon kíváncsi vagyok hogy miért hozta bár ő azt mondta hogy nagyon kevés filmet látott a tavalyi évből de azért azért mégis csak szerintem lehet egy olyan egy más magyarázata is annak hogy miért fogott meg téged ez a film ami nem más mint a a hát kérlek beszélj te te róla igen magyar címe az hogy beszélj hozzám angol címe az hogy talk to me ez egy ausztrál film 2023-ból bár az igaz hogy 2020 k-ben már megfesztiváloztatták de a széleskörű bemutatója az tavaly volt ez bizony egy horrorfilm nem tudom hogy ez volt számodra a meglepő abban hogy hoztam vagy mi miért pont ezt hoztam sajnos tényleg az egyik oka az hogy elég kevés filmet láttam úgyhogy egy kicsit könnyebb volt a döntésem amikor azon gondolkodtam el hogy mit hozzak a tavalyi évből mert az igazán nagy rendezők filmjeit sikerült ügyesen elkerüljem ez nem mondom hogy szégyellem magam miatta pedig szégyellem magam inkább azt mondom hogy igyekezni fogok pótolni a azokat a filmeket amiket sajnos főleg az év második felében bemutattak azok azokrólogy lemaradtam ez viszont elég nagy hatást tett rám igazából nem úgy mint egy igazán jó film tette ezt a hatást rám hanem mint egy jelenség ami végre jóval kortárs abb élményt tudott adni mint az utóbbi jó pár évben látott horrorfilmek most tényleg csak a hor horrorfilm szempontból próbálok erről beszélni az mondjuk nehéz lesz mert társadalom kritikai vagy társadalmi tanulmány szempontból sem utolsó szerintem a film kezdjük azzal talán hogy a rendezőpáros akik testvérek ők a youtube világából érkeztek és a a youtube csatornájuk az eléggé népszerű már jó néhány éve tolják a csatornájukat de meglepő módon a horrorhoz köze sincs a youtube csatornájuknak inkább ilyen trükkös kaszkadőrös őrült vágásokkal teli igazán mozgalmas kis filmeecskéket videókat tolnak igen minőségi tartalom mindenkinek ajánlom a a a a rendezők danny filippu és michael filippu mint említettem ausztrálok és ez is egy külön eztal a filmnek szerintem nagyon érezhető rajta a nem amerikai hozzáállás hogy pontosan milyen az ausztrálhozzállás arról szerintem majd egyszer fogunk beszélni már gondolkoztunk azon hogy csinálunk egy ilyen exploitation vagy valami ausztrál tematikájú filmes adást mert szerintem nagyon megérné itt itt most nem nem igazán erről van szó de az ízek egészen másak mint az amerikaiaknál ö a a történetről én nem nagyon szeretnék túl sokat elárulni legyen meglepetés aki lemaradt esetleg a rengeteg előzetesről egészen jó kis marketing kampánya volt a filmnek az az az inkább üjön be majdnem aztottam hogy vakon a filmre de úgy nem nagyon volna érdemes ne nézzen túl sok előzetes mert vannak benne nem csavarok hanem maga maga a a film tempója és felépítése szerencsére nem követi annyira az átlag horror sémákat még akkor sem hogy hogyha a történet igazából 1zerszer látott viszont a youtube dolog az szerintem nagyon jól utolérhető a film hangolatában témájában tematikájában nem is tudom hogy hogy fogalmazzam ezt meg ez nem azt jelenti hogy olyan mint egy youtube videó mert a youtube videó most már gyakorlatilag bármilyen lehet vagy vagy mint egy tiktok generációnak készült horrorfilm az egy másik film amit eredetileg szerettem volna hozni erről majd egy kicsit később inkább arról van szó hogy megpróbálom tényleg megfogalmazni hogy egy kicsit a másik oldalról közelíti meg a horror témát mint amit eddig láthattunk itt arra gondolok hogy például van néhány olyan szellemfilm ami ami megpróbál a túlvilágról szólni de nem a mi világunkon keresztül hanem a túlvilágon keresztül a mi világunk felé mármint a nézőt úgy próbálja meg megszólítani és úgy próbál valami újat mondani hogy belső szempontot tesz magáévá és akkor gondolok itt spoilermentesen a a másvilágra vagy a hatodik érzékre szerintem mondjuk 21 néhány éves filmek esetében ez a spoiler dolog lehet hogy elavul de azért szerintem itt nyugodtan lehet úgymond ennyit en a történetről így még azért nem mondtam semmit én itt is éreztem valami hasonlót cselekményben csak a film vége felé jelentkezik ez a dolog de nagyon jó párhuzam nagyon jó párhuzambba állítható szerintem a a fiatalok a mostani fiatalok az öregebbek számára megismerhetetlen világa illetve a túlvilág és a és a mi világunk közti óriási szakadék én ezt a kettőt úgy úgy érzem hogy sikerült sikeresen össze összekapcsolni most nem tudom hogy mennyire érthető amit mondok szóljatok hogyha nem esetleg úgyhogy ez ez a film úgy tud nagyon mai lenni és a fiatalok nyelvén beszélni hogy nem érzem végre nem érzem erőltetettnek ez persze nem sokat jelent mert én sem tartozom a mai fiatalok közé szóval csak abból ítélve gondolom hitelesnek mert én is érzékelem azokat a visszajelzéseket a fiatalok részéről akik szerint ez a film tényleg sikerül modern legyen és nem csak modernkedjen és most nem csak a film elkészítésének a módjára gondolok hanem arra hogy hogyan mutatja be a mai fiatalokat most nem tudom azt hogy a az ez ez adódik-e abból is hogy nem amerikai filmről beszélünk hanem ausztrál filmről de az biztos hogy a a visszajelzések alapján ezek a fiatalok tényleg igazán természetesen játszanak és nincs ben nincsen benne semmilyen olyan alűr vagy ó mesterkéltség ami általában főleg a tini horrorokat jellemzi néha vicces módon szándékos módon néha pedig egyszerűen csak mellé fognak és olyan kor emberek írnak ilyen fiatal karaktereket akik nek hát hát gőzük nincs arról hogy milyen a mai fiatalság a leginkább és tényle nem akartam a a történetbe belemenni mondjuk azt hogy a leginkább a a a ott érhető ez utól ahogyan a filmbeli szereplők fiatalok találkoznak a természet felettivel és egészen máshogy reagálnak mint általában a horrorfilmekben vagy mondhatnám azt mint mint a horrorfilmek túlnyomó többségében valami olyan módon reagálnak rá ahogy szerintem az a mai korban a mai online tér által meghatározott korban sokkal valószínűbb hogy történne a valóságban na körülbelül ezt fogott meg leginkább benne szeretnék egy picit reflektálni arra hogy azt mondtaad hogy tini horror ezen nagyon sokat gondolkodtam mikor néztem a filmet mert az jutott eszembe hogy ezt hogy tini horror ez tulajdonképpen mi találtok ki a mi generációnk abban az időben a tini horror akkoriban ugye slashereket jelentett amik ilyen parodisztikus típusú slasherek voltak amikbe fiatalokat mészárolgattak ott lefele és közben tényleg volt egy ilyen játékosság vagy tényleg egy ilyen műfajparódia jellege a történetnek most gondol a screen filmekre vagy akár a horror paródiákra jobban és rosszabbó általában inkább rosszabbó sikerült horror paródiákra tehát az hogy a horrorfilm az a tienéves generáció körében játszódik cselekményéleg az szerintem ott történt meg és ott vált műfajjá az azóta eltelt évtizedekben nem tudok róla hogy élt és létezett volna ez a műfaj így hogy horror amit mi akkoriban annak ismertünk és valóban azért érzem ezt a filmet ezt a talk to me-t egy kicsikét kiemelkedőbbnek a horrorkínáátban nem azért mert annyira jó lenne mert igazából tényleg panelekből építkezik tehát hogy nem nem forradalmi ilyen értelemben viszont ha ma volna tini horror akkor valószínűleg ez volna az érdekessége hogy nyilván sokkal közelebb áll a mai horrorfilmes rendekhez mint máá nem is áll ez az összehasonlítás mert semennyire nem áll közel ahhoz amit mi ismertünk három évtizeddel ezelőtt tini horror kint tehát ahhoz nincs semmi köze azon kívül hogy hogy tinik között játszódik hanem filmileg szerintem meg a panelek tekintetében amikből építkezik illetve a megvalósítás és az egész hozzáállás tekintetében sokkal közelebb áll a kortás horrorhoz tehát én inkább a heredet vel horokonítanám minthogy bármiféle tini dolgot beleértelmezzek abban az értelemben ahogyan mi a mi generációnk ismeri ismeri a tini horrort nekem is tetszett egyébként a film nem voltam elájulva tőle de szerintem tényleg a fiataloknak a nagyon természetes játéka az abszolút kiemeli a filmet a főszereplő lány nagyon-nagyon szuper volt igaz hogy a szerep is nagyon hálás tehát ő ő erő teljesen ki is emelkedett a mezőnyből a szerepnek köszönhetően is meg az ő tehetsége is amilyen és hogyha már a marketing kampányt említetted szerintem a marketing kampánynak nagyon szép és jó alapja és része volt ez a ez a tárgy ami köré épült tulajdonképpen a film ez a kéz nem lövök le semmit mert ugye mindenki mindenhol látta plakáton is rajta van igen ez a ilyen kézműtárgy kézformájú műtárgy vagy nem tudom vagy micsoda ami egy nagyon vizuálisan nagyon vagány látványos és megjegyezhető forma ami nagyon szépen meg tudta támogatni ezt a máketing kampányt és nagyon szépen tudott vizuálisan a film köré épülni azt szeretném még elmondani amit láttam hogy felszaladtak a szemöldökök mikor a heredy terryt mondtam nem sorolom arra a színvonalra filmileg ezt a filmet viszont azért ugrott be sokszor részben a m umokban ami cselekményt illeti ezekbe nem fogok most belemenni a spoiler veszély miatt de nagyonnagyon nagy részben amiatt hogy nagyon erőteljesen szimbolikusnak éreztem a talk to met is ugyanúgy ahogy a hereditaryt is azt érzem hogy mindkettőt párhuzamos síkokon is lehet értelmezni ami a hereditaryben ugye a a ez a családot sújtó átok a természet fölötti vonal ezt nagyon jól lehet a a hát ez a tragikus családi örökség amin ugye akár a mentális betegségnek a a szinonimájaként vagy a leképeződéseként értelmezni úgy tudom a talkt miben a természet fölötti jelenlétét többféle dolognak a szimbólumaként értelmezni először is min például a tudatmódosító szerek vol az első amit akarok mondani így van tehátzöég tehát drogok alkohol közösségi média illetve hogyha már a kézmotívumot vesszük és ugy a kézérintés ami a központi cselekedete ennek a filmnek akkor a az elmagányosodás a fizikai érintés hiánya ugye a fizikai jelenlét ami ami nagyon egyébként jól esett látni a filmben hogy arról szól hogy ezek a fiatalok valóban találkoznak és fizikailag ők valóban együtt vannak és nem a virtuális világban ez egy eg kicsit így biztató is volt nekem hogy ez vajon tényleg van ilyen hogy ők még tényleg kimennek és lógnak együtt valakinek a házába vagy mit tudom én igen és hülyeségeket csinálnak mert nem nem fogják fel hogy most nem az online térben vannak és bármit megtehetnek nekem ez jutott végig vags ez járt végig az eszemen hogy az a kéz az nem lájkot fog mutatni előbb-utóbb úgyhogy em nem tudom úgyhogy ezt tartom a filmer erősségének ezt a kettő kettős típusú értelmezést igen tök jó amiket mondtok [Zene] igen én is előbb tehát feketette az érdeklődésemet azok az írások és azok a azok a kritikák amiket hallottam és olvastam erről a filmről és én is megnéztem valamikor a nyár folyamán és igen nekem is az volt az érzésem hogy valahogy úgy elválik úgy a tehát hogy igen ez a ez a nem amerikaisága ez igencsak érezhető rajta illetve támogatom azt a továbbra is ezt az ausztrál film részt ami amit már így többször elővettünk és szerintem idén tető alá fogjuk hozni most így be is lengetem szóval hogy igen igencsak ki kilóg a az orsi által említett 30 pár évvel ezelőtti tini horrorokból illetve illetve magából a horror kategóriájából is valamilyen szinten valami valamilyen szinten kilóg a a jó felé vagy pozitív irányba engem se nyűgözött le annyira hogy hogy abban gondolkozzak hogy hogy hogy ez az év egyik legjobb filmje azért is lepődtem meg mikor bizso ezt így bedobta hogy ezt szeretné hozni én ennek igazából örülök hogy ezt hoztad mertogy így úgy tehát hogy ugyanolyan szinten kilóg így a vagy nem rosszzó ide hogy kilóg hanem inkább hogy hogy színesíti a így van így van így van így van így van és hogy és hogy azért a horrorból ma még nem fogunk nem fog ebben kimerülni a horror felhozatal mára igen de annyit mondjatok már el én nem láttam a filmet hogy azért tehát úgy az embert odavághatja ez a film hogyha ismeretlenül leül megnézni úgy értem hogy nem nem volt semmilyen prekoncepció előtte nem hallott semmit a filmől tehát azért nem anja annyira aki már azért szocializálódott a horrorműfajban azért nem fog annyira meglepődni de én annak ellenére hogy olvastam róla k ki lesz menni a wcére éjszaka nézés után olvastam róla meg hallottam róla annak ellenére azért úgy néhanéha úgy kimeredt a pupillám hogy hm ez igen inkább nyomasztó mint mint tehát félelmetes de nem nem kifejezetten ijesztő horrorfmről beszélün hehát inkább akkor ily kicsit ilyen pszichó igen jelleg hát meg ez a természet feletti meg a halál meg a mindenféle azért az halál lehet parás is tehát hogy azért az félős lehet simán hogyha határozottan pszichológizálulnak mondanám és ez is az egyik erőssége főleg ami a a főszereplő kislány…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „2023 szerintünk legjobb filmjei”

Miről szól ez az epizód: „2023 szerintünk legjobb filmjei”?

Ez az Értágító podcast 2024-es első filmes adása, amely az előző év legjobb filmjeit összegzi. A műsorban Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy Zoltán "Bizsó" vendégekkel beszélgetnek filmekről. A kiemelt alkotások között szerepel a "Beszéld velem" című ausztrál horrorfilm, amely… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 01. 30..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „2023 szerintünk legjobb filmjei”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Bozsódi-Nagy Orsolya, Bozsódi-Nagy Zoltán Bizsó, Lencar Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „2023 szerintünk legjobb filmjei”?

Fő témái: filmek, filmösszegzés.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „2023 szerintünk legjobb filmjei”?

Megjelenés: 2024. 01. 30.. Hossz: 1 óra 54 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/2023-szerintunk-legjobb-filmjei-316a7434

Több epizód a Értágító-ből

  • Oscar 2025

    A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…

  • 2024 legjobb filmjei

    A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…

  • Top 10 diktátorok

    A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…

  • Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás

    A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…

  • Lewandowski helyett Haaland

    A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…

  • Amerika választott, Románia választani fog

    A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…

  • Top 10 együttesek, előadók

    Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…

  • Kellenek-e nekünk a remake-ek?

    A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…

  • Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből

    Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…

  • Top 10 trilógia és/vagy franchaise

    Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból