Amerika választott, Románia választani fog
· PT1H49SÖsszefoglaló
A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat elemzik, különös tekintettel Donald Trump lehetséges győzelmének okaira, mint az illegális migráció…
Röviden
- Műsor
- Értágító
- Megjelenés
- 2024. 11. 19.
- Hossz
- 1 óra 1 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pap István, Lencar Péter
- Témák
- amerikai elnökválasztás, illegális migráció
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
az hogy az utolsó utáni pillanatban lépett ki vagy léptették ki bident inkább lépett ki mert olyanok ott a szabályok hogy nem lehet kiléptetni már egy egy jelöltet ő maga vagy lemond erről a jelöltségről vagy nem hogy gyakorlatilag nem volt lehetőség előválasztást tartani vagy ha tartottak volna akkor az összes addig összegyűjtött támogatói pénzt elbukták volna az újjelöltnek előreől kellett volna kezdenie a támogatások gyűjtését így a zomban biden átruházhatta már addig összegyűjtöt pénzt is camala harrisre tehát ez egy ez egy kényszerpálya volt a legfőbb hatás vagy indok amiért donald trump megnyérte a választásokat az az amerikai egyesült államok belpolitikai eseményei voltak a négy éves ciklusban a biden ciklusban az egyik az illegális migráció állítólag az elmúlt években 10 millió illegális migráns özönlött be az egyesült államokba ez rendkívüli mértékben felszította a kedélyeket és nagy ellenállást váltott ki a másik pedig egy meglehetősen nagy infláció [Zene] ez az értákító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna köszöntöm a kedves hallgatókat ez az értágító eheti része politikával fogunk foglalkozni ebben a részben és akik visszatérő hallgatóink azok már tudják hogy ezekre a műsorokra van egy állandó meghívottunk mégpedig papp istván nagyvárti újságíró és politológus szervusz istván üdvözlöm a hallgatókat és itt van kis lóránt kollégám is ahogy azt szintén megszokhattátok üdvözlök mindenkit én pedig lenkár péter vagyok hát van itt több dolog is ami miatt összegyűltünk illetve úgy gondoltuk hogy kéne beszélgetni politikáról az egyik az hogy itt ugye ugye itt a kis otthonunkban romániában ugye ezt a választások évének is hívták ugye volt nyár elején egy önkormányzati vagy helyhatósági választás és ugye lesz parlamentális választás december 1jén illetve lesz államelnöki választás is lehet hogy kétfdulós sőt több mint valószínűleg hogy háromszor kell még elmenjünk a szavazófülkékbe úgyhogy ez adja az egyik témát a másik pedig az hogy hogy azért ugye a nagyvilágban is történtek események ami ugye négy évente szokott előfordulni ugye az amerikai elnökválasztás amit hát igencsak sokan szoktak követni merthogy az egy médiaesemény akárhogy is nézzük nem tudom mondjuk kínáb vagy oroszországba akik ilyen ugyancsak nagy hatalmak azért ezt így nem szoktuk követni vagy annyira nem vagyunk up to date de az amerikai elnökválasztásról azért szerintem akár négy éven keresztül is témába tudunk lenni hogy kik a jelöltek hogy alakulnak a dolgok itt máris közben vágnék hát az amerikai elnökválasztást azért szoktuk követni mert az amerikai elnökválasztás valóban egy vál választás még oroszországban már tudjuk előre hogy ki szokta megnyerni a választásokat kínában pedig szintén tudjuk hogy hogy ott hogy zalanak a dolgok tehát az az az egy tétnélküli választás egy egy nem demokratikus rendszerben ennyit akartam így előljáróban ha már így vezetted fel a dolgokat illetve akkor abba is bele lehet menni hogy az amerikai elnökválasztás is milyen fajta választás tehát az is teljesen más mint ami mondjuk európában a megszokott tehát ez az elektori dolog igazából én én nem is vagyok annyira up to dat ez hogy ez pontosan hogy is zajlik de azt tudom hogy teljesen másként mint mondjuk mi fogunk majd ugye az urnnák elé járulni kezdjük is akkor ezzel az amerikai elnökválasztással ugye joe biden 2020-ban került be a fehérházba és és hát már akkor is rebesgették hogy egy-két évig hagyják őt az elnöki pozícióba de aztán ugye a hát a a kompetenciái ugye már nem nem nem napirenden lévők és ezért már akkor rebesgették hogy talán történik egy csere de aztán ez nem történt meg viszont ugye a most a nyáron ugye volt talán két fontosabb dolog ugye a trump elleni merénylet de mintha abból kettő is lett volna de én egy merénylet egy egy meg és egy meghíúsított merélet ahol már nem jutott el a merélő odal úgyhogy bármit is tegyen igen igen ezt múlt héten hallottam hogy lett volna még egy egy ez így kimaradt nekem és ugye a másik fontos dolog az hogy hogy végül ugye nem joe biden indult a a demokraták elnökjelölteként hanem ott is történt egy megtörtént az a váltás amit már jósoltak de de ez végül most kerül tető alá akkor beszéljünk erről a erről a két dologról és aztán menjünk bele abba hogy hogy hogy lett aztán a végeredménye ennek a választásnak jó mik a mik a két dolog tehát hogy joe bident úgymond lecserélt igen meg meg mennyiben befolyásolta ez a trump elleni merénylet az ő győzelmét akkor kezdem ez utóbbival befolyásolta mindenképpen befolyásolta pozitív értelemben a trump hívők számára nyilvánvalóan egy egy áldozattá vált donald trump egy olyan emberré aki aki akár az életét is adná amerikáért nyilván ezt ki is használták a kampányban amivel nem akarom kicsinít tehát ne értse félre senki hogy én most cinikusan beszélek erről a dologról mert egy merényletről volt szó tehát egy az élete veszélyben forgott volt aki meg is halt mert a tömegbe lőtt bele a merénylő úgyhogy mindenképpen ez ez ez az ocsmány tett valóban segítette média szempontjából de nem olyan mértékben hogy ez lett volna a döntő a döntő két döntő dolog volt az egyik talán talán az hogy nagyon későn váltották le joe bident és nem is az a az a baj hogy leváltották hanem már eleve ez kellett volna legyen a stratégia hiszen joe biden már nagyon nagyon idősen lett az egyesült államok államfője az hogy milyen államfő volt ebbe szerintem nincs időnk belemenni de sok pozitívum sok negatívum van tehát nem igaz az a narratíva hogy ő egy zseni lett volna mintogy az sem hogy ő a világ legrosszabb államfője volt viszont az volt a probléma hogy az amerikai demokráciának egyik alapvető fontosságú intézménye az előválasztás tehátá pártokon belül pártokon belül meg szokott történni egy előválasztás hogy kiválasszák azt hogy kit tartanak az adott pártnak a támogatói a legalkalmasabbnak arra hogy képviselje az országot na már és ez az ami kamala harris esetében nem történt meg viszont hogyha eleve úgy készültek volna a demokraták hogy joe biden elviszi ezt a mandátumot de már tudják előre hogy nem fog elindulni akkor a demokratáknál is megszervezték volna az előválasztást mint ahogy megszervezték a republikánusok és nyilvánvalóan vált hogy donald trump letarolt mindenkit mint a kugliolyó pályáról hogy teke bábukat az hogy az utolsó utáni pillanatban lépett ki vagy léptették ki bident inkább lépett ki mert olyanok ott a szabályok hogy nem lehet kiléptetni már egy egy jelöltet ő maga vagy lemond erről a jelöltségről vagy nem hogy gyakorlatilag nem volt lehetőség előválasztást tartani vagy ha tartottak volna akkor az összes addig összegyűjtött támogatói pénzt elbukták volna az újjelöltnek előről kellett volna kezdenie a támogatások g tését így azonban biden átruházhatta a már addig összegyűjtött pénzt is camala harisre tehát ez egy ez egy kényszerpálya volt nem tudjuk hogy milyen államelnök lett volna cala harris de az tény hogy nem tudta bizonyítani nem tudta felépíteni a kampányát amivel szerintem több százezres nagyságrendű szavazatokat veszített kamala harris pusztán ezért mert nem volt ideje beépülni ebbe a kampányrendszerbe akár a demokrata párton hiszont a demokrata párton belül is voltak kétségek hogy vajon ő a jó jelölt egyetlen egy dologban voltak biztosak a demokraták a a joe biden és donald trump közötti televíziós vita után hogy bidennek vissza kell lépnie addig nem volt mindenki biztos benne addig a demokrata párton belü éigen is volt egy erős támogatottsága bidennek nem egy akkora amekkorával trump ellen vagy egy akármilyen republikánus jelölt ellen győzni lehet de volt egy támogatottsága azután a televíziós beszélgetés után mindenki rájött hogy lehullta a leppel nem volt már tagadni hogy biden nem lesz alkalmas arra még az lett volna a rossz hogyha meg is nyerte volna a választást tehát egyszerűen fizikailag alkalmatlan lett volna még négy évig kihúzni a fehérházban a legfőbb bocsánat a legfőbb a legfőbb hatás vagy indok amiért donald trump megnyérte a választásokat az az amerikai egyesült államok belpolitikai eseményei voltak a négy éves ciklusban a biden ciklusban az egyik az illegális migráció állítólag az elmúlt években 10 millió illegális migráns özönlött be az egyesült államokba ez rendkívüli mértékben felszította a kedélyeket és nagy ellenállást váltott ki a másik pedig egy meglehetősen nagy infláció ami volt az egyesült államokban ami viszont bizony sok amerikai családot érintett és persze hogy joe bident tették felelőssé az emberek emiatt hogy hogy ő a hibás és ezt a negatív következményt kamala harris nem tudta magától eltolni tehát az hogy joe biden után ő lett a az államfőjelölt nem volt sem előválasztás az emberek azonnal azonosították ezeket a belpolitikai negatívobokat kamala harrisszel itt a fontos elhangzott szerintem a egyik legfontosabb fogalom a kampány és ugye mind a tehát szakértők gazdasági szakértők politikai szakértők mondták már a választás sok ideje alatt is ugye ebben a 24 ór abban a 24 órában kábé amíg már kaptuk meg a különböző részeledményeket és sokan taglalták utána hogy melyik kampány milyen volt ugye a republikánusoké és milyen volt a demokratáké milyen volt a tráféle milyen volt a kamalaherisféle és sokan mondták a szakértők hogy egyszerűen nem volt koherens kampányprogramja mondjuk kamala harrisnek felépítve tehát nem volt egy nem volt egy olyan program amelyet mondjuk valóra válthatott volna hogyha megnyeri a választást ugye még a másik oldalnak fel volt építve egy egy kampányprogramja különböző úgymond vízió víziós elemekkel programpontokkal politikai döntéssk kérdésekkel de akár konkretizálva gazdasági pénzügyi ahogy mondtad akár a migráció háború béke kérdése nyersanyag bármi tehát hogy volt egy konkrétum amit tudtak adni úgymond az emberek elé vagy amit be tudtak mutatni hogy ebből mennyi fog megvalósulni az majd nyilván kiderül és hogy sokan ebben látták a a hát úgymond a vesz a vereségnek az egyik okát hogy nem volt konkrét tát a cala harrisféle kampány inkább már arról zaj arról szólt hogy milyen trump tehát y egy konkrét trump elleni kampány volt inkább akár személyeskedő néha akár trágár néha akár az hogy hazugság bűnöző ugye hát vannak ugye különféle bűnesetek is amelyek hát procedurálisan működtek most hogy mi lesz azokkal nem tudjuk még hogy lesöpri trump a különböző bírói dolgokat vagy nem a beiktatása után gondolom szóval hogy nem volt egy koherens kampánya ugye a kamala herryzéknek holott és ahogy mondtad te is volt a bidenféle kormányzatnak jó és a rossz oldala is ez nyilvánvaló mondjuk voltak gyengeségei voltak erősségei nyilvánvaló ugye ahogy mondtad fel tehát inflációs kérdések utóbbi évekett tekénve a benzinárak üzemanyagárak nagyon úgymond megemelkedtek nagyon az egyesült államokban ahol min mindig is azt hallottuk hogy még a csabbal is ugye a kőolaj és a benzin folyik és annyira olcsó a a benzinár hogy mindenki a legnagyobb autóval mászkál állítólag ez idővel most a legutóbbi időben ez is változott például hogy elé kisebb autókat vettek az amerikaiak ezt mondták helyiek tehát akik ott élnek vagy helyi újságírók tehát hogy itt van egy nagyon nagy és akkor ott van az a kérdés hogy kik szavaztak kire tehát nem csak a kampányról beszélünk illetve nem csak nem csak azt kell látni hogy m milyen kamalaheris vagy hogy milyen donald trump hanem azt is kell látni hogy az amerikai nép választott valakit és hogy valakire leadta a voksát és ugye azt láttuk az eredményekben ugye hogy tetemes az előny amivel nyert trump ugye majdnem hogynem 4 millió emberrel szavazott több trumpra mint kamala harisre tehát valami 74,egés valamennyi millió szavazója volt ugye trumpnak aé a 100%-os feldolgozottságnál és 71 millió valamennyi volt kamala harrisre ez az egész egyesült államokra nézve ugye ez tetemes előnek számít egyesült államokban is tehát és akkor ott a kérdés az hogy ugye vannak a tradicionálisan republikánus úgymond államok vannak ugye a demokrata államok és ugye vannak a billegő vagy csatatér államok akkor szerintem térjünk rá erre a kérdésre hogy hiába szíthatjuk mi itt mondjuk európából romániából vagy m mondhatjuk nem tudom trumpra azt hogy ő egy ő egy diktátor lesz vagy hogy kamala harris mondjuk miért lett volna a jó hajó holott ott az emberek szavaztak arról hogy miért döntöttek így így vagy miért döntöttek úgy tehát amikor szidjük a az elnököt vagy jelöltet akkor ezzel szidjük a szavazóját is hú hát nagyon sok mindent érintettél egyszerre kezdjük a legeljén amit megjegyeztem hogy mire reagálnék a kampány én nem vagyok kampányszakértő de az általad elmondottaknak pont az ellenkezőé gondolom amit én láttam én azt láttom hogy kamala harrisnek volt konkrét elképzelése teljesen világos volt az hogy mit ké képvisel mondjuk ukrajna ügyében mit képvisel az oroszországgal való kapcsolatokban mit képvisel be politikai ügyekben ugye abortusz kérdés mer hogy egy csomó államban volt abortuszról is referendum az államf választás kapcsán donald trump ezekben a belpolitikai kérdésekben a másik oldalt válasz választotta tehát ami demokratáknál abortuszpártiság trumpnál abortuszellenesség ami demokratáknál szelidebb migrációpolitika az a trumpéknál egy nagyon kemény migrációellenes politika ezen kívül azonban donald trump olyan dolgokat dobott be a köztudatba amit mindennek lehet nevezni csak konkrétumoknak nem tehát ugye az nagyon jól hangzik hogy megválasztása után ő egy nap alatt le fogja zárni az az orosz-ukrán háborút igen ez konkrétumnak hangzik csak hogy ez nem az ez egy választási ígéret amit akkor sem azért mondtam hogy voltak ígértek de már látjuk mi valósul meg belőle igen tehát ez de ez viszont nem egy konkrétum vagy bejelenteni azt hogy ő 60% vámot fog kivetni minden kínai termékre ez egy konkrétumnak hangzó mondás de de nem igaz ami pedig a vagy lehet hogy igen tehát itt itt a donald trump kapcsán meg kell említeni azt hogy ő egy üzletember és az üzleti világban egy fontos stratégia a a a stratégiai bizonytalanság elnevezésű koncepció ami egyébként egy egy állampolitikai koncepció is tehát olyan jelzéseket adni hogy az ellenfélnek fogalma…
Említett entitások
Témák
- amerikai elnökválasztás
- illegális migráció
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Amerika választott, Románia választani fog”
Miről szól ez az epizód: „Amerika választott, Románia választani fog”?
A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat elemzik, különös tekintettel Donald Trump lehetséges győzelmének okaira, mint az illegális migráció… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 11. 19..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Amerika választott, Románia választani fog”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pap István, Lencar Péter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Amerika választott, Románia választani fog”?
Fő témái: amerikai elnökválasztás, illegális migráció.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Amerika választott, Románia választani fog”?
Megjelenés: 2024. 11. 19.. Hossz: 1 óra 1 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/amerika-valasztott-romania-valasztani-fog-4d059f3b
Több epizód a Értágító-ből
- Oscar 2025
A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…
- 2024 legjobb filmjei
A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…
- Top 10 diktátorok
A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…
- Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás
A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…
- Lewandowski helyett Haaland
A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…
- Top 10 együttesek, előadók
Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…
- Kellenek-e nekünk a remake-ek?
A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…
- Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből
Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…
- Top 10 trilógia és/vagy franchaise
Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…
- Ki javítja meg a mobilodat?
Molnár Tibor, mobiltelefon-javító a mai Értágító podcast vendége, aki a mobiltelefonok evolúcióját követi 25 éve. Elmeséli, hogyan kezdett bele a szakmába véletlenül egy Nokia 211…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Tarjányi: kirakatpolitikát folytatott Trump — Ostrom
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az Ostrom podcastban értékeli Donald Trump kirakatpolitikáját és az amerikai választásokat.
- VILÁG | Mi várható Donald Trumptól az amerikai választáson? — Jelen Podcast
Kaló Máté külpolitikai szakértő és Krajczár Gyula, a Jelen külpolitikai szerkesztője arról beszélget, mi várható Donald Trumptól az amerikai elnökválasztáson. Elemzik a korábbi el…
- Amerika döntött – Milyen hatással lesz Donald Trump megválasztása Magyarországra? — Kontroll - Eljött az ideje
Donald Trump megválasztásának magyarországi hatásairól beszélget Magyar Márton műsorvezető dr. Tóth Csaba politológussal és Szolga Bálint újságíróval. Simonyi András, Balázs Péter…
- trump nyert. most mi lesz?! — bezzeg a svédek, bro!
Ez az epizód a "Bezzeg a svédek, bro!" podcast különkiadása, amely az USA elnökválasztás eredményét tárgyalja.
- Az amerikai külpolitika Joe Biden megválasztása után – Nyugaton a helyzet változatlan? ep01 — Nyugaton a helyzet változatlan?
Ez a "Nyugaton a helyzet változatlan?" című külügyi és külpolitikai podcast első adása, amely az amerikai külpolitikát tárgyalja Joe Biden megválasztása után. Hajdu Nóra az esetle…
- Amerikai választás értékelés Csizmazia Gáborral — Reaktor Podcast
A műsor Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos munkatársával az amerikai választások eredményéről és lehetséges következményeiről szól…