Értágító

Csak egy beszélgetés

· PT47M59S

Összefoglaló

A Magna Cum Laude zenekar három tagja, Mező Misi, Szabó Tibor és Kara Mihály beszélget a zenekarral kapcsolatos kérdésekről. Mező Misi arról is mesél, miért döntött a teológiai tanulmányok mellett, és hogyan látja a zenekar szociális szerepvállalását, az adományozás helyett az…

Röviden

Műsor
Értágító
Megjelenés
2023. 09. 15.
Hossz
48 perc
Szereplők, említett nevek
Mező Misi, Lencar Péter
Témák
zene, teológia, szociális szerepvállalás
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] ez az értákító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna mindenkit szeretettel köszöntök ez itt egy újabb értágító a mikrofonnál rupácsics judit csilla kicsit rendhagyó módon vidéki koncertjük előtt beszélgettem a magnakum lauda három tagjával mezőmisével szabó tibor és kara mihállyal hallgassatok rájuk hát én arra lennék kíváncsi hogy ki a mezőmisi ki a mezőmisi hát erre szerintem pont nekem nem nekem kellene válaszolni hanem a többieknek de különben szívesen elvinnélek az érhangja stúdiójában benneteket csak tudom hogy nincs hát sajnos nincs igen hát nézd én azt szoktam mondani hogy az ember saját magát véleményezni saját magáról beszélni vagy akár dicsérni az mindig egy ilyen visszás dolog de de hogyha ezt a kérdést tetted föl akkor és mondjuk a zenésztársaim barátaim szeretnének erre válaszolni akkor inkább tőlük kellene megkérdezni hogy ki is a mezőmisi nem akarod elengedni ezt látom ennek j engedjem el hát ne ne engedd el hát figyelj a mező misi a magnakum laude énekese aki egyébként is egy ön lábon járó személyiség volt már a kiskorától kezdve akit mi egyszerűen teljesen függetlenül egymástól misával mert egyszerűen a tehetségéből kifújólog mi fölfedeztünk most azt hogy te mélyebbre akarsz esetleg ásni a a családjábó meg ez egész gyerekkorától mi csak azt tudjuk mondani hogy a ott a jó isten ott valamit valamit föntről így oda odapattintott misának és nekem hogy le kellett szólítsam ott azon a bizonyos napon ott a cukrászda előtt és és azóta mi együtt vagyunk ez hány éve történt 24 ez hát ez 24 szeptemberben volt tudom mezőmisi egy egy egy reprodukálhatatlan előadóművész aminek nagyon aki akinek nagyon sokat köszönhet a magnahumlaud a zenekar ha így kérdezed és mz isi egy nagyon renek ember aki aki felkarolja a szociális témákat is akár következő kérdésem az az lenne hogy mi késztetett arra hogy teológiát hallgass há visszatérve a kérdésed első felére én azt gondolom hogy a magnakum laude zenekarban nem csak én vagyok az aki nagy hangsúlyt fektet erre meg meg ilyen szinten szociális érzéken mindannyian azok vagyunk és ezeket a dolgainkat együtt visszük véghez ha most arra gondolok hogy geryergyószent miklósra amikor vittünk adományt vagy mondjuk dobozra vittünk az én általános iskolámb hangszereket ezeket mind közösen találtuk ki közösen munkálkodtunk hogy ez összejöjjön ez nem nem az én érdemem vagy nem ez egy közös közös érdem és ezekbe közösen fürdőztünk például gyergy szendítós amikor átadtuk ezt a bizonyos én annyira utálom azt a szót hogy adomány az egy olyan olyan lesajnáló valami pedigedig igen nem adomány hanem ajándék én ajándéknak mondom ajándékot vittünk és emlékszem hogy a picike kis hát egy ilyen aula nappali helységben a kis gyerekek ilyen rossz ütött kopott nagyon rossz minőségű gitárral egy egy vagy két dicsőítő éneket elénekeltek és valahol láttam egyébként a youtube-on ezt a felvételt és ahogy vesz bennünket a kamera lehet látni hogy mindennyilyen el vagyunk érzékenyűben meg pityogunk úgyhogy ez ez ez egy közös dolog a második kérdésed az az az mi is volt teó teológia teológia hát igazából egyik reggel fölkeltem és pont mon a szenci sanyi barátommal mentünk valami misszió munkába és ahogy beültem mellő a kocsiba mondtam hogy sanyi én úgy ébredtem hogy be akarok iratkozni a babisa teológiai akadémiára így rámnézett azt mondja komolyan mondom aha azt mondja én örülök és támogatom de ezt megelőzte egy beszélgetés a feleségemmel ahogy elindultam otthonról ő mosolygott ő nagyon örült neki az volt az első kérdés hogy ennyi minden mellett lesz neked idő de energiád négy évig visszüln a a iskolapadba és azt mondtam hogyha jó isten komolyan gondolja ezt akkor valószínű hogy kellő erőt időt energiát fogadni ahhoz hogy én ezt el tudjam végezni és akkor 2018-ban diplomáztam teológusként misszió szakon igazából ön önszántamból saját magam ö miatt én azt gondoltam ha már ha már egy ilyen komoly döntés lett az életemben akkor nekem kötelességem mindél többet megtudni istenről az evangéliumról ez igazából ezért iratkoztam vasú hogy van daisy remekül nekem nekem félixé van nekem félix kém van ő a legfiatalabb gyermek az biztos én meg a legidősebb kezdenek elmusulni azok a határok amik a ugye elváltam a édesanyától elváltunk egymástól ahogy tetszik manapság e nem egy nagy szám a dal a dal születésén ott voltam a legelső előadás kezdenek elmosúni már azok a határok amit a szülők által generált rátartiságok miatt kialakultak é ilyen rossz érzés ma például pont nálam fog aludni de úgy hogy a a nőmmel mármint hogy együtt lesznek otthon é hazaérrek a már biztos alszanak szóval már nincs az a nagy tényleg rátartiság vagy kivagyiság vele kapcsolatban hát ő fejlődik hál istennek nagyon okos nem olyan mint az apja és nagyon jó suliba jár nagyon jól táncol nagyon jól táncol még váratt magára ugye nekem azért kimaradt egy két év apai neveltetés a szó nemesebb értelmében azért rengeteg mindet nem bírtam átatni neki sajnos amit amire majd nyilván az élet fölnevel é találkozni fog egy-két taslival de szerintem ez így teljesen rendben lesz zenélneke a gyermekeid az enyémek a nimród ő jár zongorázni de hát azért csapkodni kell az a baj hogy kicsit mag magamra ismerek mikor mikor látom hogy ö ö kalandozik ide-oda amikor a barátja gitározik akkor hiába van otthon nem tudom hány gitár és hiába mondjuk hogy zongorázzál mert az jó lesz meg nem tudom én mi de ő gitározni akar mondom kisfiam ha gitározni akarsz akkor van egy pár hangszer menjél be fogd meg gitározzál ilyen ilyen ilyen fellángolások vannak de hát a tibinek a kisfiának van egy van egy kötődése egy jó kis hangszerhez én láttam egy videót de ezt tibi megosztja veled mi a kérdés hát ak én mondtam hogy tudom csak hogy te kérdezel valamit hát ha mesélsz magadtól akkor akár a kérdést ki is hagyhatjuk jó hát ha már zen figyelj tehát zene zene szerintem itt mindannyian elmondhatjuk hogy itt senki nem eröltet semmit a gyerekére de kizár dolog hogy hogy hogy ne lélegezze be tehát élen nappal az embernek a valamilyen szinten a hangszer a kezében van ha nem az akkor meg más de mindig a zene és a folklórtól kezdve a néptáncol a párom és ott tehát tanulja ezeket a nagyon komoly dolgokat ott onnan ezt hozza tehát meg tudja különböztetni két és fél évesen hogy ő most néptáncol és hogy így mutatja vagy meg ototja róitárzok akkor meg emeli a ki tehát ezt nem akartam elhinni és amit misi mond nem hittem el megtaláltad az egyik szájharmónikát valamelyik dobozba és egyszer csak azt veszem észre hogy bent vagyok a szobába és fúja és nem összevissza tehát a maga módján volt egy ritmusja hogy titű tehát érezte hogy be beki szívgyújt rátart kipufok tehát n n nagyon komoly reklám [Zene] következik tudta hogy a vitreum optikában ingyenes optometriai konzultációra is lehetősége van mire vár jöjjön el és vegye igénybe az ingyenes optometriai tanácsadást megtalál minket hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között székelyhídon a libertcici utca 15 szám alatt további információkért hívja a 0740 231 559-es telefonszámot vitreum optika ne tévessz a szem [Zene] elől beszélgess velünk ismerje meg a világ reklámozd céged egyesületed eseményed vide podcasttel a felvétel után maximum 24 órán belül rendelkezésedre áll a felvétel részletekért írj a vco.podcastkukacgmail.com emailcímre vagy hívd a 077039 608-as telefonszámot verbális körzet mert mi verbálisan szeretjük reklámot hallottak hogy lehet ezt a turnéztok most is sülysápról jöttetek hogyha jól tudom hogy lehet ezt összeegyeztetni a családdal menni kell és készátát az ember ezt választotta tát ez nem olyan hogy akarok menni vagy nem akarok menni ez ező ezt igen mindannyian akik mellettünk vannak ugyanúgy a a tibi kedves az én feleségem is tudta hogy kivel köti össze az életét ez nem jött még el az a világ reméljük nem is fog eljönne hogy otthon a nappaliban adunk koncertet hát ez ezzel jár hogy az ember beül a turnébuszba aztán megy teszi a dolgát nem azért mert mert rákényszerül mert mert ez nem kényszer hanem egész egyszerűen ez az ez az életünk ez ez mozgat bennünket ebbe tudunk kiteljesedni ez az az örömforrás ami ami mindannyiunk számára szükséges és és ahogy múlik az idő és korosodunk egyre inkább én azt gondolom hogy értékeljük ezeket a pillanatokat kell hogy értékeljük ezeket a pillanatokat ebbe a nagyon felgyorsult világban amiben mi is élünk nem magunkon érezzük természetesen az időmúlását hanem a gyermekeinken ők örekszenek elég rendesen és gyorsan úgyhogy szeretjük ezt csinálni ez az életünk nekünk ez nem megerőltető persze mikor egy komoly nyári menet van mikor nyolc napot megyünk egymás utáni nap volt ilyen akkor az az azért leszívja az embert és és és és próbálja beosztani az erejét hogy a nyolcadik napon is ugyanolyan nelánnal álljon színpadra mint az első nap de hát az évek meg a rutint szokták mondani azért kialakult már 24 év hogyan születnek a dalok egyszer csak f mit csinálsz hát kilenől 10-ig ráérek én is jó nem nem van ilyen is egyébként hogy amikor ilyen ilyen egy picit hogy mondjam neked hát minden művésznek van mondanivalója a ti dalaitoknak is van nagyon komoly mondanivalójaértelmű egyértelműanül ezek a dalok nyilván a az az az egész világ meg ami most történt itt a coviddal meg minden egy picit még jobban azt gondolja az ember hogy átértékelő de végülis mégis oda oda lyukadunk ki hogy úgyis olyanok vagyunk mi amilyenek vagyunk tehát nem nem tud az ember a saját bőréből kivújni és nem is akarunk tehát a magnakunla od de az ez ha valaki más szeret az halosan azt érted tehát van egy stílusunk és ezt mi formájuk nyilván szövegileg vannak változások a korból kifolyólag is ő is változik én is változok most jövünk egy most egy nem oly soká fogunk jönni egy szerintem kedvezni fogunk sok embernek most ezzel a dallal mert most a melankóikusságot egy bizonyos értelemben egy picit így félretesszük egy pár dal eléig és most egy picit ilyen fesztiválhangulatúbá válunk nem ez nem direkt van hanem ez most így jön ki ezt most azért mondom neked hogy mi hogy hogyogy az ember belülről mit érez most most most í most most ezt éreztük oké mi is a szövegekről hát az mindig attól függ ugyebár é ilyen ritkán fordult elé hogy beelőzöm tibit most például az utolsó két szám az lehet hogy olyan lesz hogy hamarabb született meg a szöveg mint mondjuk a zene és ez naem nem kell de nem feltétlen biztos mert én már azt lehet hogy teszem rá egy meglévő dalra na az se biztos a tát érted tehát ja ja ja mert én már amit idéztél az én már egyből gondolkoztam hogy mi a valamikor hirtelen írik az ember beatársok valamikor ott a tól valamikor nincs ott a tól ahány én ahány telefont én elhagytam amiben szövegötletek voltak elmentve abból sok zenekar már küön helikopterre ké szal akkor jön az ötlet és aztán egyserak c megszüti a szö ez volt a tematika vagy nem tudom hogy így így kezdődött az egész de nincs köés meg semmi mikor jártatok utószor erdélyben párciumban két hete mikor játszottunk utolszor erdélyben párciumban párcium meg erdély párciumba igen legutóbb hát játszottunk egyébként itt é mihály falván is nem r a mi párcium szerintem utoljára egyébként hogyha tényleg a klasszikus párcium területeket vesszük akkor ugye egészen márarosig mert odáig tart akkor én azt mondom nektek hogy az edda előtt játszottun pontosan a nem szobát hanem szigeten nem nem nem nem nagybányán ed előtt hol volt tényleg ed elő már marosb ezek a nagyob nem most csak mondom hogyha odáig nézzük de én most én most azt hiszem nem szapnál németében is játszottunk de játszottunk itt szalontán szalontán és két hetel merre jártatok erdélyben két hetel nem az a baj hogy én olyan olyan én arra nem emlékszem hogy ké két nappal ezelőtt mit csináltam mindjárt mondom de mindjárt mondom oké akkor kérde mondom hogy b mondom ja ja bar akkor ez legyen az utolsó kérdés mert most már készültök színpadra hogy mit üzentek az ittenieknek üzentek-e valamit gyerekeknek felnőtteknek hát az a helyzet hogy nem tudjuk hogy milyen [Zene] milyen az élet itt hogy élnek az emberek mennyire vannak a helyükön mennyire élvezik a munkájukat mennyire van egyáltalán munkalehetőség mennyire szűkölködnek bötesabának itt is van egy háza nem messze székelyí akkor valószínű hogy szegény környék az itteni települések aha hát ez n nag nyilván nem rajtunk múlik jav rész de azért én azt üzenném nekik hogy ha amennyire lehet azért tartsák meg az identitásukat és ehhez ha úgy van akkor segítséget is kérnénk olyan emberektől akik ezt lehetővé tudják tenni és azon pedig hallgassanak nagyon sok élőzenét például én is egy szegény családból jöttem ezért kérdeztem nem tudom hogy milyen milyen itt az életszínvonal de hogyha az ember ember dolgozik és hisz hisz abban hogy kitörhet és más szeretne lenni több szeretne lenni meg akarja mutatni bizonyítani akar a környezetének a világnak akkor akkor azt meg lehet tenni az nem lehet hát tanulni tanulni tanulni én mint cigányszármazású ember én azt gondolom hogy bennünket most ez ilyen ilyen ilyen furcsa csak úgy lehet el fogadtatni a többségi társadalom és csak úgy lehet kitörni abból a abból a bezárt nem is tudom meg az ideológiából is tesz é mert ezt látják és én hiszem azt hogy az ember a cselekedetei által lesz megítélve vagyis hát reménykedem nagyon szépen köszönöm mit hozhatok ide köszön hát én az az én egyik kedvencem a pálinkadal sok pálinkánok sa az sajnos nem játs is a mind a kettőt játszani fogjuk természetesen étet mer hogy ez a kedvened kösz köszönöm szépensön mindenkinek szép napot kívánok köszönöm hogy meghallgattátok ne feledjetek el kattintani éirhangja.ru perradio de minden platformon elérhetőek vagyunk azokat is keressétek fel spotify youtube apropó youtube csatornánkra pedig szoktam volt mondani illi feliratkozni

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Csak egy beszélgetés”

Miről szól ez az epizód: „Csak egy beszélgetés”?

A Magna Cum Laude zenekar három tagja, Mező Misi, Szabó Tibor és Kara Mihály beszélget a zenekarral kapcsolatos kérdésekről. Mező Misi arról is mesél, miért döntött a teológiai tanulmányok mellett, és hogyan látja a zenekar szociális szerepvállalását, az adományozás helyett az… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2023. 09. 15..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Csak egy beszélgetés”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Mező Misi, Lencar Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Csak egy beszélgetés”?

Fő témái: zene, teológia, szociális szerepvállalás.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Csak egy beszélgetés”?

Megjelenés: 2023. 09. 15.. Hossz: 48 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/csak-egy-beszelgetes-e72801f9

Több epizód a Értágító-ből

  • Oscar 2025

    A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…

  • 2024 legjobb filmjei

    A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…

  • Top 10 diktátorok

    A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…

  • Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás

    A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…

  • Lewandowski helyett Haaland

    A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…

  • Amerika választott, Románia választani fog

    A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…

  • Top 10 együttesek, előadók

    Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…

  • Kellenek-e nekünk a remake-ek?

    A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…

  • Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből

    Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…

  • Top 10 trilógia és/vagy franchaise

    Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból