Helyhatósági és EP választások
· PT37M44SÖsszefoglaló
A(z) Értágító podcast e heti adásában Pap István politológus vendégszerepel Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A beszélgetés a romániai helyhatósági és az európai parlamenti választásokról szól, tisztázva a fogalmakat és a választási rendszert. Hangsúlyozzák, hogy az adás nem…
Röviden
- Műsor
- Értágító
- Megjelenés
- 2024. 06. 04.
- Hossz
- 38 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pap István, Lencar Péter
- Témák
- helyhatósági választások, európai parlamenti választások, választási rendszer
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
hát ez körülbelül szinonía a kettő szinoníma a kettő mind a kettő azt fejezi ki hogy a lakosság azokat a vezetőit választják ki akik helyben tehát akik az önkormányzatban fogják képviselni az ő érdekeiket tehát önkormányzati helyatósági választások az az lényegében ugyanaz az önkormányzat szó az ugye a a magyar illetve a magyarországi önkormányzati rendszernek a leképeződése romániában az hogy önkormányzat ezt nem így hívják ugye románul másképp hívják konsiliulok a tanácsoknak hívják helyi tanácsoknak helyhatóságoknak hívják szó szerinti fordításban így lenne hogy helyhatósági de ugye mivel magyar nyelvben ez annyira megszokott hogy önkormányzati választás ezért hát használjuk ezt is hogy önkormányzati választás és ez ebben szerintem nincs nincs [Zene] tévedés ez az értákító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna üdvözlöm a kedves értág t hallgatókat és követőket a mikrofonnál kis túrend itt van kollégám lenkár péter és szervusz péter szia lóri sziasztok és van egy mai meghívott vendégünk mégpedig papp istván politológus szervusz istván szervusztok jó napot kívánok a hallgatóknak és talán ez a hármas fogad hogy mondjam úgy előrevetítheti azt is hogy miről fogunk beszélgetni szerencsére nem háborúról most ezben az esetben hiszen ugye istván már visszatérő vendégünk az értágítóban és eddig beszélgettünk már többször háborúról és kétes eseményekről egy rent nem kétes esemény mondom úgy akkor a mostani témánk hanem ugye az idei év a 2024-es év romániában a választások éve és azt is leszögezném mindenképpen hogy ez nem egy kampány beszélgetés vagy nem kampányolni fogunk ebben a beszélgetésben senki és semmi mellett hanem ez egy beszélgetés a választásról illetve mondhatnám akar egy választási körképnek valamilyen formában sőt választásokról választások körképe akkor hiszen ugye június 9-én 2024 június 9 én kettő módon is vagy kettőféleképpen is kell majd a románia szavazó polgárainak az urnák elé járulniuk hiszen nem csak hogy nem csak helyhatósági választások lesznek romániában hanem európai parlamenti választások is lesznek ez a mai témánk és mint mondtam tehát ez nem egy kampány beszélgetés nem fogunk talán konkrétan vagy nem hogy talán hanem úgy biztosabban nem fogunk pártpolitikát taglalni vagy pártpolitizálni úgyhogy aki most akar kiszállni ebből a beszélgetésből úgy ért aki mondjuk hallgatunk volt eddig és nem lesz kíváncsi arra hogy mivel fogunk foglalkozni annak megvan az esélye még erre is hogyan kezdjük mit kezdjünk el tisztázzunk egy két fogalmat akkor jó kezdhetem önkormányzati választások vagy helyhatósági választások hát ez körülbelül szinonía kettő szinonima a kettő mind a kettő azt fejezi ki hogy a lakosság azokat a vezetőit választjá ki akik helyben tehát akik az önkormá zatban fogják képviselni az ő érdekeiket tehát önkormányzati helyhatósági választások az az lényegében ugyanaz akkor ezt tisztáztuk is ű nem csak a a mind a kettő meg szokott fordulni és talán ezt kezdjük itt az akor jó akkor akkor egy kicsit még tisztázzuk ugyebár az önkormányzat szó az ugye a a magyar illetve a magyarországi önkormányzati rendszernek a leképeződése romániában az hogy önkormányzat ezt nem így hívják ugye románul másképp hívják konsiliulok a tanácsok hívják helyi tanácsoknak helyhatóságoknak hívják szó szerinti fordításban így lenne hogy helyhatósági de ugye mivel magyar nyelvben ez annyira megszokott hogy önkormányzati választás ezért hát használjuk ezt is hogy önkormányzati választás és ez ebben szerintem nincs nincs tévedés akor lé vagy aki nem tudja vagy aki mondjuk első alkalommal fog szavazni és most töltötte be nemrég a 18 életévét akkor nyilván ilyenkor polgármestereket választunk meg a helyi tanácsokba v igen a helyi tanácsok igen városi községi tanácsosokat a megyei tanács tanácsot illetve a megyei tanács elnökét szavazzuk meg az önkormányzati választásoknak a keretében de akkor tisztázzuk a másik fogalmat is vagy képet ugye az európai parlamenti választás mit jelentene hiszen ugye a ott van az európai parlament minden ország minden európai országnak ott vannak a képviselői idén például románia 33 európai parlamenti képviselőt küldhet majd az európai parlamentbe de ezek ezeket a ezt a 33 képviselőt is igazából mi fogjuk vagy hát románia lakosságja fogja megválasztani hasonló listákon mint amelyeket majd láthatnak a szavazóurnákban ugye a helyhatósági listák mellett vagy azokon kívül ez azt is jelenti hogy igazából ha én jól emlékszem jól tudom akkor nyilván első körben ilyen pártisták lesznek nevekkel az európai parlamentre nézve bárki bárkire ugye szavazhat majd akire szeretne legyen az bármilyen jellegű párt romániában lévő párt vagy pártnak a tagja és amikor ez megtörténik akkor ezek a megválasztott képviselők az európai parlamentben majd csoportosulnak egy európai nagy frakcióbaan mondhatjuk úgy hiszen az európai parlament több pártcsaládból tevődik össze vagy frakcióból tevődik össze néppárt szociáldemokraták demokraták zöldek és a többi és a többi tehát hogy ott már nem külön meg nem külön pártok sz fognak bennünket úgymond képviselni hanem lényegében igen e pártcsaládokon belül ez fontos kitétel hogy minden ország maga választja meg az európai parlamenti képviselőket de azok a parlamenti képviselők az európai unióban nem az országot képviselik ahol megválasztották őket hanem azt a azt a pártcsaládot azt az ideológiát amelybe az a párt egyébként európai szinten tartozik így van üüm tehát lényegében ez ez az európai parlamenti választás nem egy nemzeti választás hogy így fogalmazzak hogy minél több románt bejuttassak minél több magyart bejuttassak hiszen ahogy mondtad eleve előre meg van szabva hogy hány tagú az a az a az a politikusi delegáció politikusi közösség amely egy adott országból az európai parlamentbe bejut itt arról van szó hogy a polgárnak fel kell mérnie azt hogy európa mer merre szeretné ő hogy európa tartson az elkövetkezendő években ezért hát ilyen ilyen alapon kell mérlegelni akkor amikor az európai parlamenti választásokon részt veszünk hogy azok a pártok amelyek amelyek elindulnak a választásokon mit képviselnek és melyek azok a az irányvonalak európai nemzetközi szintű irányvonalak amelyek amelyek a polgárnak az érdekeit úgy érzi hogy kifejezik amúgy jó hogy mondod ezt a meghatározó mondjuk hogyhaog jelzőt akkor hiszen a következő négy év meghatározója lesz mind a két választás ugye júus 9-i hiszen nem csak ugye az európai unió jövőjéről szavazunk ilyen értel véve hanem hogy ugye helyileg is döntünk arról hogy bennünket ki képviseljen milyen irányba menjen tovább akkor egyfajta fejlődés vagy bármilyen irányvonal a következő négy évben úgyhogy ezek kőkemény dolgok ha belegondolunk hiszen nem csak gazdasági hanem akár szociális tehát ugye társadalmi kérdések merülhetnek fel kultúrális kérdések például oktatás egészségügy tehát nagyon sok rétő az egész itt itt ketté választaná ami a helyasztúságira érvéesz es vegyük akorá kettőt ugye elhangzott az hogy az európai unió európai parlamenti választás ugyebár egy egy nemzetközi európa jövőjét akár a kontin akár a nemzetközi rend jövőjét befolyásoló szavazás még az önkormányzati választás tulajdonképpen a legalsó szint a helyi a helyi dolgoknak a az ügyviteléről szóló szavazás tehát a legkisebbtől a legnagyobbig terjedő tehát a két véglet ugyebár hiszen van még parlamenti választás államfálasztás amelyik majd lesz ősszel illetve télen és gyakorlatilag az állampolgárnak a figyelme így nagyon megoszlik a két véglet között hogy így fogalmazzunk de ez elég veszélyes így most így ezt így hallva nem vesz hát annak aki követi a politikát annak nem veszélyes de nyilván hogy a választó polgároknak az öme aki el is megy szavazni tehát nem beszélünk most azokról akik eleve nem mennek el szavazni akiket nem lehet rábírni arra hogy elmenjenek a választásokra ők rábízzák másokra ez is egy opció egy demokratikus opció nem vagyok híve annak mint európai országokban isak hogy kötelezőék a a választást nem aki nem megy el szavazni az is egy választás az is egy egy egy opció akik viszont elvennek szavazni azoknak valóban figyelniük kell arra hogy mi a tétje ennek illetve annak a választásnak attól mert az egyik helyi szintű a másik pedig európai világléptékű az egyén szempontjából tehát az állampolgár szempontjából ugyanolyan fontos mert ugyanolyan fontos az hogy az európai unió milyen gazdaságpolitikát folytat milyen milyen migránspitikát folytat mint az a hogy az az ember akit megszótok muk polgármesternek képes lesz arra hogy leaszfaltozza az utszámat az elkövetkeződő négy évben vagy legyen víz a házamban amikor amikor esetleg ilyen problémák merülnek fel a a a faluban vagy a városban úgyhogy ettől érdekes és ez azért van így ugye ezt már többször el mondták emzők hogy a két választást azért rendezik meg egyszerre mert a kormányron lévő koalíció abban reménykedik hogy ezáltal ezáltal ők kedvezőbb pozícióba jutnak hiszen ugye egy választáson helyi szinten mindig a polgármester tud mozgósítani tehát azok a pártok amelyek jól be vannak ágyazva a helyi közösségekbe és kik vannak a legjobban beágyazva helyi közösségbe nyilván ottó polgármesterek vannak és akkor ők azok akik buzdíthatnak arra é na hát hogyha már eljöttél az eur a a helyi helyihatósági választásokra akkor hugyan szavazzál már az európai parlamenti választásokra is tehát ennek egy ilyen politikai oka van tehát nem más jó persze az is igaz hogy ezzel valamis les spórolni is tehát nem mindegy az hogy egyszerre szervezn tehát pénzügyileg nem mindegy hogy egyszerre szerveznek meg egy választást vagy kettőt vagy akár többet is tehát ez ez is benne van de ennek lényegében ez a ez az oka hogy mindenképpen össze akartak vonni két választást az önkormányzati választást és valami másikat hogy hát főként az európai uniós választást mert az elmúlt évek akár évtizedek tapasztalata az hogy az európai uniós választ az európai parlamenti választás az amik a legkevésbé mozgatja meg a választó poolgárokat ez úgy messze van tőlünk tehát messze van tőlünk nem rólunk szól mondják sokan nem rólunk szól nem a mi életünkről szól dehogy nem dehogy nem a mi életünkrő szólről szól az is csak sokkal nagyobb légtékben és ezért akarják a ezt kihasználni azt a lehetőséget hogy akkor az önkormányzati választásokkal együtt talán talán rábírják az embereket arra hogy több többen menjenekre az európai parlamenti választásokra is szavazni az előbb ahogy mondtad ilyen óriási szakadéknak hangzott hogy a legalapabbtól a legmagasabbig de azért a kettő összefügg tehát hogy hogy például az az önkormányzat az európai uniós forrásokból aszfaltozza majd le azt a bizonyos utcát pontosan pontosan igen valóban ebből a szempontból az elkövetkező ugye mert az uniós kötségvetési ciklust az hét évre választják fogadják el a a mandátum viszont csak négy évre szól tehát ezek azek nagyjából már rögzítettek ezek a a pénzügyi alapok itt valóban arról van szó hogyha helyi szintüt nézzük hogy a helyatósági váztás olyan embereket érdemes mondjuk így választani akiknek megvan a kapacitásuk a képességük a hajlandóságuk arra hogy ezt a lehetőséget kihasználva minél több beruházást tudjanak finanszíroztatni az európai unió által felkínált pénzből tehát abszolút gyakorlati dolog is ez tem ugye még a beszélgetés elején hogy most szerencsére nem kifejezetten háborúról kell beszélnünk de sajnos kell lenni fog hogyha de de igen mégis csak kell egy picit érintenünk ezt a témát is hiszen azért zajlik az ukrajnáb az ukrajnai háború ugye még mindig sajnos hogy milyen hatásai lehetnek akár európai szintre nézve mondjuk az európai parlament megalakulását tekintve illetve a romániai választások után mire lehet lehet mire lehet számítani szerinted mi lehet hatásként marad valami vagy irányvonalak változhatnak ukrajnával kapcsolatban hát ez attól függ hogy mi lesz a választások eredménye tehát ahány orsz ág annyi közvéleménykutatás annyi érdek annyi pártérdek annyi annyi meglátás nyilván esélytelen is végigkövetni min az összes tagállamnak a a a a belső helyzetét hogy mely pártok az esélyesek melyek nem egy nagyon nagy vonalakban nagyon nagy vonalakban úgy tűnik ezt így így tudom csak megfogalmazni úgy tűnik hogy európa nagyon markánsan kiáll továbbra is és ki fog állni továbbra is ukrajna támogat s mellett és oroszország visszaszorítása mellett ez persze akkor fog változni hogyha a választásokon európai szinten többséget vagy legalábbis a jelenleginél nagyobb befolyást szereznek az európai parlamentben azok az erők amelyek az ukrajnai politika megváltoztatását módosítását képviselik ami egy nagyon lényeges tehát történelmi jelentőségű döntés hogy az európai unió a júniusi választások után milyen irányvonalat fog képviselni ebben az ügyben ez egy csó mindent implikál tehát nem pusztán az ukrajnának a a további megsegítését vagy kevésbé megsegítését vagy akár át egy átállást egy oroszpárti politikába ez magával vonja például a európai hadseregnek a létrejöttére vonatkozó további döntéseket hogy merre indul el ez a kérdés a natón belül az európai unió szerepe mi legyen tehát mind mind meghatározzák azok a politikai erő amelyeket mi most gyakorlatilag európai szinten megválasztunk lássuk be hát ezek ezek történelmi léptékű döntések lesznek és ebben azért vagyok annyira biztos ezeket meg kell hozni tehát olyan olyan most a világpolitikai helyzet ukránh háború palesztin izraeli háború ki tudja mi van a távolkeleten mi mire lehet számítani amelyre európának most már reagálnia kell nincs már időek maradni vagy nem lehet nem mondom hogy semleges akkor mondom h lehet csak érdemese ez a kérdés tehát ebbe most nem hiszem hogy érdemes belemennünk mert akkor akkor elmegy az egész beszélgetés megint az ukrajnai háborúra ez is egy opció vannak más opciók is az biztos hogy valamilyen határozott választ kell adni végül is ha valak azt mondja európa semleges vagyok ez is egy határozott válasz csak mondja ki határozottan ez fontos lenne ilyen nemzetközi helyzetben egy határozottal amit viszont gátol az hogyha az európai parlamenti választásokon hogy mondjam pariba kerülnek a a teljesen…
Említett entitások
Témák
- helyhatósági választások
- európai parlamenti választások
- választási rendszer
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Helyhatósági és EP választások”
Miről szól ez az epizód: „Helyhatósági és EP választások”?
A(z) Értágító podcast e heti adásában Pap István politológus vendégszerepel Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A beszélgetés a romániai helyhatósági és az európai parlamenti választásokról szól, tisztázva a fogalmakat és a választási rendszert. Hangsúlyozzák, hogy az adás nem… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 04..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Helyhatósági és EP választások”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pap István, Lencar Péter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Helyhatósági és EP választások”?
Fő témái: helyhatósági választások, európai parlamenti választások, választási rendszer.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Helyhatósági és EP választások”?
Megjelenés: 2024. 06. 04.. Hossz: 38 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/helyhatosagi-es-ep-valasztasok-d11e8e1a
Több epizód a Értágító-ből
- Oscar 2025
A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…
- 2024 legjobb filmjei
A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…
- Top 10 diktátorok
A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…
- Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás
A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…
- Lewandowski helyett Haaland
A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…
- Amerika választott, Románia választani fog
A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…
- Top 10 együttesek, előadók
Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…
- Kellenek-e nekünk a remake-ek?
A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…
- Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből
Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…
- Top 10 trilógia és/vagy franchaise
Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Magyar krónika 2024. / Kéri, Magyar, Gulyás, Timár (1.rész) – KÉRI KÉRDI — Kontroll - Eljött az ideje
Kéri László, Magyar Márton, Timár Gábor és Gulyás Balázs a 2024-es év belpolitikai eseményeit elemzik. Az évértékelő első része a januártól júniusig történteket tárgyalja.
- Generációk együtt egymásért ⧸ Bogsch Erik és Hegedűs Ákos — Húzós
Bogsch Erik és Hegedűs Ákos a generációk együttműködéséről beszélgetnek. Az epizód a Húzós című podcast része.
- Aktuál Vogyerák Anikóval - 2023.05.17. — Aktuál
Az Aktuál 2023. május 17-i adásában Varga Zoltán Péter egészségügyi szakpolitikus, Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, Harangozó Gábor, az MSZP alelnöke, Karácsony Mihály, a Nyugdíja…
- Beszélgetés Fátrai Erzsébet Mártával — Víztorony Rádió PODCAST
Fátrai Erzsébet Márta, Oroszlány Város Díszpolgára és az Oroszlány Barátainak Köre tiszteletbeli elnöke volt a vendég a Víztorony Rádió PODCAST második adásában.
- 5. rész: Zöld előre törés az EP választáson 2020.01.27. — Harcosok Klubja
Orbán Balázs és Ungár Péter az EP választásokon zajló zöld előretörésről beszélgetnek, elemezve annak politikai következményeit és trendjeit.
- Évértékelés a politikáról – Boros Bánk Levente és Horn Gábor | Partvonal, 2023.01.02. — Partvonal
Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója és Horn Gábor, a Republikon Intézet kuratóriumi elnöke értékeli a politikai évet ebben az epizódban.
- Az előválasztásról - S03E06 — Podcast a százegyes szobából
Ebben az epizódban a Podcast a százegyes szobából az előválasztásról, vakcinázásról és podcast ajánlókról beszélget. Az adás Surányban készült május 24-én.