Értágító

Radu Igazság és az animáció világa

· PT36M16S

Összefoglaló

A műsor keretében Radu Igazság animációs filmrendezővel és egyetemi tanárral beszélgetnek a magyar animáció 110 éves történetéről, fejlődéséről. A vendég mesél pályájáról, gyermekkori rajztehetségéről, festőművésszé válásáról, valamint a digitális korszak animációs technikáiról.…

Röviden

Műsor
Értágító
Megjelenés
2024. 05. 28.
Hossz
36 perc
Szereplők, említett nevek
Radu Igazság, Lencar Péter
Témák
animáció, animációs filmrendező, magyar animáció története, digitális animáció
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

van egy nagyon érdekes a hatan évekből egy francia filmtörténész talán a leg leg világosabb dolgokat mondott a az animációról hogy az a filmműfej műfaj ahol előre meg kell gondolkodni az egészet kockánként és úgy meg is csinálni végig ameddig meglesz a vetítés de hát ez a digitális korszakban is éppen úgy meg a 3d-ben is sok más más a [Zene] technika ez az értákító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna köszöntöm a kedves értágító követőket hallgatókat a mikrofonnál kisóránt itt van kollégám lenkár péter is szervusz péter üdvözlök mindenk it itt vagyunk a parcünkersí egyetemen ugye nagyváradon és egy kétnapos konferencia zajlott zajlik éppen hiszen 1000 éves a magyar animáció és animéter konferenciaként szerepelt a a program ez a két napos program és ennek okán persze van meghívott vendégünk is aki nem más mint radu vassile igazságanimációs film rendező valamint egyetemi tanár és még sok minden más is üdvözlöm tanár úr és még hozzá nyugdíjas is még nyugdíjas is akkor üdvözlöm tanár úr köszönjük hogy elfogadta meghívásunkat kí mindenkinek ugye hát elmondtam hogy mi az alap felütésünk mi a témánk hiszen 110 éves ugye a magyar animáció és beszélgetni fogunk nyilván erről is hogy hogyan alakult akár az animációnak a a története fejlődése mikortól indult illetve hogy mi zajlott mondjuk ezen két napon a partcí kereszt egyetem művészeti tanszékén a konferencia idején de előtte mindenképpen kérdezgetnék a tanár úrtól egy-két dolgot jó y egy kicsit magán ben vájkáljunk egy picit a tanár úrnak na jó annyira nem megyünk majd mére inkább a pályájára inkább a pályájáról persze azt el kell mindenképpen mondanunk hogy ő diószegenszületet ami nincs annyira messze nagyváradtól sem meg itt ugye hát alig kell pár kilométert futni menni autózni és ott vagyunk diószegen hát még gyerekkoromban emlékszem nagypapával nagyon sokszor bejöttünk nagyváradra ével nyáron igen a dió kocsival jöttünk de nem de hát két ló volt tát lovas kocsival így jöttünk ez akkor gondolom olyan 60-as évek hát én első fele k igen nem nem akartam konkrétan ennek kimondani kának is sajnos muszáj volt belépni ebbe a az ilyen szövetkezetbe kollektívába a 64-be deehát addig nem volt tag úgyhogy szabad volt és nagyon sokszor jöttünk így dínyével és nem csak dínyével de ezt ez egy nagyon szép emlék már a lovak tudták az utat nem kellett vezetni mag is képesek voltak eltalálni a vásár egyenesen a piacra mentek nagy nagy várodin tanár úr azt nagyjából tudjuk meg sokszor halljuk hogy ennek a vidőknek itt a parcium vidékének olyan tájai vannak dombos tájai vannak amelyek megéletik például a festőket vagy úgy lesznek az emberek festők hogy meglátják ezeket a szép dombos napos tájakat hiszen a tanár úr később ugye a festészetre állt rá és lett festőművész későbbiekben mesélj nekünk erről a történetről hogy alakult ez gyerekkoromtól én is emlékszem hogy mindenki mondta hogy szépen rajzolok tehetséges a többi s a többi már azt hiszem négy éves lehetett vagy olyasmi mikor először az óvodából küldtek bukarestre egy rajzot amit én valami nem is tudom erdő volt a téma vagy ilyesmi és második díjat kaptam úgyhogy avval kezdődöt a karriier mondhatjuk de fontosabb ennél volt egy unokatestverérünk ott a faluban diószegen néhány házzal a deát rokon is volt ő hét évvel nagyobb volt és már mikor én kicsi voltam ő átment kolozsváron a művészeti liceomba és utána és végig mindig találkoztun nyáron vakációba és mindig mentem vele festeni össz visszajárká plenner meg ezeket mindig mesélte hogy hogy megy ez a festészetbe ő utoljára a szobrászatot végezett de nagyon jól maradt a kapcsolat is vele és deát ő valahogy ő volt a aki igazán biztatott és segített és a ott ecsetet meg papírt meg festéket satöbbi satöbbi ez elég fontos dolog természetesen és még egy nagyon fontos dolog volt mikor ötödikes voltam először diózegen jött igazán egy rajztanár az iskolában és akkor valahogy nagyon komolyan vettük azt a egy órát volt minden héten de nagyon komolyan vettük és észrevett hogy én jobban rajz ok és mindenféle dolgokat már tudok úgyhogy ő nagyon segített ez az úr utoljára geológiát is tanult úgyhogy ezen az oldalon működött de engemet nagyon biztatott hogy menjek nagyváradra a kézőművészeti liceumba és onnan valahogy majdnem természetesen mindenki gondol hogy mit is akart de én egész életemben mindig azt az volt a vágy hogy festő legyek deehát ez volt a fő cél és természetesen kolozsvárra mentem és fertestetet tanultam ott öt évig utána hát akkor kidobtak mindig valahol el kellett helyezni és elküldtek a tguzsű a múzeumba volt ilyen megyei múzeum és ott két évig dolgoztam és legalább egy dolgot elég komolyan megcsináltam hogy létrejött a művészeti kiállítás ennek a mert addig csak ilyen történelmi múzeum volt és de hát mindig mondtom hát itt van brönkus hát hogyhogy ne ne legyen és ezt valahogy én indítottam utána közben minden majdnem minden évben a bukaresti animá filmstúdióban kerestek új rajzoló grafikus festők mert ott nagyon fontos volt a háttér is és egy ilyen mondjuk egy ilyen vizsga vizsgán átmentem mert akkor nagyon-nagyon nehéz volt egy ilyen városba bemenni még nagyváronra is nem lehet akár hogy bejötni úgy hogy bukaresten ez ez évekig baj volt ameddig megkaptam a azt a személyigazolványt a bukaresti igazi de hát így mentem a stúdióba de már a itt még a liíceumbaan megkezdtük a fotózást is mert eg világos volt mindenkinek hogy egy ez egy új eszköz evvel lehet [Zene] valahogy rajzolni más típusú képet csinálni és mikor még kol áran voltam az egyetemben felhasználtam ezt a lehetőséget az egyik testvéremnek volt egy barátja aki itt volt a nem is tudom magyarul hogyják ezt ca pioneer lát ott volt egy ilyen fotólabor de filmet is tudtak csinálni volt- az a híres akkor híres krasn gors orosz 16 mm-es gép ahoval lehetett kockázni és akkor ő biztatott hogy csináljak ilyen fotósorozatot és abból majd lesz mozgás de hát így itt csináltam elő akkor elég organikusan alakult ez ki hogy az animáció világába került de koloszsváron is voltam öt évig tag és ott egy ilyen fotó és film csoport a nagy bábésbaj egyetemnek volt egy ilyen labor és ott mondjuk a filmszalag labó satöbbi ezeket megtanultam elég jól és nagyon sokat fotóztam mert láttam hogy a fotóval lehet elég elég gyorsan és más típusú képet csinálni mert amit csinál a rajz a szobrászat festészet satöbbi az egy fikció a fotó mégis egy egy való valahogy visszaadja a valóságott is ha ha mondjuk őszinte tiszta a fotó ühüm most a digitál korszakban ez is nagy kérdés hogy mi mi mi most a a tanárúrnak a saját szavait fogom felhasználni ön ellen nem kell megijedni azért idéznék egy korábbi interjúból amit ön adott még régebben és ez szerintem alapja is illetve hogy meg megmagyarázz akár mindent az ön esetében is hogy az animáció alapja a kockákban való gondolkodás úgy hogy közben mindig előre elképzeljük az egész folyamatot is tehát hogyha mondjuk a festészetről beszélünk vagy a fotóról hiszen a festészet is valahol egy f a kocka ebbe az értelemen véve ugye igen de ott is ott is van egy folyamat cak a folyamatból egy kép jön ki a végén ott is előre gondol az ember van egy emlék egy vágy egy mit tudom én álom sat többi és ebből jön egy ilyen fikciós kép de a film sajnos ehhez mondjuk az animációra sajnos a film leg legalábbis eddig így ment hogy kocka van és ebből hogy van egy kis különbség ebből jön a mozgás deát ezt előre jól meg kell gondolni és meg is csinálni tehát van egy nagyon érdekes a hatan évekből egy francia filmtörténész talán a leg leg világosabb dolgokat mondott a az animációról hogy azon filmműfej műfaj ahol előre meg kell gondolkodni az egészet kockánként és úgy meg is csinálni végig ameddig meglesz a vetítés de hát ez a digitális korszakban is éppen úgy meg a 3d-ben is csak más más a technika deát ebben van mondjuk van egy előny mert itt már van mint a színházba van egy darab elől van írva már van egy forgatókény ebből jön egyféle képregény és így így dehát van több lépés mondjuk ehhez hozzászoktam mert én az egyetemen nagyon sok metszetet csináltam ott is előre kell gondolni legalább mint a saahba egy két három lépéssel előre mert technikailag át kell menni minden lépésen és hát ez sokkal sokkal hosszabb az út az animációban de a végén létrejön egyféle csoda és e emiatt érdemes ezt az utat megtanulni és meg is végigcsinálni és hozzá kell tenni mert még ezt is hogy a film nem csak kép nem csak mozgókép itt van a hang is meg zene meg szöveg satöbbi de hát ezt az egészet előre kell és darabokba csinálni nem mindig éppen ugyanaz az út de nagyon-nagyon sok mondjuk rétegből áll egy egy film most odajutotunk hogy há eg hihetetlen például egy diák tavaly csinált egy filmet és megkérdeztem mielőtt megcsinálta azt a véső hangkeveréket hogy hány lejer van hát az mja 120-on nem tudom mennyire hihetetlen milyen milyen hangvilág tud építeni hát nálunk az egyetemen van ilyen is hogy sound design de ilyen mesterség is van engem engem az érdekelne nagyon hogy ön ugye elég sok film fűződik a nevéhez amit rendezett animációs film hogy hogy választ témát és nem csak animáció elég sok dokumentum mert megpróbáltam ezt is hogy dokumentumfilmet készíteni hogyan választ témát hogy mi szokta megragadni amiből aztán elkészül egy ilyen animációs h egy példát hogy is történt mikor először csináltam egy ilyen magánfilmet a animáfilm stúdióba a legelsőbb film egy ilyen közös négyen egyszerre bementünk a stúdióba és az igazgatón azt mondta hogy hát ti négyen vytok mindenki kitalál egy karaktert és egy történet a négy karakterrel és ez lesz nektek az első film meg is csináltuk és elég jól is ment csikágóba is nyertünk egy díjat és ez nagy dolog volt a stúdióban hogy első film mindenkinek de a négynek mindenkinek első film vol és utána azt mond na most mindenki fog készíteni egy filmet és akkor márm különkülön is igen igen és meg is csináltuk mindenki más témát használt én visszagondoltam és egy féle családi történetről volt ez a film mert sajnos en azokban a mit mondjam körülbelül egy fél évig dolgoztam erre a filmre akkor apu nagyon beteg lett és meg is halt közben és de már én azelőtt gondoltam hogy valahogy meg fog fogom mutatni ebbe az első animációs filmbe a család történetet deehát anyu apu és mi hárman és nagypapa sat többiek ö és valahogy egy ilyenféle családi krónikát gondoltam én közben jött ez a betegség és meg is halt apa és hát a végén ő eltűnt mi a többiek megmaradtunk valahogy ebbe a filmbe is az a címe hogy photography de familia de hát a kulcs képek fotók én használtam a valamit a család ig képekből de az egész át volt rajzolva és festve dehát nem volt nagyon sok mozgás abb a filmbe de mindenki észrevette hogy itt egy egy egy folyamat van ami sokkal gyorsabban megy mint az életben de hát jön egy fiú még egy fiú még egy gyerek még egy és hát így megy a családi történet és tehát egy ilyen ilyen téma volt de már én ezt a témát azelőtt rajzokba és festészetet csináltam ezek ebből a történetből deát nem nem volt éppen új a téma nekem és furcsa hogy miután megvolt a film akkor metszeteket csináltam ebből a témából mondjuk a a a kulcskép volt a lakadalmi kép a szüleim 6-baan találkoztak és deát akkor kezdődött a mi családunk igazán addig nagypapa a többiek voltak úgyhogy ez ez a téma elég sokáig foglalkozott engemet hogy család témája az mindig egy visszatérő motívum is lehet aká és valahogy vissza akartam adni azt a hangulatot diószegi hangulatot korán reggel mikor így nagypapával kimentünk dolg ott én meg ott áldogáltam eg ilyen kicsi nagyon pici volt amikor mindig magával vitt és állatok ló mit tudom én minden mindenféle állat volt ott a ott az udvarban úgyhogy én e nagyon közel voltam ehhez a világhoz de sajnos mikor 13 éves voltam apa azt mondta hogy hát átköltözünk nagyváradra és akkor ez a ez a világ valahogy ott maradt diózegen és mindig ott feltalálta amikor arrafele jártam tanár úr hogyha már nagyváradnál tartunk ebben a történetszálban akkor folytassuk ott nagyváradon hogy ugye itt van a konferencia ugye május 2324 a dátuma az animéter konferenciának itt van is egy olyan az egyetemnek a honlapján is feltűnt vagy a programban is feltűnt egy ilyen hogy a magyar animáció 1914-ben kezdődött a 19 éves kató kisli istván grafikus első trükk filmjével szóval 110 év azér 10 év eltelt sok idő de mi a helyzet mondjuk jelenleg ezen a vidéken mert ugye a konferenciaá is érkeztek erdély szerte tehát stúdiókból műhelyekből alkotók itt van azért egy egy workshop is zajlik a két nap alatt mi a helyzet jelenleg a akár a romániai vagy akkor erdélyi parciumi animációval vagy akkor kérdezem inkább úgy hogy milyen helyet foglal el mondjuk az itteni animációs kultúra műhely oktatás európai szinten nézve jó hely álunk talán itt a itt a a a legfontosabb dolog történt ha jól emlékszem 2001-ben itt indult párciumba a kézvőművészet is mert addig nem volt az egyetemen és az akkori tanár újvárosi laci akivel együtt csináltuk az egyetemet megkért hogy hát mondja jó lenne animációt is tanulni ha tudok jönni hát mindig így volt és végigjöttem ameddig volt azt hiszem három ilyen diploma csapat akkor még négy évig volt az egyetem úgyhogy évekig jöttem így egyszer két héten jöttem és két három napra jöttem és akkor mert először nem volt csak egy év utána második harmadik tát negyedik és és észrevettük mert volt természetesen rajz medszet plakát satöbbi mert ez így indult hogy grafik dizájn lesz ennek a szak a neve de észrevettük hogy az animációnak is van egy elég érdekes helye először úgy gondoltuk hogy ezt zt a műfajt amit mi már 91-ben indítottunk bukaresten videoárt mert eddig addig mondjuk a kézőművészeten kolozsváron és bukaresten ott tanultak a grafikán fotót is de filmet egyáltalán de közben nagyon híres lett ez a mű kézbőművészet világbaan a fotó is de inkább a videárt és mi evvel kezdtük és mondtam ak hogy hát vidart jó ezt is csináltuk a diákokkal de láttuk hogy néhányan nagyon szeretnék animátó há mondom na akkor ezt is fogjuk csinálni és az első csapat azt hiszem 10-en voltak abból hat animáció diplomafilm volt már úgyhogy onnantól kezdve ez nagyon jól ment én…

Említett entitások

Témák

  • animáció
  • animációs filmrendező
  • magyar animáció története
  • digitális animáció

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Radu Igazság és az animáció világa”

Miről szól ez az epizód: „Radu Igazság és az animáció világa”?

A műsor keretében Radu Igazság animációs filmrendezővel és egyetemi tanárral beszélgetnek a magyar animáció 110 éves történetéről, fejlődéséről. A vendég mesél pályájáról, gyermekkori rajztehetségéről, festőművésszé válásáról, valamint a digitális korszak animációs technikáiról.… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Radu Igazság és az animáció világa”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Radu Igazság, Lencar Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Radu Igazság és az animáció világa”?

Fő témái: animáció, animációs filmrendező, magyar animáció története, digitális animáció.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Radu Igazság és az animáció világa”?

Megjelenés: 2024. 05. 28.. Hossz: 36 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/radu-igazsag-es-az-animacio-vilaga-95601e7a

Több epizód a Értágító-ből

  • Oscar 2025

    A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…

  • 2024 legjobb filmjei

    A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…

  • Top 10 diktátorok

    A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…

  • Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás

    A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…

  • Lewandowski helyett Haaland

    A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…

  • Amerika választott, Románia választani fog

    A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…

  • Top 10 együttesek, előadók

    Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…

  • Kellenek-e nekünk a remake-ek?

    A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…

  • Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből

    Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…

  • Top 10 trilógia és/vagy franchaise

    Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból