Értágító

Szikrák a pécsi kiskertben

· PT12M26S

Összefoglaló

A Pécsi Kisgkertben szikrázó zenei találkozókat örökít meg ez az interjú Lovasi András zenésszel. A beszélgetés érinti a Kispál és a Borz zenekar történetét, a zenekarral kapcsolatos kreatív és személyes elválások okait, valamint az európai turnéjukat. Külön kiemeli a COVID-19…

Röviden

Műsor
Értágító
Megjelenés
2024. 05. 21.
Hossz
12 perc
Szereplők, említett nevek
Lencar Péter
Témák
zene, kispál és a borz, zenekar története, turné
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] ez az értákító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna köszöntöm a kedves nézőket ez az érhangja médiacsoport és a festum varadinum közös vodcast sorozata itt vagyunk a szigligeti színházban ahol lovasi andrás fog hamarosan a színpadra lépni és elfogadta előtte a meghívásunkat szervusz andrás szervusz és örülök hogy itt lehetek kis lórán kollégám van itt üdvözöllek benneteket sziasztok medvési szabolcs kollégám a a kamerák mögött jó magam lenkár péter vagyok nem húzzuk sokáig mert tudom hogy hamarosan a színpadra lépszó egy valamit gyorsan tisztázunk az én generációm is valamikor mindenképpen volt kis pár rajongó illetve volt őáis egy kisebb része nagyob része az tankcsapdás volt én őket nem ismerem szóval hogy most hogy hogy most mi van a kis pál és a borzal mert hogy azt olvastam hogy 10-be feloszlottatok de kétszer is koncerteztetek itt a mosk kávézóban a 22-es újraindulás között hogy akkor most mi a helyzet én híten csak egyre emlékszem de lehet hogy kétszer is nem tudom a tát k 2010-ben a zenekar miután hat év alatt nem sikerült összehoznunk egy nagylemezt és nagyjából az volt a az elvárásunk magukkal magunk felé annak idején hogy hogy azért ez egy kreatív csapat legyen és egyre inkább úgy látszott hogy a múltunkból fogunk élni és én nem még ahhoz túl fiatalok voltunk akkor hogy hogy hogy azt mondjuk hogy ennyi tehát hogy és mindenkinek voltak ilyen egyéb ambíciói és akkor azt mondtuk hogy nézzünk milyen bpályák vannak és ettől függetlenül mi egy mi így viszonylag barátságosan váltunk el egymástól tehát amin amin nagyon össze lehet veszni mondjuk a pénz meg a nő nők ezek szerencsére nem játszottak köz szerepet a a a szétváásban egyszerűen tényleg az volt hogy a hogy valahogy a kreatív az a az a közös gondolkodás közös zenei gondolkodás valahogy nem nem találtuk egymást és ami így magától automatikusan működött és így repült velünk az egy a ez az egész dolog az eltűnt megszűnt és akkor és akkor utána 141 16-ban kitaláltuk hogy csinálunk egy-egy tematikus koncertet ami azt jelentette hogy az első három ö nem mindegy szóval a lemezeket amik megjelentek azem összesen 10 sorlemezünk jelent meg azokat felosztottuk és akkor az első három a következő három középi időszak és az utolsó időszak albumait vettük sorba és abból raktunk össze egy koncertműsort és akkor ezzel túnéztunk európában és egy egyetlen egy koncert volt mindegyikből magyar kis magyarországon ugye a fishing on norpi fesztiválon ami nem egy picit ez ez a hogy mondják ezt a a bennem lévő fesztivál szervező illetve fesztivál igazgató dolgozott hogy az is hogy azt gondoltam hogy ha ha sikerül a srácokat ez ügyben megmozgatnom akkor az a fesztiválnak is jót tesz és akkor de de most jelenleg van kispál és a borz na és akkor ezután volt az amikor jött a covid és hát tulajdonképpen a covidnak köszönhetjük ezt az egész dolgot mert nagyon sok egyszerre több minden így összejátszott egyrészt ugye a covid alatt én csináltam a a pécsi kis kertemben ilyen ilyen kertkoncerteket ahol egyedül is játszottam de elhívtam az andrást is mert ő a szomszéd domboldalon lakik ugye izé mecsekbe nagyképpen mondhatnánk hegyet is de azért ez inkább csak egy domboldal na szóval hogy és akkor és akkor először csak átjött sörözni aztán utána lehett valami kreatív igen és akkor így és akkor elkezdtünk játszani meg né hangszert hoztta hangszert és hát ugye ennek különösebb tétje nem volt itt 40-50 emberről van szó aki ezeken a koncerteken ott volt de mégis csak közönség előtt elkezdtünk játszani és akkor ott ott lehetett érezni hogy van már valami ott van valami valami újra valami olyan régi szikra igen ilyen szikrák hullótak meg villantak fel mondhatnám ilyen költői rossz költői képpe és ebben benne volt még az is hogy közben meg a a brajtigan gábor aki a régi legelső dobosunk volt volt ő is visszatért bizonyos értelemben hozzánk ő ugye egy ilyen viszonylag hosszú másfél éves ö ilyen józanodáson volt túl és az nagyon jó volt nekünk hogy egy csomó mindent csomó ellentétet ami ami azért bennünk maradt azokat az ő segítségével vele együtt így fel tudtuk dolgozni tehát hogy íy szóval hogy lett egy ilyen szeretet alapú létezése megint ennek a zenekarnak és aztán nekiálltunk új dalokat csinálni és akkor 23 májusában megjelent a a beszorult mondat című album majd ma este játszok egy pár dalat róla egyébként és ez és ezt egy picit már úgy is gondoltuk hogy ezen dobol a rici dobol a a mostani dobosa zenekarnak bajkai feri és szóval hogy hogy egy picit ilyen all star az csomó mindenkit meghívtunk egy-egy dal erejéig és szóval hogy amikor azt éreztük hogy hogy van mondanivalónk meg van bennünk közösen valamiféle jszántság akkor akkor azt mondtuk hogy legyen zenekar igen reklám következik beszélgess velünk ismerje meg a világ reklámozd céged egyesületed eseményed vide podcasttel a felvétel után maximum 24 órán belül rendelkezésedre áll a felvétel részletekért írj a vco.podcastukac gmail.com emailcímre vagy hívd a 077039608-as telefonszámot verbális körzet mert mi verbálisan szeretjük reklámot hallottak és mindezeken kívül muszáj kicsit kizökkencselek megmondom őszintén ebből a zenei világból nekem egy inkább egy egy személyes jellgű kérdésem volna feléd remélem fogsz rá válaszolni két dolog érdekelne igazából hogy mi az ami téged mondjuk így megnyugt és ezzel mondjuk ellentétben mi az amit téged nagyon fel tud mondjuk nyomni és akkor idegesíten kijösz a sodrodból hát nyilván ez lehet hogy akár ugyanaz a dolog is üm kell valamiféle érzelmi érintettség lehet mondjuk ez a felesége az embernek ez lehet akkor mind a két lehet irányba de ezt csak úgy mondtam például most ahogy belegondolok például a feleség azt tud ilen lenni aztán aztán megnyugtat például a megnyugtat a a zene a zen hallgatás is megnyugtat meg a zene az hogy hogy gitározgatok azt most nem mondom nagyképpen hogy gyakorlok én általában mikor gitározok akkor mindig dalt írok szóval nem szoktam nagyon külön így hű akkor most kigyakor nyilván van olyan is amikor valami nem megy és akkor azt kigyakorlom de nem szoktam ilyen szorgalmasan gitározni otthon és akkor az nyilván az egy el elviszi az embert valahova hogy el el tud szállni és akkor egyszer csak ránéz az órára hy ú akkor most hajnali háromban akkor akkor menjünk lefeküdni mert nem tudunk holnap felkelni és kiviszi a zoviba a gyereket szóval hogy hogy igen szóval hogy azzal így el tudok így és akkor mondjuk a másik oldal tehát mi az ami mondjuk igazán ki tud hozni a béketűrésedből ami nagyon fel tud húzni azt hiszem hogy a szervezet aljasság az nagyon ki tud az nagyon attól nagyon ki tudok készülni mikor valami szóval szerintem elég jó tolerá a a a azt is amikor valami úgy történt nem úgy történik ahogy én akarom sőt annak ellenére történik hogy én akarom amikor viszont belekényszerítenek helyzetekbe vagy vagy úgy hogy hogy hogy azt látom hogy semmi más nincsen mögötte csak a puszta vagy a haszonszerzés vagy a rosszindulat azt nehezen viselem hüüm egyszer belefutottam egy cikbe amiben taglalták ezt a pécsi szá ugye rengeteg mondjuk hát a 80-as évektől kezdve nagyon sok pécsi zenekar futott be és mai mai mai napig zenél és talán ti vagytok ennek a a első fecské zászlóvivői és hát nálad autentikusabb hozzáértőt vagy benne élőt még nem sikerült megkérdezzek ezzel kapcsolatban hogy te ezt hogy láttad vagy hogy élted ezt ehát volt ott valami a levegőben a vízben pécset vagy nézzétek egy nagyon egyszerű hasonlatot mondok mi volt itt nagyváradon mondjuk a század elő van ilyen tehát egy hasonló é nem akarom mondjuk adihoz hasonlítani magunkat de de nyilván az a fajta az a fajta vannak amikor így összecsomóodnak a dolgok a pécsen mindig nagyon sok zenekar volt pécsen mindig nagyon működött a még akkor főleg most már szerintem kevésbé működik a az egyetem és a város egymásra hatása együtt élése és és hát van még egy érdekes dolog ami egy műsorba hívták fel a figyelmemet és most csak én okoskodok tehát ez nem az én találmányom hogy hogy acél györgy ugye pécsen volt országgyűlési képviselő és ezért neki kellett ottam produkálnia mindenféle dolgokat és t ugye ő volt a kulturális tótumfaktum a kádárkorszak a késő kádárkorszában mindenképp és én nekem az teljesen természetes volt hogy magyarorsz hogy pécsen x művház van bábcsoport balett három színház csak három íve nagy színház de még akkor nem számolom a horvátok színházát vagy az egyetemi színpadot vagy tehát hogy hogy koncertek szimfonikus zenekar szóval hogy egy csomó olyan olyan skillünk volt vagy vagy izé vagy volt ennek a városnak ami nekem teljesen természetes volt és amikor már a kispállal eljutottam mondjuk hasonló méretű vidéki városokban ott láttam hogy ez egyáltalán nem természetes szóval szerintem ez és ez ilyen ilyen innentől mondjuk példát is adhat a kulturális tótumfaktumoknak hogy mire érdemes pénzt költeni beszéljünk egy kicsit erről az estéről hogy ezt ez most egy ilyen egyedi dolog vagy ezt azért meg van turnéztatva tehát ezzel jöttök valahonnan vagy mentek val e ez a műsor most éppen viszonylag nyugalmi állapotban van utoljára januárban játszottam hasonló műsort ezt kifejezetten mára találtam ki az a az volt a a ma mai szerkesztői kiindulásom hogy szerelmes dalokat fogok játszani pont azért ét ezt szerintem el is mondom az elején a szimpadon mert egyszer egy ismerősöm egy szerző barátom azt mondta hogy tudod ahhoz képest hogy te nagyon sok dalt írtál ahhoz képest nagyon kevés szerelmes dalt írtál és akkor ennek ezeket így és akkor csak azért is most valami igen és akkor most bizonyíthatnék van benne miközben hugye a popzenének a 90%-a a szerelmes dalokról szól hála istennek úgyhogy úgyhogy most ez a szervező elve ezen az estén és amúgy csinálok egy önálló műsort aminek aminek majd lehet hogy egy negyedik szólólemez lesz a vége annak az a címe hogy teremőr de most ezt nem mondom majd majd lehet hogy egyszer azzal is eljutok ide hozzátok andrás nagyon szépen köszönjük hogy leültél ide velünk jó koncertezést itt illetve az év hátralevő részében meg majd aztán a továbbiakban is a nézőknek azt tudom tanácsolni hogy iratkozzanak fel és kövessék a festum waradinum facebook oldalát ugyanis ezt a beszélgetést is ott lehet megtalálni meg a youtube csatornán illetve a spotify-on és még jövünk ilyen is ehhez hasonló beszélgetésekkel köszönjük szépen a figyelmet sziasztok sziasztok szia andrás én is köszönöm hogy itt lehettem sziasztok

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Szikrák a pécsi kiskertben”

Miről szól ez az epizód: „Szikrák a pécsi kiskertben”?

A Pécsi Kisgkertben szikrázó zenei találkozókat örökít meg ez az interjú Lovasi András zenésszel. A beszélgetés érinti a Kispál és a Borz zenekar történetét, a zenekarral kapcsolatos kreatív és személyes elválások okait, valamint az európai turnéjukat. Külön kiemeli a COVID-19… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 05. 21..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Szikrák a pécsi kiskertben”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lencar Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Szikrák a pécsi kiskertben”?

Fő témái: zene, kispál és a borz, zenekar története, turné.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Szikrák a pécsi kiskertben”?

Megjelenés: 2024. 05. 21.. Hossz: 12 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/szikrak-a-pecsi-kiskertben-0b6de3c8

Több epizód a Értágító-ből

  • Oscar 2025

    A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…

  • 2024 legjobb filmjei

    A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…

  • Top 10 diktátorok

    A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…

  • Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás

    A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…

  • Lewandowski helyett Haaland

    A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…

  • Amerika választott, Románia választani fog

    A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…

  • Top 10 együttesek, előadók

    Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…

  • Kellenek-e nekünk a remake-ek?

    A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…

  • Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből

    Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…

  • Top 10 trilógia és/vagy franchaise

    Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból