Értágító

Underground csempefal, neo-várad, Élesdi Művésztelep

· PT21M37S

Összefoglaló

Bodoni Zsolt képzőművész a magyar nyelvű erdélyi podcast vendége. A beszélgetés során szó esik Zsolt eddigi pályafutásáról, művészi útkereséséről, valamint az 1997-ben általa és évfolyamtársaival alapított Élesdi Művésztelep történetéről, amely a mai napig működik. Kitérnek…

Röviden

Műsor
Értágító
Megjelenés
2022. 10. 28.
Hossz
22 perc
Szereplők, említett nevek
Lencar Péter
Témák
képzőművészet, erdélyi művészet, művésztelep
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] ez az értágító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna üdvözlöm a kedves értágító hallgatókat a mikrofonnál kis lórán szerbusztok itt van kollégám lenkárt péter is szerbusz péter szia lóri üdvözlöm én is a hallgatókat mint azt jól tudjátok ugye megtalálhatóok vagyunk a youtube csatornánkon illetve hallgathatok bennünket spotify-on és azok ost telefonos applikáció az ancore fm segítségével egyaránt valamint van instagram oldalunk amelyet követhettek de lájkolhattok bennünket a facebook oldalunkon keresztül is valamint persze a youtube csatornánkra fel lehet nyugodtan iratkozni így aztán tudtok bennünket továra is követni érdekesebbnél érdekesebb beszélgetéseinket hallgatni és van is egy mai meghívott vendégünk aki nem más mint bodoni zsolt szervusz zsolt üdvözöllek köreinkben sziasztok üdvözlöm a hallgatók elmondanám azt felütésként hogy akkor ki is vagy te amit mi tudunk legáb lábbis a rólad ért illetve hogy miért hívtunk meg erre a beszélgetésre ugye ha én jól tudom te illetve hát nem ha jól tudom hanem tudom jól hogy te egy képzőművész ember vagy te egy festő vagy egy művészember vagy és legyenleg nagyváradon élsz hogyha jól tudom családostullí illetve annak idején te budapesten jártál például egyetemre és akkor erről is fogunk beszélgetni illetve arról hogy mi és hogyan történt 1997-ben ugyanis abban az évben te és egy kisebb nagyobb csapatod vagy évfolyamtrsaid még egyetemistaként létrehoztatok élesden egy művésztelepet ami mai napig él virul és működik ha én jól tudom ugye tehát ez az élesdi művésztelep is annak sztorija lesz nagyjából illetve a komor mé kérzősködünk a személyes dolgaidról is hogyha nem zavar téged persze jó de persze hát azt akkor mondjuk el így rögtön hogy hogy az egyik közös ismerősünk ajánlott be téged nekem hogy beszélgessünk veled mert te egy érdekes figura vagy ugye ő georgees taiku és és hát persze kaptunk is a lehetőségel mihest alkalun alkalmunk nyílt erre én arra lennék kíváncsi hogy mi az ősélményed miért lettél festőművész vagy ha jól tudom előbb grafikával foglalkoztál mi mi volt az a pont ami ezt kiváltotta vagy igen ősélmény hát nem pont így történt az esetemben a gyakorlatilag szerintem ez egy lassú folyamat amíg az ember eljut addig a pontig hogy eldönti hogy ő tényleg ezzel akar komolyan foglalkozni ezt ugye megelőzte az a az a középiskolai időszak amikor így művészeti szakközépbe kerültem mivel nem különsebben érdekelt semmi más még némiképp a sport kézilabdáztam kiskoromban és akkor ottdlemásztak a szülők is hogy merre tovább de működött ez a rajzdolog is és hát tényleg a középiskola vége fele derült ki számomra hogy na ez egy izgalmas világ amibe bele kéne látnom meg kéne tanuljam hogy miről is szól és és erre ezzel szeretnék foglalkozni ez idővel alakult át egy ilyen elég intenzív függőségi amitől most már elég nehéz elszakadni ugye ott vagyunk akkor 97-ben de még mielőtt rákanyarodnánk erre az évszámra illetve az eseményekre amik akkor történtek azt azért el kell mondanunk a hallgatóknak hogy az apropóntól amit péter elmondott hogy hogyan és miért kerestünk meg azt tudni hogy most nem régiben illetve még mai napig vagy hát még talán a következő héten is ugye egy időszakos kiállítástatok van ugye nagyváradon a helyi lokál kávézóban vagy lokálkávézó mellett kialakított galériában vagy hát kiálítótérben és akkor ennek apropó ez ugye elmúlt szombaton volt ugye a megnyitótok és ott volt egy kis performance illetve zenei aláfestés vagy inkább utófestés akkor a megnyitó után hogyha lehet így fogalmazni és akkor mai napig megtekinthetőek ezek a a ezek a a festmények ugye a lokál melletti kiráítótérben így van így van ez a 26 élesdi művésztelep kiállítása volt gondolkoztunk hogy mindenképp váradon is meg kell mutassuk hogy mi történt idén élesden minden telep végénél estén a műtermeknél rendezünk egy kiállítást de nyár közepén kevesen jöttek el és akkor a fésűs levente alias nyugi barátunkkal egyeztettünk hogy hogy valamit kéne csinálni és hát nem volt egyszerű az út amíg eljutottunk idáig de végül is kaptunk egy olyan helyet erre a kiállításra ami tökéletes lenne hosszút távon is bármiféle undergrand kultúrális tevékenység megvalósítására úgyhogy most most ez történt az ú deodát összerakta az anyagot megnyitotta nekünk a kiállításot a kiállításunkat a aki egy nagyon nagy híve a hála istennek ami kis csoportunknak ez egy relatív új barátság köztünk és a deo között de úgy látjuk hogy egy tök jó együttműködés elején vagyunk erre szükségünk van mert a művész kollégák inkluzíva én is nehezen menedzseljük az ilyen jellegű dolgokat hogy kiállítás bannerek szövegek beszédek fotódokumentá satöbbi ezt a deo lelkesen vállalta úgyhogy csináljuk akkor 1997 ugye akkor voltál másodéves egyetemista budap ist en és jött egy ötletetek vagy hát valamilyen fajta tábor vagy képzés vagy hasonló merült fel bennetek ugye megvalósításként és akkor eljöttetek ugye élesdre miért pont élesdre miért volt ez helyszínként kiválaszt akkor 97-ben nem feltétlenül képzés nem voltak nekünk ilyen küldetéstudataink hogy valakinek valamit átadjunk vagy képezzünk mert képzetlenek voltunk gyakorlatilag a mai napig is több legalábbis én ez egy olyan szakma ahol öröké lényeg mellé beszélek a dolog lényege az volt hogy a nagyon hosszúnak tűnt a nyári szünet ezért úgy gondoltuk hogy csinálunk egy olyan művészterpet ami ahol a lényeg az lenne hogy összet összegyűlünk kollégák és relatív sokáig együtt egy légtérben dolgozunk ez mit jelent konkrétan a sokáig hogy általában egy ilyen klasszik művészelep egy max két hetes ami igazán sok mindenrel jól találkoz emberekkel jó kellemesen eltöteni az időt de kreattivitás szempontjából bele se jössz már mehetsz haza és ez az egy hónap meg olyan hogy igen van a na találkozás nagy öröme ez lecseng és utána jön az inzni munka tehát tényleg dolgozni is lehet ez egyetem alatt nagyon jó volt mert a hosszú nyár alatt ez egy ez egy hasznos dolog volt majd egyetem után pláne mikor sokan kenyérben vannak közülünk és ez a ez az a periódus az évben amikor igazán intenzíven tudnak dolgozni és hogy miért lett élesd hát sokkal olcsóbb volt akkor az élet mint magyarorsszágon ez sokat nyomott a latba pénzeket kellett erre ugye szerezni és apám ott élt és dolgozott és abszolút nyitott volt a dologra hogy segít megszervezni ugye azt a részét ami szintén nem ment nekünk hogy szállás kaja satöbbi műtermek és ezeket ő biztosította nagy örömmel évtizedek igen akkor magát a művésztelepet ugye a mai napig működik az élesd művésztelep tehát hogy évente kijártok most is egy hónapot ott vagytok nyaranta ezt úgy képzeljük el hogy van egy ilyen olyan mint egy ilyen amerikai hippi kolónia vagy tehát most ne ne éd félre nem akarnak beleskatuázni semmibe de hogy hogyan képziel el a hallgató ezt hogy hogy néz ki az a terület hol vagytok konkrétan eg ezt úgy kell képzelni mint a a leggázabb kelet-európai kolónia a éles csodálatos kisváros olyan szempontból hogy hogy h és már már a hegyek között van ugye igazából sz némiképp igen viszont rettenetesen ronda kisváros és egy helyeknek nem kell egy egészséges önkritika úgy gondolom tehát ezt tisztán kell látni hogy vannak szép részei de alapvetően ahol mi vagyunk dolgozunk egy elhagyatott lepusztult liceumnak a melléképülete tehát az ember oda nem akar bemenni de nekünk egy paradicsom mert minden alkotónak egy osztályterem méretű külön terme van minden évben mikor megérkezünk megpróbáljuk megszerelni a vizet villanyt hogy némiképp tudjuk használni a helyiségeket berendezünk egy konyhát de az hogy hatalmas tere van mindenkinek a munkára az mindent fölülír azt hogy mivel vagyunk körbevéve természetesen a magyarországról jött kollégáknak ez egy egzotikum nekünk ittenieknek hát nem nem az nem egy ilyen vow érzésünk van de izgi hogy ló legel a patakmederbe vagy a tömbházak között rohangál nekünk ez a klasszik megszokott aha jól van nagyon szeretik nagyon élvezik még inspirálja is őket de nem ez a lényeg valamiért oda megyünk és nem tudom 26 éve megfejteni hogy miért hát akkor van valami milli tehát van valami karizmája ennak a helynek gondolom ezek szerint tehát kell lennie valami valami kell legyen de de hogy a hely vagy csak hogy megszoktuk évek alatt a lényeg az hogy szeretünk egymással találkozni nagyon örvendünk hogy van ez hihetetlen energiákat gerjeszt de lehet hogy mi csináljunk egy mi csináljuk ezt egymással gondolom te állandó résztvevője vagy ennek a ennek a havi találkozónak de kik és hányan szoktatok részt venni hát idén 15-en voltunk nem szeretném felsorolni a a névsort a teljesség hiányát mellőzve azért bántó lehet bárkire nézve ez kábé így szokott lenni hogy 12 15 20 volt hagy 22-en is voltunk szintén eltér ez a dolog a többi művésztelepektől ahol általában rotáció van új embereket hívnak meg vagy koncert cióra épül fel tematikára satöbbi nálunk relatív fix a csapat csak olyan változások vannak amit az idő így szükségszerűvé tesz hogy valaki elmarad nem tud jönni sat többi jön helyette más fiatalabb generációk tagjai jöttek be mert mi kezdünk kiöregedni tehát ennyi de általában stabil a tagság és akkor ez mondjuk azt jelenti hogy 97 óta is megvannak ugyanazok a tagok szinte mint akkor voltak vagy hát ab abból a régi tagság hárman négyen maradtunk és a többiek szép lassan lecserélődtek érdekes t volt olvasni rólatok azt vagy hát én keresgötem olyan információkat v olyan jellegűeket mondjuk akkor a művésztelepről hogy hogyha az ember ilyesmikről hall olvas hogy akkor van egy van egy ilyen csapat van egy ilyen közösség amelyik így működik és lassan ugye szinte 30 éve fogtok így működni hogyha meglesztek még 2027-ben ugye reméljük igen reméljük igen tehát hogy amikor hal az ember ilyen mondjuk hogy lehet teteket egyfajta mozgalomnak tekinteni hú ez nem elemezzük magunkat és szerintem nem nincs is kitűzött céló de pont pont erre akarok kilyukatni hogy van-e valamilyen jellegű volt-e kiátványotok vagy egy úgy f úgymond egy arcpolitikátok közösen vagy ez egy ilyen nagyon nagyon ilyen underground szubkulturális képlékeny mozgalomnak akkor nem nevezzük mozgalomnak bocsánat nincs ilyesmi nincs nincs is rá szükség vannak íratlan szabályok mondjuk kettő amit be kell tartani de be tudja minden ezeket elmondod vagy vagy nem publikus publikus grotesk de publikus például nem politizálunk ez egy nagyon fontos dolog hogy azt a rotthadást ne vigyük be a abba az egy hónapba ami a politikai szintéren történik nem nagy kérés mert nagyon ritkán jut bárkinek is eszébe de akkor ez egy íratlan szabály a másik az hogy mindenki azt csinál amit akar ez kötelező jellegű tehát hogy nincs megkötés nincs elvárás tehát a maximál teht kötelezően azt csinál amit akar ez nagyon jól hangzik amit akar tehát semmi ne legyen semmi ne kösse meg az embereket hanem ha nem akar dolgozni hanem a strandra akar menni tegye meg nem nem gond tehát hogy tudjuk hogy miért elmondja hogy miért van az úgy érzi jól magát satöbbi azt is meg lehet csinálni nem tud egy ember egy hónapig folyamatosan strandolni úgyse tehát na szóval mindent mindent lehet és ez egy ez egy talán ez a legnagyobb erénye ennek hogy hogy elengedsz dolgokat te magad ugye festesz festő vagy a közösségetek tessék túlnyomó igen igen a közösségetek hogy hogy néz ki mondjuk nem tudom műfajilag bár lehet hogy hülyén fogalmazok hogy műfajilag de mondjuk vannak szobrászok festők nem tudom akár írók közöttetek ez hogyan kéz nem sajnos ennyire messzire nem tudtunk vagy nem alakult úgy hogy kilépjünk hogy egyéb művészeti területről is hívjunk be embereket idén volt az első olyan tábor amikor ugye élesd mellett mondtam hogy pokolian néz ki azért kivonulunk a atyám kis nyaral ójához a az már tényleg a hegyek között van a hármas patakon pestes mellett ahova viszont már hívtunk zenészeket és ilyen egyestés ilyen zenész bemutató akár dj de nem úgy kell elképzelni ezek a például a siku kolléga zen igen igen hogy elkezdtünk nyitni vannak terv álmaink vannak mert terveekről nem beszélünk mert úgy se fog senki semmit tenni hogy egy ilyen kisebb kultúrális fesztivált ott abba a völdybe csináljunk ahol egy kis színhá zene ez az kiállítás meg megvalósítható legyen nem tudom mikor hogy jön össze kéne egy ember aki ezeket összefogja és hogy festők szobrászok hát túlnyomórészt festők vannak a telepen de ez a véletlen műve hogy így alakult voltak szobrász meghívottjaink nekik azért sokkal nehezebb mert el kell hozni azokat a nehézgépeket emelőket karokat satöbbi amivel hegesztő nem tudom amivel ők dolgoznak festőnek ennél egy picivel könnyebb talán a helyzete sok esetben néha nem akkorzer mondjuk a stílus is teljes szertágazó gondolom tehát a fest tehát nem tudom van aki mondjuk lehet hülyeséget mondok megint hogy mondjuk egy kicsit ilyen impresszionista jelllegő a másik mondjuk nem vagy más műfajt követ vagy stílust követ te például mit követsz milyen hog nin lenne de ez is teljesen egy szabad szabad dolog hogy ki ki mit csinál változatosan szerintem a festészet most jelenleg történő összes területéről van egy-egy alkotónk a non figura figuratív absztrakt kísérleti mindenféle de ez sem szándékos ez is csak így alakult tehát hogy nem világnézeti vagy művészeti elképzelésbeli elvek alapján alakult ez a társaság hanem a azt hiszem hogy leginkább az az az emberanyag hogy ki kivel tud együttműködni jól lenni találko ki akar találkozni tehát inkább valamiilyyen elvek szerint most te melyik stílust képviseled te hova sorolod magad vagy t téged hova sorolnak igen igen mert gondolom azért ek között is lehet különbség igen hát én egy ilyen rossz balkáni hangulatú kelet-európai figuratív festészetet műveltem egy jó ideig és attól próbálok menekülni kevés sikerre ugye akkor amit elmondtál most hogy hogyan néz ki mennyire színes szertágazó a közösség ilyen értelemben akkor ennek a kivonatát vagy lenyomatát láthatjuk a jelenlegi kiállításon is ugye ami várdon megnyílt szomb igen illetve akkor a következő kérdésem az hogy ugye meséltél nekünk arról még mikrofonon kívül hogy annak idején vagy nem tudom hogy már eleve egyesület megalakult-e 97-ben vagy nem de jelenleg ugye…

Említett entitások

Témák

Személyek

Szervezetek, cégek

  • Élesdi Művésztelep

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Underground csempefal, neo-várad, Élesdi Művésztelep”

Miről szól ez az epizód: „Underground csempefal, neo-várad, Élesdi Művésztelep”?

Bodoni Zsolt képzőművész a magyar nyelvű erdélyi podcast vendége. A beszélgetés során szó esik Zsolt eddigi pályafutásáról, művészi útkereséséről, valamint az 1997-ben általa és évfolyamtársaival alapított Élesdi Művésztelep történetéről, amely a mai napig működik. Kitérnek… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2022. 10. 28..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Underground csempefal, neo-várad, Élesdi Művésztelep”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Lencar Péter.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Underground csempefal, neo-várad, Élesdi Művésztelep”?

Fő témái: képzőművészet, erdélyi művészet, művésztelep.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Underground csempefal, neo-várad, Élesdi Művésztelep”?

Megjelenés: 2022. 10. 28.. Hossz: 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/underground-csempefal-neo-varad-elesdi-muvesztelep-9a0c158d

Több epizód a Értágító-ből

  • Oscar 2025

    A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…

  • 2024 legjobb filmjei

    A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…

  • Top 10 diktátorok

    A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…

  • Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás

    A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…

  • Lewandowski helyett Haaland

    A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…

  • Amerika választott, Románia választani fog

    A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…

  • Top 10 együttesek, előadók

    Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…

  • Kellenek-e nekünk a remake-ek?

    A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…

  • Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből

    Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…

  • Top 10 trilógia és/vagy franchaise

    Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…

Hasonló epizódok más magyar podcastokból