Várjuk a többi csoport harmadikot
· PT20M9SÖsszefoglaló
A műsor a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság magyar vonatkozású mérkőzéseit és a válogatott teljesítményét elemzi Jósa Attila Péter sportújságíró és a podcast házigazdái, Kiss Lóránt és Lencar Péter társaságában. A csapat az első félidőben fejben a pályán maradt, Marco Rossi…
Röviden
- Műsor
- Értágító
- Megjelenés
- 2024. 06. 25.
- Hossz
- 20 perc
- Szereplők, említett nevek
- Marco Rossi, Lencar Péter
- Témák
- labdarúgó európa-bajnokság, válogatott teljesítményét
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
hát szerintem pedig komplett bent maradt az egész brigád az első félidőben fejben az öltözőben rossi egy mondhatni nosztalgia csapatot rakott fel a pályára neki ugye megvoltak a jól meghatározott elvei ami alapján összerakta mindig a csapatot tehát ugye ezek között szerepel az hogy aki másodosztályban játszik legyen az akár a spanyol vagy angol vagy bármelyik másodosztályhoz nem lehet válogatott ugyanakkor nem nagyon játszhat az sem aki nem kap szerepet a klub csapatában na most ezeket jó másodosztályú játékos nem volt persze a csapatban de de többen is olyanok többen is helyet kaptak olyanok akik akik a tavaszi szezon során szinte semmit nem játszottak úgy mint szalai attila úgy mint séfer úgy mint [Zene] fiola ez az értákító valószínűleg az első romániai magyar nyelvű podcast csatorna köszöntöm a kedves hallgatókat egy újabb értágító részben az európa bajnoksággal szeretnénk foglalkozni ugyanaz a hármas ült össze mint a decemberi beharangozóba itt van jósa attiláiasz petya szia petya szevasztok üdvözlöm a hallgatókat ugye decemberben téged rángattunk ide hogy egy kicsit esélyt latolgassunk az európa bajnokság kapcsán most túl vagyunk a magyar csoporton itt lejátszódott mind a három vagyis mind a hat mérkőzés illetve a többi csoport végeredményét még nem tudjuk úgy fogunk beszélgetni hogy inkább a magyarok csoportját fogjuk kibeszélni de két kör után azért már okosabbak vagyunk a többi öt csoporttal kapcsolatban is úgyhogy egy picit átnézzük hogy hogy is álnak a csapatok és mi várható a továbbjutás szempontjával itt itt van kis lóán kollégám is sziasztok jómam lenkár péter vagyok ugye múlt szerdánra igen azt azt el szeretném mondani hogy ugye hétfőn vesszük fel az adást tehát frissek az élmények vasárnap este volt a a skócia-magyarország csoport záró mérkőzés azzal egy időben a németek a svájciakkal csatáztak az első helyér igazából ugye petyával a németország elleni mérkőzés szünetében kérdően néztünk egymásra mert ez a ez a mostani adásfelvétel már tervben volt és petya nézett rám hogy hogy most miről fogunk beszélni ha ezt is el veszítjük meg esetleg a skótok ellen is rosszul jön ki a lépés akkor akkor nagyon rövid lesz ez a mai műsor de hát szerencsére azért adtak nekünk témát a srácok a tegnap is de szerintem kezdjük az elején ugye ugye a a nyitó mérkőzés után rögtön mi léptünk vagyis a magyarok pályára és svác volt az ellenfél hát így talán még még ezt a meccset is megelőzően felvetném azt a kérdést mindkettő őtöknek hogy az eddigi három európa bajnokságon való részvételünk alatt szerintem legalábbis nekem ez a meglátásom most volt a legnagyobb a a mindenki által most volt a legnagyobb az elvárás a válogatottal kapcsolatban erről mit gondoltok ez egyértelmű hogy így van de a srácok tették ennyire magassal a léet tehát mióta rossi a szövetségi kapitány marco rossi azóta a nemzetek ligájában elsősorban a nemzetek ligájában fantasztikus eredménysort ért el ez a csapat a ahogy mondod tehát tényleg a legnagyobb elvárásokkal mentek ki csatoljunk egy picit vissza itt a decemberi adásra én akkor is elmondtam hogy nem vagyok optimista amikor megláttam ezt a csoportbeosztást a a svájciak azért egy sokkal jobb csapat annál mint amit a selejtező csoportban mutattak a románok ellen például bár az a meccs is hogyha 5-0 lett volna a 70 percben amit ugye báelben játszottak akkor senki nem szólhatott volna egy szót se románok a végén két gólt szerencsés körülmények között szereztek így lett döntetlen és aztán bukarestben meg is verték ezt a svájcot de attól függetlenül ez a svájci csapat ez ugyanaz a brigád amelyik ezelőtt három évvel a franciákat elbúcsúztatta az európa bajnokságon amelyik utána a világbajnokságon otthon hagyta az olasz csapatot ha nem is egy az egyben ugyanaz a csapat de a az 50-60%-a a kezdőknek ugyanaz és még a cserék között is azért van egy shakiri aki láttunk hogy mekkora gólokat tud lőni azért még most is hogyha bedobják szóval én voltam optimista igen találkoztunk ugye a német meccs szünetében nem azon aggódtam hogy miről fogunk beszélni én a skót meccsel kapcsolatban azért optimista voltam tehát itt és a decemberben is elmondtam hogy ha valakit akkor őket azért meg tudunk verni a egészen frenetikus élmény volt az esti meccs most akkor ugrunk az utolsóra mert ez teljesen friss élmény és elnézést is kérek a hallgatóktól egy kicsit ott maradt a hangom a nagyváradi éjszakában a tényleg nem is tudnám ezt megmagyarázni de még a 98 percben is teljesen sztoikos nyugalommal ültem a székben ugye a bodegában néztük a rengeteg váradival a meccset és még a 98 percben is teljesen nyugodtan ültem és éreztem hogy ez meglesz hogy nem létezik hogy hogy hogy folyamatosan a tényleg mi szívjuk meg már bocsánat a megfogalmazásért de de de nem tudom ezt másképp mondani és hát csobot elment a végén illetve sallai ment el a szélen és csobot érkezett egészen katartikus élmény volt a azért il több mint 30 éve nézek magyar válogatot meccseket de ez a tegnapi ez ez egészen biztos hogy a felső polcon kap helyet a lóri elvárások elvárások hát akkor felvetettem igen igen igen igen igen hát én úgy az optimizmust én sem nagyon tudtam magam évá tenni mint ahogy mondtaad te az optimizmus kérdését a csoportot látva akkor a sorsolás után én itt olyan realista optimizmussal próbáltam hozzáállni ehhez a csoporthoz még az b kezdete előtt hogy akkor nyilván németország ugye mindig németország hiába botladoztak a felkészülési mérkőzéseken vagy nem ment úgy a szekér akár néha de azért nágez már csak összerakta a csapatot az eb-re és házigazdák tehát ez ez megint azért egy nagyon nagy plusz nyilván a válogatott számára mármint a németek számára számomra nem volt kérdés hogy valószínűleg ki fogunk kapni a németektől tehát a realiztikusan nézve reálisan i ez volt bennem svájc ellen én nagyon bizakodó voltam abban hogy talán egy összejöhet és akkor a skótokat meg valahogy megverjük ahogy volt is nagyjából mindenkiben benne főleg utolsó meccs elő a hangulatban hogy valahogy a skótokat így is úgy is meg kell vagy jó lenne megverni tehát én egy optimista négy pontra maximálisan ennyire számítottam volna a legelején hát szerintem sokan gondolták yan így igen de az hogy most csoportelsőség ebben a csoportban vagy hogy meg ezzel még v ezzel még visszafogott voltál és akkor mondjuk most egy picit ugrálunk a témák köz között de nem szeretnék elmenni amellett ez egészen döbbenetes volt az elmúlt hetekben illetve az elmúlt egy hétben akár így a három meccs kapcsán hogy azért a magyar szurkolói néplélek is mennyire a béka a feneke alatt van az eb előtt mindenki meg volt őrülve hogy úristen jöjjön ide akárki elkapjuk szará bocsánat nagyon megverjük és a és utána a második meccsen ráadásul egy olyan német meccs után ahol nagyon jók voltunk tehát a álljunk meg egy pillanatra oké kikaptunk 2:0ra de de teljesen paryban voltunk a németekkel és még kitérünk majd a játékvezetésre hogy azért itt mik történtek a magyar meccsen mert teljesen felháborító és akkor pedig a szurkolóknak a 60-70%-a olyan szinten fordul el a csapattól meg olyan dolgokat ír hogy tényleg a pofám leszakadt nem tudom másképp mondani ezt sem tehát hogy nevetséges meg sem érdemli ez a szurkolótábor ezt a csapatot néha az az érzésem most nyilván nem arra a kemény magra gondolok akik ott vannak akár helyszínen vagy a tév előtt is jobban rosszban biztatják a csapatot de olyan szinten tudtak elfordulni egyből az tényleg szégyeltem magam vagy vagy egyből támadják ugye rossit y egy rosszabb eredmény vagy meccs ből támadják akoss rossi a sváci meccset azt azt nagyon elbaltázta maradjunk annyiban ő is beismerte menj menjünk bele majd mindjárt részletesebben lóri nagy csak egy mini zárójelet még nyitnék hogy egy egyébként ez nem csak a magyar néplélekre jellemző elég megnézni a románokat hogy micsoda hullámvölgybe sőt már tehát ez már egy cunami ami itt történik ugye az eb előtt lensteint és bulgáriát sem bírták megverni mind a két meccs 0-0 lett akkor úgy mentek ki az eb-re hogy hogy hogy hát ez ez borzalom lesz megverték ukrajnát 3:0ra és akkor négy napon keresztül más se olvasta el az interneten csak hogy ez a csapat most jobb mint a hadázsi mint a dika hadzsi fémelzte olyan generáció ami nevetséges és a belgák aztán be is áraszták egy kicsit ezt a brigádot szóval a szurkolók már csak ilyenek szóval lori nagyon jól elmondta ilyen realista fejjel hogy hogy nagyjából mit lehetett várni a magyar válogatottól és talán tényleg a mérkőzések sorrendje az ami talán egy picit keresztbe tett a dolgoknak most így utólag és tényleg a svájc elleni döntetlen elmaradás az ami egy picit kizökkentette a a válogatottat talán a meg a szurkolókat is a az előre eltervezett kerékvágásból mi történt azon a mérkőzésen mert nekem volt egy olyan érzésem mintha a magyar válogatott egy pár tized másodpercel később kezdte volna az első félidőt hát szerintem pedig komplett bent maradt az egész brigád az első félidőben fejben az öltözőben rossi egy mondhatni nosztalgia csapatot rakott fel a pájára neki ugye megvoltak a jól meghatározott elvei ami alapján összerakta mindig a csapatot tehát ugye ezek között szerepel az hogy aki másodosztályban játszik legyen az akár a spanyol vagy angol vagy bármelyik másodosztályhoz nem lehet válogatott a ugyanakkor nem nagyon játszhat az sem aki nem kap szerepet a klub csapatában na most ezeket jó másodosztályú játékos nem volt persze a csapatban de de többen is olyanok többen is helyet kaptak olyanok akik akik a tavaszi szezon során szinte semmit nem játszottak úgy mint szalai attila úgy mint séfer úgy mint fiola sőt fiola pár héttel ezelőtt még műtve is volt hogyha igen és engem teljesen meglepett ez mert kint voltam debrecenben az izrael elleni meccsen ami ugye a főpróbája volt az eb-nek és láthattunk ott egy bollát aki fantasztikusan játszott azon a meccsen ő volt körülbelül nagyjából ő volt a legjobb a a debreceni meccsen engem nagyon meg meglepett ezek nagyon meglepett az edző ezekkel a ezekkel a döntésekkel és és most az egyszer nem is volt igaza ráadásul egy olyan taktikai felállásban küldte pályára a csapatot ami mint ő is a beismerte az első félidőben emiatt svác folyamatosan emberfölén tudott kialakítani a magyar térfélen habiser lubickolt a védők között gólt is szerzett utána pedig már nagyon kellett kapkodni a második félidőben az eredmény után sikerült akkor is egyébként felállni tehát 21-nél bocsánat volt egy 10 perc amikor úgy tűnt hogy ez akár egy döntetlenre még hozható ez a meccs azzal együtt hogy egy félidőt adtunk a svájciaknak de de de azért ez a svájci csapat ez sokkal jobb anná jók a cseréik is ugye emboló jött olyan játékosaik vannak ami akik más csapatoknál simán a kezdőben kapnak kaphatnának helyet hát többek között okafor be se jött azon a meccsen ő ugye a milánb játszik az nekem nagy liblingem é jó játékos egyébként tehát a svájc egy jó csapat rossi pedig ezt el elszúrta nekem egy picit volt egy olyan de ezt be is látta a mecs be is látta igen nem is teljesen értettem ezt a dolgot ugye szerintem egy edzőnek akár klubedzőnek akár szövetség kapitánynak arra kellene törekednie hogy a csapat játsszon valamit legyen egy elképz stratégiája taktikája és ne az ellenfél játékától legyen ez függ tehát meg ne mondom én egyébként most hogy milyen felállásban kellett volna pályára küldeni a az aranylábúakat de az biztos hogy nem így hát ezt szinteát egyet tudok érteni abszolút minden mértékben veled petya a még azt azért én hozzáfűzném valahogy hogy azért svác se volt egy egy nagyon-nagyon kiemelkedő ö mér tehát nem ők se nyomták azt a nagyon jó focit például a magyarok elleni mérkőzésen annak ellenére hogy nyertek végül 31-re de nem éreztem svájcba se azt a hatalmas nagy nem tudom erőt például tehát hogy nekem ez volt inkább meglepő hogy mi úgy mentünk ki úgymond a pályára hogy minthogyha vagy aludtunk volna vagy bent maradtunk volna az öltözőben vagy nem vettük komolyan vagy nagy volt egy kicsit a mellény még ez is benne volt valahol lehet vagy nekem ez volt az érzésem és valahogy ez volt az érzésem egy picit nem a nagy mellény kategória mondjuk mind a három csoport meccsen de valahogy olyan könnyűnek éreztem az egész válogatottat tehát minthogyha nem lettek volna ott igazán sem fizikálisan valahogy ott sem fejben voltak jobb periódusok mind a három mérkőzésen svájc német skót mérkőzésen is de valahogy én nem tudom tehát hogy csúsz még inkább csúszni mászni valahogy még még valahogy egy kicsit tüzesebben fizikálisan ott voltunk tehát most hogyha visszaemlékeztek azért a svájci meccsre a svájciak az 50 perctől folyamatosan görcsöt jelentettek állandóan fetrengtek tényleg tíszer megszakították így a játékot nevetséges volt az egész teh a színjáték volt egy jú résték volt a így van időhúzás színjáték satöbbi tehát de azért csinálták mert konkrétan a magyar csapat fizikálisan fölöttük volt és érezték hogy bajban vannak tehát azzal ott sem volt probléma a németek ellen sem volt probléma szerintem a ugye pont szoboszlei elmondta a német meccs után hogy hogy mikor bement az öltözőbe volt aki meg is szédült annyit futottak a magyarok mondjuk elég sokat a labda után de hát ott a németeknek azért nagyon labdabiztos a középpályájuk és és és ők azért tudják ezt főleg ugye cross gündogán hogyha nagyon akarják azért el tudják úgy dugni a labdát hogy hogy aztán kergetheti az ellenfél reggelig ö igen és akkor német meccs de azért visszacsatolnék hogy tehát látva a német meccset akkor realizáltuk mi is szurkolók hogy hogy mi hiányzott a svájciak ellen tehát tényleg a középpályán veszítettünk olyan labdákat amiből aztán kaptuk a svájciak ellen a gólt vagy akár a védelmi hibákból és németek ellen meg pont a azok jöttek be amik az ilyen stílusú vagy ilyen rangú válogatottak ellen szokott bejönni a magyar válogatottnak tehát úgy gondolom én legalábbis hogyha azt azt a játékot játszottuk volna svájciak ellen akkor megvan az a bizonyos egy pont németország ellen természetesen ez a jó játék is kevés volt hát szerintem nem egy pont lett volna tehát az inkább három lett volna svájc ellen is hogyha így állunk fel ezzel a…
Említett entitások
Témák
- labdarúgó európa-bajnokság
- válogatott teljesítményét
Személyek
- Jósa Attila Péter
- Marco Rossi
- Lencar Péter
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Várjuk a többi csoport harmadikot”
Miről szól ez az epizód: „Várjuk a többi csoport harmadikot”?
A műsor a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság magyar vonatkozású mérkőzéseit és a válogatott teljesítményét elemzi Jósa Attila Péter sportújságíró és a podcast házigazdái, Kiss Lóránt és Lencar Péter társaságában. A csapat az első félidőben fejben a pályán maradt, Marco Rossi… Az epizód a Értágító című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 06. 25..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Várjuk a többi csoport harmadikot”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Marco Rossi, Lencar Péter.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Várjuk a többi csoport harmadikot”?
Fő témái: labdarúgó európa-bajnokság, válogatott teljesítményét.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Várjuk a többi csoport harmadikot”?
Megjelenés: 2024. 06. 25.. Hossz: 20 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/ertagito/varjuk-a-tobbi-csoport-harmadikot-5d2afc9e
Több epizód a Értágító-ből
- Oscar 2025
A 2025-ös Oscar-gálára jelölt filmeket tárgyalja az Értágító podcast. A műsorban a legjobb film kategória tíz alkotását elemzik, kitérve azokra is, amelyeket a műsorvezetőkon kívü…
- 2024 legjobb filmjei
A 2024-es év legjobb filmjeit keresi az Értágító podcast filmes csapata. A beszélgetés elején David Lynch rendezőre emlékeznek, aki nemrég hunyt el. A filmesek személyes viszonyuk…
- Top 10 diktátorok
A műsor a diktátorok témakörét járja körül, különös tekintettel az elmúlt 200 év olyan alakjaira, akik jelentős emberéleteket követeltek és országokat tettek tönkre. A műsorvezető…
- Demokratikus vagy nem? Érvénytelen az elnökválasztás
A romániai elnökválasztás érvénytelenítésének hátterét taglalja a podcast. Az idei évben több választás is zajlott Romániában, melyek közül kiemelkedik az elnökválasztás, amelynek…
- Lewandowski helyett Haaland
A magyar válogatott szereplése a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnokság selejtezőin a fő téma. Varga Barnabás sérülése utáni felépüléséről, a csapat elmúlt meccseiről, valamint…
- Amerika választott, Románia választani fog
A magyar nyelvű Értágító podcast legújabb adásában Pap István újságíró és politológus vendégeskedik Kiss Lóránt és Lencar Péter mellett. A műsorban az amerikai elnökválasztásokat…
- Top 10 együttesek, előadók
Az Értágító podcast e heti adásában a műsorvezetők, Kiss Lóránt és Lencar Péter a 10 legjobb együttesről és előadóról szóló listát mutatják be. A válogatás nagy részben konszenzus…
- Kellenek-e nekünk a remake-ek?
A romániai magyar nyelvű Értágító podcast e heti adásában a filmek remake-jeinek létjogosultságáról, pozitív és negatív példáiról beszélgetnek Bozsódi-Nagy Orsolya és Bozsódi-Nagy…
- Gasztronómia és vendéglátás egy séf szemszögéből
Szilágyi Róbert, erdélyi magyar séf a vendége az Értágító podcastnek. A séf mesél pályafutásáról, hogyan kezdett el főzni, és milyen tapasztalatokat szerzett a vendéglátásban. Kit…
- Top 10 trilógia és/vagy franchaise
Az Értágító podcast soron következő adásában a készítők egy filmes tematikájú top 10-es listát állítottak össze, amelyben filmtrilógiák és franchise-ok szerepelnek. Kiemelik, hogy…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- EB-beharangozó feat. ExtraPass — Keleten-Nyugaton Podcast
A Keleten-Nyugaton Podcast és az ExtraPassz Podcast az Európa-Bajnokságot harangozza be. Kiemelten foglalkoznak a Magyar Csapattal és annak csoportjával.
- Eb-beharangozó, A-B csoport | Euro 2024 — TT Extra
Eb-beharangozó az A és B csoportokról. Szóba kerülnek a csapatok és érdekességeik, különös tekintettel a magyar négyesre és a halálcsoportra az Euro 2024-en.
- Kikaptunk Montenegrótól, de nincs ok a pánikra — Ziccer - 24.hu
Buzsáky Ákos, Kálnoki Kis Attila és Kele János beszélget a magyar válogatott Montenegrótól elszenvedett vereségéről, és a Szlovákia elleni Eb-selejtező előjeleiről. Megvitatják a…
- A harmadik fordulóig rendben vagyunk | (Új) Nem futball, calcio #3 — NEM FUTBALL, CALCIO!
Misur Tamás, a Network 4 csoport sportfőszerkesztője nyilatkozik a magyar Serie A-közvetítésről, a jogokról és a közvetítő csatorna terveiről. Emellett az olasz focihoz fűződő kap…
- S01E01 Kezdődik az idény — Nekünk a Kispest
A “Nekünk a Kispest” podcast első adása a közelgő idényt, az átigazolásokat és a csapatra vonatkozó várakozásokat tárgyalja. Meghívott vendégek Kaszás Kálmán, Koncsik Tibor, Krisk…
- A magyar válogatott elemzése (2.rész) I Petivó I Középkezdés I 6. adás I vendegünk: Petrás Balázs — Középkezdés | magyar válogatott Podcast
Ebben a részben a magyar válogatott kezdője, cseréi és az Eb-keretből kimaradók kerülnek elemzésre. Szó esik arról is, milyen lesz az első Eb-meccs.
- Labdarúgó Eb: „A síneket is felszedjük a Nagykörúton!” — Nem játék - Budapest Sportpodcast
Dénes Ferenc sportközgazdász és Szabó Gergő, a labdarúgó-válogatott sajtófőnöke a Nem játék! – Budapest Sportpodcast vendégei az epizódban. A beszélgetés a labdarúgó Eb-ről szól.
- 18. rész: 0-6 után, Trabzonspor előtt — Fradi Podcast
A Fradi Podcast 18. része a bajnoki kezdésről, a nyári átigazolási időszakról és az induló UEL-csoportkörről szól. Volly György műsorvezető Hajnal Tamás sportigazgatóval és Szűcs…