... és boldogan éltek

Bennünk élnek 4.: Anya csak egy van – és ő sem tökéletes (vendég: Vámos Miklós)

· PT46M34S

Összefoglaló

A Vámos Miklós: Anya csak egy van című regényét feldolgozó beszélgetés az Anya csak egy van – és ő sem tökéletes című epizódban hangzott el. A „Bennünk élnek” sorozat részeként az íróval közösen elemezték a szülőségről, érzelmi elérhetetlenségről, a gyermek és az anya…

Röviden

Műsor
... és boldogan éltek
Megjelenés
2026. 04. 03.
Hossz
47 perc
Szereplők, említett nevek
Popper Péter, Dr. Kádár Annamária, Vörös István
Témák
anyaság, szülőség, anya-gyermek kapcsolat, irodalom
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Fejezetek

  1. — Elkerülhetetlen kiábrándulás 05:40 Mesék és hazugságok 11:01 Vedd őt komolyan! 18:01 A kétszer született regény 23:57 Má
  2. — Gyűlölet és megbocsátás 39:30 Szülői esendőség 42:55 Megúszhatatlan érzelmi munka #pszichológia #irodalom #család #szülő

Ebben az epizódban

Hisztérikus, mint a szocializmus.

Kicsit szadista, mint a szocializmus.

Kegyetlen, humortalan, de és ez n nagyon fontos, azért neki volt ilyen röhelyes oldala, tehát a más humorát nem nagyon méltányolta, de amit ő csinált, annak mindig volt valami kis nevetséges kicsöngése.

És gondoltam, hogy ahogy akkor csináltuk, ezt virágnyelven majd az olvasók tutára adom, hogy ez a rendszerről szól, nem egy asszonyról.

Köszöntünk benneteket egy újabb és boldogan éltek epizódban.

És legnagyobb örömünkre folytatódik egész éves tematikánk, amit januárban indítottunk.

Decemberig kitart, és minden hónapban az egyik részünket ennek szenteljük.

Bennünk élnek 12 személyiségformáló történet, amelyet Popper Péter, ők én vagyok című műve vezérgondolata nyomán indítottunk el.

Kádár Anna Máriával, aki már itt van velünk, mint mindig.

Köszöntöm én is a hallgatóinkat >> és vendégünk is van, de ne spoilerezzük el a meglepetést.

Először gyorsan idézzük föl, hogy miről is szól a 12 személyiségformáló történetsorozat, hogyha valaki most kapcsolódott be ebbe a sorozatba.

Ugye itt arról van szó, hogy megbeszéltük januárban, Anna is hat könyvet ajánl, én is hat könyvet ajánlok, amelyek ahogy a popperkönyvben is van, valahogy bennünket megérintettek.

Nekünk valahogy egy életre szóló olvasmányélménnyé váltak, és úgy éreztük, hogy ezek a könyvek mindenkinek adnak valamit, amikor elolvassák.

Én 2016-ban olvastam el Vámos Miklósnak az anyacsak egy van című regényét, és nekem annyira meghatározó könyvélemmény volt ez a regény, hogy akkor el is döntöttem, hogy minden évben egy vám ez innentől kezdve fogadalom.

És Vámos Miklós esetében ezt sikerült is túlszárnyalni mostanra, már ezzel kicsit el vagyok maradva, úgyhogy vele majd még föl kell zárkóznom.

Éppért én nekem hatalmas megtiszteltetés, hogy most itt van velünk Vámos Miklós, aki csatlakozott ehhez a beszélgetéshez.

Nagyon szépen köszönjük Vámos Miklós, Prima Primisztíva díjas, Jósef Attila Délsős Aranymedáll díjas írónak, hogy itt van velünk.

Üdvözöljük. >> Köszönöm a felkérést. >> És ebből ki is derült, hogy a bennünk élnek sorozat aktuális könyve, amire épül majd ez a beszélgetés, azaz anya csak egy van, de rengeteg dolgot fogunk ennek kapcsán még érinteni.

Néhány gondolatban meg szoktuk osztani, hogy miért választunk egy adott könyvet.

Nem tudnám megmondani, mi volt a konkrétok, amiért választottam, de én azt éreztem, mikor olvastam, hogy nagyon felszabadító és nagyon nehéz volt egyszerre olvasni ezt a regényt.

Már maga a cím is borzasztó kategorikus, mint egy kinyilatkoztatás.

És amikor beleengedi magát az ember a történetbe, akkor azzal szembesül, hogy egy olyan nyílt mesét talál egy anya gyermek kapcsolatról, amilyet korábban én például még nem láttam.

És hogyha Vámos úr megengedi, akkor először Annától is kérdeznék egy ilyen gyors élménybeszámolót, [horkantás] hogy ez a könyv számodra milyen élmény volt?

Hát az első impulzus az az volt, hogy hogy egyrészt tényleg felszabadító, hogy végre valaki nyíltan beszél erről, hogy az anyagyerek kapcsolat az nem csak meleg és biztonságos, hanem ott van benne akár az ambivalencia, a feszültség, a hiányok, és másrészt pont ezért nehéz is, mert ahogy én legalábbis haladtam a történetbe, úgy óhatatlanul elkezdtem a saját élményeimre, anyagyerek kapcsolatomra reflektálni.

És ö hát ugye a könyvben is nagyon szépen megjelenik az, amikor a gyerek ráébred a szülőnek a tökéletlenségére, és hogy ez nem egy drámai törés, hanem egy ilyen úgymond idézőjeles kiábrándulás, ami egy csendes és egy lassú folyamat, de hogy ott van a lojalitás is, hogy hogy szereted, de csak másként látod.

És nagyon fontos, hogy egy gyereknek ezt a kettősséget integrálnia kell.

Hát lényegében erről szól a kiskamaszkor, hogy a szülő az omnipotens, mindenható pozícióból, a félisten szerepből egyszer csak húsvér emberré válik, és lekerül valahogy a földre.

És hát mivel, hogy én jó kislány voltam, és kamaszként egyáltalán nem lázadtam, valahogy ez a folyamat nem játszódott le.

És amikor én már 40 plusz-os voltam, akkor veszítettem el nagyon hirtelen 64 évesen az édesanyámat egy orvosi műhiba következtében.

Akkor voltam benne egy önismereti csoportban, és hát az egy hatalmas munka volt, és igazából a gyásszal integrálva, ameddig az elveszített anyának ezt a képét nekem kellett integrálnom.

Tehát, hogy ez egy kőkemény, rengeteg zokogással, rengeteg vívódással teli munka volt.

De hogy ez szerintem nagyon-nagyon fontos megérteni, hogy hát igen, az anya nem rossz, csak az, hogy ember, ugyanolyan esendő, hibázó, néha elérhető, néha nem.

És szerintem a jó szülőséghez ezt ezt valahogy mindenkinek integrálni kell ezt a képet ahhoz, hogy a saját negatív érészünkkel, az árnyékunkkal is szembesüljünk.

És hogy nagyon örülök, hogy megtettem ezt a munkát, mert most én anyaként a saját kis kamaszaimmal látom, hogy hogy ez mennyire más lett ez a folyamat.

Úgyhogy nekem ebből a szempontból is nagyon-nagyon sokat segített.

És hogy az a könyvnek az egész üzenete, hogy ezzel ne tehát hogy mindenkinek kell dolgozni meg ebből építkezni.

Tehát, hogy ezt nem lehet megúszni, és hogy teret kell adni ezeknek az ellentmondásos érzéseknek.

Tehát hogy hogy igenis lehet valakit szeretni és haragudni is rá, és hogy hogy ez nem egy hibarendszerben, hanem ez a rendszer, tehát ez a szülőgyerek kapcsolatnak a lényegye, és főleg az anyag gyerekkapcsolatnak a lényege. >> Erre még vissza fogunk térni.

Engem az érdekelne, ahogy így készültem a beszélgetésre, nagyon sok interjút, riportot néztem, olvastam, és visszatérő gondolat volt az Vámosúr részéről, hogy hogy már gyerekként is tudta, hogy én írónak születtem, és ezt meg is osztotta a világgal, és azt mondta, hogy mindig volt egy ilyen mesélési vágyönben.

De emlékszik arra az állapotra, amikor egy gyermek azt mondja, hogy én tudom, hogy írónak születtem? >> Én erre tisztán emlékszem, de nagyon nehéz lesz elhinni.

Ezért vagyunk itt. >> Ez úgy van, hogy én egész kicsi voltam, tehát olyan négy, amikor már elkezdtem történeteket kitalálni, ezek nagyon vad történetek voltak, és nem sok közük volt a valósághoz.

És én ugye nem tudtam még akkor, hogy mi az, hogy olvasni, tehát nem tudtam olvasni egyáltalán, de hát olvastak föl nekem könyveket, és valahogy úgy éreztem, hogy hát ezek nem is olyan jók, ilyet én is tudok.

Ugye a szocializmus gyerekkönyv termése élen Brumi Mackóvárosban cíművel az nem volt valami acélos.

És akkor kezdtem kitalálni történeteket.

Ez nem lett volna baj, de írni nem tudtam.

Tehát az arra járó felnőtteket így megakasztottam, férfiaknak megfogtam a zakóját, nőknek a szoknyáját, és elmondtam, nem voltak hosszúak.

A baj az, hogy többször, mert ez volt a korrektúra.

Úgyhogy egy kibéutatlan >> kisgyerek voltam.

És akkor azt mondták, te miért mesélsz folyton, miért nem mész és játszol a építő kockáddal?

És mondtam, mert én ezzel foglalkozom.

És akkor valamelyik azt mondta, hogy hát akkor te író vagy?

És attól kezdve, ha valaki kérdezte, hogy én mi vagyok, vagy mi szeretnék lenni, mindig azt mondtam, hogy író.

Aztán ezzel párhuzamosan iszonyú nagyokat hazudtam. >> Aj, erről még fogok kérdezni.

Igen, igen, erről olvastam. >> Lebukható hazugságokat.

És akkor hát mondjuk azt mondtam, hogy Randin van a Szcanderbéggel a köröndön, és azon világos volt, hogy nekem nem lehet ott randim, de én nem tágítottam, és el is mentem a köröndre, majd visszatértem, kérdezték, mit mondott a Szcanderb, megmondtamor [nevetés] mikor már olyan iskolásan voltunk, hát ugye az a baj, hogy a iskolezdeti év az az 1956 volt, tehát az iskola elkezdődött szeptember 1jén, és aztán egy viszonylag szűk vagy bő hónapon belül hirtelen megszűnt az iskola, jött a akkor erforradalomnak hívták, de forradalom volt szerintem meg zavargás, de ebbe most ne menjünk bele.

Amit én láttam belőle, az mégis csak az volt, hogy nem a munkásosztály tüntetett, hanem eleinte az egyetemisták egy picit, és aztán a lumpen elemek és a börtönből kiszabadultak sokasága.

Ez ilyen politika alulnéet >> meg ezt megírta az engekben, ugye? >> Meg én, de tény az, hogy egyszer csak megszakadt az iskola, és akkor elég sokáig nem lehetett menni, és azt hazudták, hogy szénszünet, de hát mindannyian tudtuk, hogy nem akarják az oroszok, hogy gyerekek bóklásszanak az utcán, ahol ők esetleg lőnek.

Februártárt lehetett visszamenni, csak az a baj, hogy én elkezdtem rémesen dadogni mindez, akit érdekel, Zeng, az ének című másik munkadarabban ez olvashatok.

És azt tudtam, hogy ha így bemegyek az iskolába, az nem lesz nekem jó.

És akkor ezzel párhuzamosan jöttek ezek a hazugságok, akkor elvittek orvoshoz, ilyen ideg elme.

És ez azt mondta a szülőimnek, hogy kérem szépen, hát a gyerek hazudik, de nem is kicsit, mert az is föltett kérdéseket, és mondtam neki mindent a hét vezérről.

Miunk [nevetés] a B utcán, azt mondta, hát hazudik, de nem baj, várjunk.

Tehát ne csináljanak semmit, és akkor akkor ez vagy elmúlik, vagy író lesz. mondta bátran ez a ember.

És azt kérem szülők, hogy a gyereknek ne verjék bele az orrát minden egyes hazugságába.

De az én szüleim, hát apám szóba se állt velem, tehát ő vele nem volt kapcsolat mással se.

Ugye a munkaszolgálat után, mint élő halott tért haza, csak én ezt gyerekfejjel nem tudtam.

Azt hittem, az apa beszél a gyerekével, tévedtem, vagy ez az apa nem beszél.

És az anyám az meg mániás depressziós lett, mikor 14 voltam.

És hát ő ő vele lehetett beszélni, de amit mondott, abból szinte semmi nem volt igaz.

És hát akkor telt múlt az idő, és akkor ugye az világos volt, hogy én író leszek.

Tehát már az általános iskolában volt egy ilyen havilapja az iskolának.

Az volt a neve, hogy kürts szó, stencilzett lap.

Azt is különböző álneveken teleírtam.

De érdekes, hogy én nem írtam soha verset, mint mindenki.

Az igaz, hogy aztán a Gerilla együttes dalszövegeit én írtam, de az az nem vers, az egy másik történet.

Lényeg az, hogy én így egyszer csak beigazoltam magamnak, hogy én író vagyok.

És amikor gimnazista koromban a különböző ilyen durva cenzúrájú lapok visszaadták a novelláimat, a arcizmom se rándult. tudtam, hogy na mindegy, hogy ők elfogadják-e.

És akkor egyszer csak nagy csodálkozásomra, még gimnazista voltam, mikor egy négy részes novella füzért, az öte címe kisfiük és nagyfiúk elfogadott az újírás, kész.

Tehát nagyon hamar visszaigazolás jött a világtól, hogy én nem véletlenül gondolom, hogy én író vagyok, és soha eszem ágában se volt mást csinálni, pedig végül is jogikart végeztem, tehát éppen gyakorolhattam úgy volna mellesleg, mert az egy biztos megélhetés.

De én azzal a szakadatlan derülátással, ami jellemző rám, mindig tudtam, hogy majd én ebből az írásból valahogy megélek.

És ez aztán így is lett. >> Ez elképesztő, hogy tényleg mennyire tartotta magát az életében.

Anna, mennyire gyakori ez egy gyermek esetében?

Tehát négy éves korában ő azt mondja, hogy író vagyok, történetmesélő vagyok, és ez tényleg ott marad benne, és tényleg küzd ezért, mert ebben a korban a gyerekek űrhajósok, ebben a korban a gyerekek pilóták, ebben a korban a gyerekek tűzoltók, vadakat terelő juhász ugye mondhatnák, de hogy tényleg ez így így megfogalmazódik és kitart, mi kell ehhez, jellemző-e ez egyáltalán?

Igen, az, hogy van egy gyereki meggyőződés és az ilyen korán gyöketver, az gyakori, de hogy nem mindig teljesedik be szó szerint, ahogy akkor kimondódik, mertogy persze a gyerek mond mindenfélét, és az, hogy író leszek, vagy orvos leszek, vagy bármi hasonló, az ritkán egy ilyen pályválasztási döntés, inkább egy ilyen belső iránytű.

Ugye ebben az esetben ugye azt jelezheti akár a történetekhez való kapcsolódás, a kíváncsisága az emberek a világ iránt, a vágyat az alkotása.

És hogyha ugye pszichológiai nyelven nézzük meg ezt az egészet, akkor ez a személyiségnek a magmintája, úgy szoktuk hívni.

És itt nagyon fontos, hogy a szülő mit kezd vele, mert nem nem az a kérdés, hogy reális, hanem az, hogy hogyan reagálunk ugye erre az egészre, mert ugye a bagatelizáljuk nagyon sokszor ugye ez történik meg, hogy na hát persze meg ne butáskodj.

Akkor a gyerek sokszor azt tanulja meg, hogy ez egy ideális álom, és hogy hogy erre nem kell figyelni.

Tehát, hogy az ő belső világára nem kell figyelni.

Viszont hogyha túl komolyan vesszük, akkor lesz egy ilyen belső nyomás, hogy nem lesz, hogy hogy csak az lehetek és semmi más.

Tehát, hogy nagyon-nagyon lényeges, hogy hogy ez a jó irány ez valahol középen van.

Tehát hogy akár szülőként megkérdezhetjük, hogy na mesélj még erről, vagy miért pont ezt szeretnéd?

És valószínű ugye a külvilág, aki érdeklődött, vagy aki ugye visszajelzett, vagy jaj, te akkor író lesz-e?

Tehát, hogy megmarad-e bennünk az a rész, aki aki történetekben gondolkodik, mert hogy nem egy mondat határoz meg bennünket, ugye személyiségként, hanem hogy ezek a korai belső impulzusok egyáltalán teret kapnak-e, hogy valaki visszajelez rá, valaki komolyan veszi ezt az egészet, vagy pedig nagyon gyorsan lehalkítják, de a lehalkítás esetében is akár megszólalhat bennünk az, hogy na még csak azért is meg ez a ez ilyen erős dac, hogy nem hisz bennem más, és akkor én amúgy is megcsinálom.

Tehát, hogy hogy ugye ott még visszakapcsolódva a hazugságokhoz még az nagyon fontos ugye, hogy hát valószínű akkoriban még nem vették komolyan azt, hogy hogy ebben az életkorban a gyerek konfabulál, hogy ezeket nem hazugságoknak nevezzük, hanem ez a mágikus gondolkodásnak az időszaka, amikor ugye átjárhatóak ezek a határok, meg még nem is érti a gyerek, hogy mi az igazság, meg mi a hazugság, meg a nagyon erős képzelőerő.

Tehát emléksztem én is ebben a korszakban, én azt mondtam, hogy Káder János az a nagyapám, csak ezt az egész család titokban tartja, mert ezek ilyen politikai dolgok és hogy én nagyon híres vagyok amúgy, csak ogy nem derült ki ez rólam nyilvánosan.

Tehát hogy most vagy hogy ugye volt az a zöld balzsam, az a kínai balzsam, vagy micsoda, és akkor én azt mondtam,…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „Bennünk élnek 4.: Anya csak egy van – és ő sem tökéletes (vendég: Vámos Miklós)”

Miről szól ez az epizód: „Bennünk élnek 4.: Anya csak egy van – és ő sem tökéletes (vendég: Vámos Miklós)”?

A Vámos Miklós: Anya csak egy van című regényét feldolgozó beszélgetés az Anya csak egy van – és ő sem tökéletes című epizódban hangzott el. A „Bennünk élnek” sorozat részeként az íróval közösen elemezték a szülőségről, érzelmi elérhetetlenségről, a gyermek és az anya… Az epizód a ... és boldogan éltek című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2026. 04. 03..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Bennünk élnek 4.: Anya csak egy van – és ő sem tökéletes (vendég: Vámos Miklós)”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Popper Péter, Dr. Kádár Annamária, Vörös István.

Milyen témákat érint ez az epizód: „Bennünk élnek 4.: Anya csak egy van – és ő sem tökéletes (vendég: Vámos Miklós)”?

Fő témái: anyaság, szülőség, anya-gyermek kapcsolat, irodalom.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Bennünk élnek 4.: Anya csak egy van – és ő sem tökéletes (vendég: Vámos Miklós)”?

Megjelenés: 2026. 04. 03.. Hossz: 47 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/es-boldogan-eltek/bennunk-elnek-4-anya-csak-egy-van-es-o-sem-tokeletes-vendeg-vamos-miklos

Több epizód a ... és boldogan éltek-ből

Hasonló epizódok más magyar podcastokból