#69 Pataki Ági
· PT1H15M58SÖsszefoglaló
Pataki Ági a hetvenes évek modellvilágáról, pályafutásáról és produceri munkáiról, többek között az Üvegtigris és Egy nap című filmekről beszél. Szó esik még a magyar filmiparról és kritikák szerepéről is.
Röviden
- Műsor
- Filmklub podcast
- Megjelenés
- 2018. 12. 28.
- Hossz
- 1 óra 16 perc
- Szereplők, említett nevek
- Pataki Ági
- Témák
- modellvilág, produceri munkák, magyar filmipar, kritikák
Ebben az epizódban
Még gimnazista volt, amikor szerepelt a Szeressétek Ódor Emíliát! című Sándor Pál-filmben, és hiába erősködtünk, hogy korának Walters Lilije lehetett volna, Pataki Ági kötötte az ebet a karóhoz, hogy neki nincs tehetsége a színészkedéshez.
Elmesélte, mit jelentett neves fotómodellnek lenni a hetvenes évek Magyarországán, milyen méltatlan helyzetekbe került, voltak-e kérései a pártnak, érezte-e azt, hogy alulértékelik, valamint, hogy miért nem költözött külföldre akkoriban.
Már több mint 45 éve országosan ismert, arról is kérdeztük, hogy ezt hogyan kezelte az idők során, illetve hogy nem akarna-e filmet csinálni a szocialista modellvilágról.
A nyolcvanas években butikokat vezetett, a kilencvenes évek elején feleségül ment Kovács Gáborhoz, aki pont akkoriban kezdte el bontogatni a szárnyait producerként.
Ági először akkor szállt be a családi bizniszbe, amikor szponzorpénzt hajtott fel az Üvegtigrishez, a jelenleg a mozikban futó Egy nap című remekművet már gyakorlatilag a férje segítsége nélkül hozta tető alá.
Nemes Jelesre hogyhogy nem csaptak le?
Ki tudnak a kritikák csinálni egy filmet?
Fontos, hogy egyszer nyerjenek egy Oscart?
Miért adta vissza egyszer a támogatást a Pepsinek?
Ezt mind megtárgyaltuk, és még annyi minden mást is.
Említett entitások
Témák
- modellvilág
- produceri munkák
- magyar filmipar
- kritikák
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „#69 Pataki Ági”
Miről szól ez az epizód: „#69 Pataki Ági”?
Pataki Ági a hetvenes évek modellvilágáról, pályafutásáról és produceri munkáiról, többek között az Üvegtigris és Egy nap című filmekről beszél. Szó esik még a magyar filmiparról és kritikák szerepéről is. Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2018. 12. 28..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „#69 Pataki Ági”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Pataki Ági.
Milyen témákat érint ez az epizód: „#69 Pataki Ági”?
Fő témái: modellvilág, produceri munkák, magyar filmipar, kritikák.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „#69 Pataki Ági”?
Megjelenés: 2018. 12. 28.. Hossz: 1 óra 16 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/69-pataki-agi
Több epizód a Filmklub podcast-ből
- Kritikusok hete S03E09 - Nagy Eszti
- Tóth Szabolcs Töhötöm: Nehogy visszaépítsék a közmédiát
A Filmklub podcast legújabb adásában Tóth Szabolcs Töhötöm, az Az élet meg minden című interjúsorozat készítője mesél podcastkészítési módszereiről és a műsor hátteréről. A beszél…
- "A kritika a legnagyobb hazaszeretet" - Reisz Gábor a Földszint című új filmjéről
Reisz Gábor rendező legújabb filmje, a Földszint, egy penészes fal és egy lakógyűlés köré épül, majd abszurd irányokba fejlődik. A film eredetileg tervezett forgatási helyszín elv…
- Kritikusok hete S03E08 - Csákvári Géza
Csákvári Géza filmkritikus mesél a Filmklub podcast vendégeként a filmek iránti szeretetéről, amely gyerekkorától kezdve meghatározó volt. Megosztja személyes emlékeit a moziélmén…
- Kritikusok hete S03E07 - Vincze Teréz
Vincze Teréz filmkritikus és egyetemi oktató a Filmklub podcast vendége, aki a kezdetektől fogva a filmek iránti szenvedélyét osztja meg. Gyerekkorától kezdve rajongott a mozgókép…
- "Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)
Köves Gábor újságíró, az Apropó, New York című regény szerzője a Filmklub podcast vendége volt. A könyvet autofikciós elemekkel írta, főhőse magándetektívként Köves Gáborral szint…
- Friss Hús #5 - Nem adom az arcom a kapitalizmusnak (feat. Donáth Péter, Deák Dániel & Major Irma)
A Friss Hús filmfesztivál záró epizódja, ahol Mag Ferenc műsorvezető megosztja előzetes tippjeit a díjazottakkal kapcsolatban, mielőtt még a díjkiosztó elkezdődne. Beszélget Donát…
- Friss Hús #4 - Mondta a rendező, hogy ne élvezzem (feat. Fazakas Lóci, Kenéz Ágoston & Vetlényi Lili)
A Friss Hús podcast negyedik adásában Fazakas Lóci, a Rift című film egyik rendezője, írója és főszereplője mesél a filmkészítés kulisszái mögül. Lóci elárulja, hogyan került a fi…
- Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)
A Friss Hús filmfesztivál #3. adása két alkotóval készült: Fárizs Mihály rendezővel és Dér Zsolt színésszel. Fárizs Mihály a Végem című kisfilmjéről mesél, amely Meszléry Judit 85…
- Friss Hús #2 - A medve kicsit elszínészkedte a dolgot (feat. Kisházy Eszter, Konrád Zsuzsanna & Kreif Zsuzsanna)
A Friss Hús filmfesztiválhoz kapcsolódó podcast második adása Kovács András Bálint filmesztéta előadásának elemzésével indul, ahol Kenyeres Bálint The Spectacle című kisfilmjét vi…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- „Sohasem egyedül értem el a sikereimet” – Pataki Ági az üzletről és a derűről — Kösz jó(l) vagyok!
Pataki Ági, a magyar üzleti és kulturális élet ismert alakja a Kösz jó(l) vagyok! podcast vendége. A Fabulon reklámjairól ismert Ági évtizedek alatt bizonyította üzleti érzékét bu…
- Pataki Ági - A produceri felelősségre meg kell érni! — Budapest TE meg ÉN
Pataki Ági, aki modell, üzletasszony és filmproducer, beszél a produceri felelősségről, a filmkészítésről, valamint az általa kifejlesztett szépség- és egészség termékcsaládról.
- A magyar film elmúlt tíz éve — Filmhu Podcast
A Filmhu podcast karácsonyi különkiadásában Jakab Juli, Schwechtje Mihály és Kránicz Bence a magyar film elmúlt tíz évét beszéli át. Kitérnek Tarr Bélára, a Saul fiára és a Magyar…
- Húsz évvel később podcast #6: Talpra magyar (film)! — Húsz évvel később
Ez az epizód a magyar film elmúlt húsz évét tekinti át, kitérve a 2010 előtti időszakra, Andy Vajna és a Filmalap szerepére, valamint a rendszerváltások hatásaira. A beszélgetés a…