Filmklub podcast

"Két vicc közt valaki megver és aztán menni kell tovább" - Major Irma

· PT1H29M5S

Összefoglaló

Major Irma színésznő a Filmklub podcast vendége. A beszélgetés során szó esik a Jurányiban játszott Színész, szegény és Mikrómacsó című előadásokról, valamint Major Irma gyerekkoráról, egyetemi éveiről és pályakezdő színésznőként szerzett tapasztalatairól. Kiemeli a Színész…

Röviden

Műsor
Filmklub podcast
Megjelenés
2025. 08. 17.
Hossz
1 óra 29 perc
Szereplők, említett nevek
Major Irma, Varga Ferenc
Témák
színház, színésznő, életút
Átirat
Az epizód beszélt szövege alapján indexelve

Ebben az epizódban

[Zene] Szev Üdvözlet kedves hallgatók.

Ez a Filmkú podcast soron következő adása.

Mai vendégem Major Irma színésznő, aki olyan kis filmekben szerepelt, mint a Szeurum, amit Klováriba vetítettek, és a sárkánykor, amit pedig Szarajevóban feltűnt a Játszma című mozifilmben.

Ő volt a könyvesbolti eladó, aki elad egy magnót Kulka Jánosnak.

Ezenkívül az Apertúra társulat tagja legújabb előadása a Mikromacsó című majdnem monodráma, amit a Jurányi lehet megnézni, illetve szerepel a Színészegény című nagyszerű előadásban, amit szintén a Jurányi lehet látni.

Most idefele jövett belehallgattam a színész szegény című előadásotokba, amit fölvettem a mobil telefonommal.

És a végén van az a a rész, amikor gyakorlatilag vége van az előadásnak, de elkezdődnek ilyen random számok, például a amiket így felismertem a halott pénz judlóval, aztán azt utána meghallgattam még négyszer a villamoson.

Csonkapici Erosmith volt a Teenage Dirtbag meg a Nenától a 99 Luffy meg valami számom azt mondják, hogy icipici sperma voltam.

Ezek minden előadásban ugyanazok a számok?

Vagy vagy ezzel mindig így meglep titeket a a rendezővilmányi Benet? >> Nem, hát ez ugyanaz mindig.

Ez ki van találva az egész az elejétől a végéig.

Erre a Koreó az be van gyakorolva, meg van csinálva. >> És miért pont ezek?

Én sok mindent tudok mögé látni mindegyik mögé.

Szerintem van abszolút van az összes mögött egy gondolat az is, hogy ki mit csinál éppen az adott szám alatt.

De szerintem ez ebben pont az a jó, hogyha nincsen megmagyarázva, hanem így mindenki így ül, aztán hazavisz belőle valamit. >> És te ott úgy táncolsz, ahogy amúgy táncolsz az életben?

Én nagyon nagyon szeretek táncolni, de ritka az, amikor tudok ilyen teljesen felszabadultan táncolni, mert szeretek így tombolni, vagy nem is tudom, így nem szeretek így lötyögni.

Nem szeretem az olyan bulikat, amikor csak így hát most ezt mutatom, de nem látja senki, mindegy.

Hanem szeretem olyankor így kiadni magamból mindent.

És ez tök jó, mert a a színész szegény végén van pár olyan szám, amin én ezt megtehetem. >> És általában ilyen bulikon mi szokott a a gátja lenni annak, hogy hogy ezt meg tud csinálni? >> Nagyon nehéz bármiféle tudatmódosító szer nélkül annyira felszabadultnak meg magabiztosnak lenni, hogy úgy táncolja, hogy éppen jól esik.

Biztosan így szorongok így alapból, hogy most ki néze éppen kit zavarok azzal, hogy táncolok.

Szerintem ez egy nehéz dolog úgy igazán felszabadultan táncolni bárhol.

És akkor utána ebbe az előadásba van egy utolsó szám, és ti felkapjátok a a hátizsákjaitokat, amik oda vannak rakva a terem sarkába, és akkor így kiviharzotok a teremből, és akkor elkezdenek tapsolni a a az emberek, a a a közönség, és akkor volt egy ilyen ilyen várakozás, hogy hogy akkor vajon visszajöttök-e, vagy vagy hogy lesz ennek úgy igazán vége. >> Hát ez is abszolút szándékos, vagy ez is a Benetnek a a vágya, hogy mi ott ne ne hajoljunk meg.

Tehát ő csak mondta, hogy hát ott kimentek, kész, szevasz, ennyi.

És ezzel meg volt beszélve az egész, vagy hogy így annyira nem tárgyaltunk erről sokat, de szerintem mindnyájunknak iszonyat felszabadító.

Vagy én én azt ott imádom, hogy nem menjünk vissza és nem hajolgatunk, meg nem is halljuk a tapsot.

Én ezt nagyon szeretem. eleve már kicsit van valami unalmas ebben a formában, hogy így nézők tapsolnak, mi meg így hajolgatunk, és akkor így most ezt minek meg nagyon olyan kerekké teszi az egész előadást.

Vagy volt már olyan, hogy hogy a az utolsó szám amúgy a a Balatonnak a a Mindig mindent, és arra így nagyon szépen el lehet kezdeni amúgy ilyen tudod ilyen ritmus tapsikálni, és volt már olyan, hogy azt megcsinálták és valahogy olyan rossz olyan rosszul esett, vagy nem tudom, olyan fura érzés volt, hogy ne ne tapsoljatok.

Ez tök érdekes, hogy ezt mond, mert mert nekem is azt jutott, hogy biztos vannak olyan színészek, akiket zavar a taps, merthogy hogy igen, van egy ilyen klisésége ennek a ennek a tapsolásnak valahogy így így gyakran nem is nincs is mögötte igazán érzés, vagy nem tudom, hogy így így így érezhető, hogy hogy csak azért csinálják az emberek, mert mert illik és akkor na még egy kört ráhúzunk, de akkor jó, még egyet már nem.

És akkor ott ott vége van az, hogy van egy ilyen ilyen hamissága, de hogy ez itt az egész csapat egyetértett ezzel, hogy nem volt olyan ember egy se, aki azt mondta, hogy de én azért szeretnék egy tapsot kapni. >> Nem, nem volt senki.

Szerintem teljesen egyértelmű volt mindenkinek, hogy ez ez így jó és kész.

Ühüm. >> De azért néha van olyan, amikor így jól esik a taps az előadás végén.

Tehát nem egy rossz dolog a taps.

Van valami termesztő abban, hogy van ez a kötelező jellege, vagy emiatt tud igen egy ilyen kamu lenni.

Közben menni is tudok vele nagyon, mert nekem is volt már olyan előadás, ahol azt érztem, hogy muszáj valahogy ezt így így így megköszönnöm, és véresre tudtam volna tapsolni a tenyerem, mert annyira tetszett.

Szóval, hogy így szép ez, hogy van valami visszacsatolás, de igen, közben a visszacsatolásban meg mindig ott van, hogy hát ez ez most mennyire igaz. >> És ott különben tényleg elmentek haza, tehát hogy hogy nincs senki, aki mondjuk így még vissza lopakodik a az öltöző, tehát hogy fel a táskát, és akkor szépen így mentek a villamos megállóba. >> Nem, nem, nem megyünk haza általában, mert eleve az van, hogy nekünk kell visszapakolni a termet. az összes széket meg a podeszteket meg minden.

Szóval azon, hogy mi így látszan magunk a lépcsőn, megvárjuk, hogy a nézők eltűnjenek és akkor visszamegyünk elpakolni a nézőteret.

Meg utána azért szokott is, tehát a Benett, amikor csak tud, ott van velünk, és akkor szoktunk egy kicsit dumálni is.

Mint tehát amikor ott van, akkor mindig dumálunk előadás után, és akkor ő így elmondja, hogy így mit látott, meg milyen volt az nap a cucc. >> És nagyon különböző szokott lenni.

Pont tegnap futottam bele egy ilyen Philips Simur Hoffman interjú részletbe, és ő így mesélte erről, hogy akkor játszották a azt a True West című darabot a a John Ca Rileyval, ez ilyen kétszemélyes előadás és akkor mondta, hogy hogy nyolcat játszanak egy héten, és hogy valami volt most legutóbb, hogy négy az ilyen szuper volt, és aztán a az az ötödik az meg így azt érezte, hogy ilyen ilyen embrióvá változott, tehát mondt, hogy vagy így fogom ilyen embrió színész. mint ugye így semmit nem tudott volna a színészetről és egy ilyen ilyen megmagyarázatlan katasztrófa történt azon az eladáson és ráadásul ez egy matin eladás volt és aztán még aznap lejátszotta még egyszer és akkor megint megint jó lett de hogy de hogy egy mondta hogy ő egy pillanatra se tud így megnyugodni ezzel kapcsolatban, merth hogy tényleg bármikor lehet rossz igen hát olyan egyszerű értelemben mindig ugyanolyan, hogy hogy ez nem improvizatív, tehát érted, a szöveg az megírt szö szöveg mindig megvan, hogy ki mire mit mond rá, ki nagyjából hol van, mert ez egyébként többször volt ilyen kérdés a színésszegénynél, hogy ezt most mi impróztuk-e meg izé, mert annyira természetesen írta meg ezt a Benet, vagy ezek a beszélgetések tényleg annyira tényleg ezt hallgatod egy forgatáson, mert ugye ez egy forgatásról szól az előadás.

Öze, hogy mindegyik nagyon más közben.

Szóval mindig van valami, amit például volt ez most hirtelen eszembe jutott.

Ezt muszáj elmesélnem, mert az nagyon király volt.

A katlanon játszottuk tavaly nyáron van egy olyan rész, amikor a Rákos Olivér meg én ketten játsszuk a színészeket, mi mindenki más a stábtagokat.

És akkor mi az Olivérrel megcsinálunk egy jelenetet 25-ször.

Jó, nem 25-ször, de hogy egy jó párszor, mert az Olivérnek vannak problémái a jelenettel, nem annyira sikerül neki elmondani a szöveget.

És akkor van egy ilyen jelenet, ahol így én így kuncorászok, nevetgélek, mert már nem bírom tovább ezt az egész helyzetet.

És valahogy a katlanon én nem tudom, hogy ott mi történt a melegtől, vagy éppen én nem tudom mi volt, de véletlen annál a résznél röhögőgörcsöt kaptam, de ilyen még életemben nem volt velem amúgy a színpadon, és iszonyat jó érzés volt, hogy ez itt így megtörténhet velem mindenki előtt, de tényleg annyira röhögő röhögő göcsöt kaptam, hogy nem tudod, az amikor nem bírod abba és már sírt, konkrétan folytak a könnyeim és nem bírtam leállni, és ez a Benetnek annyira tetszett, és én is emlékszem, hogy Hallottam a nevetését kintről, hogy így szakad ezem, mert ez soha nem fordult el, meg ez nincs így kitalálva, meg beleírva, csak ott így valami történt velem.

És az ott azóta az az ott így megmaradt, és mondta, hogy jó, hát akkor ezt légys szíves innentől kezdve ezt ezt így kéne.

És persze nem sikerül úgy röhögőgörcsöt kapnom, de hogy ott ott így mindig próbálkozom vele, hogy így egy jó nagyot tudjak nevetni.

De olyan volt ben neked, hogy hogy rossz voltál, hogy így érezted, hogy így ma nem megy a színészkedés? >> Persze, számtalanszor a színész szegénybe is, meg amúgy is.

De hát szerintem ilyen, vagy nem tudom, nem létezik olyan színész, aki ilyet ilyet nem érez. >> És akkor mit lehet csinálni? >> El kell engedni.

Ez a legnehezebb, mert olyankor, vagy én legalábbis elkezdek így így kattogni, meg tudod, így látom magam így kívülről, és akkor így jönnek a rossz gondolatok.

De de amúgy nem szabad, vagy így tényleg így le kell szarni, és így menni kell tovább, és így próbálkozni kell, hogy hogy jó hogy jó legyen, vagy valami be tudjon kapcsolni.

Meg egyébként sokszor van olyan, hogy így a így a szarból aztán így születnek így tök jó dolgok. >> Viszont a mikrocsó című eladásban ezt talán nehezen tudnád megcsinálni.

Tehát, hogy azt érzem, hogy hogy ott ott muszáj, hogy így valahogy így előrángasd magadból, mert ez egy majdnem monodráma.

Mondjuk el, hogy hogy miről szól.

Egyébként mielőtt elmondom, pont pont amikrsónál volt az, hogy az ugye május végén lett bemutatva, volt egy nyilvános főpróba, meg egy bemutató, és a nyilvános főpróbán nagyon jól éreztem magam, nagyon szerettem, nagyon felszabadultam, és a bemutatón nagyon rossz színésznek éreztem magam, és és dühös voltam utána. >> Ez a május 31-i előadás, azt láttam én, >> az hát miről szól?

Hát egyszerűen annyiról, hogy van egy fiatal lány, aki így a 20-as évek végén jár, és akivel a a darab elején a a faszija, a Beni így féligmeddig szakít.

Hát az az állapot, amikor még nem lehet tudni, hogy jó, most csak nagyon összevesztünk, vagy most akkor ez annyira durva volt, hogy most vége, vagy most mi történik.

És akkor ez az állapot így beindít benne egy ilyen hosszú monológot, ahol így végigveszi, hogy hogy milyen férfiakkal találkozott az életében, vagy milyen milyen nőként ma létezni, vagy helytállni.

És akkor így a darab vége felé pedig egy ilyen visszaemlékezés formájában be is lép aztán ez a Beni nevű csávó a térbe, és akkor ott végignézünk egy jelenetet. >> Érdekes volt a a az a rész.

Mielőtt megjelent ő Beni, mert ott van egy olyan, hogy hogy így a megszólítod a közönséget, kérsz egy önkéntest, egy egy férfit, és utána nem jelentkezik senki, és akkor felszólítasz valakit.

Rájul pont az előttem ülő embert szólítot felé, mert így rettegtem, hogy hogy nehogy.

Bár én a a azt is arra is gondoltam ott közben, hogyha engem szólítanál fel, akkor akkor biztos mondanám, hogy nem, én nem szeretnék.

Tehát, hogy akkor ez lehet, hogy ez ilyen kicsit ilyen kínos ba mentem volna át, de hogy én én mondtam volna, hogy én én én nem szeretném, mert lehet mert is úgy vezetett föl, hogy hogy ott valamit így reagálni kell, tehát hogy így valami izé, tehát én nem nem azért jöttem, hogy itt izé pellengére állítsanak, de hogy a a az teljesen ilyen kontrollált ez a ez a az interakció, tehát azt mindenképpen így tehát hogyha akár ha jelentkezne valaki, vagy akár elindulna kifele, akkor leállítanád, és akkor Akkor jönne be a színész. >> Nem, hát ugye ott is ott van egy ilyen alapból egy ilyen megírt szöveg, ami úgy van megírva, hogy az legyen a végeredmény, hogy jó, oké, senkit nem akarok itt kellemetlen helyzetbe hozni.

Legyen az, hogy aki itt belép az ezen az ajtón, az lesz a Beni, aki eljátssza velem a ezt a jelenetet.

És akkor ez a végszó a a Vincének, a juhász Vincének, aki játsza velem, és akkor ő belép, és akkor megcsináljuk a jelenetet.

Ez csak itt egy ilyen vicc, hogy kicsit hozzuk már valami helyzetbe itt ezeket a nézőket.

De hát egyébként minden mindenre azért van valami megoldás a fejemben, vagy hogy ezt erről kicsit dumáltunk is, meg én is így végigvettem, hogy mi van akkor, hogyha jelentkezik valaki, mi van, hogyha ott ül mindenki síri csöndbe, >> hogy mi van, hogyha valaki kipenderül a színpadrra. >> És képzeld el, ez volt a legdurvább, hogy én én arra voltam felkészül, hogy jó, úgyse fog senki jelentkezni.

És képzeld el, hogy egy nyilvános főpróbán elkezdtem ezt az egész szakaszt így felvezetni.

Még végig se jutottam addig, hogy elmondjam, hogy hogy akkor valaki jelentkezzen.

És egy ilyen 2 mteres csávó így berobbant így a színpadra mellettem.

De tényleg akkora volt, hogy tudod én így egy ilyen árnyékot vetett rám, én így felnéztem, hogy úristen, most mi történik, és akkor ott azt ilyen hirtelen ilyen zavaromban így próbáltam ilyen standuposan így lereagálni, hogy hú, nagyon köszi, hogy ilyen lelkes vagy meg minden, de még ülj vissza, mert még végig kéne mondanom a szövegemet.

És akkor ott azt így próbáltam lekeverni, és hát ott éppen megélni így vicces volt, de aztán így utólag meg ilyen elgondolkodtató is, hogy hogy hát ez a darab azért nagyon a férfiői viszonyokról mesél alapvetően, vagy hogy tényleg az, hogy hogy nőként milyen nehéz boldogulni így így bárhol.

Meg azért a ennek a karakternek, akit játszom, a Noéminek így jócskán jutott ki így a a szarból a férfiak terén.

És akkor csak így utólag ez ilyen elgondolkodtató volt, hogy még végig se mondtam amúgy, és már ott terem egy férfi, aki így csinálja, és még azt se tudja, hogy ő mit, de ő ott van és nyomja, és akkor ilyen mindegy.

Vicces volt. >> Amúgy szereted a az ilyen váratlan helyzeteket? >>…

Említett entitások

Témák

Személyek

Hallgasd meg

Gyakori kérdések erről az epizódról: „"Két vicc közt valaki megver és aztán menni kell tovább" - Major Irma”

Miről szól ez az epizód: „"Két vicc közt valaki megver és aztán menni kell tovább" - Major Irma”?

Major Irma színésznő a Filmklub podcast vendége. A beszélgetés során szó esik a Jurányiban játszott Színész, szegény és Mikrómacsó című előadásokról, valamint Major Irma gyerekkoráról, egyetemi éveiről és pályakezdő színésznőként szerzett tapasztalatairól. Kiemeli a Színész… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2025. 08. 17..

Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „"Két vicc közt valaki megver és aztán menni kell tovább" - Major Irma”?

Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Major Irma, Varga Ferenc.

Milyen témákat érint ez az epizód: „"Két vicc közt valaki megver és aztán menni kell tovább" - Major Irma”?

Fő témái: színház, színésznő, életút.

Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „"Két vicc közt valaki megver és aztán menni kell tovább" - Major Irma”?

Megjelenés: 2025. 08. 17.. Hossz: 1 óra 29 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/ket-vicc-kozt-valaki-megver-es-aztan-menni-kell-tovabb-major-irma

Több epizód a Filmklub podcast-ből