Kritikusok hete S02E01 - Kovács Gellért Filmszerész
· PT1H21M57SÖsszefoglaló
Kovács Gellért Filmszerész a Filmklub podcast vendégeként mesél életéről és filmes pályájáról. Már gyerekkorában erősen kötődött a filmekhez, részben apja rádióújság-gyűjteménye és a televízió révén, részben pedig a mozi iránti rajongása miatt. Első önálló mozis élménye a BMX…
Röviden
- Műsor
- Filmklub podcast
- Megjelenés
- 2024. 08. 16.
- Hossz
- 1 óra 22 perc
- Szereplők, említett nevek
- Kovács Gellért Filmszerész, Kovács Gellért
- Témák
- filmkritika, moziművészet, életút
- Átirat
- Az epizód beszélt szövege alapján indexelve
Ebben az epizódban
kovács gellért vagyok 1979 december 22-én születtem [Zene] dunaújvárosban a családi legendárium szerint ez úgy nézett ki hogy ugyan olvasni még nem tudtam de kívülről tudtam a tévműsort például tehát apám gyűjtötte a rádióújságot ami ugye tv újság is volt an a magyar televízió és magyar rádió adta ki és akkor ilyen kockás magazinokkal ami a fiatalabbak kedvére elmondom hogy egy egy francia franchise a francia kommunista pártnak egy ilyen képregény mixe volt tulajdonképpen amit magyarországon be lehetett szerzni szóval fogtam a kockás magazinjaimat meg a tv újságokat és elmentem a sloira és ott ültem órákig és báltig állítják a a a rokonaim hogy hogy tényleg tudtam hogy mikor mi van tehát hogy úgy hogy nem tudtam olvasni nyilván néztem a a bemondóknak a műsorismertetését és akkor ezeket így megjegyeztem tulajdonképpen mondhatom azt hogy hogy a fölsírás pillanatában ez a dolog eldőlt nem nem nem tudom hogy hogy hogyan meg meg meg miért nem tudom hogy mi volt az első ő de de nagyon magával ragadott és igazából azóta is ez van tehát elég nagy bajban lennék hogyha a mozgókép kultúra nem nem létezne mert a viszonyom a világgal értelmezhetetlen lenne enélkül teljesen van egy szalag mert apámnak volt egy szalagos magnója és mit tudom én anyám néha produkáltatott és mikrofonba bele kellett mondanom nagyon sokáig megvolt ez a szalag tehát felnőtt voltam amikor legutájára hallottam el kellett mondani hogy ki vagyok nagyjából azt mint ebben a podcast ben csak egy kicsit bővebben elmondtam hogy óvodába járok meg hogy milyen csoportba járok meg nem tudom én mi és azt tettem hozzá teljesen természetesen a a végére vagy azt illesztettem oda hogy és van tévénk tehát hogy így elmondtam hogy hogy hívnak hol lakom nem tudom én és aztán anyám mondta hogy énekeljem a nem tudom fölfölvitézeket és akkor eltűnt és akkor én stevie wandersámot még ott ilyen halandzsával beleénekeltem a a mikrofonba szóval hogy nagy nagyonnagyon nagyon-nagyon meghatározta már a gyerekkoromat iss tehát én én hat évesen mentem el tök egyedül először moziba de de a tök egyedül alatt azt kell érteni hogy valóban a táncsis mihály utcában lementem a az utcára egyedül anyámék néztek az erkéről nem lehetett egészen ellátni dunai városban onnan a dózsamziig de az útnak a három4ed részét azt lehetett látni és volt egy ilyen gyerekbérletem akkor mentem első osztályba de mert volt egy ilyen gyerekbérletem és szombat délután néztem meg egyedül a bmx banditákat nagyon büszke voltam magamra de azért azt hozzá kell tenni hogy hogy hogy ezt tényleg egy másik világ volt tehát akkor főként dunoi városban el lehetett engedni egy hat évest egyedül moziba ma már dunoi városban sem menném ezt megtenni de egyébként az első film amit láttam moziban az itti volt szerintem feliratosan apám az óvodából vitt el és én azok közé tartozom akik először féltek ettől a távcsőfejű izétől de hogy maga a mese meg az hogy hogy egy ilyen kisfiúhoz kifejezetten neki dedikálva érkezik egy földönkívüli barát az az az már akkor tök tök elkapott aztán ez nyilván megmaradt később is és akkor mi elköltöztünk egy kis faluba ahol meg az mármint ez a filmőrület ez ez egyáltalán nem volt értékes dolog tehát hogy én voltam a fura szemüveges gyerek aki a buszon is mert hogy még a falun belül is tök messze laktunk tehát még a suliba is busszal kellett menni ott ültem és akkor ott okoskodtam és hát ezek a a a focizós ilyen mas maszkulin általános iskolás fiúk ezek nem nem igazán kedvelték a hogy hogy mit csinálak arra emlékszem egyébként hogy hogy egyszer egyszer az egyik sekfej hivatalosan is engedélyt adott a buszon hogy beszélhessek egy filmről mert tegnap este megnézte a hét mesterlövészt és hogy na akkor mondjad kis kovács így hívott mindenki aki van akart alázni a a azt hiszem hogy az volt egyébként az ébredésem ezt azért mesélem el mert hogy azt mondta hogy na jól van akkor mondjad és akkor eszembe jutott hogy anyád hogy nem nem mondom és nem mondtam mondtam hogy nincsen kedvem és akkor t kezdet el bennem mocorogni hogy hogy az aki én vagyok az az lehet hogy nem annyira értéktelen mármint hogy amit ami engem érdekel csak mondjuk nem nem megfelelő a hely és aztán az élet úgy alakult hogy hogy 16 évesen megismerkedtem egy nálamnál hét évvel idősebb lánnyal aki akkor már egyetemista volt itt budapesten és akkor ez egy ilyen nagy szerelem volt hosszú nagyon hosszú ideig tartott és tulajdonképpen nekiköszönhetem azt hogy hogy hogy fölfigyeltek arra hogy szeretek filmekről beszélni és és mondjuk annak van valami hatása az történt hogy a gabinak hívták ezt a lányt egyébként a nagy ervin osztálytársa volt duna városban az ervinnel szoktunk is erről beszélni és még a vezeték nevére is emlékszik a lánynak szóval ez a lány ide föl följárt a kertészeti egyetemre és akkor én is jöttem föl hozzá időnként és volt neki egy ismerőse és hát az internet reggelén vagyunk a 2000-es években most addigra én leérettségizem nagy nehezen és az intercomnál akkor indult a a a hivatalos honlap tehát a forgalmazónak az hivatalos honlapja ja ahol még nem voltak tehát cikkek voltak de hogy inkább csak ilyen promó anyagokat töltögettek föl és a barátnőmnek a barátnője az ismerte a pápai zsoltot aki akkor azzal lett megbízva hogy hogy ezt a holnapot kezelje és biztos bírta a veronikát a zsolt és akkor ilyen kedves volt és azt mondta hogy jó hát próbáljuk ki ezt a gyereket és akkor kipróbált de a kipróbálás alatt azt kell érteni hogy én tényleg egy egy olyan fiatal voltam akkor egy ilyen vidéki fiatal aki igazából még számítógépet is csak nagyon ritkán látott tehát nem volt otthon gépem emiatt vettem meg aztán az első személyi számítógépemet azt se tudtam hogy kell kinyíni a dokot azt meg hogy hogy néz ki érted hogy milyen a textúra meg tehát hogy hogy kell formázni meg mi tehát fogalmam nem volt hát iskolában írtam ilyen általános dolgozatokat és akkor igazából nem az intercomnál írtam meg az első kritikáimat hanem egy ilyen dunajvárosi programmagazinba ott volt egy baráti társaság akikhez így csapottam és akiknél kiderült vagy akik fölfigyeltek arra hogy ez engem érdekel és akkor néha még így mozegyet is vettek nekem mármintt hogy kifizették a mozjegyet följöttem budapestre egyébként életem első nyomtatásban megjelent kritikáját odaírtam ebben a programmagazinba nem emlékszem hogy vagy a hatodik érzék volt vagy a harcosok klubja de hogy mindkettőről írtam az biztos hogy hogy melyikről hamarabb a azt nem tudom és aztán visszatérve az intercomhoz a igazából a zsolt volt az aki telefonon keresztül vezetékes telefonon keresztül adott nekem tanácsokat mert én nem keveset voltam akkor a fővárosban és hogyha valamit írtam akkor be kellett menni egy könyvtárba például és akkor úgy elküldtem neki és rendszeresen egyébként vacsorázás közben sikerült fölhívnom őt és és így beszélgettünk és elmagyarázott dolgokat én úgy emlékszem egyébként hogy nem volt sok gondja velem tehát hogy talán még mondta is azt hogy ne aggódjak mert hogyha reménytelen esett lennék akkorő ezt így mondaná és akkor nem tudom odaírtam pár évig és akkor közben jött mindenféle dolog például az hogy az örökmozgó filmmúzeumban ami akkor még a filmarchívumnak a mozija volt hát ilyen üzemvezető pénztárosként dolgoztam hosszú-hosszú éveken keresztül az egy az egy olyan közeg volt ahol egyrészt kialakítottam olyan kapcsolatokat amik a amiknek a nagy része a mai napig is tart vagy vagy vagy visszavezethető a a nem tudom én a nevezzük karrieremnek tehát hogy a a karrierem bizonyos pontjaira meg hát azért az tényleg egy ilyen moziőrültnek majd divatos kifejezéssel élve színefilmnek az azért az egy jó dolog volt hát egyrészt olyan filmeket láttam ott 35-ös k kópiáról amiket előtte csak a tévében láthattam a 100 éves a moziorozatban egyébként a filmes műveltségem nagy része a szabó istvánnak köszönhető ennek a sorozatnak köszönhető meg hát ott azért tényleg oda besétált a polzsamatti egy álmos vasárnap délután meg meg ki akart velem kezdeni a most gyorsan majdnem elárultam hogy az udóí de tényleg az udóí tehát hogy azért ott azért ott ot ott voltak ott voltak olyan élmények amik a amik afelé toltak hogy ezt érdemes csinálni és akkor megalakult a mozinet magazin ami ugye most forgalmazó de hát ők hosszú éveken keresztül üzemeltették azt a magazint és odazdtem el komolyabban írni meg volt az archívumnak egy muszternevezetű kiadványa és akkor az odeon tk-ban dolgoztam még mellette és akkor kialakult egy olyan helyzet a 2000-es évek közepére hogy három munkám is volt egyszerre tehát voltam az örökmozgóban van beugrós voltam az odeon tk-ba az odeon tk hálózatba tehát így kábé odamentem abba a tk-ba ahova budapesten belül hívtak és a színes rtv című újságban kaptam egy ilyen helyettesítő szerkesztői megbízást abba is beletekinthettem hogy egy ilyen programmagazin hogy működik ott találkoztam először életemben például mekintos géppel még azzal a nagy ilyen izé fehér képernyőbe szerelt ö géppel aztán utána jött a petőfi ahol 2008-tól 2013-ig dolgoztam és ez az egész filmszerész dolog az igazából oda datálható sőt a név is onnan van az nem az én találmányom hanem mikó róbert rádiós produceré egyébként ő fedezte föl a gesztit a rádiónak tehát a geszti péternek az első rádiós műsorit ahol elkezdett repppelgetni és és amiből aztán kibontódott a repülők azt a mikó robóbert producerelte tehát ő volt és aztán akkor éppen amikor oda mentem akkor a horvát gergelynek a kultúrfitness című műsorának kis ő volt a producere akkor a kultúrfitnessen belül volt ez a rovat ez a bombafilm ez volt a címe akkor még lehetett ilyen címeket adni műsoroknak ma ma már nem lehetne szerintem és ennek a rovatnak minden ennek a bomba metafórának volt alárendelve ami ami azt jelenti hogy hogy a gergő kérdezett egy film ől valakit hozzáteszem hogy hogy a filmszerész az az nem én voltam csak legalább egy-két évig hanem bárki akit a gergő megkérdezett ez úgy nézett ki ezek telefonos interjúk voltak hogy megbeszélte a most mondok valamit a fekete tamással vagy a borival vagy tehát hogy jó néhány kollégával hogy melyik filmet nézi meg és akkor egy előreegyeztetett időpontban fölvették ezt a megszólalást és közben a rovad közben így ilyen háttérefekként ment ilyen még ilyen bombaketyegés is és és ugye a a a a a bombát azt a tűzszerész hatástalanítja és akkor a filmet meg a filmszerész ez egy kicsit képzavaros egyébként mert én nem hatástalanítom a filmeket de mindenesetre valamiféle szakmai hozzáértést sugall ez a név meg szerintem nagyon frappáns tehát én én egyébként nem akartam amikor kirúgtak az mtvá-tól én ezt nem akartam használni egyszerűen azért mert én nem ragaszkodtam hozzá különösebben én nem láttam ezt olyan klassznak mint egy csomó ember tehát hogy nagyon érdekes és én ezt a robinak aztán meg is köszöntem hogy hogy ezt kitalálta meg hogy használhattam mert egyébként úgy lettem én a filmszerész a rádión belül hogy te biztos tudod ezt mert hát biztos találkoztál már ezzel h hogy ugye ezek a szereplések rádióban tévében tehát az hogy bemész a mokkába vagy vagy a dun tv-re vagy az rt erre vagy vagy fölhívnak egy rádióműsorból ez persze tök szuper főként ha az ember fiatal vagy azt akarja hazudni hogy ő nagyon fontos de de de ezek inkább nyüggel járnak mint mint bármi mással tehát ezekbe a rihiröhi reggeli műsorokba elmenni inkább megalázó mint megtisztelő általában azért hívnak meg téged mint filmes újságírót hogy ő tartsd a a a bakot az éppen a aktuális szappanopera sztárnak aki elmondja hogy miér szereti az alkonyat filmeket és én ezt nagyon untam tehát hogy meg meg a másikat is untam azt is untam amikor mondjuk egy riportot vesznek föl velem és másfél óráig forgatunk és kibeszélem a lelkemet és aztán utána 20 másodpercig benne vagyok aztán a szerkesztő az összes infót amit közöltem vele azt elmondja saját szövegként tehát hogy és ez is úgy működött ez a bombafilmes dolog hogy gondolom ezek az emberek egy idő után érthetően megunt k hát mindig ott kellni a telefonnál pénz nincs mert azt nem mondtam hogy ezek tök ingyen vannak ezek a dolgok de ezek a világon mindenhol ingyen vannak tehát máshogy profitálsz belőle gondolják ők és és így egyszer csak nem értek rá nem tudom én meg úgyis ott voltam és arra nagyon figyeltem végig a petőfinél bár ezerféle dolgot csináltam például nagyon-nagyon sokat dolgoztam a a sfonic nevezetű projektben mint szerkesztő meg minden tehát nagyon sok melón volt zenei téren is a a a petőfiben de arra mindig vigyáztam hogy hogy hogy ezt ne égessem föl ezt a filmes érdeklődést vagy ezt a filmes újságírói posztot vagy nem tudom foglalkozást mert mert az nagyon erősen bennem maradt hogy hogy ez ez vagyok én úgy úgy igazán és amikor vége lett a a dolognak konkrétan úgy hogy kirúgtak egy emailben mert ilyen bújtatott munkaszerződésem volt ahogy ez az mtvában lenni szokott tényleg hazamentem hajnali műszak után e nem tudom egy éves volt a gyerekem és akkor egy email várt hogy már a cuccomért se mehetek be tehát valaki kihozta a cuccaimat és akkor ő nyilván meg voltam bántva meg meg voltam alázva vagy úgy éreztem és nem akartam ezt a filmszerészt használni és akkor még amikor a petőfiben voltam még akkor is mondogatták hogy csináljak egy facebook oldalt nem csináltam nem volt hozzá kedvem és akkor amikor kirúgtak 14-be most lesz 10 éves épp a facebook oldal 14-be csináltam meg és akkor emlékszem arra pill patra hogy a hogy így csinálom az oldalt és akkor a a dóri gyermekem anyja akkori feleségem t tettvett körülöttem és akkor látta hogy éppen írom be a nevet és akkor így odajött és azt mondja h ki nem írod be hogy filmszerész mondom dehogy írom mondom hagyjál már békén azt mondja írd oda te nem vagy normális hát írd oda az jó arra jönni fognak és akkor odaírtam és és egyébként tényleg igaza volt a dnak tehát valamiért megvannak ha nem is megőrül nek ezért de valamiért nagyon kedvelik ezt a kifejezést az emberek hol ironikusan hol hol valóban a a havasági például amikor egyszer voltunk egy pódiumbeszélgetésen nem hagyott szóhoz jutni mert mert akárhányszor akárhányszor megszólaltam mindig mondta hogy műzerész szerész…
Említett entitások
Témák
- filmkritika
- moziművészet
- életút
Személyek
Hallgasd meg
Gyakori kérdések erről az epizódról: „Kritikusok hete S02E01 - Kovács Gellért Filmszerész”
Miről szól ez az epizód: „Kritikusok hete S02E01 - Kovács Gellért Filmszerész”?
Kovács Gellért Filmszerész a Filmklub podcast vendégeként mesél életéről és filmes pályájáról. Már gyerekkorában erősen kötődött a filmekhez, részben apja rádióújság-gyűjteménye és a televízió révén, részben pedig a mozi iránti rajongása miatt. Első önálló mozis élménye a BMX… Az epizód a Filmklub podcast című magyar podcast egyik adása, megjelenés: 2024. 08. 16..
Kik szerepelnek vagy kiket említenek ebben az epizódban: „Kritikusok hete S02E01 - Kovács Gellért Filmszerész”?
Az epizódban a következő nevek szerepelnek vagy hangzanak el: Kovács Gellért Filmszerész, Kovács Gellért.
Milyen témákat érint ez az epizód: „Kritikusok hete S02E01 - Kovács Gellért Filmszerész”?
Fő témái: filmkritika, moziművészet, életút.
Mikor jelent meg és milyen hosszú ez az epizód: „Kritikusok hete S02E01 - Kovács Gellért Filmszerész”?
Megjelenés: 2024. 08. 16.. Hossz: 1 óra 22 perc. Az epizód a Podiverzumon hallgatható meg: https://podiverzum.hu/podcast/filmklub-podcast/kritikusok-hete-s02e01-kovacs-gellert-filmszeresz
Több epizód a Filmklub podcast-ből
- Kritikusok hete S03E09 - Nagy Eszti
- Tóth Szabolcs Töhötöm: Nehogy visszaépítsék a közmédiát
A Filmklub podcast legújabb adásában Tóth Szabolcs Töhötöm, az Az élet meg minden című interjúsorozat készítője mesél podcastkészítési módszereiről és a műsor hátteréről. A beszél…
- "A kritika a legnagyobb hazaszeretet" - Reisz Gábor a Földszint című új filmjéről
Reisz Gábor rendező legújabb filmje, a Földszint, egy penészes fal és egy lakógyűlés köré épül, majd abszurd irányokba fejlődik. A film eredetileg tervezett forgatási helyszín elv…
- Kritikusok hete S03E08 - Csákvári Géza
Csákvári Géza filmkritikus mesél a Filmklub podcast vendégeként a filmek iránti szeretetéről, amely gyerekkorától kezdve meghatározó volt. Megosztja személyes emlékeit a moziélmén…
- Kritikusok hete S03E07 - Vincze Teréz
Vincze Teréz filmkritikus és egyetemi oktató a Filmklub podcast vendége, aki a kezdetektől fogva a filmek iránti szenvedélyét osztja meg. Gyerekkorától kezdve rajongott a mozgókép…
- "Szeretnék élni is" - Köves Gábor (Apropó, New York)
Köves Gábor újságíró, az Apropó, New York című regény szerzője a Filmklub podcast vendége volt. A könyvet autofikciós elemekkel írta, főhőse magándetektívként Köves Gáborral szint…
- Friss Hús #5 - Nem adom az arcom a kapitalizmusnak (feat. Donáth Péter, Deák Dániel & Major Irma)
A Friss Hús filmfesztivál záró epizódja, ahol Mag Ferenc műsorvezető megosztja előzetes tippjeit a díjazottakkal kapcsolatban, mielőtt még a díjkiosztó elkezdődne. Beszélget Donát…
- Friss Hús #4 - Mondta a rendező, hogy ne élvezzem (feat. Fazakas Lóci, Kenéz Ágoston & Vetlényi Lili)
A Friss Hús podcast negyedik adásában Fazakas Lóci, a Rift című film egyik rendezője, írója és főszereplője mesél a filmkészítés kulisszái mögül. Lóci elárulja, hogyan került a fi…
- Friss Hús #3 - Ki boldog úgy igazán? (feat. Fárizs Mihály és Dér Zsolt)
A Friss Hús filmfesztivál #3. adása két alkotóval készült: Fárizs Mihály rendezővel és Dér Zsolt színésszel. Fárizs Mihály a Végem című kisfilmjéről mesél, amely Meszléry Judit 85…
- Friss Hús #2 - A medve kicsit elszínészkedte a dolgot (feat. Kisházy Eszter, Konrád Zsuzsanna & Kreif Zsuzsanna)
A Friss Hús filmfesztiválhoz kapcsolódó podcast második adása Kovács András Bálint filmesztéta előadásának elemzésével indul, ahol Kenyeres Bálint The Spectacle című kisfilmjét vi…
Hasonló epizódok más magyar podcastokból
- Csak ülünk és mesélünk S03E01 Zenész filmek 1 — Csak ülünk és mesélünk
Ebben az epizódban a Csak ülünk és mesélünk podcast adása fiktív zenészfilmeket ajánl. Az új évad új arculattal jelentkezik.